Bernard-Henri Lévy: Megszabadulunk-e valaha is az „ostobák szocializmusától”?

A francia baloldalon erős hagyománya van az Izrael-ellenességnek, és ez legutóbb egy – igaz, gyorsan visszavont – parlamenti határozati javaslatban is megnyilvánult. Bernard-Henri Lévy  szerint ez a hagyományos szocialista antiszemitizmus keretébe illeszkedik. A francia zsidó sztárfilozófus véleménycikke saját irodalmi lapja, a La Règle du Jeu hasábjain jelent meg.

A Metazin szemléjében rámutat, hogy „Ostobák szocializmusán” a szerző az antiszemitizmust érti, August Bebel egykori német szociáldemokrata vezér nyomán, aki csakugyan többször alkalmazta ezt a kifejezést. Igaz, mint maga is elismerte, egy osztrák liberálistól, Ferdinand Kronawettertől vette át, aki az 1880-as években megerősödő bécsi antiszemita mozgalom tipikus alakjához, a „bécsi ostoba fickóhoz” társította. Lévy a korai szocialisták körében divatos antiszemitizmus elítélőjét látja Bebelben, valójában Bebel hibás, ugyanakkor azonban hasznos jelenségnek tartotta az ostobák antiszemitizmusát, mert azt gondolta, hogy ha a zsidó tőkést gyűlölik, akkor előbb-utóbb a tőkés rendszert is meg fogják gyűlölni.

A marxi csapda: a szocializmus lehetetlensége és a baloldal történelmi úttévesztése

A baloldal legnagyobb baja, hogy a Marx által létrehozott csapdában van. Tóth András írása.

A Metazin szerzője emlékeztet, hogy Bebel és a neki tulajdonított szállóige arról jutott Lévy eszébe, hogy

a legnagyobb francia baloldali párt, a Lázadó Franciaország frakcióvezetője 38 képviselőtársának támogatásával Izraelt elítélő határozattervezetet nyújtott be.

Ebben szándéka szerint a törvényhozás azzal vádolta volna Izraelt, hogy apartheid rendszert működtet. A faji elkülönítés egykori dél-afrikai rendszerében fehérek és feketék nem házasodhattak, szerelmi kapcsolatot sem tarthattak fenn, külön területeken kellett lakniuk, voltak fehéreknek fenntartott parkok, buszok stb. Izraelben természetesen semmi ilyesmi nincs – állapítja meg Lévy. Ellenkezőleg, a kétmilliónyi arab lakost nem korlátozza az állam a jogaiban, a zsidó lakosokkal való kapcsolattartásban, a Legfelsőbb Bíróságnak arab tagja is van, az arab pártok képviseltetik magukat a parlamentben, és most éppen a mérleg nyelvének szerepét töltik be az egyenlő erejű szembenálló táborok között. Ráadásul

a javaslat teljesen alaptalan, habár baloldali körökben elterjedt diagnózis alapján gazdasági szankciók alkalmazására szólított volna fel Izraellel szemben.

Úgy látszik azonban, valaki rájöhetett, hogy az anticionizmus még a hatályos jogszabályokkal is szembemegy, és gyorsan lekerült a szöveg a parlament honapjáról.

Ez azonban nem nyugtatja meg Lévyt, mert az eset nem egyedülálló. Július közepén, amikor megemlékeztek a hírhedt nagy párizsi razziáról, amelyben tizenháromezer zsidót gyűjtöttek össze egy kerékpárstadionban, hogy aztán náci koncentrációs táborokba deportálják őket, a baloldali frakcióvezető valamiért csak azt mulasztotta el megemlíteni emlékezésében, hogy az illetők zsidók voltak.

80 éve hajtotta végre zsidóellenes razziáját a kollaboráns Vichy-kormány

A párizsi rendőrség és a Vichy-féle francia csendőrség 13 152 zsidót gyűjtött össze Párizsban és környékén. A razzia során őrizetbe vett zsidók többségét Auschwitzba küldték.

A filozófus cikkének folytatásában tágabb kontextusba helyezi a francia aktuálpolitikai fejleményeket:

A baloldal antiszemitizmusa

Aztán ott van a baloldali antiszemitizmus fellendülése, amely teljesen szemérmetlen.

Ez a 20. század elején erős áramlat volt a fiatal Szocialista Párton belül: nem volt-e akkoriban Jules Guesde barátai között gyakori, hogy „republikánusnak, szocialistának és antiszemitának” nevezzék magukat, hogy Drumont-val együtt „a pénzügy és a politika youtres-eit” szidalmazzák? És nem maga Jaurès volt képes a Dreyfus-per előtt azt írni, hogy „a zsidó fajt” „egyfajta nyereségvágy emészti”, és hogy a „régi katolikus faj” szocialistáinak kell „megtörniük” ezt a „rablás, hazugság, korrupció és zsarolás mechanizmusát”?

Ez az áramlat a pacifista baloldal soraiban a harmincas évek csúcsán újra felbukkant: a szocialista Fernand Bouisson azzal vádolta Mandelt, hogy „mint minden zsidó” háborút akar… a radikális Yvon Delbos, a Népfront külügyminisztere, aki azt magyarázta, hogy „a mindenhonnan elűzött zsidók a világháborúban keresik a megváltást”… vagy a párt vezetője, Paul Faure, aki felháborodott Blum miatt, aki „a zsidókért kész megöletni minket”….

Ezeket a szövegeket Michel Dreyfus két tanulmányban idézi, az egyiket 2009-ben a Presses universitaires de Rennes kiadónál, a másikat pedig 2010-ben a Cairn.info oldalon.

Úgy tűnik, hogy a liberális és demokratikus tudat e harmadik válsága ma egy olyan Franciaországban tör ki, amely semmit sem tanult, semmit sem felejtett. Mélenchon sértegeti a Crifet, együtt vonul a „halál a zsidókra” kiáltó iszlamistákkal, vagy azzal vádol egy főrabbit, hogy megölt egy baráti kormányt, azt mondják, hogy „corbynizálás”. Igen és nem. Mindenekelőtt hűséges ahhoz a sötét oldalhoz, amelyről a legvilágosabb baloldali harcosok is tudják, hogy kísérti pártjaik emlékét, és amelyet ki kell űzni, nem pedig hízelegni.

A francia választások zsidó szemmel

Leüllepedett a választási porvihar, ideje áttekinteni hogy alakult ez az időszak a zsidók szemszögéből. Soós Eszter Petronella írása.

A palesztinok sorsa

Aztán a jóakaratú férfiaknak és nőknek, akik már semmit sem értenek, és felteszik a kérdést: „mi is pontosan a palesztinok sorsa Izraelben?”.

Az 1967-es háborúban megszállt területek közül már van egy, Gáza, ahol az apartheid vádja abszurd, mivel Ariel Sharon 2005-ös döntése óta, hogy kivonul onnan, nincs zsidó lakosság.

A másikban, Ciszjordániában nagyfokú rosszhiszeműség vagy ostobaság, vagy mindkettő kell ahhoz, hogy a terrorizmus elleni harcot összekeverjük a szegregációval.

Ami pedig magát Izraelt illeti, az országot, amelynek állásfoglalása szerint „1948 óta” „egyetlen faji csoport” kormányozza, fáradhatatlanul emlékeztetni kell arra, hogy ez egy soknemzetiségű és sokvallású ország, ahol kétmillió arab, muszlim és keresztény egyaránt élvezi ugyanazokat a gazdasági, társadalmi és politikai jogokat, mint zsidó polgártársai; El kell mondani és meg kell ismételni, hogy ez egy parlamenti demokrácia, ahol ezt az arab kisebbséget több párt képviseli a Knesszetben, amelyek közül az egyik, a Raam jelenleg a királycsináló pozíciójában van, és a centrista Lapid és ellenfele, Netanjahu között közvetít; És végül, ez egy olyan jogállam, ahol nincs olyan építkezés, nincs olyan százéves olajfa kitépése, vagy olyan diszkrimináció gyanúja, amelyet ne lehetne a Legfelsőbb Bíróság elé vinni, ahol ötből egy bíró arab, és amelynek igazságosságát senki sem kérdőjelezi meg komolyan.

A bizonyítékok erre végtelenek. Visszatérek rá, ha szükséges. A „bolondok szocializmusának” (August Bebel) parancsolóan fejet kell hajtania.

Orbán: Horthynak le kellett volna mondania 1944-ben

A miniszterelnök Bernard-Henry Lévy szerint Kun Béláról is kifejtette a véleményét.