Bernie Sanders: „Izrael-barát vagyok, de a palesztinok méltósága is fontos”

A demokrata amerikai elnökjelölt-aspiráns szerint a gázaiak helyzete „fenntarthatatlan”.

Nagy tapssal fogadták Bernie Sanders demokrata politikus beszédét Atlantában, ahol egy nyilvános fórumon Izraelről és a palesztinok helyzetéről is kifejtette álláspontját — írta csütörtöki cikkében a The Jerusalem Post.

A baloldali politikus egy olyan fórumon vett részt, ahol azt kérdezték a résztvevőktől, mennyire bánnának kemény kezekkel Szaúd-Arábiával — annak emberi jogi helyzete miatt –, ha őket választanák meg Amerika következő elnökének. A többi demokrata elnökjelölt-aspiráns mellett Sanders is szigorú magatartást ígért, ugyanakkor hozzátette: Izraellel is keményebben bánna.

„Ugyanez vonatkozik Izraelre és a palesztinokra” — kezdte Sanders.

„Többé nem elégséges, hogy Izrael-barátok legyünk. Én Izrael-barát vagyok, de a palesztinokat olyan méltósággal kell kezelnünk, amit megérdemelnek” — fűzte hozzá, „fenntarthatatlannak” nevezve a Gázai övezetben uralkodó állapotokat, ahol a lakosság többségét még mindig munkanélküliség jellemzi.

Mint korábban beszámoltunk róla, a 78 éves, zsidó demokrata párti elnökjelölt-aspiráns korábban arról is beszélt, hogy szerinte a zsidó államnak járó amerikai katonai támogatás összegét – az amúgy Hamász által uralt – Gáza területén élő palesztinoknak kellene adni.

Októberben pedig kampánycsapata arról tett bejelentést, hogy a radikális baloldali Alexandria Ocasio-Cortez, Ilhan Omar és Rashida Tlaib is a vermonti szenátort támogatja az elnökjelöltségért folytatott versenyben.

A gyakran Donald Trumppal is összeütközésbe kerülő baloldali képviselőnők nem egyszer tettek közzé Izraelt támadó bejegyzéseket, de volt, amikor a holokauszthoz és a „zsidó lobbihoz” kapcsolódó megjegyzéseik miatt kényszerültek magyarázkodásra.

Rashida Tlaib pedig akkor került tragikomikus helyzetbe augusztusban, mikor alig egy nappal azután, hogy kitiltották, az izraeli belügyminiszternek azt írta, ez lehet az „utolsó alkalom” idős nagyanyja meglátogatására, majd mégis visszautasította a végül megkapott izraeli vízumot.

A baloldal Izrael-ellenes botrányhősének is kulcsszerepet szánna Bernie Sanders

Alexandria Ocasio-Cortez a kül- és belpolitikában egyaránt fontos szerepet játszana az amerikai elnökjelölt-aspiráns szerint.