Csinálja a fesztivált: a Pepsi is otthagyta az antiszemita Kanye Westet

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Egyre hevesebb kritikát vált ki politikai vezetők és szervezetek részéről Kanye West – azaz Ye – tervezett fellépése a londoni Wireless Fesztiválon idén júliusban. A rapper szponzora, a Pepsi meg is vonta tőle a támogatását.

A brit miniszterelnök „rendkívül aggasztónak” nevezte Kanye West fellépésének megszervezését, hivatkozva a művész korábbi antiszemita kijelentéseire és a nácizmusra való utalásaira.

Keir Starmer hangsúlyozta, hogy „az antiszemitizmus minden formája elfogadhatatlan, és határozottan fel kell lépni ellene”.

Sadiq Khan londoni polgármester és több más tisztviselő is aggodalmát fejezte ki, míg zsidó szervezetek arra figyelmeztettek, hogy a művész fellépésének megrendezése azzal a kockázattal jár, hogy normalizálja a káros retorikát.

Kanye West: A bipoláris zavarom miatt voltam antiszemita

A világhírű rapper bocsánatot kért a zsidó néptől.

A Pepsi nem támogatja az antiszemita Kanye Westet

A döntést, hogy a 48 éves West legyen a nyári fesztivál fő fellépője, több civil szervezet is bírálta, köztük a Zsidó Vezetői Tanács és az Antiszemitizmus Elleni Kampány. Az előbbi szervezet „súlyos felelőtlenségek” nevezte West fellépésének megrendelését.

A visszhangnak máris vannak kereskedelmi következményei: a Pepsi bejelentette, hogy visszavonja szponzorálását az eseményről.

West antiszemita kijelentései 2022-ben kezdődtek, amikor a közösségi médiában sorozatos sértő megjegyzéseket tett a zsidókra, ami végül az X-ről és az Instagramról való kizárásához vezetett. A zenész ügynöksége felbontotta vele a szerződést, és olyan divatmárkák is elhatárolódtak tőle, mint az Adidas és a Balenciaga.

West ezt követően közzétett egy képet KKK-köpenyekről, visszavonta a zsidó közösségnek tett korábbi bocsánatkérését (West korábban többször is bocsánatot kért zsidóellenes kijelentéseiért, melyeket a bipoláris zavarral való küzdelmének tulajdonított), „nácinak” nyilvánította magát, és kijelentette, hogy „uralkodik a felesége felett”.

2025 februárjában West horogkeresztes pólókat kezdett árusítani, májusban pedig kiadott egy „Heil Hitler” című dalt, amely dicsőítette a náci vezetőt, és amelyet gyorsan eltávolítottak a főbb streaming-platformokról. A dalért megvonták tőle az ausztráliai beutazási vízumot, Brazíliában pedig azonnali letartóztatás várt rá.

Idén ismét bocsánatot kért

West az idei év elején sokadszorra bocsánatot kért tetteiért, és egy egész oldalas hirdetést tett közzé a The Wall Street Journalban, hogy elnézést kérjen korábbi antiszemita kijelentéseiért; visszatekintett egy „négy hónapig tartó, pszichotikus, paranoiás és impulzív viselkedéssel járó mániás időszakra”, és kijelentette, hogy „elvesztette a kapcsolatot a valósággal” – írja az Euronews.

Ennek ellenére sokan megkérdőjelezték a bocsánatkérés időzítését, tekintettel „Bully” című új filmje megjelenésére, és korábbi kijelentései miatt több ország is betiltotta fellépéseit.

A legutóbbi ilyen eset Franciaországban történt, ahol Marseille – Franciaország második legnagyobb városa – polgármestere kijelentette, hogy nem akarja Westet júniusban a város közelében sem látni.

A Wireless Festival, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb zenei rendezvénye, nem jelentett be változásokat a fellépők listájában, és West továbbra is három koncertet ad majd európai turnéja keretében.

Kanye West a 2000-es és a 2010-es évek elején uralta a hiphop- és a pop slágerlistákat, és a nyilvános botrányai ellenére 24 Grammy-díjat nyert. Az elmúlt évek során történt sorozatos botrányok – köztük antiszemita kijelentések és közösségi médiában közzétett bejegyzések – nyomán szinte minden jelentős üzleti partnerét és számos rajongóját elveszítette.

Képünkön: Kanye West fekete KKK-ruházatban ad interjút DJ Akademiks-nek. Fotó: YouTube screenshot

Kanye West: Náci vagyok, imádom Hitlert!

A rapper nem bírja ki, ha pár napig nem róla szólnak a hírek. Most ismét magasra tette a mércét. Mármint inkább alacsonyra.

“Csinálja a fesztivált: a Pepsi is otthagyta az antiszemita Kanye Westet” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. A konkrét esettől függetlenül, amibe most nem akarok belemenni, lassan természetessé válik az a kommunista gyakorlat, miszerint a politikai meggyőződésük és megnyilvánulásaik alapján diszkriminálnak és lehetetlenítenek el művészeket, tudósokat, munkavállalókat vagy bárkiket az aktuális társadalmi-politikai elvárásoknak megfelelően, amit a szupergazdag oligarchák kezében lévő médiából tudhatunk meg, az az alapvető eszköze a cenzúrának, ráhatásnak és fenyegetésnek.

    Büntetőjogilag nem tudják felelősségre vonni őket, mert nem követtek el bűncselekményt, ehelyett az uralkodó ideológia elleni támadásként értékelik a tevékenységüket, és alattomos módszerekkel marginalizálják őket. A multiknál is megfigyelhető az a gyakorlat, ha az állásinterjún valaki nem azt a nótát fújja, amit a cégvezetés elvár tőle, azt nem veszik fel, illetve ha ott már alkalmazott megtalálják a módját, hogy kirúgják, a szponzorációt pedig a partnerektől megvonják.

    Az utóbbit általában azzal indokolják, hogy az illető nézetei nem felelnek meg a cég és a vásárlók (!) értékrendjének, ezért ha továbbra is szponzorolnák őket ügyfeleket veszítenének. Ugyanakkor az uralkodó értékrendet a médiában elkövetett agymosásuk révén teremtik meg, hisz a reklámokkal a médiát is finanszírozzák túl azon, hogy ugyanaz a tulajdonosi hátterük, így a szálak összeérnek. Nem szólva arról, hogy a vásárlók túlnyomó részét abszolút nem érdekli, de nem is tudja, hogy kinek mi a véleménye, mert a valóságsón és a reklámokon túl nem látnak, hacsak a Neokohn a Pepsivel vállvetve nem hívja fel rá a figyelmüket.

    Dezsavű érzésem van, mert korábban hazánkban és különösen a Szovjetunióban a proletárokat kérdezték meg egy furcsa szerkezetet az orruk alá dugva, amit akkor mikrofonnak neveztek, hogy kit támogatnak és kit ítélnek el, ők meg visszamondták azt, amit az előző este a tévében hallottak – Welcome to Communism elvtársak!

    • Nem a politikai meggyőződéséről van szó hanem azért mert uszít. Az bizony bűncslekmény.

      A nürnbergi perek során nemcsak konkrét háborús bűncselekményekért, hanem uszításért és gyűlöletkeltő propagandáért is elítéltek náci vezetőket.

      A legismertebb példa Julius Streicher, aki a Der Stürmer című antiszemita lap szerkesztője volt. Ő nem volt katonai vezető, és nem vett részt közvetlen gyilkosságokban, mégis halálra ítélték, mert:

      folyamatosan uszított a zsidók ellen,
      nyilvánosan támogatta a megsemmisítésüket,
      propagandája hozzájárult a népirtás légkörének kialakításához.

      A bíróság szerint az ilyen propaganda is bűnrészességnek számított az emberiesség elleni bűncselekményekben.

      • A hadovát, propagandát és agymosást be lehet fejezni! Feljelentés történt az ügyben? Hol tart a vádemelés vagy bírósági tárgyalás?!

          • Azt akarod mondani, hogy a liberális állam eltűri a bűncselekményeket? Vagy azt, hogy a propagandájának a konkrét esetek tökéletesen megfelelnek. Mert nehogy azt hidd, hogy a kommunizmusban minden ellenzékit leültettek!

    • Nem a politikai meggyőződéséről van szó hanem azért mert uszít. Az bizony bűncslekmény.

      A nürnbergi perek során nemcsak konkrét háborús bűncselekményekért, hanem uszításért és gyűlöletkeltő propagandáért is elítéltek náci vezetőket.

      A legismertebb példa Julius Streicher, aki a Der Stürmer című antiszemita lap szerkesztője volt. Ő nem volt katonai vezető, és nem vett részt közvetlen gyilkosságokban, mégis halálra ítélték, mert:

      folyamatosan uszított a zsidók ellen,
      nyilvánosan támogatta a megsemmisítésüket,
      propagandája hozzájárult a népirtás légkörének kialakításához.

      A bíróság szerint az ilyen propaganda is bűnrészességnek számított az emberiesség elleni bűncselekményekben.