Az FBI három iráni hírszerző tisztet, köztük egy jelenlegi diplomatát keres Robert Levinson ügynök eltűnése miatt – Washington szerint az iráni kémhálózat felelős az egykori CIA-konzultáns elrablásáért.
Hova: #Kiemelt
Változás az amerikai diplomáciában: Véget érhet a demokráciára nevelés?
Marco Rubio külügyminiszter arra utasította az amerikai diplomatákat világszerte, hogy ne nyilvánítsanak véleményt más országok választásainak tisztaságáról vagy hitelességéről – derült ki a Reuters által csütörtökön megszerzett belső feljegyzésből. Ez jelentős szakítást jelent az Egyesült Államok eddigi, a szabad és tisztességes választások melletti hangos nemzetközi kiállásával.
Tragédia Gázában: Katolikus templomot ért egy izraeli csapás
Egy feltehetően izraeli légicsapás csütörtökön három ember életét követelte Gáza egyetlen katolikus templomában, a Szent Család-templomban, és többeket megsebesített – közölte a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus. Az eset nemzetközi felháborodást váltott ki, Izrael pedig „mély sajnálatát” fejezte ki az eset miatt. Az izraeli hadsereg (IDF) vizsgálja az eset körülményeit, míg a Külügyminisztérium hangsúlyozta: „Izrael soha nem céloz meg templomokat vagy vallási helyeket.”
Kóser lesz a kóla: Trumpnak hála pészahkor is lehet majd Coca-Colát inni
A Coca-Cola Trump kérésére úgy döntött, hogy Amerikában kivezeti a termékeiből a csaknem 40 éve használt kukoricaszirupot, mint fő édesítőszert.
Ankara és Madrid együtt építi meg Európa legnagyobb repülőgép-hordozóját
A repülőgép-hordozót Isztambulban építik meg, támaszkodva Törökország már amúgy is lenyűgöző védelmi ipari ökoszisztémájára.
„Megpróbálták megölni a családomat” – felrobbantották egy francia rabbi házát
Míg a hatóságok továbbra is gyújtogatásnak nevezik az esetet, senki sem akarja antiszemitának nevezni – mondta a rabbi lánya, Sarah Perets Lahiani.
Hát ebből se lesz palesztin állam: Párizs és Rijád visszavonulót fújt
A hamarosan megrendezésre kerülő, a palesztin állam létrehozását célul kitűző ENSZ-csúcstalálkozó döcögősen indul.
Barom: Novák Elődék lengyel haverja kamunak nevezte az auschwitzi gázkamrákat
A lengyel ügyészség bűnvádi eljárást indított Grzegorz Braun EP-képviselő ellen, mert egy élő rádióműsorban „kamunak” nevezte az auschwitzi gázkamrákat.
Ukrajnai orosz neonáci inspirálta „edzőtermek” miatt áll a bál Amerikában
A TikTok, Telegram és edzőtermek segítségével próbálnak nácit nevelni a fiatalokból.
Tudta? Az amerikai légierő „Náci-pataknak” nevezett el egy alaszkai folyócskát
Egy kevéssé ismert patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen eddig.
Beütött a baj: Szakad az izraeli kormány
Az izraeli politika ismét újabb izgalmas fordulatot vett.
Izraeli kutatók őssejtekkel tennék táplálóbbá a tejet
Egy izraeli kutatásnak köszönhetően a tej hamarosan jóval táplálóbbá válhat: a tudósok őssejtek segítségével növelik a zsírtartalmát, miközben a tejelő tehenek egészségét is megőrzik.
Palesztin terroristát támogatott New York szélsőbaloldali polgármesterjelöltje
Zohran Mamdani, New York szélsőbaloldali polgármesterjelöltje, múltbeli aktivizmusa során egy terrorcselekményért elítélt palesztin nőt is nyilvánosan támogatott.
Franciaországban összevertek egy zsidó bácsit és megtámadtak egy rabbit
A tökelütött hatóságok ismerték az egyik zsidó áldozat támadóját, aki szeptember óta ötödszörre (!) támadt rabbira.
Izraeli focistát igazolt a Puskás Akadémia
Mosé Semel csatlakozott a Puskás Akadémiához, ahol hosszú távra tervez az izraeli tehetség.
Élő adásban bombázta le Izrael a szír rezsim főparancsnokságát
Izraeli vadászrepülőgépek siettek az iszlamista erők által szorongatott drúz erők megsegítésére.
Szívszorító búcsúlevelet írt szerelmének a Gázában elesett izraeli katona
Reei Biran százados, a Golani Felderítő Egység 21 éves katonája csütörtökön halt meg egy taposóakna robbanásában Gázában.
Vicc: megaláztak egy 12 éves kislányt, mert brit zászlós ruhát viselt az iskolában
Egy 12 éves brit diáklányt durván megaláztak és hazaküldtek az iskolai „Kultúra napja” ünnepségről, mert Union Jack-mintás ruhát viselt.