Miért bukik el az izraeli baloldal az eszmék piacán?

A szuverenitás gondolata töretlen folytonosságot élvez a politikai cionizmus kezdeteitől napjainkig, arról nem is beszélve, hogy sokkal kevésbé függ a külső körülményektől. Egy békefolyamathoz két partner kell, és ez általában eggyel, de néha kettővel kevesebb, mint ami a rendelkezésre áll.

1995. október 5-én egy izraeli politikus a Knesszetben tartott beszédében felvázolta, a maga nyers és keresetlen módján, az általa helyesnek tartott jövőképet. Ezt a beszédet ma egyesek szélsőjobboldali, rasszista és kirekesztő jelzőkkel illetnék.

Izrael jövőbeli határa a Jordán folyó mentén fog húzódni. Az egységes és feloszthatatlan Jeruzsálem Izrael örök fővárosa. A településblokkok Izraeli szuverenitás alatt. Mindezt betetézendő, a beszéd kategorikus nemet mondott egy jövőbeli “palesztin” államra, az autonómia a folyamat végét, és nem annak a kezdetét jelezte. Pontosan egy hónapra rá meggyilkolták. Úgy hívták, hogy Jichák Rabin.

Rabin beszédének ki kellett volna józanítania a békefolyamat eufóriájában élő nemzetet, és határt kellett volna szabnia a féktelen optimizmusnak. A tény, hogy ez nem így történt, nagyban hozzájárult az izraeli baloldal elhúzódó válságához.

A külső szemlélők és azok az izraeliek, akik teljesen elkötelezték magukat a kétállami megoldás mellett, mind a mai napig értetlenül állnak a jelenség előtt. A békefolyamat kudarcát sötét erők aknamunkájának tulajdonítják, a hibát a kemény nyakú népben és bűnös vezetőiben keresik.

Csak egy dolgot nem voltak hajlandóak mind a mai napig objektíven felülvizsgálni: az általuk terjesztett ideológiai termék ázsióját a gondolatok piacán. Ez a cikk nekik íródott, és azoknak, akik még mindig nem értik a dolgot.

Az izraeli baloldal számára most a túlélés a tét

Használható ideológiai háttér nélkül, a Kék-Fehér centrista tömb árnyékában lassan végleg kikopnak a politikai színtérről. Nagy Gabriella írása.

Az igazán fontos politikai viták általában különböző erkölcsi alapelvek ütközésén alapulnak. Mivel a két tábor két külön, és egymás számára érthetetlen morális nyelvet beszél, hasznos néha kilépni a vita szokásos kereteiből, és egy másik diszciplína eszközeivel vizsgálni meg a kérdést.

A négy szabály

A politikai csatározások színterét úgy is tekinthetjük, mint a gondolatok, ideológiák, jövőképek piacterét. Az árusok megérkeznek, leterítik a gyékényeiket, és kirakják a portékájukat, egymással versengve a szavazópolgárok figyelméért, voksaiért. Az eladó személye és a marketing fontosak, de hosszú távon a termék minősége dönti el, hogy ki viszi el a pálmát.

Mikor egy pártnak, esetleg egy vezetőnek sikerül a nyeregben maradnia huzamosabb ideig, akkor a siker mögött érdemes megkeresni a terméket.

Sokszor a vezető személye csak egyfajta álcázó kód, ami mögött nehéz fajsúlyú, a többség számára attraktív termékek rejtőznek. Azok az amerikai elemzők, akik ezt még nem ismerték fel, valószínűleg tovább tűnődhetnek rajta 2024-ig.

Egy másik szempont, amit minden piaci árusnak figyelembe kell vennie, hogy egy adott termék sikeresnek bizonyulhat egy adott helyzetben, egy adott kontextusban, de ez a siker nem általánosan biztosított, és nem örök érvényű. A legjobb példa erre a revizionista mozgalom „két partot a Jordan folyónak” szlogenje, ami talán a múlt század első évtizedeiben tűzbe hozta a tömegeket, de a század végére anakronisztikussá vált.

A harmadik hochma (bölcsesség) felismerni, hogy a termékeknek van egy természetes evolúciója, amit grafikonon egy fordított S betűvel lehetne a legjobban ábrázolni.

Egy kezdeti lassú felfutási periódus után a termék berobban a piacra, érteke az egekig emelkedik. Viszonylag rövid idő után azonban eljön a stagnálás, amikor a kiforrott termék még uralja a piacot, de már nem fejlődésképes.

A végső stádium egy rövid leszálló ág, amikor a termék elveszti attraktivitását és átadja helyét a „trónkövetelőnek”. A teljes ciklus időtartama termékenként változik. Erre az evolúciós folyamatra a legjobb példa az izraeli Munkapárt osztályalapú ideológiája, ami valamikor évtizedeken át dominálta az országot, ma viszont már szinte senkinek sem jut eszébe.

Izraeli baloldal a Titanicon: mire számít a Munkapárt?

Előválasztást tartott a süllyedőfélben levő Munkapárt, de kérdés, mire lesz ez elég: Ganc áprilisban elviheti a választóik többségét.

A piac negyedik szabálya az, hogy a terméknek valós igényre kell gyakorlati választ adnia. Rövid távon egy elvont gondolat a bűvkörébe kerítheti a tömegeket, de hosszútávon nem képes magához láncolni őket.

Izrael politikai piacát ötven éve két, egymással szemben álló ideológiai termék uralja. Az első a „szuverenitás” márkanév alatt fut, a másikat „kétállami megoldásként” árulják. Érdemes egy gyors összehasonlítást végezni a termékek generikus funkciói és tulajdonságai között.

Nemzetbiztonság

Még a felületes szemlélő figyelmét sem kerülheti el, hogy a két termék két teljesen különböző fogalommal operál. A kétállami megoldás központi fogalma a béke, ezzel szemben a szuverenitás a biztonságra fekteti a hangsúlyt.

A béke egy jogi kategória, és egy pillanatnyi állapot leírása. A biztonság egy szubjektív fogalom, és messzire előretekint az időben.

A kétállami megoldás hívei egyezményekben, nemzetközi garanciákban látják a béke zálogát. A szuverenitás a biztonságot valós, kézzelfogható komponensekben keresi, úgymint: terület, védelmi mélység, domborzat, települések, katonai bázisok, stb.

A két termék gyökeresen eltér egymástól, a kockázatmenedzsment és az elfogadható kockázat szintjén is. Mindez a legegyszerűbben az illető termékek fogyasztóin mérhető le. Minél közelebb él valaki az ütközési vonalakhoz, annál kisebb a számára elfogadható kockázat szintje. Minél távolabb él valaki ezektől, annál több kockázatot hajlandó vállalni a kétállami megoldás érdekében.

Durván megfogalmazva: a kétállami megoldás az ország közepén lakók érdekeit, prioritásait szolgálja ki, a periférián élők rovására.

Gazdaság

A kétállami megoldás gazdasági üzenete egyértelműen negatív, és önmegfélemlítésen alapul. A 90-es évek közepén divatos elmélet arról szólt, hogy gazdasági fellendülés és egy nyugat-európai szintű jólét csak úgy érhetőek el, ha lemondunk az atavisztikus és primitív „megszállásról”. Kevés előrejelzés bizonyult ennyire tévesnek, ugyanis 2000 és 2020 között Izrael megkétszerezte az egy főre eső nemzeti jövedelmét.

Történt ez azokban az években, amikor a békefolyamat befuccsolt, és Izrael tovább erősítette a szuverenitását a vitatott területek felett.

Izraeli baloldali aktivisták béketüntetése

A két ideológiai termék azonban gyökeresen különbözik egymástól a mikrogazdaság szintjén is. Az átlag izraeli számára a gazdasági és társadalmi mobilitást nagymértékben meghatározza a lakhelye, illetve a lakhely közelsége az ország gazdasági központjához. A szuverenitás lehetővé teszi izraeliek százezrei számára, hogy a zöld vonalon (az 1949-és tűzszüneti határvonalon) túl, de az ország gazdasági központjához közel lakjanak, prosperáljanak.

Ezzel szemben a kétállami megoldás ezt a lehetőséget megszüntetné, a zöld vonalon túli települések lakóit visszatelepítené a 48-as határokon belülre. Hová? Valószínűleg a gazdaságilag kevésbé előnyös perifériára.

Cinikus szemmel nézve, a kétállami megoldás az ország közepén lakó elitek trükkje kivételezett pozíciójuk megtartására, és a konkurencia kiszorítására.

Akinek mar van lakása és munkája az ország közepén, annak nem áll érdekében, hogy a zöld vonalon túl lakások ezreit húzzák fel, ezáltal visszafogva az ingatlanárakat. Az sem áll az érdekükben, hogy sok tízezer új munkavállaló költözzön be a közvetlen szomszédságukba. Senki sem állítja, hogy létezett ilyen szándék vagy megfontolás, de attól még az érdekviszonyok és a folyamat végeredményei ugyanazok maradnak.

Demográfia

A szuverenitás mindig is demográfiai ellenszélben operált, azt kihívásként kezelve probálta megváltoztatni. A kétállami termék a demográfiára mint fátumra tekint, ami előtt fejet kell hajtani.

Érdemes eltűnődni azon, vajon mi lett volna, ha a cionizmus hajnalán is a demográfiai determinizmus gondolata vezetett volna minket?

A kétállami termék nem jöhetett volna létre a 90-es évek demográfiai pánikhangulata nélkül. Az akadémia, a sajtó és a politikai elit visszhangkamrája felerősítette a demográfusok által gerjesztett jeleket, és életre hívott egy demográfiai sárkányt, hogy a békecsinálás lovagjainak legyen mivel megküzdeniük.

A mesterséges pánikkeltés legnagyobb ellenségének ez esetben is a hosszútávú perspektíva bizonyult. A „palesztin” demográfusok adatairól kiderült hogy körülbelül annyira hitelesek, mint egy vezércikk a Pravdában, és a pánikkeltő demográfusok kórusát felváltotta a különböző demográfiai iskolák pluralizmusa. A demográfiai kérdés nyitott maradt, és egyik termék sem képes átfogó megoldást kínálni.

A szuverenitás fő veszélye a zsidó többség és az ország zsidó jellegének az elvesztése. A kétállami termék fő veszélye az, hogy egy szuverén „palesztin” állam rövid idő alatt elárasztaná saját magát az e célra importált „palesztin menekültekkel”, és egy humanitárius válságot kreálna a határainkon.

A másik veszély Izrael elárasztása „palesztin menekültekkel”, családegyesítés ürügyén vagy valamilyen más, éppen divatos emberjogi megfontolásból. A kétállami termék végkifejlete egy judenrein „palesztin” állam és egy összezsugorodott Izrael, amiben a zsidók kisebbségben vannak. A demográfiai probléma felszámolásához kreatív megoldásokra lesz szükség. Egyik előző cikkemben az egyik ilyen megoldást boncolgattam.

Kontextus és időzítés

A kétállami termék gondolata kizárólag a monopoláris pillanatban születhetett meg. A szovjet befolyás eltűnése a Közel-Keletről, a Pax Americana illúziója, az amerikai csapatok jelenléte a térségben és az iraki fenyegetés felszámolása voltak azok a különleges feltételek, amik lehetővé tették Izrael számára, hogy vállalja a folyamattal járó kockázatot. Mindez a hidegháború keretei között elképzelhetetlen lett volna.

Robert C. Castel: Miért nincs béke az olajfák alatt?

Egy stabil modus vivendi Ciszjordánia arab lakosságával csak a törzsi szintre építve hozható létre.

A termék egyik legalapvetőbb gyengesége a belőle fakadó haszon egyenlőtlen megosztása volt. A „palesztinok” számára a folyamat hatalmas ugrást jelentett, ugyanakkor Izrael vajmi kevés kézzelfogható hasznot hajtott belőle. Ebből a két okból kifolyólag létfontosságú lett volna tető alá hozni a dolgot, mielőtt a nemzetközi konstelláció megváltozik, és mielőtt Izraelben elmúlik a kezdeti lelkesedés eufóriája. Hogy ez nem sikerült, az a megboldogult Arafat úr múlhatatlan érdeme.

Amint már említettük, komoly szórás van az ideológiai termékek élettartama és evolúciós pályája között. Nemcsak hogy a kétállami termék életciklusa jóval rövidebb volt, mint a szuverenitásé, de a létrejöttét lehetővé tévő körülmények sem könnyen reprodukálhatóak.

A közel-keleti káosz, az orosz, iráni és török intervenció, a növekvő amerikai izolacionizmus feltételei között nem lehet elvárni Izraeltől, hogy további kockázatokat vállaljon.

Ezzel szemben a szuverenitás gondolata töretlen folytonosságot élvez a politikai cionizmus kezdeteitől napjainkig, arról nem is beszélve, hogy sokkal kevésbé függ a külső körülményektől. Egy békefolyamathoz két partner kell, és ez általában eggyel, de néha kettővel kevesebb, mint ami a rendelkezésre áll.

Termék nélkül, válaszúton

Politológusok, szociológusok, írók és politikusok az elméletek sokaságát termelték ki, hogy megmagyarázzák az izraeli baloldal elhúzódó válságát. Voltak, akik demográfiai, voltak, akik etnikai okokban keresték a magyarázatot. A magyarázat azonban máshol keresendő.

Talán itt az ideje megcáfolni Marshall McLuhan szentenciáját. A médium nem maga az üzenet. Az üzenet maga az üzenet.

1977 óta az izraeli baloldal csak elvétve alakított kormányt. Hosszú időn át nem volt képes a jobboldal szuverenitáson alapuló ideológiai termékéhez hasonlót letenni az asztalra. A kilencvenes évek elején úgy tűnt, a baloldal végre rátalált arra a termékre, arra a jövőképre, arra az üzenetre, amivel vissza tudja szerezni az ország irányítását. A termék, az üzenet azonban a fent említett okokból kifolyólag elégtelennek bizonyult.

Az ideológiai baloldal a kognitív disszonancia feloldására a tagadást választotta, és nem hajlandó felismerni, hogy a lefelé ásással még senki sem mászott ki egyetlen veremből sem.

A plakátarcok váltogatása, az egyesülések, a külföldi politikai hulladékanyagok importja és reciklálása mind másodlagos dolgok.

Ameddig nem lesz egy új ideológiai termék, ami újrafogalmazza Izrael legégetőbb problémáit, ami konkrét megoldásokat javasol, és ami egy mindenki számára attraktív jövőképet nyújt, addig az izraeli baloldal a kispadon marad.

Robert C. Castel: A klímaváltozás közel sem olyan súlyos, mint ahogy beállítják

Szerinte a tények és az adatok azt mutatják, hogy sokkal több idő van még, mint ahogy azt a média sugallja.