Izrael megtizedelte az iráni drónflottát

Egy február közepi, mindeddig eltitkolt, Izraelnek tulajdonított támadással megsemmisítettek több száz drónt Iránban – jelentette a Háárec című újság honlapja kedden.

A hat drónnal végrehajtott légitámadás súlyos veszteséget okozott Irán drónarzenáljának, megsemmisített több száz, különböző méretű, távirányítással működő, pilóta nélküli repülőt a nyugat-iráni Kermánsáh városa mellett.

Teherán Izraelt vádolja a támadással, de Jeruzsálem nem ismerte el felelősségét. Ennek a hétnek az elejéig egyik ország sem említette meg a történteket, először vasárnap számolt be róla a libanoni al-Mayadeen tévétársaság, amely kapcsolatban áll a síita, libanoni Hezbollah terrorszervezettel és az azt irányító Iránnal is.

Rakétatámadás érte a kurd fővárost

A kurdisztáni terrorellenes erők szerint a tucatnyi ballisztikus rakétát Irak területén kívülről indították.

Irán szombat este rakétatámadást intézett Irak kurdisztáni fővárosa, Irbil ellen. Az Al-Mayadeen szerint ez válasz volt az Irán ellen intézett február közepi akcióra. Teherán vállalta a felelősséget az Irbil elleni szombati akcióért, amelyben állítása szerint egy izraeli katonai bázist céloztak ott, de a kurdisztáni kormány szerint egy polgári létesítményt találtak el.

Irán az elmúlt években széles körben alkalmazott fegyverrel felszerelt drónokat a Közel-Keleten végrehajtott támadásokban. Az Iráni Forradalmi Gárda drónokat adott át a jemeni lázadó húsziknak, valamint az iraki és szíriai síita milíciáknak, és a Hezbollahnak is van drónarzenálja.

Az elmúlt hetekben Izrael lelőtte a Hezbollah egyik drónját Észak-Izraelben, Galilea felett, míg egy másiknak sikerült behatolnia, majd távoznia Izrael légteréből. Az izraeli hadsereg a közelmúltban bejelentette, hogy tavaly iráni drónokat semmisítettek meg F-35-ös vadászgépekkel, amely a világon az első ilyen „elfogás” volt – emlékeztetett a Háárec.

Precíziós rakétákkal és drónokkal henceg a Hezbollah

„Már régóta gyártunk Libanonban drónokat, aki venni akar belőlük, az adja le rendelését” – hangoztatta Naszrallah híveinek tartott, a helyi televízióban közvetített beszédében.