Az IDF megerősítette, hogy 900 izraeli halt meg a háború kezdete óta. Ezenkívül 1500 Hamász terrorista holttestét találták meg izraeli területen – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
Hova: #TOP story
Egyiptomi hírszerző: „Előre figyelmeztettük Izraelt, de nem hallgattak ránk”
Az egyiptomi hírszerzés tisztviselője szerint Izrael figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseket – derült ki a The Times of Israel összefoglalójából.
Köves Slomó: Hiszem, hogy a zsidó nép ezt a fenyegetést is túl fogja élni
Az Izraelt ért hétvégi támadás kapcsán nyilatkozott a Mandinernek az EMIH vezető rabbija.
A Hamász holokausztja
Izrael államot egyetlen céllal hozták létre: hogy a zsidók lemészárlása soha többé ne ismétlődhessen meg. Mi maradt tehát a zsidó menedékre vonatkozó ígéretből? Yoav Fromer véleménycikke.
Kiderült a nyilvánvaló: a gyilkos iráni rezsim áll Izrael megtámadása mögött
A Hamász és a Hezbollah vezetői is megerősítették, hogy Teherán adott zöld utat nekik Izrael megtámadására.
Nincsenek szavak: izraeli nőket erőszakoltak meg és végeztek ki a terroristák
„A barátaik holttestei mellett erőszakolták meg őket” – mesélte a Supernova fesztivál egyik túlélője a Tabletnek.
Ima a terroristák ellen küzdő izraeli katonákért
Ima magyarul és héberül az Izraeli Védemi Erők tagjaiért:
Barbár háború Izrael ellen – hogyan történhetett ez meg?
Melanie Phillips szerint totális háború zajlik Izrael ellen, amelyen mindenütt ott vannak a Hamászt fizető, népirtó Iránnak az ujjlenyomatai.
Izrael fekete napja: a holokauszt óta nem érte ekkora csapás a zsidóságot
Az izraeli halálos áldozatok száma meghaladja a 700-at, kétezren megsebesültek és több mint 100 izraelit tartanak Gázában fogva. Összefoglalónk.
Korábban soha nem látott támadás érte Izraelt, kitört a háború
A kora reggeli órákban a Hamász terrorszervezet a Gázai övezetből tömeges rakétatámadást intézett az izraeli területekre, és a terroristák több helyen is beszivárogtak az izraeli területekre.
Vilmos Sándor király náci nagyapja miatt áll a bál a holland királyi családban
A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) tagja volt Lippe-biesterfeldi Bernát herceg, Vilmos Sándor holland uralkodó nagyapja – derült ki Flip Maarschalkerweerd történész frissen megjelent könyvéből, melyet az NL Times című, angol nyelvű holland napilap szemlézett szerdán.
Menjetek el, mielőtt túl késő lenne! – menekülésre buzdítják az örmény zsidókat
Zamir Isayev rabbi, az azerbajdzsáni zsidó közösség egyik kiemelkedő alakja vészjósló figyelmeztetést küldött az örmény zsidóknak.
A szabadságharc zsidó hősei
Tízezer zsidó önkéntes honvéd harcolt a magyar szabadságért annak ellenére, hogy több pogrom is kitört a forradalom első napjaiban.
Fellázadt 20 demokrata szenátor Bidenék közel-keleti politikájával szemben
A Demokrata Párt 20 szenátorából álló csoport levelet küldött Joe Biden amerikai elnöknek, amelyben támogatásukat fejezték ki az Izrael és Szaúd-Arábia közötti normalizálás mellett, de követelték, hogy a megállapodás ne tartalmazza a védelmi paktumot Szaúd-Arábiával, és ne járuljon hozzá a polgári célú szaúdi nukleáris programhoz.
Fokozódik a helyzet Szíriában: amerikai vadászgép lőtt le egy török drónt!
Az Egyesült Államok csütörtökön lelőtt egy felfegyverzett török drónt, amely csapatai közelében tevékenykedett Szíriában – közölték amerikai tisztségviselők.
Van rá magyarázat: iráni lőszereket kap Ukrajna
A lőszert az amerikai haditengerészeti erők 2022 decemberében foglalták le – erősítette meg a CENTCOM.
Jean-Claude Juncker szerint Ukrajna „teljesen korrupt”
Az Európai Bizottság korábbi elnöke szerint Kijev nem áll készen az EU-csatlakozásra – írta meg a Politico.
Amerikai védelmi tisztviselőkkel tárgyalt az izraeli ellenzék egyik vezetője
A találkozó célja állítólag az volt, hogy Ganz tájékoztatást kapjon a Szaúd-Arábiával kötött normalizációs megállapodás elemeiről.