Ahhoz, hogy megértsük a Benjamin Netanjahu ellen indított eljárások helyét és jelentőségét az izraeli politikában, vissza kell tekintenünk az izraeli jogfejlődés egy kritikus szakaszára. A „fékek és ellensúlyok” klasszikus értelmezése szerint a három hatalmi ág – a bírói, a végrehajtó és a törvényhozási – egymást ellenőrzik és kordában tartják, így egyik sem kerekedhet a többiek fölé. Ez az egyensúly Izraelben megbomlott.
1986-ban az Legfelsőbb Bíróság azóta nyugalomba vonult elnöke, korábbi fő jogtanácsos, Aharon Barak – akkor még nem elnökként – engedélyezte, hogy egy Jehuda Ressler nevű polgár indítványát befogadja a Legfelsőbb Bíróság és ítéletet hozzon az ügyben. Az indítványban azt kérte Ressler, hogy semmisítsék meg a jesivatanulók felmentését a katonai szolgálat alól. Az indítványozónak nem fűződött személyes érdeke az ügyhöz. Korábban ilyen beadványokat nem fogadtak be. Ressler 1970 óta próbálkozott, és egészen addig mindig visszautasították. Barak szakított ezzel a hagyománnyal. Mivel Barak az ügyben az állam javára döntött, a döntés jelentőségét eleinte nem ismerték fel.
Pedig ez a precedens forradalmat indított el.
Attól kezdve bárki bármilyen ügyben nyújthatott be indítványt, amiről aztán a Legfelsőbb Bíróság ítéletet hozott. Ettől kezdve kormányzati kinevezéseket és döntéseket semmisítettek meg, a hadsereg (IDF, Izraeli Védelmi Erők) parancsait vagy akár a Knesszet által meghozott törvényeket vonattak vissza.
Mivel a Legfelsőbb Bíróság tajainak eléggé egységes a világnézete, és ők döntik el, mit tárgyalnak meg, a kiterjesztett hatalmukat arra használták, hogy alakítsák Izrael politikai és társadalmi viszonyait, a Knesszetet alárendelt helyzetbe hozzák, korlátozzák a kormány képességét az ország irányítására, és csorbítsák az IDF képességét az ország megvédésére.
A fő jogtanácsos szerepe
2002-ben, miután a baloldal egy hosszú éven át démonizálta az Aruc7 rádióadót, a Legfelsőbb Bíróság elrendelte a bezárását. Ebben az időben ez volt az egyetlen nem baloldali médium. 2014-ben a Kneszet 43 képviselője megszavazta az Israel Hayom-törvényt, amely a legnagyobb példányszámú napilap bezárást írta elő. Az Israel Hayom bűne az volt, hogy nem baloldaliak szerkesztették. Netanjahu miniszterelnök inkább feloszlatta a Kneszetet és időközi választást írt ki, nehogy érvénybe lépjen a törvény. A baloldali cenzúra hatalmas lépést tett meg előre, amikor 2019-ben Aviháj Mandelblit fő jogtanácsos a jobboldali politikusok kedvező megjelenítését a sajtóban megvesztegetésnek tekintette, és a megvesztegetésnek ezt az alaptalan és légből kapott definícióját a Netanjahu elleni vádemelés sarokkövévé tette.
Megjegyzendő, hogy a fő jogtanácsost – angolul general attorney – következetesen főügyésznek fordítják, pedig más a szerepköre. A végrehajtó hatalom jogi irányításáért felel, de nem ő az igazságügyminiszter. A kormány jogi tanácsadója és a bíróság előtt képviseli a kormány döntéseit. Tanácsokat ad az egyéni képviselői indítványok elkészítéséhez. Védi a közérdeket és a jogállamiságot a kormányzati túlkapásokkal szemben. Egyben ő az ügyészség vezetője is. A kötelességeit nem írja elő jogszabály, az angol precedensjognak megfelelően a hagyomány alakította ki. Kiválasztása a következő módon történik 2000 óta: öttagú bizottság tesz javaslatot több személyre. A tagok: egy nyugalmazott legfőbb bíró, egy korábbi igazságügyminiszter vagy fő jogtanácsos, a Kneszet alkotmányügyi bizottsága által választott képviselő, az izraeli ügyvédi kamara egy küldötte, és a jogi egyetemek által választott szakértő. A javasolt személyek közül az igazságügyminiszter választ egyet, akit a kormány hagy jóvá.
Egy eltorzult rendszer
A fékek és ellensúlyok rendszere eltorzulásának komoly következményei lettek.
2011-ben a kormány Joav Galantot akarta kinevezni vezérkari főnöknek. Izrael minden oldalról biztonsági fenyegetéssel nézett szembe, elsősorban Irán és a tőle függő Hezbollah részéről. Libanon, Szíria és Gáza iráni befolyás alatt állt, és Irán Egyiptom fölött is befolyást akart szerezni az Obama-kormányzat által is támogatott Muzulmán Testvériségen keresztül. Nagy erőkkel dolgozott a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Az egyszerre több fronton megvívandó háború lehetősége nőtt.
Ebben a helyzetben Jehuda Weinstein fő jogtanácsos megakadályozta Galant kinevezését Gabi Askenázi addigi vezérkari főnök utódjának, hiába látta benne Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Ehud Barak hadügyminiszter a megfelelő embert. Amikor Askenázi irányításával a hadsereg fele bement Gázába, a túszul ejtett Gilád Salit nélkül tértek vissza, de még csak a Hamász uralmát sem ingatták meg, amely továbbra is az ellenőrizte az Egyiptommal közös határt.
Galant bűne az volt, hogy a lakhelye, az Amikam mosáv körüli állami földeket sajátjaként használta. Ez nem érte el a bűnügy szintjét, az ilyen ügyeket pénzbírsággal és az eredeti állapot helyreállításával szokták lezárni. A Turkel Bizottság, amely a vezető köztisztviselők etikai alkalmasságát vizsgálja, hozzájárult Galant kinevezéshez. Ekkor azonban a jogászi céh közbelépett, és leckét adott az izraeli demokrácia állapotáról, miközben a katonai fenyegetettség napról napra nőtt. Úgy döntöttek, hogy életre keltik Aharon Barak örökségét. Jehuda Weinstein Izrael demokratikus rendszerének az alapjait támadta meg.
Az ügy hátterében az áll, hogy a zöld mozgalom – amelynek nincs közvetlen érdekeltsége az Amikam mosávban – indítványt nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz a kinevezés megakadályozása érdekében. Az indítvány befogadása eleve támadás volt a kormány jogosultságaival szemben, Weinsteinnek pedig nem volt kedve megvédeni Galant kinevezését a Legfelsőbb Bíróság előtt.
Aharon Barak előtt a fő jogtanácsosnak az volt a feladata, hogy jogi tanácsot adjon a kormánynak és képviselje a döntéseit a bíróságok előtt. Barak után már ő mondja meg, a kormány mit tehet és mit nem. Ahelyett, hogy jogi tanácsokkal látná el a miniszterelnököt, értelmezi a jogot a saját ízlése és érdekei szerint, és ezzel korlátozza a kormány képességét a vezetésre.
Radikális aktivisták a Kneszettel szemben
A hatalommal való visszaélés Weinstein részéről, az etikai fenntartásainak hamissága akkor került csak igazán napvilágra, amikor kiderült, hogy bűntetőügyi vizsgálat alatt áll egy tartózkodási engedély nélküli külföldi alkalmazása miatt a háztartásában. Ez a kettős mérce és méltánytalanság Barak jogi forradalmának a lényege. Netanjahu és Barak gyáván beletörődtek a döntésbe, és Benny Gantzot, egy kockázatkerülő, fantáziátlan embert nevezték ki. Időközben ironikus módon Gantz kinevezését is megtámadta a Legfelsőbb Bíróságon egy elesett katona családja. Mahdat Juszef Nabluszban esett el 2000-ben, a család szerint Gantz vezetési hibái miatt.
Nem az a gond a Legfelsőbb Bírósággal, hogy független, hanem az, hogy radikalizált, aktivista módon elorozta a kormány és a Kneszet jogköreit. A radikalizálódás pedig önjelölt tagjai homogén balos nézeteiből fakad. Hogy milyen messzire jutottak az elszakadásban az izraeli közvéleménytől, arra egy példa:
2011. december 13-án Ayala Procaccia nyugalmazott legfőbb bíró az Új Izrael Alap emberi jogi kitüntetésének átadási ünnepségén beszélt. Az egyik kitüntetett Hasszán Dzsabarin ügyvéd volt, az Izrael-ellenes Adala arab lobbiszervezet feje. Az Adala nem ismeri el Izrael jogát a zsidó államként való létezéshez, és rendkívüli kollektív jogokat követel az arab kisebbségnek. Procaccia dicsérte az Adala küldetését és tevékenységét. Mint mondta: „Mintha régóta barátok lennénk, közös erőfeszítéseink által – mindenki a maga oldaláról a bonyolult jogi, nemzeti és emberi ügyekben; láthatatlan fonál köt össze bennünket, ami az észtől a szívig ér, a közös értékek és hasonló remények révén.”
Jogászok háborúja
2006-ban az IDF legtöbb tisztje és katonája nagyon csalódott és reményvesztett volt a Hezbollah-val vívott háborúban nyújtott teljesítmény miatt. Mivel nem sikerült legyőzni a Hezbollahot, a dzsihadistáké volt a diadal.
Volt azonban az izraeli társadalomnak egy rétege, amelyik határozottan győzelemnek tekintette az eredményt: a jogászi céh.
Ehud Olmert akkori miniszterelnöknek a széles körű felháborodás miatt létre kellett hoznia egy bizottságot, a Winograd-bizottságot a háború katonai és a politikai vezetése felülvizsgálatára. A bizottság előtt az akkori fő jogtanácsos, Menahem Mazzuz a háborút a „legjogászibb háborúnak” nevezte „nem csak Izrael történetében, hanem egyetemesen”.
Az IDF parancsnokai nem csak a műveleti és stratégiai célok elé helyezték a jogi megfontolásokat, még ennél is rosszabb történt. Mazuz szerint a katonai és a politikai vezetés eleve csak olyan célokat mert kitűzni, amiket a vélt jogi korlátokkal összeegyeztethetőnek tartottak. Ez az önkorlátozás szerinte sok éves edukációnak és elsajátításnak volt az eredménye.
A jogtanácsadók minden parancsnoki szinten jelen voltak a hadsereg minden fegyverneménél és a biztonsági kabinetben. Minden szinten először a jogászokat kérdezték meg a kitűzött célok és az elhatározott műveletek jogszerűségéről. És ezek a jogászok szeme előtt nem a háború megnyerésének célja lebegett, hanem a nemzetközi jog sajátos értelmezése.
Ruth Gavison jogászprofesszort, a bizottság tagját nagyon aggasztotta a vizsgálatnak ez az eredménye. „Véleményem szerint figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a nemzetközi jogot a szelektív kikényszerítés problémái terhelik, és a nemzetközi konfliktusok esetében a nemzetközi jog nagyon elfogult és politikával van átitatva… Emiatt [a nemzetközi jogra hagyatkozás] retorikai szinten védhető, de stratégiai veszélyt jelent, ha tényleges álláspontként sajátítják el” – nyilatkozta.
Mindent az ellenségért
Gavison figyelmeztetése süket fülekre talált. A Mavi Marmara incidens (amikor egy török hajó fel akarta törni a gázai blokádot, és a hajóra lépő izraeli kommandósokat megtámadták, ők pedig fegyverrel védekeztek) nyomán Izraelben megalakították a Turkel-bizottságot. A bizottság szerint Izrael nem vétett a nemzetközi jog ellen és jogrendje alkalmas a háborús bűnök kivizsgálásra, de azt javasolta, hogy a háborús bűnök gyanújának kivizsgálását vegyék el az IDF-től, és helyezzék át a fő jogtanácsoshoz és a katonai főtanácsnokhoz, aki már nem lenne alárendelve a vezérkari főnöknek.
Azt is javasolták, hogy mind a politikai vezetés, mind a vezérkar legyen felelősségre vonható az „alárendeltjeik által elkövetett jogsértésekért, ha nem tesznek meg mindent azért, hogy megelőzzék ezeket a jogsértéseket, vagy a jogsértés tudomásukra jutásuk után nem állítják őket bíróság elé”. Azaz, attól kezdve mind a kormány tagjai, mind a tábornokok ki lettek szolgáltatva önjelölt, radikális, elszámoltathatatlan jogászoknak, akik jogértelmezésének nem sok köze van a háború törvényeihez.
Mazuz 2007-ben ezt úgy magyarázta, hogy a háború törvényei nem két állam viszonyáról szólnak, hanem a háborúzó államok vannak az egyik oldalon, és az államok polgárai a másik oldalon. A nemzetközi jognak az a célja, hogy az államok polgárait védje, mondván: háborúzzatok, ha akartok, de be kell tartani a szabályokat! És a szabályok a következmények minimalizálást célozzák.
Azaz, a nemzetközi jog elvárása, hogy az ellenség polgáraival jobban törődjünk, mint a sajátjainkkal. Az Izrael biztonságáért felelős polgári és katonai vezetők olyan jogászoknak vannak alárendelve, akik az ellenségért aggódnak elsősorban.
Döntés egy földgázmezőről
2016-ban a Legfelsőbb Bíróság Izrael földgázpolitikáját minősítette jogellenesnek. A Leviatán tengeri gázmező kiaknázását külföldi energiatársaságokkal tárgyalták le. Megállapodtak a jövőbeni gázárakról, a bevétel megosztásáról és a következő évtizedekre Izrael energiabiztonságáról. Egyiptomnak, Törökországnak és Jordániának is szállítottak volna a gázból.
Tekintettel a tengeri gázmezők kiaknázásának hatalmas költségeire, tíz évre befagyasztották a gáz árát, hogy a befektetőket a kiszámítható nyereséggel is ösztönözzék. Radikális civilszervezetek szövetsége támadta ezt meg egy beadványban. Semmilyen demokráciában nem ismerték volna el az ügyféli jogállásukat. Ahol nem jogászi junta uralkodik, ott a kormány egyedüli jogköre az állam energiapolitikájának a meghatározása és a megállapodások megkötése a külföldi kormányokkal és befektetőkkel.
A nagy tétre való tekintettel Netanjahu maga is megjelent a Legfelsőbb Bíróság előtt, hogy a kormány politikáját megvédje. Ahelyett, hogy megadták volna a posztját megillető tiszteletet, a bírák rossz gyerekekként viháncoltak. Elyakim Rubinstein panaszkodott, hogy Netanjahu csak az idejüket rabolta, hiszen untig ismerték már az álláspontját – amit hónapokon keresztül tárgyaltak ki és amin Izrael gazdasági jövője múlott. Bár sokan nem hitték el, hogy a Legfelsőbb Bíróság elvonja a kormány jogát Izrael energiapolitikájának meghatározásához, és megsemmisíti a nemzetközi szerződéseket, mégis ez történt. Netanjahu úgy nyilatkozott utána, hogy a döntés veszélyezteti Izrael gáztartalékainak a kiaknázását. „Nem ok az ünneplésre, hogy a gáz a tengerfenék alatt marad, és dollármilliók nem jutnak el Izrael polgáraihoz” – mondta.
Közvetlen következményként magasabb árakat kell fizetni a gázért az izraeli fogyasztóknak, és csak azok a befektetők fognak a kormánnyal ilyen kockázat mellett tárgyalni, akik Izraelben ragadtak. Ki akarna ép ésszel ott befektetni, ahol a bírók bármikor átírják a játékszabályokat? A Nobler Energy és a Delek Energy cégek, amelyek a tenger alatti Tamar gázmezőt üzemeltetik, gyakorlatilag monopóliumot kaptak.
A fenti döntés előtt egy nappal Aviháj Mordeháj fő jogtanácsos úgy döntött, hogy a miniszterek nem rendelkeznek a minisztériumuk költségvetése fölött. 2015-ben ugyanis Miri Regev kulturális és sportminiszter beszüntette a haifai Almidan színház támogatását, mert egy életfogytiglanra ítélt terrorista darabját tűzte műsorára. A darab a terrorista izraeli börtönéletéről szól, és dicsőíti a terroristákat és a terrorizmust. Az Almidan a Legfelsőbb Bírósághoz fordult. Mandelblit a döntés megvédése helyett rákényszerítette a miniszter asszonyt, hogy egyezséget kössön a színházzal, és helyreállítsa a támogatást.
A 4000-es ügy: vérszemet kapott baloldal
Ezen a jogi alapon indult el az izraeli baloldal, amikor az amerikai demokraták mintájára kitalált bűnügyekkel, szelektív szivárogtatással és szavahihetetlen tanúkkal akarja a politikai ellenfeleit eltakarítani az útból.
A Netanjahuval szembeni nyomozások szembeötlő vonása, hogy a rendőrség a szokásos politikai tevékenységet kriminalizálja.
A Bezeq-Walla vizsgálatot, amit 4000-es ügynek nevez a rendőrség, a Netanjahu bukását hozó botrányként viszik színre. A telekommunikációs óriás tulajdonosát, Saul Elovicsot, a feleségét és fiúkat, Ort az ágyukból hurcolták el. Így tettek Netanjahu korábbi kommunikációs főnökével, Nir Hefeccel és a távközlési minisztérium korábbi főigazgatójával, Netanjahu bizalmasával, Slomó Filberrel is.
A média szalagcímei szerint a rendőrségnek bizonyítékai vannak arra, hogy Netanjahu és Filber összeesküdtek annak érdekében, hogy Elovicsnak százmilliós adókönnyítést nyújtsanak, a Bezeqnek pedig a szabályokat enyhítsék. Cserébe Elovics, aki a népszerű Walla internetes portál tulajdonosa is, kedvező sajtót ígért Netanjahunak és feleségének.
Igaz, hogy Netanjahu és Filber a Bezeqnek és leányvállalatának, a YES műholdas TV-szolgáltatónak adó- és szabályozási könnyítéseket nyújtott. A Távközlési Minisztérium belement, hogy a két közös tulajdonú vállalat erőltetett különállását megszüntesse. Csakhogy ezzel a fogyasztóknak kedveztek, akik az együttműködő cégektől most olcsóbb telefon-, internet- és TV-szolgáltatást tudnak venni csomagban. A Bezeq pedig hozzájárult, hogy a magán internetszolgáltatók – és velük 550 ezer fogyasztó – használják az infrastruktúráját. Lehetett volna jobb döntéseket hozni? Talán. De ezek a döntések nem bűncselekmények.
Igaz, hogy a YES százmilliós adókönnyítést kapott. A YES vállalati szintű veszteségei viszont milliárdos nagyságrendűek. Az adóhatóság rendszeresen nyújt adókönnyítést olyan vállalatoknak, amelyek veszteségesek.
Diszkriminálni Kellett volna a YES-t? Lehet. De az, hogy nem tették, nem bűncselekmény.
Az 1000-es ügy: ki szolgája inkább a közjót?
Az 1000-es ügy logikája hasonló. Netanjahu támogatta az ún. Milchan-törvényt, amelyet 2008-ban, az Olmert-kormány alatt fogadtak el. A törvény 10 éves adózási és adóbevallási kivételt enged a tengeren túli bevételekre. A törvény célja az volt, hogy a gazdag külföldön élőket és bevándorlókat Izraelbe csábítsák. A nevét Arnon Milchanról kapta, aki erősen lobbizott a törvény érdekében.
2013-ban Milchan 20 évre szerette volna a törvényi kivételt meghosszabbíttatni. Netanjahu támogatta a meghosszabbítást. A rendőrség szerint azért, mert Milchantól egy évtizeden át szivarokat és pezsgőt kapott. A gond csak az a rendőrség állításával, hogy Netanjahunak évtizedeken át ugyanez volt a véleménye. De nem csak neki, hanem a Bevándorlási és Befogadási Minisztériumnak is, amely szintén támogatta az ügyet.
A Jes Atid elnöke, az akkori pénzügyminiszter, Jair Lapid a koronatanú. Noha Lapid és Milchan is régi barátok, és Lapid kétszer is találkozott Milchannal a javasolt meghosszabbítás ügyében, Lapid mégis elfogadta a minisztériuma véleményét, miszerint a meghosszabbítás elősegíti a pénzmosást, és ezért nem előnyös.
Netanjahunak nem volt igaza? A pénzügyminisztérium véleménye szolgálja inkább a közjót? Lehet. De ettől még Netanjahu álláspontja nem bűncselekmény.
A 3000-es ügy: bűncselekménynek beállított bővítési terv
A 3000-es ügyben azzal vádolják Netanjahut, hogy azért támogatta német gyártású tengeralattjárók megvételét, mert a haverjainak az volt a pénzügyi érdeke. Netanjahu unokatestvére és ügyvédje, Dávid Simron képviselte a német hajógyárat.
Ezzel az állítással az a baj, hogy Netanjahu 20 éve sürgeti az izraeli tengeralattjáró-flotta bővítését és modernizálását. A tábornokok ellenzik Netanjahu stratégiai vízióját, amivel a haditengerészetet a légierővel egyenértékű ütőerővé szeretné tenni. A tábornokok szerint a jövő csataterei nem fognak különbözni az eddigiektől, a haditengerészetnek csak támogató szerepe lesz. Nem az ő ötletük, tehát nem akarják bővíteni a haditengerészetet. Csakhogy a hadsereg polgári-politikai elvének megszegését jelentené, ha a katonákra kellene kötelezően hallgatnia a kormánynak.
Igaz, hogy az IDF és a védelmi minisztérium vezető tisztjei közül többen ellenezték a bővítést. Ettől még Netanjahu álláspontja nem bűncselekmény.
A sajtó papagájként ismételgeti a szándékos rendőrségi kiszivárogtatásokat, amelyek Netanjahut bűnösnek állítják be. Ez elvezet bennünket a 2000-es ügyhöz és a 4000-es ügy másik feléhez. Mindkettő azon a feltételezésen alapul, hogy Netanjahu bűncselekmény révén akart jobb sajtót a Jediot Ahronot médiacsoporttól és a Wallától.
Az újságírás mint büntetőügyi kategória
Arnon Mozes, a Jediot tulajdonosát és Elovicsot azzal gyanúsítják, hogy megvesztegetést ajánlottak Netanjahunak kedvezőbb sajtómegjelenés formájában, cserébe azért, hogy a kormány támogassa az üzleti érdekeiket. Mozes azt kérte volna, hogy a miniszterelnök lépjen fel az Israel Hayommal szemben, amely a Jediot legfőbb versenytársa. Elovics esetében Netanjahu állítólag beleegyezett, hogy a Bezeq/YES csoport adó- és szabályozási könnyítéseket kapjon a Wallában való kedvezőbb sajtómegjelenés fejében.
Ezekkel a gyanúsításokkal két gond van. Először is, a Jediot rendkívül ellenséges beállítottsága Netanjahuval szemben egy cseppet sem változott. A Walláé is negatív maradt. A másik, hogy ez a gyanúsítás nem vesz tudomást a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságáról. Ebben a felfogásban aki jót ír egy politikusról, az megvesztegetést kínál fel, aki rosszat, az zsarol. Eszerint Mozes és Elovics azért tüntették fel negatívan Netanjahut, hogy tárgyalási alapjuk legyen. A kedvezőbb sajtónak megkérnék az árát.
Az is probléma, hogy a rendőrség szelektíven üldözi a bűnt. Ezek a vizsgálatok abból indulnak ki, hogy az újságírás eleve büntetőügyi kategória.
A 4000-es ügynek az a kiinduló pontja, hogy az üzleti életnek kedvező szabályozás önmagában bűncselekmény. Ugyanakkor a YES legnagyobb riválisának, a HOT kábeltévés vállalatnak adott még nagyobb adókönnyítést soha nem vizsgálták ki – annak ellenére, hogy a HOT nem tartotta be azt a kötelezettségét, hogy Izrael egész területén szolgáltasson. Amikor a HOT a milliárdos tételt meghaladó adókönnyítést kapta, Mozes és társa, Eliézer Fisman voltak a fő részvényesek a cégben.
Netanjahut és Filbert úgy kezelik, mint Al Caponét, azért, mert megadtak egy szokásos adókönnyítést.
Filber elődjét, Avi Bergert pedig etikus szakembernek állítják be, mert Netanjahu ellenfelének, Mozesnek adókönnyítést adott. A 2000-es esetben Netanjahut megvesztegetés elfogadásával vádolják, amiért Mozes jó sajtójáért cserébe vállalta volna, hogy az Israel Hayomnak, Mozes fő vetélytársának árt. Netanjahu soha nem tett ilyet, sőt, 2014-ben inkább a saját kormányát lemondatta, semhogy ártson az Israel Hayomnak.
A Kneszet 43 képviselője szavazott az Israel Hayom bezárása mellett. Őket nem vonták vizsgálat alá. Lapid, a koronatanú pénzügyminiszterként kétszer tárgyal Milchannal a törvényről és nem jelentette ezeket a találkozókat. Pártja, a Jes Atid képviselői mindent megtesznek Mozes pénzügyi érdekeinek előmozdításáért.
A legsúlyosabb probléma, hogy a rendőrség vágya Netanjahu „elkapására” aláássa a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás integritását.
Ítélet SMS-ben
2018-ban a 10-es csatorna nyilvánosságra hozta Poznansky-Katz körzeti bíró és Saham-Savit, az Izraeli Értékpapír-hatóság vizsgálója SMS-eit. Ezekben megvitatták és megállapodtak abban, hogy továbbra is őrizetben tartják a 4000-es ügy gyanúsítottjait.
Saham-Savit ezt írta: „a rendőrök majdnem összevertek vagy letartóztattak”. Ez lehet tréfálkozás, vagy lehet komolyabb háttere is. Ugyanis arról van szó, hogy korábban akarta szabadon engedni a gyanúsítottakat, mint a rendőrök. Poznansky-Katz így reagált: „kevés dolog ijesztőbb ennél”.
A baráti hangnem bűncselekményt takar: megbeszélték, Poznansky-Katz hogyan ítéljen, mielőtt a terheltek előadhatták volna védekezésüket.
Miközben Netanjahut, barátait és tanácsadóit maffiaként kezelik, Poznansky-Katz és Sahdeam-Savit megúszták adminisztratív figyelmeztetéssel.
A fő jogtanácsos hivatalából véletlenül kiszivárgott dokumentum szerint a vád egyik fő tanúját, Netanjahu volt tanácsadóját, Nir Hefecet megzsarolták azzal, hogy nyilvánosságra hozzák házasságon kívüli kapcsolatát és tönkre teszik a családját. Hefec többször megváltoztatta a vallomását a vizsgálat alatt.
Izraelben a megvesztegetés tényállásához elég az elvárás, nem kell megvalósulnia – és ez akkor is így van, ha az elvárás teljesen törvényes. Így a pozitív sajtómegjelenés akkor is megvesztegetés lehet, ha semmit nem adtak cserébe. Netanjahu ügyvédei szerint sehol a világon nem tartanák a pozitív sajtómegjelenést megvesztegetésre alkalmasnak.
Izrael egyetlen törvényhozója
Még néhány szó Mandelblit fő jogtanácsosról, aki Netanjahu vád alá helyezéséről döntött.
Mandelblit egy konferencián kifejtette, hogy az ő jogi véleményei törvényerővel bírnak, és a miniszterek kötelesek igazodni hozzájuk. Mivel Mandelblit fenntartja magának a jogot törvények visszavonatására és törvényhozási kezdeményezések visszautasítására, gyakorlatilag ő Izrael egyetlen törvényhozója. A Kneszet által hozott törvények csak akkor érvényesíthetőek, ha ő betartatja őket. A döntései megfellebbezhetetlenek és véglegesek.
Így például alkotmányellenesnek nyilvánította a terroristák családjainak a kiutasítását a megszállt területekre – miközben Izraelnek nincs is alkotmánya. Szerinte a törvény „nehézségeket okozna a nemzetközi színtéren”.
A Legfelsőbb Bíróság még 1993-ban úgy döntött, hogy egy miniszternek le kell mondania, ha a fő jogtanácsos felszólítja erre. A kormány tanácsadójából így vált az összes választott tisztségviselő főnökévé. Mandelblit a 2019 szeptemberi választás előtt nem engedélyezte Netanjahu tervét, hogy katonai akciót rendeljen el Gázában a Hamász rakétatámadásainak megtorlására. Milyen alapon? Ki hatalmazta fel ennek eldöntésére? Ezzel elősegítette vagy hátráltatta Izrael stratégiai érdekeit?
Soha nem fogjuk megtudni. Mandelblit megbénította Izrael vezetőit, Irán közben újra erőre kapott, és közös hadgyakorlatot jelentett be Kínával és Oroszországgal.
Sötét jövő
Írásommal az érdeklődő magyar olvasóközönséget szerettem volna megismertetni az izraeli jogfejlődés tévútjával, a bírói és a végrehajtó hatalom közötti harccal, aminek most már a választott kormány és a miniszterelnök jövője és szabadsága a tétje.
Nem lehet nem észrevenni, hogy az Európai Unió Magyarországon is olyan berendezkedést tartana kívánatosnak, ahol a bírói hatalom a végrehajtó hatalom fölé kerekedik. A „civilek” jelentéseinek a kormány hivatalos kommunikációja fölé helyezése, a jogállamiságért és az igazságszolgáltatás függetlenségéért való folyamatos aggódás, a jogállamisági eljárások ezt szolgálják.
Sebes Gábor összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Kiváló összefoglaló.
Legfelső bíróság szerepet tévesztett amikor az utólagos normakontrol helyett folyamatban levő ügyekbe avatkozik bele.
És az erősen gyaníthatóan, vélelmezhetően eltüntetett bizonyíték nem is bizonyíték bírói hatalmi ágéknál, ugyebár…Miért is titkosítanak 90-100 évekre iratokat némely „hivataliak”?
Izraelben evtizedes vita van a temaban, es viszonylagos konszenzus van arrol, hogy valoban helyre kell allitani egy realis egyensulyt a hatalmi agak kozott. De a cikknek 2 „hibaja” van: az egyik, hogy tokeletesen egyoldaluan targyalja a kerdest, olyan sok csusztatassal, feligazsaggal, hazugsaggal, hogy a tema legszelsosegesebbjei is irhattak volna. (Az az erzesem, hogy a forras kizarolag ott talalhato.) A masik az a hazugsag, hogy Netanyahu csak azert kerult a vadlottak padjara, mert 2 hatalmi ag osszeeskuvese megragalmazta. Ha Sebes urnak valoban az lett volna a celja, mint allitja, hogy az erdeklodo magyar olvasokat megismertesse az izraeli jog fejlodesevel, akkor ket dolgot kellett volna tegyen, ill. ne tegyen. Egyreszt betartani az audiatur et altera pars (hallgattassek meg a masik fel is) elvet, hiszen Izraelben a kozvelemeny es a szakemberek jelentos resze nem ertene egyet a cikkben leirtakkal, kulonosen nem ebben a formaban, masreszt nem kellett volna mar a cimben is a Netanyahu perrel ilyen szoros kapcsolatba hozni a problematikat. Netanyahu ellen nem az a legfelsobb birosag inditott nyomozast, emelt vadat, nem az a legfelsobb birosag itelkezik, aminek a mukodeset (Aharon Barak „forradalmat”) kritizaljak a tisztesseges kritikusai.
„…a téma legszélsőségesebbjei…” irták, nyugi. 🙂
Csodálkozom, hogy Fapó még nem veri rá a nyálát.
A „Fapoleon Crynamite” nickű kommentelő – aki veled ellentétben rendkivűl okos, intelligens, korrekt és becsületes ember – soha nem „verni a nyálát”! Fröcsögni csak te szoktál, valamint a téged lájkolgató és hozzád hasonlóan sunyi és alattomos kisinasaid!
Jah és ha már „a téma legszélsőségesebbjeit” emigyen felemlegetted – akkor a tények kedvéért tegyük hozzá; nem véletlen, hogy a vaskosan szélsőséges antiszemita toposzaidért még az ilyesmit általában szemethunyva elnéző HVG is kitiltott – és ezért újra kellett regisztrálnod ahhoz, hogy ismét kommentelhess. Pff! :O
Ugyanilyen nyammogás volt Ariel Sharon „Izrael királya” ellen is. Azért lemondatták mert keresztény arabok ölték a muzulbán arabokat a libanoni háborúban. Jól mondotta Begin ha két goj öli egymást azért a zsidók tehetnek. Ugyanilyen kiábránditó amit akár Izraelben akár Magyarországon vagy az USA-ban a zsidók egymással vagy Izraellel szemben művelnek. Elég az izraelinfo fórumot olvasni, a főszerkesztő és számtalan helyettese csak fröcsög mintha nem önként indultak volna Izraelbe. A szolidaritás egyetlen cseppje se látható, viszont nagy a megértés a sumák ortodoxok, a lelkibeteg hadsereget kerülő zsidók és az ellenséges arabok iránt.
Az altalad emlitett tortenet azert ennel arnyaltabb volt. Anelkul, hogy belemennek a reszletekbe, arrol volt szo, hogy valoban kereszteny arabok gyilkoltak muzulman (pontosabban palesztin) arabokat, de, az akkor a tabor kozeleben tartozkodo Saron (aki, mint kiderult, tudott a tervezett akciorol) es a hadsereg, megakadalyozhatta volna a meszarlast. Az izraeli kozvelemeny is rosszul fogadta a tortenteket, es Begin (aki nem vadolhato baloldali szeplelkuseggel) volt a miniszterelnok, aki lemondatta Saront.
Ha már árnyaltságról beszélünk – Saron még véletlenül sem tartózkodott a tábor közelében az atrocitások idején. Persze ez nem zárja ki hogy mint a téma minisztere az adminisztratív felelősség az övé – a hadseregnek bele kellett volna avatkoznia.
Igazad van, ha jol emlekszem, a hadsereg nem ment be Bejrutba, hogy a palesztinoknak lehetoseget adjon, hogy bekeben elhordjak az irhajukat. De ahhoz eleg kozel voltak, hogy a meszarlast megakadalyozzak. Abban is igazad van, hogy Saron Tel Avivban volt, de pontosan tajekoztattak ot az esemenyekrol. Begin, ha jol emlekszem, azon borult ki, hogy a BBC adasabol ertesult a meszarlasrol.
Keleti népeknék mai is divat a tömegmészárlás./Ázsia,Afrika, Latin-Amerika/ A kutyát se érdekelte volna a dolog ha nem Izrael aktuális szövetségesei a keresztény arabok követik el, mert megölték vezérüket Dzsemajelt, majd a testvérét is. Aktuális témánál maradva kinyitottál az egyptomi-gazai határt, akkor most itt lesz a kanaán minden arab hotelt foglalhat a Bookingnál világkörüli útra? Vége a panasznapnak? Lesz elég áramuk, vizük, orvosuk és kaja?
Annak a hataratkelonek nincs nagy jelentosege, foleg a gazai fiatalok hasznaltak, akik menekulnek a nyomorbol. Minden aru Izraelen keresztul erkezik, uzemanyag, gyogyszerek, stb.
Ez már hadd ne legyen Izrael problémája. Ha valakiknek szívügye gaza oldja meg egyiptomon keresztül
„olyan sok csusztatassal, feligazsaggal, hazugsaggal, hogy a tema legszelsosegesebbjei is irhattak volna. ”
Egyet-kettőt azért említhetne… 🙂
„A masik az a hazugsag, hogy Netanyahu csak azert kerult a vadlottak padjara, mert 2 hatalmi ag osszeeskuvese megragalmazta”
Ilyen állítás nincs az írásban, ha már csúsztatásról, féligazságról, hazugságról elmélkedik.
A cim es az alcim nem ezt sugallja?
„Jogászok önkényuralma, avagy mindent a Netanjahu-perről”
„Ahhoz, hogy megértsük a Benjamin Netanjahu ellen indított eljárások helyét és jelentőségét az izraeli politikában, vissza kell tekintenünk az izraeli jogfejlődés egy kritikus szakaszára. A „fékek és ellensúlyok” klasszikus értelmezése szerint a három hatalmi ág – a bírói, a végrehajtó és a törvényhozási – egymást ellenőrzik és kordában tartják, így egyik sem kerekedhet a többiek fölé. Ez az egyensúly Izraelben megbomlott.”
Csak egy pelda a csusztatasra, vagy inkabb hazugsagra:
„… amikor 2019-ben Aviháj Mandelblit fő jogtanácsos a jobboldali politikusok kedvező megjelenítését a sajtóban megvesztegetésnek tekintette, és a megvesztegetésnek ezt az alaptalan és légből kapott definícióját a Netanjahu elleni vádemelés sarokkövévé tette.” Ez Bibi propaganda szovege, alapveto hazugsag. A Mandelblit altal jovahagyott, es igy vadda emelkedett vadirat nem arrol szol, hogy a jobboldali politikusok kedvezo megjelenitese a megvesztegetes, hanem arrol, hogy a Bibi altal jovahagyott tranzakcio, amin Alovics ugy egymilliardot keresett, az a megvesztegetes.
Hasonlo csusztatasok es hazugsagok sorozata a cikk.
A szimmetria kedveert idezek egy masik hazugsagot a cikk vegerol:
„… az izraeli jogfejlődés tévútjával, a bírói és a végrehajtó hatalom közötti harccal, aminek most már a választott kormány és a miniszterelnök jövője és szabadsága a tétje.”
Az izraeli jogfejlodesnek, a tevutnak, stb. semmi koze a miniszterelnok szabadsagahoz, amit valoban fenyeget egy itelet, amit koztorvenyes bunugyben hozhatnak, ha bunosnek talaljak. De a ket tema osszemosasa mar hazug politikai propaganda.
Ez a csúsztatás, hogy nem említi, hogy a vád szerint Netanjahu kedvezőbb sajtója lett volna az ellenszolgáltatás. Tehát igaz, hogy „Aviháj Mandelblit fő jogtanácsos a jobboldali politikusok kedvező megjelenítését a sajtóban megvesztegetésnek tekintette”.
Megvesztegetes az, ha fennall az adok-kapok szituacio. Bibi lehetoseget kapott, hogy, mint kiderult, sokszaz alkalommal utasithassa a szerkesztoseget a neki megfelelo tajekoztatasra, es cserebe jovahagyott egy tisztessegtelen tranzakciot, amibol Alovics egy halom penzt keresett. Ezt a szituaciot nevezik megvesztegetesnek. Persze mindegy, hogy en mit gondolok, de a jogaszok is igy gondoljak. A rendorseg, az ugyeszseg, a kerdes, mit gondolnak majd a birok. Erre irtam, tobbek kozott, hogy a szerzo jo esetben tajekozatlan, rossz esetben Bibi hazugsagainak a szocsove. Melyikrol van szo?
Netanjahu nem kapott jobb sajtót. Akkor hogyan áll fenn az adok-kapok? Hogyan utasíthatta akkor a szerkesztőséget?
Mitől tisztességtelen az a tranzakció, ami másokkal szemben is rutineljárás volt, és a fogyasztóknak (is) haszna volt belőle?
A Mozesnek és a HOT-nak adott adókönnyítés miért nem kriminális?
Persze ha valaki elvakultan utálja Netanjahut, akkor nem zavarják a tények.
Sajnalom, ez nem megfelelo hely arra, hogy leirjam a vadiratot, amiben elmagyarazzak, mi is tortent. Utana tud nezni a neten. A tranzakcio azert volt tisztessegtelen, mert az atlagos reszvenyes (mint mondjuk en, vagy mas allampolgar, akinek megtakaritasai voltak a buliban), penzt veszitettek, mig Allovics nyert. A tranzakcio igazolasahoz az kellett, hogy Netanyahu, aki miniszterelnok volt, atvette az illetekes miniszteriumot (mint miniszter), es engedelyezte a tranzakciot. Szo sem volt rutineljarasrol, teny, hogy mindket fel a vadlottak padjan ul.
A cikk azonosul a Netanyahu fele propagandaval, osszemossa a Netanyahu elleni bunvadi eljarast, a legfelso birosag aktivizmusaval. A kettonek egymashoz semmi koze. Netanyahu pontosan ugy kerult a vadlottak padjara, ahogy Olmert. A rendorseg nyomozott, az ugyeszseg vadiratot keszitett es Mandelblitt vadat emelt. Ilyen egyszeru…a konspiracios mese kizarolag a Netanyahu fel verzio. Ezzel szemben a cikk azt sugallja, hogy ez utobbi az igaz.
Hogy engem nem zavarnak a tenyek? Bagoly mondja verebnek…
P.S. „Netanjahu nem kapott jobb sajtót.”
Klasszikus propaganda trukk. Leirok egy hazugsagot, egy keptelenseget, es utana ezzel ervelek. A jelenleg targyalt ugy, a 4000-es akta, a Walla-News nevu internetes portallal kapcsolatos. Nemcsak, hogy Netanyahu durvan es rendszeresen (es eredmenyesen!!!) beleavatkozott a rola es a csaladjarol szolo hiranyagba, de nyomast gyakorolt a szerkesztosegre abban is, hogy a politikai ellenfeleirol megfeleloen negativ informacio keruljon a lapba. Ezek egy jo resze dokumentalva van. Aki azt irja az ugy kapcsan, hogy Netanjahu nem kapott jobb sajtót, az vagy nem tudja, mit ir, nem ismeri az ugyet, vagy egyoldaluan felrevezeti az olvasot. Nem tudom, melyik nagyobb szegyen egy ujasagirora nezve. Talan van valami, ami nagyobb szegyen:
„Persze ha valaki elvakultan utálja Netanjahut, akkor nem zavarják a tények.”
Azzal „ervelni”, megkerulve a tenyeket, hogy delegitimizalom a vitapartnert elfogultsag, elvakultsag urugyen, olcso modszer egy vitaban.
Netanjahu nem kapott jobb sajtót. Akkor hogyan áll fenn az adok-kapok? Hogyan utasíthatta akkor a szerkesztőséget?
Mitől tisztességtelen az a tranzakció, ami másokkal szemben is rutineljárás volt, és a fogyasztóknak (is) haszna volt belőle?
A Mozesnek és a HOT-nak adott adókönnyítés miért nem kriminális?
Persze ha valaki elvakultan utálja Netanjahut, akkor nem zavarják a tények.
Nyilván sem én, sem az olvasók többsége nem ismeri olyan mélységben a témát, mint a szerző. Ám úgy gondolom, ha csak ez az egyetlen egy állítás igaz: „Mandelblit a 2019 szeptemberi választás előtt nem engedélyezte Netanjahu tervét, hogy katonai akciót rendeljen el Gázában a Hamász rakétatámadásainak megtorlására” – akkor ez már bőven elég ahhoz, hogy az olvasó elfogadja a megállapítást: a bírói hatalom messze túlterjeszkedett a saját hatáskörén. Egészen elképesztő lenne, ha ez tényleg így történt volna. Szóval, valóban, tételesen kellene cáfolni – a Netanyahu ügytől függetlenül is – Sebes Gábor állításait.
Ket eset van: a jobbik, hogy a szerzo nem ismeri a temat, a rosszabbik, hogy ismeri, es „egyoldaluan” tajekoztatja az olvasot, ami az ujsagiroi szakma megcsufolasa.
Mandelblit nem biro, semmi koze a biroi hatalomhoz. Mandelblit a kormany jogtanacsosa, es a szerzo viszonylag vilagosan leirja a hataskoret. Amit nem ir, pedig nem mellekes, hogy amikor Mandelblitet mint Netanyahu „ellenseget” probaljak beallitani, elfelejtik, hogy Mandelblitet Bibi nevezte ki, mint bizalmi emberet. Korabban Mandelblit Netanyahu kabinetfonoke volt. A legtobb demokraciaban gyakori, hogy egy szakembert kineveznek bizonyos szakmai pozicioba abban a remenyben, hogy husegesen kiszolgalja majd a kinevezo politikust. Ez tortent Bibi eseteben Mandelblittel es azzal a rendorfonokkel, aki a Bibi elleni nyomozast vezette, Roni Alsheikh-kel is. Es tobbnyire, ha nem mindig (ne feledjuk, nem politikai, hanem szakmai funkciorol beszelunk), az illeto tisztviselo a feladatahoz, es nem a kinevezojehez huseges.
Köszönöm a választ, ez tényleg jobban megvilágítja a történetet és Bibi és Mandelblit viszonyát. Viszont, úgy látom, hogy mégsem vág teljesen a témába. Sebes állítása ugyanis az, hogy a fő jogtanácsosok általában – tehát nem Mandelblit konkrétan – és a Legfelsőbb Bíróság hatásköre nőtt meg nagyon a végrehajtó és a törvényhozó hatalmi ág rovására. Ez tehát független attól, hogy ki nevezte ki Mandelblitet, és attól is, hogy kihez hűséges. Itt a kérdés az, hogy a mindenkori jogtanácsosnak mire van felhatalmazása. Nekem a sztoriban ez volt a döbbenetes (tehát, hogy a fő jogtanácsos katonai kérdésekben dönt), és továbbra is az.
A legfelsobb birosag hataskorevel baj van, es baj lesz mindig. Izraelben ugyanis nincs alkotmany, mert az alapito atyak (ertsd Ben Gurion) nem akartak egy olyan alkotmanyt, ami nem felel meg egy 20. szazadi, a vilaghaboru utan megfogalmazott polgari demokratikus alkotmanynak. Ezzel szemben, egy olyan alkotmany, ami ennek a kriteriumnak megfelel, sulyosan korlatozta volna a haredimok privilegiumait, mondhatnam az autonomiajukat. Maradt az „alaptorvenyek” rendszere, es az a szituacio, hogy a legfelso birosag egyben az alkotmanybirosag is. Ezt hasznalta ki Aharon Barak, es az u.n. „biroi aktivizmus”-sal kezdett „beleavatkozni” olyan kerdesekbe, amit az alaptorvenyek nyitvahagytak, es „szabadon” ertelmezhetoek voltak. Ezek tobbnyire (vagy mindig) a rendkivul komplikalt izraeli problemakkal, mint a megszallt teruleteken valo mukodes, emberi jogok, stb. voltak kapcsolatban. Barak elvet, hogy minden birosag ele viheto, sokan tamadjak, a politikai nezetuktol fuggetlenul, de amig a jobboldal van hatalmon, termeszetesen a hatalmon levo politikusokat zavarja, hogy a legfelso birosag „belepofazik” a parlamenti tobbseg donteseibe, azon az alapon, hogy az ellentmond az alaptorvenyeknek.
A kormany jogtanacsosa (Mandelblit) a kormany „alkalmazottja”, nem biro. Kotelezo ervenyu ajanlasokat ad, amiket csak a legfelso birosag biralhat felul. Mandelblit feladata, hogy korlatozza a kormanyt esetleges torvenytelen lepesekben, es tobbek kozott az is a jogkorebe tartozik, hogy bizonyos kozeleti szereplok (parlamenti kepviselok, miniszterek, stb) ellen csak az o beleegyezesevel lehet vadat emelni. Nos, egeszen addig, amig nem Bibi volt a gyanusitott, Mandelblit tokeletesen megfelelt Bibinek es a kormanyanak. (Ne feledjuk, Izraelben mar ult bortonben miniszterelnok, allamelnok, forabbi, tabornokok, miniszterek, stb.)A nyomozas elso fazisaban Mandelblit inkabb akadalyozta, mint tamogatta a vademelesi kerelmeket, mondjuk ugy „tulsagosan ovatos volt”. Komoly tuntetesek voltak a hazanal. Amikor ugy latta, higy a Bibi elleni vadak megalapozottak, sulyosak es „sokan vannak”, alairta a vademelesi javaslatot. Ezzel „elarulta” az ot kinevezo „fonoket”, es huseges maradt a feladathoz, amivel megbiztak. Kizarolag a hataskoreben, es a kotelesseget teljesitette.
Amit emlitettel, hogy Mandelblit nem engedelyezte a Gaza elleni tamadast, azt a torveny szellemeben tette. Valasztasok elott az adott tamadas (ami mar hosszu ideje aktualis volt, de Bibi felt elinditani a varhato esetleges aldozatok miatt) nem volt megengedheto. Hasonlo a helyzet most is, csak most nem tamadasrol, hanem penzosztogatasrol van szo. Bibi hirtelen, a valasztasok elott akart penzt osztogatni, amit szabadon megtehetett volna, mert nincs koltsegvetes, ami szabalyozna a penzek elosztasat. (Ez is Bibi taktikajanak resze, amivel rengeteget art az orszagnak.) Mandelblit szolidan kozolte hogy a valasztasi torvenyek nem teszik lehetove, hogy penzt osztogasson. Bibi fordulhatott volna a legfelso birosaghoz, de okosan, nem tette. Az igazsag az, hogy nincs penz, amit osztogasson, es amikor bejelentette, tudta, hogy Mandelblit megallitja. Igy nem kellett szetosztani, ami nincs, viszont a valasztoknak azt mondhatta, hogy azert nem kapnak penzt, mert a gonosz jogtanacsos megakadalyozza.
Mandelblitet nem Bibi nevezte ki. Leírtam a cikkben, hogyan történik a fő jogtanácsos kinevezése.
Pontosan ismerem a vezeto allami alkalmazottak kinevezesek mechanizmusat. A politikusok es a kulonbozo erdekeltek nyomast gyakorolnak a bizottsagokra, hogy azok a nekik megfelelo embert nevezzek ki. Ebben az esetben Mandelblit, bar formalisan termeszetesen nem Bibi nevezte ki, Bibi kedvere valo volt. Mandelblit, mint irtam, Bibi emberenek szamitott, hiszen korabban a kabinetfonoke volt. Mit nem lehet ezen erteni?
Ha pontosan ismerné a mechanizmust, nem írta volna, hogy Netanjahu nevezte ki.
Ezen nem segít az állítólagos nyomásra való hivatkozás sem.
A nyomasgyakorlas nem allitolagos, hanem torvenyes, es normalis jelenseg. A bizottsag tagjai erdekcsoportokat es ideologiakat kepviselnek. De nem ez a lenyeg, hanem az, hogy az adott kinevezes, Mandelblite, pontosan megfelelt Netanyahu erdekeinek. Netanyahu megbizott Mandelblitben, es csak akkor kialtotta ki ellensegge, amikor az, a kotelesseget teljesitve, vadat emelt ellene. A cikk ugy allitja ezt be, mintha Mandelblit is egy Netanyahu ellenes osszeeskuves resze lenne. Megegyszer, a cikk szerzoje vagy tajekozatlan, vagy Netanyahu hazugsagainak a szocsove.
Azért azt se feledjük, hogy ahogy a három vád részletei nyilvánosságra kerülnek, úgy kezd az egész vádemelés nevetségessé válni. Pezsgő, amit kapott Simon Perez és mások is, kedvező cikkek, amik ha voltak, igen nehezen találhatók a rengeteg Bibi-ellenes cikk közepette és így tovább… szóval, egyre inkább kilóg a lóláb, hogy amit a választásokon nem képesek elérni, azt a bíróságon hajtják keresztül, miközben nincs egy normális jelölt vele szemben.
A történet ennél sokkal szerteágazóbb – az állam alapítása egyértelműen kinevelt egy askenázi elitet, akik az európai, ideológiai áramlatoknak megfelelően globalista baloldaliak, Izraelben ez kb. azt jelenti ma már, hogy posztcionisták. Csakhogy Izrael létezésének alapja a cionizmus, amely egyértelmű bevándorlási politikával igyekszik megőrizni az ország zsidó jellegét. A közel-keleti környezetben ez létkérdés. Most jelent meg Dr Gadi Taub nagyszerű könyve a „Najadim és najachim”, amit szabad fordításban Mobilok és helyhezkötöttek címmel illetnék – fő állítása, hogy az elit társadalmi kapcsolati rendszerében nagyobb jelentőségűek a nemzetközi szintűek, a hasonszőrű amerikai, európai kollégák, mint saját népének fiai. A cikkben szereplő tények igazak, a tálalás persze szubjektív, de ezt igazán nem lehet felróni akkor, amikor a tömegmédia az ellenkezőjét harsogja a nap 24 órájában. A bíróság, a kormány jogtanácsosával az élen, egyértelműen a globlista álláspontot képviseli, rendre hatálytalanít a választott hatalom a parlament által elfogadott törvényeket, durván befolyásolja a bevándorláspolitikát és az ország biztonsági helyzetét garantáló IDF működését. Tényleg elszaladt velük a ló, és valóban ez egy nagyon homogén ideológiájú, zárt kör, aminek az egyeduralmát meg kellene szüntetni. A történethez tartozik az is, hogy az elmúlt hetven évben szépen felnőtt, sikeres lett a keleti zsidók egyre nagyobb része, már mértékadó értelmiségiek is vannak közöttük, akik viszont nem béke-utópiákat kergetnek, hanem ismerik a közel-keleti viszonyokat és ezzel kapcsolatos pragmatikus politikát támogatnak. Az egyébként askenázi Bibi ezt a politikát képviseli, ami viszont a régi elit szemében nem szalonképes. A személye elleni támadások lényegében az amerikai küldetése (ENSZ képviselőnek Simon Peresz nevezte ki, nem gondován, hogy a „helyes fiú” a fejére nő) után rögtön megkezdődtek. Nemrég volt egy interjú vele az egyik vérgőzös riporternővel, Jonit Levivel, akit szépen lemosott a szinpadról – egyértelművé téve, hogy az izraeli politikában nincs hozzá mérhető személyiség… vagyis állja a támadásokat, az egész tárgyalási cirkuszt végig fogja csinálni. Tulajdonképpen, az ellene folytatott hadjárat távolított el engem is a baloldaltól, és ahogy napvilágra kerülnek az ellene felhozott vádak részletei, annál inkább bibistává tesznek engem is, sok más izraelihez hasonlóan. A régi elit vergődését látom az egész bírósági cirkuszban, az agresszív Bibi-ellenes tüntetésekben, miközben a csendes tömeg a választásokon Bibit választja a globalista elit ideológiáját képviselő, zsugorodó, baloldali pártok helyett.
Az un. pragmatikus politika a teljes morális deficit szinonímája, ha jól értem. Merthogy nehéz belátni hogy a zseniális Bibi hatalmi játszmáin túl milyen megfontolásokból kell az izraeli jobboldalnak (hangsúlyozottan) stratégiai szövetséget kötni középkorba ragadt arab államokkal, szaudi hercegekkel, azeri diktátorral, arab emírek országaival, amelyek ideológiájukat és társadalmi berendezkedésüket tekintve nem sokban különböznek az iráni rezsimétől, csupáncsak azon egybites érvelés alapján, miszerint az ellenségem ellensége a barátom. Továbbá gyilkos indulatokra is hajlamos (Rabin!) fundamentalista ortodoxiával, még tovább kelet-európai autokratákkal, akik un. „értelmiségi” holdudvara minden létező alkalmat megragad a helyi szekuláris és liberális érzelmű zsidóság gyalázására, na persze úgy, hogy a lóláb lehetőleg rejtve maradjon, az avatatlan szem számára legalábbis. Ezt ellensúlyozná néhány, az
IzraeltNetanjahut támogató, amúgy teljesen hatástalan megszólalás nemzetközi fórumokon? Szeretjük a bolhát, mert pestist terjeszt ugyan, viszont szépen köhög?Ps.: Kedves Mihály Éva! Szomorú és elgondolkodtató számomra, hogy Ön, egy világosan gondolkodó, kitűnő szakember, városgazdász, a Podo program megalkotója, odáig jutott, hogy a szabad világot, ezen belül pedig a szekuláris, liberális-demokrata galuti értelmiséget Izrael ellenségének tekinti. Nem állítom, hogy ne lennének erre komoly okai. Mégis: az az út, amelyen Netanjahu, talán nem is tudatosan, afféle inverz Mózesként Izraelt vezeti, Egyiptomba (vagy mellőzve a metaforát, a XX. században súlyosan diszkreditálódott nemzetállami létbe) visz, megszüntetve ezzel Izrael különleges státusát. Jó volna, ha elgondolkoznának ezen. (Nem ártana észrevenni például, hogy az Ön által is dehonesztálóan használt globalista jelző tipikus antiszemita toposz. A „világhatalomra törekvő zsidóság” leleplezésére szolgál.)
Nagyon kedves, hogy miközben sérteget csak azért, mert más véleményen vagyunk, utóbb felsorolja „érdemeimet”. Nos, én nem tudom, hogy Ön kicsoda, de a hozzászólása alapján úgy tűnik, hogy ahhoz a társasághoz tartozik, akik azt gondolják, hogy tudják a tutit, és elvárják, hogy Izraelt morális alapon vezessék – nézetem szerint a pusztulásba. Mi, pragmatisták viszont, szeretnénk megőrizni a zsidó államot, és nagyon örülünk, ha az arab szomszédainkkal a békés egymás mellett élés alapján tudunk kapcsolatban lenni, nem pedig háborúzni. Natanjahu, nyilván nem hibátlan ember, de jó politikus, és ami legfontosabb, hogy sajnos, ebben a pillanatban nincs nála jobb. Bár lenne! Talán az okos, morális magaslatokon leledző, galuti értelmiségieknek kellene alijázniuk sürgősen, hogy rendbe szedjék az izraeli politikai helyzetet.
Azok közé tartozom, akik liberalizmusa nem áll fejest egy ortodox zsidó láttán, sőt dolgozom velük, tanulok tőlük, és igen, jobban tisztelem az ő 3000 éves bölcsességüket, mint a zsidóságot csak elszenvedni képes szekuláris, galuti zsidók okoskodását…
Nagyon kedves, hogy miközben sérteget csak azért, mert más véleményen vagyunk, utóbb felsorolja „érdemeimet”. Nos, én nem tudom, hogy Ön kicsoda, de a hozzászólása alapján úgy tűnik, hogy ahhoz a társasághoz tartozik, akik azt gondolják, hogy tudják a tutit, és elvárják, hogy Izraelt morális alapon vezessék – nézetem szerint a pusztulásba. Mi, pragmatisták viszont, szeretnénk megőrizni a zsidó államot, és nagyon örülünk, ha az arab szomszédainkkal a békés egymás mellett élés alapján tudunk kapcsolatban lenni, nem pedig háborúzni. Natanjahu, nyilván nem hibátlan ember, de jó politikus, és ami legfontosabb, hogy sajnos, ebben a pillanatban nincs nála jobb. Bár lenne! Talán az okos, morális magaslatokon leledző, galuti értelmiségieknek kellene alijázniuk sürgősen, hogy rendbe szedjék az izraeli politikai helyzetet.
Azok közé tartozom, akik liberalizmusa nem áll fejest egy ortodox zsidó láttán, sőt dolgozom velük, tanulok tőlük, és igen, jobban tisztelem az ő 3000 éves bölcsességüket, mint a zsidóságot csak elszenvedni képes szekuláris, galuti zsidók okoskodását…
„Jogászok őnkényuralma”, ja, hogy keveritek Orbánisztánt, Israel-el.
Szent Együgyűség. Gratula, keresztények lettetek… :D:D:D
Kitünő irás, csak lesz foganatja?
Az ortodoxok magas száma, pártjaik és befolyásuk is megérne egy tanulmányt.
A hatalmi ágak egyensúlyának a helyreállítására semmi remény, mivel a jelen helyzetben a jogászok – a sokak által károsnak tartott – túlhatalmának bármilyen megváltoztatásához, a változtatásokkal szemben vétójoggal rendelkező jogászok hozzájárulása szükséges.Most, amikor Izrael egy rendkívül bizonytalan(*) szövetségi rendszerben kell az egyre veszélyesebb ellenfeleivel szemben helytálljon, a Bibi szivarjai és pezsgője legyen a nyugodt kormányzás akadálya, ez több mint szereptévesztés, ez bűn.Izraelben többször tárgyalt a Kneszet az úgynevezett Francia Törvény tervezetéről.
Elfogadása esetén a hivatalban lévő miniszterelnök – hasonlóan a hivatalban lévő francia elnökhöz – hivatali ideje alatt immunitást élvezne: nem idézhetnék meg tanúnak, nem vádolhatnák meg, stb. Az elévülést vele szemben azonban felfüggesztik hivatali idejére, és legkésőbb egy hónappal hivatalából való távozása után megindulhatnak ellene az eljárások. Ez – bár meg nem szüntetné, de – egy elviselhető szintre redukálná a jogászi túlhatalomnak a kormányzati munkát zavaró/bénító hatását.
A törvénytervezetet – az elvi politikáról rég leszokott – ellenzék eddig minden alkalommal lesöpörte az asztalról.
————–
(*) Nem tudni, hogy – a ma már bevallottan atomfegyver előállításával kísérletező – Iránnal szemben mily’ mértékben lehet a Biden-adminisztrációra számítani.
A francia torvennyel kapcsolatban ket megjegyzes: Amikor Olmert ellen emeltek vadat, Bibi nem a francia torvenyt, hanem Olmert lemondasat surgette. A torveny egyebkent valoban praktikus, de hozza tartozik, hogy az elnok, az amerikaihoz hasonloan csak ket ciklusra valaszthato, ami Franciaorszagban 10 ev. Ha ez igy mukodne, akkor Bibi francia torveny ide, francia torveny oda, mar ott is a vadlottak padjan ulne.
A jelenleg targyalt vad valami egeszen masrol szol, mint pezsgok es szivarok…es van egy harmadik is.
Módosítom az előző hozzászólásomat.Izrael egy rendkívül bizonytalan(*) szövetségi rendszerben kell – az egyre veszélyesebb ellenfeleivel szemben – helytálljon. Ebben a helyzetben, a miniszterelnöki székre aspirálók közül a leginkább rátermett vezetőt kell kiválasztani. Az politikus legyen a befutó, aki legalább a Bibi szintjét eléri. Ha ilyen csak egy van, és Bibinek hívják, akkor Bibi legyen a következő kormány feje. Majd a vihar elmúltával folytathatják az élveboncolását.
————–
(*) Nem tudni, hogy – a ma már bevallottan atomfegyver előállításával kísérletező – Iránnal szemben mily’ mértékben lehet a Biden-adminisztrációra számítani.
Bibi kepessegei messze meghaladjak nem csak az Izraelben, de azt hiszem, barhol a vilagon elo politikuseit. Ez talan meg tortenelmi tavlatokban is igaz. De ahogy nagyanyam figyelmeztetett arra, hogy az eszemet csak jora hasznaljam, egeszen biztos, Bibi is megkapta ezt a tanacsot. Sajnos, ha egy miniszterelnok szemelyes sorsa a parlamenti tobbseg kezeben van (francia torveny, mentesseg), akkor bizony sulyos erdekellentetek allhatnak elo az illeto egyeni es a kozerdek kozott. Tehat a vilag legtehetsegesebb, legravaszabb, legdorzsoltebb politikusa nem biztos, hogy mindig, minden kerdesben csak a kozerdeket fogja szem elott tartani.
Tokeletesen egyetertek azzal, hogy a jelenlegi kinalatban Bibit meg csak megkozelito miniszterelnok jelolt sincs a kepben. De egy olyan miniszterelnoknel, aki zsarolhato, valoszinuleg barmelyikuk jobb.
Zsarolni csak azt lehet, akinek még van pár csontváz a szekrényében. Bibiről már azt is megszellőztették, hogy hány szál haja van.
Zsarolni csak azt lehet, akinek még van pár csontváz a szekrényében. Bibiről már azt is megszellőztették, hogy hány szál haja van.
Nem egeszen. Bibit ma gyakorlatilag csak a mentessegere leadott 61 szavazat mentheti meg a birosagtol, ha egyaltalan. (Nehezen hiheto, hogy a francia torveny visszamenolegesen megszuntessen egy folyamatban levo pert.) Ennek a 61 szavazatnak egy jelentos resze olyan kliensekbol all, akik kizarolag a tenyeruket tartjak. Az elmult honapok egyertelmuen bizonyitottak, hogy Bibi a haridimok markaban van, es marad. A zsarolhatosagon tulmenoen vannak egyeb momentumok is, amikre anno a nagyanyam celzott: a legsulyosabb a koltsegvetes megtorpedozasa volt.
Csontvaznak meg ott vannak a tengeralattjarok, amit sokan, koztuk nem politikai tenyezok, probalnak elorangatni a szekrenybol. De nem ezzel zsaroljak Bibit.
Mire az ügy a Legfelsőbb Bíróság döntésével lezárul, addigra én majd be tudok számolni neked arról, hogy milyen az ibolya illata alulról, Bibi az aggmenhelyen fogja az alzheimer kórját kezeltetni. Továbbá, addig lesz még pár tucat választás is.
Ebben sajnos lehet, hogy igazad lesz. De amilyen zsenialisan mukodik ez a rendszer, amiota megszunt az. u.n. ellenzek, Bibi a Balfourban lesz, es egy kepzett gyermekpszichologus kezeli majd az alzheimeret, ill. szabadidejeben iranyitja az orszagot.
A tengeralattjáró ügyben Bibi csak mint tanú szerepel.
Zsarolható? Mesélj.
Tudomásom szerint az izraeli legfelsőbb bíróság az egyetlen ilyen jellegű intézmény a világon ahol személyesen nem érdekelt személyek vagy intézmények is nyújthatnak be perindítványt. Ez nagyon szépen hangzik csak az a baj vele hogy egyrészt nagyon megnehezíti egy kormány és egy parlament normális működését másrészt lehetőséget teremt Izraellel szemben ellenséges kormányok vagy szervezetek által finanszírozott helyi civil szervezetek számára megakadályozni olyan törvények megszavazását és intézkedések végrehajtását melyet nemcsak a kneszet és a kormány de a szavazók óriási többsége támogat.
Tudtommal nincs 4300 tik, csak 4000… nem tudom, hogy került a szövegbe. A Natanjahuval kapcsolatos vádpontokat elég érdekesen ezresekben mérik… ez is a pszichés hadviselés egy formája. Ahelyett, hogy 1,2,3,4 ügyről beszélnek, ezresekben emlegetik, de 4300 nincs.
T. Szerkesztoseg.
Egy zsido portalon talan megengedheto, hogy egy heber fogalomra hivatkozzak: גלוי נאות, giluj naot a magyar fonetika szerint. A jelentese: az ugy szempontjabol lenyeges tenyek kozlese, amik a masik fel szamara, az ugyet erintoen, fontos informaciot tartalmaznak. Ha egy autot adok el, illik bevallani, ha karambolozott.
Nos, ha lekozolnek egy cikket, amiben a szerzo, latszolag objektiven elemzi az izraeli kozeletet, ill. annak egy reszet, jo lett volna elmondani, ki is a szerzo. En eleinte naivan es dobbenten olvastam azt a tomenytelen mocskot, csusztatast, hamis informaciot, stb. amit a szerzo tenykent felsorolt, es meg vitaba is bocsatkoztam vele. Miutan a jelenseg erthetetlen volt szamomra, utananeztem, ki is Sebes Gabor. Igy megertettem, hogy a cikk szerzoje politikus, a Fidesz tagja, Orban Viktor partkatonaja. Ez termeszetesen mas megvilagitasba helyezi a cikket es a szerzot. De ezt az informaciot „jobb helyeken” a cikk elott vagy utan kozlik: a cikk szerzoje ez es ez, stb….Ezt nevezik heberul giluj naot-nak.
Miért a cikkíróját elemzed, egyébként érdektelen dolgokkal, nem a cikk tartalmát?
Vitába bocsátkoztál vele? Talán van tényeid ellene? A legfrissebb hír szerint omladozik a 4000-es dosszié
Ha ez csak 3/4 részben igaz, az is súlyos.