Precíziós rakétákkal és drónokkal henceg a Hezbollah

A libanoni Hezbollah képes rakéták ezreit precíziós lövedékké alakítani és drónokat gyártani – jelentette ki szerdán Hasszán Naszrallah, a síita radikális mozgalom vezetője.

Ez az első alkalom, hogy az Irán támogatását élvező Hezbollah ilyen bejelentést tett.

„Már régóta gyártunk Libanonban drónokat, aki venni akar belőlük, az adja le rendelését”

– hangoztatta Naszrallah híveinek tartott, a helyi televízióban közvetített beszédében.

Mint mondta, a Hezbollah „az Iráni Iszlám Köztársaság szakértőinek” közreműködésével át tudja alakítani az egyszerű rakétákat precíziós harceszközökké. Hangsúlyozta, a fejlesztést az tette szükségessé, hogy a Hezbollah regionális ellenlábasa, Izrael egyre nagyobb mértékben támaszkodik drónokra.

Izrael 2006-ban háborút vívott a libanoni Hezbollah ellen. Libanon és Izrael között hivatalosan továbbra is hadiállapot áll fenn, a határon időnként előfordulnak különböző incidensek.

Izrael egyelőre nem reagált Naszrallah nyilatkozatára. Bár a zsidó állam erői többszörösen meghaladják a radikálisok képességeit, Izrael mégis attól tart, hogy egy jövőbeli konfliktusban a Hezbollah precíziós rakétákkal megbéníthatja infrastrukturális hálózatának egyes elemeit, így például a kikötőket vagy az áramszolgáltatást.

Izrael több alkalommal is arról számolt be, hogy a légterét megsértő Hezbollah-drónokat lőtt le. A radikálisok pedig azt állították, hogy fokozni tudták képességeiket, ami az izraeli drónok lelövését illeti, és ennek köszönhetően csökkenteni tudták az ilyen átrepüléseket.

Izrael a múlt héten tette közzé három libanoni vállalat nevét, amelyeket azzal gyanúsít, hogy közreműködnek a radikálisok precíziós rakéták gyártását célzó projektjében.

„A Hezbollah veszélyezteti Libanon lakóit és a libanoni államot”

– jelentette ki Beni Ganz izraeli védelmi miniszter egy korábbi nyilatkozatában. Hozzátette, hogy

Izrael „határozottan fel fog lépni a Libanon szívében működő, iráni precíziósrakéta-projekttel szemben”.

A Hezbollah több ezer harci drónt halmozott fel

A síita terrorszervezetet Irán fegyverezte fel és néhány év leforgása alatt megötszörözte harci drónjainak a számát.