Bár a politikusok fennhangon hirdetik az antiszemitizmus elleni harc fontosságát, a muszlim, a baloldali és a megrögzötten Izrael-ellenes irányokat félresöpörve kizárólag a szélsőjobboldali formájával hajlandóak foglalkozni igazán.
Mindez azt mutatja, hogy a méreg, ami áthatotta e kontinenst, a nácizmus kora után sem került ki a szervezetből, csupán váltogatja megjelenési formáit. Amíg pedig nincs igazi politikai akarat kiöklendezésére, addig tovább roncsolja a társadalmat, amíg ki tudja, mi marad a biztonság, az emberi jogok és az igazságszolgáltatás alapvető pilléreiből, melyre látszólag egyre szelektívebben támaszkodhatnak az európai országok polgárai.
Guy Millière, a Párizsi Egyetem professzora a Gatestone Institute oldalán megjelent elemzésében Franciaország, Németország és az Európai Unió példáján keresztül szemlélteti, mekkora a baj.
A Francia Nemzetgyűlés december 3-án „politikai bátorság” hiányában rendkívül nehézkesen, de megszavazta a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség (IHRA) antiszemitizmus-definícióját, ami az Izrael állammal szembeni gyűlöletkeltést is az említett kategóriába sorolja, amennyiben azt zsidó kollektívának tekintjük.
A döntéssel kapcsolatban Meyer Habib parlamenti képviselő, aki családjával 24 órás rendőrségi védelem alatt kénytelen élni az antiszemita halálos fenyegetések miatt, a következő, erőteljes nyilatkozatot tette:
„2006 óta francia embereket gyilkoltak meg Franciaországban csak azért, mert zsidók. Bár a zsidók a lakosság kevesebb, mint egy százalékát teszik ki, a Franciaországban elkövetett rasszista tettek fele mégis ellenük irányul.
Az anticionizmus Izrael megrögzött démonizálása és az antirasszista és antikolonialista retorika eltorzítása annak érdekében, hogy megfosszák a zsidóságot identitásától.”
Bár a francia politikai vezetők szeretik hangoztatni minden halálos kimenetelű, zsidókat érő támadás után, milyen fontos a (jobboldali) antiszemitizmus elleni harc, azt már nem hajlandóak észrevenni, hogy
a 2006 óta megölt vagy inzultált francia zsidók majdnem mindegyike muszlim antiszemiták áldozata volt.
Elfordítják a fejüket továbbá attól a ténytől is, hogy egyre nagyobb teret hódít a baloldali antiszemitizmus, ami gyakran az anticionizmus maszkját használja a zsidó-utálat terjesztéséhez.
Hozzáállásukra némileg magyarázatot adhat, hogy mind a francia politikusok, mind a francia főáramú média hasonló módon démonizálja Izraelt, úgy beállítva a zsidó államot, mint egy alapjaiban gonosz nemzetet, kinek katonái „napi szinten gyilkolásszák” a helyi arabokat, és az általuk „törvénytelenül bitorolt” területeken élőket „őslakosokat kegyetlenül megfosztják” mindentől.
Ha pedig Izrael megtámadása esetén válaszcsapást mer mérni ellenségeire, azonnal felszólítják, hogy „gyakoroljon önmérsékletet” és „vessen véget az erőszak ördögi körének.” Bizonyos módon azt az üzenetet közvetítik, hogy ha a zsidóknak nem is kellene ott lenniük, azoknak, akik megtámadják őket, végül is jó okuk van rá. Az agresszor válik áldozattá.
A kimondott szónak azonban mindig teremtő ereje van, nem kell tehát csodálkozni a növekvő zsidóellenes gyűlölet számain.
A francia politikai vezetés nem tudta lenyelni Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kijelentését, miszerint a vitatott („megszállt”) területeken, azaz Júdea-Szamária területén található zsidó települések léte nem ütközik nemzetközi jogba, ahogy arra is negatívan reagált, mikor Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el, míg Franciaország kijelentette „Palesztina barátja,” illetve „támogatja egy palesztin állam létrejöttét Jeruzsálem fővárossal.”
A muszlimok által elkövetett zsidóellenes támadások sajátja, hogy áldozataikat a „bűnöző Izraellel” azonosítják. Mohamed Merah, a toulouse-i diákokat lemészárló terrorista egy rendőrtisztnek elmondta, azért gyilkolt zsidó gyerekeket, mert „a zsidók palesztin gyerekeket gyilkolnak,” látta a francia televízióban.
A francia televíziókat sajnálatos módon nem gondolkodtatta el az eset, hogy esetleg legközelebb óvatosabban gyártsanak olyan tartalmakat, amik gyűlöletre vagy gyilkosságra késztethetnek embereket.
A demográfiai változások nagyban hathatnak a politikusok retorikájára, hiszen a zsidók száma egyre csökken a lakosságban, jelenleg 0,6%, nem jelent politikai tényezőt, azonban a muszlimok aránya intenzív növekedésben van, jelenleg több, mint 12%-át alkotva a lakosságnak. Választást nyerni nélkülük Franciaországban gyakorlatilag lehetetlenné vált.
Azt a néhány embert, aki meri kritizálni a muszlim antiszemitizmust az országban, iszlám szervezetek támadják; náluk talán csak a bíróságok ítélik el jobban tevékenységüket. December 4-én egy ügyész arra kérte a bíróságot, ítélje el Christine Tasint, egy iszlámellenes mozgalom elnökét, aki ez júniusi újságcikkében „muszlim invázióra” és az iszlám nyugati civilizációval való összeférhetetlenségére figyelmeztetett.
Ő lehet az első személy Franciaországban, akit „iszlamofóbia” okán küldenek börtönbe.
Sokak számára az is aggasztó, hogy Emmanuel Macron elnök október végén, az európai judaizmus központ avatásánál, mikor a meggyilkolt zsidó áldozatokra emlékezett, nem nevezte nevén és ítélte el a támadókat, inkább azokat, akik „gyűlöletet és megosztást vetnek”. Pozitívan nyilatkozott továbbá arról az időszakról, amikor Spanyolország muszlim volt, és Andalúziában „a zsidók dhimmi státuszuk ellenére különleges kultúrát alakítottak ki.”
Macron itt tehát gyakorlatilag elfogadóan beszélt az iszlám uralma alatti harmadrendű, megtűrt polgári státuszról, alávetettségről, mely a francia értelmiség bizonyos tagjai szerint ijesztő a zsidóság jövőjére nézve, tekintve a népességi változásokat.
Franciaország azonban távolról sem lóg ki a nyugat-európai országok sorából. Az antiszemitizmus egyre nagyobb teret hódít, számos alkalommal közel-keleti elemekkel, ennek ellenére a hatóságok kizárólag a jobboldali antiszemitizmusra fókuszálnak.
Németországban a zsidók elleni muszlim támadások vizsgálatánál nem hajlandóak az antiszemita jelzőt használni, motiváció leírásánál inkább homályosan „a muszlim bevándorlók vallási, kulturális hitelveiről” beszélnek. Heiko Maas német külügyminiszter szerint a dolog érthető, hiszen „olyan országokból érkeznek, melyekben erőteljesen uszítanak Izrael és a zsidóság ellen”.
Az Egyesült Királyságban végzett kutatás eredményei szerint az antiszemitizmus jóval jellemzőbb a brit muszlimok körében, mint más polgárok körében. A felmérésről csak a brit zsidó média számolt be. Az országban burjánzó, Jeremy Corbyn és Munkáspártja által is képviselt baloldali antiszemitizmust talán már nem is kell bemutatnunk, hiszen a brit választások kapcsán óriási visszhangot kapott.
A média Izrael-ellenessége sem korlátozódik egyedül Franciaországra, a Spiegel magazin nemrégiben antiszemita klisével igyekezett démonizálni a zsidó államot.
Shuli Davidovich, Izrael londoni követségének volt sajtótitkára szerint a brit médiában Izraelnek nincs emberi arca, mindig csak „sisak, géppuska, agresszor, megszálló.”
Európa legtöbb vezetője ugyanolyan ellenséges Izraellel szemben, mint a francia vezetők. Federica Mogherini, az Európai Bizottság volt alelnökének utódja, Josep Borrel a palesztin állam ügyének promotálásakor egyenesen kijelentette:
„Irán el akarja törölni Izraelt, ebben nincs semmi új. Együtt kell élni vele.”
A muszlim bevándorlással mérhetően nő az antiszemitizmus a kontinensen, egy 2011-es német felmérés szerint pedig az európai felnőttek 40%-a értett egyet azzal az állítással, hogy „Izrael úgy viselkedik a palesztinokkal, mind a nácik régen a zsidókkal”.
Joel Kotkin amerikai kommentátor szerint a tendencia akár a nyugat-európai zsidó jelenlét végéhez is vezethet a kontinensen:
„A Második Szentély és a diaszpóra kezdete óta eltelt ezer év során Európa adott otthont a zsidóság többségének. A történelem ezen fejezete lezárult. A zsidók folyamatosan menekülnek a kontinensről és az évszázad végére csak a zsidótemetők maradnak.”