Még a Holdról is látszik: több százezer izraeli tüntetett a kormány ellen

Több százezer ember vonult utcára Izraelben az igazságszolgáltatás tervezett átalakítása ellen szombat este, néhány nappal azelőtt, hogy a parlamentben döntő szavazást tartanak a kérdésben.

Tel-Aviv központjában mintegy 170 ezren gyűltek össze a 13-as csatorna becslése szerint, míg Jeruzsálemben 85 ezren vonultak ki az utcákra.

Jeruzsálembe szombaton egy tiltakozó menet érkezett, amelyben a szervezők szerint tízezrek vettek részt. A mintegy 70 kilométeres, Tel-Avivból Jeruzsálembe tartó menetet kedd este több száz tüntető indította el, a csoport létszáma az elmúlt napokban fokozatosan nőtt.

A gyűléseken jelentések szerint erőszakos összecsapások voltak a rendőrséggel.

A tüntetések szervezői országszerte több mint félmillióra teszik a résztvevők számát. Ezzel ez lenne az egyik legnagyobb létszámú tiltakozás a tüntetések január eleji kezdete óta. Izrael összlakossága mintegy 10 millió fő.

Az izraeli kormány vasárnap tervezi a képviselők elé terjeszteni azokat a terveket, amelyek gyengítenék az igazságszolgáltatás hatáskörét. A vitatott törvényjavaslatot várhatóan csak hétfő délután fogadják el.

A javaslat már több mint fél éve megosztja az izraeli társadalom nagy részét, rendszeresen emberek ezrei vonulnak utcára ellene.

Tel-Avivban tiltakozó táblákon ez állt: „Netanjahu, a demokrácia ellensége” vagy „Mentsük meg a hazánkat”. A tengerparti városban sok izraeli attól tart, hogy a reform alapjaiban változtatja meg Izraelt.

A tiltakozó mozgalom Izrael történetében a legnagyobb és a társadalom széles rétegeit öleli fel, még a katonaságot is, amely szombaton fokozta ellenállását. Ahogyan azt lapunk is megírta, több mint tízezer tartalékos közölte, hogy nem jelenik meg többé a szolgálatban, ha nem állítják le a vitatott igazságügyi átszervezést – jelentette be „Fegyvertestvérek” nevű tiltakozó mozgalmuk szombat este Herclijában. A lépés jelentősen befolyásolhatja a hadsereg műveleti készenlétét. A hadsereg kezdetektől elutasítja az ügy kommentálását.

Pénteken a légierő több mint ezer tartalékos katonája pedig azzal fenyegetőzött, hogy kilép, ha a törvényjavaslatot elfogadják.

Az ország több mint száz vezető volt biztonsági főnöke szombaton Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek címzett levélben sürgette a törvénymódosítás leállítását.

Netanjahu „személyesen felelős a hadseregnek és Izrael biztonságának okozott súlyos károkért”

– írták a levélben.

A kompromisszumról folytatott tárgyalások eddig sikertelenek voltak, bár Joáv Galant védelmi miniszter a héten bejelentette, hogy megpróbál „konszenzusra” törekedni.

Min folyik a nagy vita az izraeli igazságügyi reform körül?

Az izraeli igazságügyi reform oka, hogy a bírói hatalom, különösen a Legfelsőbb Bíróságé egyértelműen annyira túlterjeszkedett, amire más demokratikus országokban nincs példa.