Izraeli baloldal a Titanicon: mire számít a Munkapárt?

A napok romjain vegetáló jelenkori Munkapárt nemrég tartotta az előválasztásokat, vagyis az áprilisi mandátumokra esélyes jelöltek listás szavazását. Valószínűleg hiába: nehéz megállítani a párt süllyedését.

Izrael legrégebbi pártja, a ma Munkapárt néven ismert balközép cionista szövetség, története során olyan legendás miniszterelnökökkel büszkélkedhetett, mint Dávid Ben Gurion, Golda Meir, Jichák Rabin és Simon Peresz.

Az izraeli balközép az elmúlt évtizedben lassan, de biztosan élte fel tartalékait. Négy évvel ezelőtt, a Jichák Herzog vezette Munkapárt és a Cipi Livni-féle Hatnua (Mozgalom) egyesüléséből létrejött Mahane Hacioni (Cionista Unió) új reményeket ébresztett szavazóikban, a hajrában azonban Herzogék 30/24 arányban vesztettek a Likuddal szemben. A második legtöbb mandátummal járó előnyt azonban megtartani, a lehetőséggel mit kezdeni sem tudtak.

A szociáldemokrata, kétállami elveket valló balközép tömörülés részeként a Munkapárt mindvégig kitartott elsőszámú, meddő célkitűzése, vagyis Benjamin Netanjahu leváltása mellett. A számottevő eredmény hiánya egyenes következményeként, a cionista szövetség csökkenő népszerűsége miatt Herzogra saját pártján belül is egyre nagyobb nyomás hárult. Végül a párt tisztújító szavazásán, tavaly nyáron Ávi Gabbáj váltotta.

Esélytelen kihívók

Megválasztása után Gabbáj elsősorban pártjának fő célkitűzésére, vagyis Netanjahu és a Likud leváltására tett ígéretet, mint elsőszámú kihívója. Arra azonban, hogy milyen programmal fogja mindezt megvalósítani már nem tért ki az új elnök. A szándék önmagában, úgy tűnik nem győzte meg a potenciális baloldali szavazókat.

A Munkapárt igazi mélyrepülése azonban akkor kezdődött, amikor január első napján Gabbáj élő adásban, szövetségesét, Cipi Livnit megalázva, minden előzmény nélkül közölte, hogy a közösen alapított Cionista Unió ezennel megszűnik. A bejelentés nemcsak Livnit, de az egész Munkapártot sokkolta, ugyanis az egyedüli kihívó szerepére pályázó elnök velük sem egyeztette a szétválást.

A szakadás nyomán a baloldal minden idők mélypontjára jutott, a közvélemény-kutatások szerint Livni pártja még a bejutási küszöböt sem éri el (3.25%).

Végezetül a csőd szélén álló Munkapárt utolsó esélyére az utolsó csapást Beni Ganc mérte, amikor bejelentette, hogy indul a választáson az általa alapított Hoszen LeIszráel élén.

Nagyjából ilyen előzmények után került sor a két héttel ezelőtti listás szavazásra, amely bár nagy meglepetést nem okozott, két fontos üzenete mégis volt.

Gabbáj párton belüli legnagyobb riválisa jelentősen alulmaradt a szavazáson, vagyis Ejtán Kabel, a listán elfoglalt 15. helye alapján, esélytelen a mandátumszerzésre és a párton belüli változásra, legalábbis a közeljövőben. A listán szereplő, az elnök és jelöltje utáni közvetlen 3.-4. hely azonban két ígéretes fiatal politikus nevéhez fűződik, akik hosszú távon kulcsszereplői lehetnek a Munkapárton belüli érdemi változásoknak.

Itzik Smuli (38) és Sztáv Saffir (33) jelenleg is Knesszet-tagok, és a kormányzati munka átláthatóságáért harcolnak, valamint a kisebbségi jogok leghangosabb szószólói. A Munkapárt listáján Saffirt az ellenzék vezetője, Selly Jachimovich majd Amir Perec és Merav Michaeli (Kasztner Rezső unokája) követi. A többi listás helyezettnek a legoptimistább forgatókönyv esetén sincs esélye a bejutásra.

Első a biztonság

Ávi Gabbáj a nap végén a szavazást a demokrácia győzelmének és a változás kezdetének nevezte, a baloldal szavazóinak meggyőzésére azonban ennél nagyobb erőfeszítésre lesz szükség, ugyanis a Munkapárt a kiesés szélén ingadozik.

Az izraeli választások végkimenetele a biztonságpolitikán és nem a szociáldemokrata jóléti előnyökön múlik, vagyis a Munkapárt fénykorához képest a politikai elvárások jobbra tolódtak.

Ávi Gabbáj azonkívül, hogy Netanjahunak a legfontosabb céljaként megjelölt leváltásával mindent egy lapra tett fel, az egészet megspékelve a telepek teljeskörű felszámolásával és a szombati autóbusz közlekedés bevezetésével, figyelmen kívül hagyta a különböző társadalmi csoportok érzékenységet.

Az izraeliek egy esetleges jobb létért és egy kétes békéért cserébe nem könnyen áldozzák fel mindazt, ami biztos. A Likudnak látszólag könnyű dolga van, hiszen az elmúlt tíz évben garantálták az ország biztonságát. A Netanjahu ellen lebegő lehetséges vádemelés ellenére, valamint a Likud egyre érdesebb politikája miatt, szavazói nem biztos hogy ki fognak tartani, és pláne nem bármi áron.

Beni Ganc a jelenlegi állás szerint a bal és jobbközép szavazók számára is egy élhetőbb Izrael vízióját vázolta fel, igény szerinti sábáti közlekedéssel, nem sértve az arra érzékeny vallásosokat. Palesztin béketárgyalásokkal, de nem bármi áron, és a jelenlegi kormányénál sokkal mérsékeltebb telepes politikát.

Végezetül, Gabbáj többször is kritizálta a közvéleménykutatások hiteltelenségét. A szinte naponta nyilvánosságra kerülő, különböző konstrukciók alapján készülő felmérések valóban a megkérdezettek pillanatnyi politikai hangulatát tükrözik, és kevésbé az áprilisi választások végeredményét vetítik előre.

A részeredmények alapján az viszont nyilvánvaló, hogy Gabbáj pártja nagy bajba kerülhet áprilisban a bejutást illetően. Gil Hoffman (Jerusalem Post) pikírt Twitter-bejegyzése a lényegre világít rá:

„a hétfői (munkapárti) előválasztások és a Titanic közötti összehasonlítás nem fair, ugyanis a Titanic utasainak és legénységének 32 százaléka túlélte a katasztrófát. A Munkapárt jelenlegi 19 mandátumához képest, az ezzel arányos 6 helyett mindössze 4-5 szék várható.”

(Fotó: britannica.com)