„Jövőre Ukrajnában” – így ünneplik a pészahot az ukrajnai zsidó menekültek

A döntés, hogy elhagyják otthonukat, nem volt könnyű. Az NPR készített riportja az Ukrajnát elhagyó zsidókkal.

Olena Khalina a kelet-ukrajnai Harkivban volt, amikor a háború kitört. Az orosz repülőgépek bombákat dobtak le otthona közelében.

Khalina két nappal az indulás előtt értesült a városból induló buszról. De még így is, mondja, lehetetlen volt felkészülni.

„Az otthonod, a barátaid, a családod, a munkád”

– kezdi Khalina.

„De minden, amit magaddal vihetsz, csak egy hátizsák vagy egy bőrönd. És ebbe kellene beletenned az egész otthonodat?

Szóval ez lehetetlen. És otthagysz mindent, ami értékes számodra”.

Khalina most Prágában, a Cseh Köztársaságban van, alkalmazkodik az új országhoz, nyelvórákat vesz és dolgozik. Olyan barátaival is találkozik, akik máshová menekültek, és olyanokkal is, akik Ukrajnában maradtak. Pészahra Berlinbe utazik, hogy az ünnepet az ottani ukrán barátokkal töltse.

Sok ukrajnai zsidó úgy ünnepli az Egyiptomból való szabadulás ünnepét, hogy közben maga is menekült.

Julia Gris, az ukrajnai Odessza városában lévő egyik zsinagóga rabbija nem tévesztette szem elől a szimbolikát. A háború kitörésekor Lviv városában volt, és gyalog ment át Lengyelországba, ahol 40 órát várakozott a határon a fagyos hidegben. Gris most a németországi Oldenburgban tartózkodik.

„Amikor az egész életed egy kis bőröndben van”

– magyarázza.

„Amikor kulcsod van az otthonodhoz, de már nincs otthonod. Nem kívánom senkinek, hogy ezt érezze”.

Egy ortodox apa és fia fegyvert fogott, hogy megvédjék a hazájukat

„Mindenki készen áll a harcra. Nem számít, hogy zsidó vagy-e vagy sem – senki, sem gondolkodik ezen” – mondta Cserkaszkij.

De Gris szerint a pészah még mindig az ünneplés ideje – akár zsinagógában, akár magánházban, akár menekülttáborban van az ember.

Boris és Victoria Fikhtman távol volt szülőhelyétől, Odesszától, a Kárpátokban nyaraltak, amikor február végén kitört a háború. Nem tudtak hazatérni, ezért Magyarországra, majd Romániába utaztak, míg végül a World Jewish Relief szervezeten keresztül a moldovai Chișinăuban találtak menedéket. Több hétbe telt, mire újra találkozhattak 3 éves kislányukkal, aki a nagyszüleinél volt Odesszában.

„Jövőre Jeruzsálemben”

– szól a hagyományos széder utolsó sora.

Jeruzsálem több mint egy fizikai hely – ez egy eszme. Az a gondolat, hogy egyszer majd minden helyreáll.

Németországtól a Cseh Köztársaságon át Moldáviáig ezek a zsidó menekültek hálásak mindenkinek, aki befogadta őket. De ezek az országok nem az otthonuk, és nem is az ígéret földje.

Amikor megkérdezték őket, hogyan fejezik be az idei szédert, Olena Khalina, Julia Gris rabbi, valamint Boris és Victoria Fikhtman ugyanazt mondták:

„Jövőre Ukrajnában. Egy szabad, békés Ukrajnában.”

„A családom 1989-ben menekült el Kijevből. Ma megszakad a városért a szívem.”

Zsidóként a családomnak nem volt etnikai kötődése a helyhez. Mégis, ott tanultam meg valahogy mosolyogni” – írja Mikhail Zinhsteyn.