Kizárták Izraelt az informatikusok diákolimpiájáról

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

„Izraelt nem ismerik el résztvevő küldöttségként az ország Hamász ellen folyó háborúja miatt” – közölte a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (NID) nevű szervezet.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia megtiltotta Izraelnek, hogy 2025-ben részt vegyen a versenyen, mivel az ország háborút folytat a Hamász ellen a Gázai övezetben – közölte a szervezet kedden. 

A következő diákolimpiát Bolíviában rendezik meg.

Ez az egyik első nemzetközi szankció Izrael ellen a háború közel egy évvel ezelőtti kezdete óta 

– jegyezte meg a hír kapcsán a Ynet.

„A közösség tagjai kérték, hogy az NID reagáljon a folyamatban lévő konfliktus okozta gázai humanitárius válságra” – írta a szervezet honlapján Sun Teck Tan, az NID elnöke.

„Izraelt nem ismerik el résztvevő delegációként, de négy izraeli versenyző továbbra is részt vehet a NID zászlaja alatt” – írta, ami azt jelenti, hogy az izraeli versenyzők izraeli szimbólumok és mez nélkül versenyezhetnek.

Az izraeli oktatási minisztérium határozottan reagált a döntésre, kijelentve:

„Izrael jövőre nem vehet részt a versenyen, de egyénileg és nem izraeli küldöttségként, nem izraeli zászló alatt? Ez nem fog megtörténni”.

Az izraeli ifjúsági csapat „büszkén viszi majd az izraeli zászlót a sok további győzelem és nemzetközi eredmény felé vezető úton” – közölte a tárca, hozzátéve, hogy az ország külügyminisztériumával együttműködve dönt arról, hogy milyen „határozott lépéseket” tesz az NID lépésére válaszul.

Izrael idén érte el a legnagyobb sikerét a versenyen, amióta 1964-ben először megrendezték a versenyt: három aranyérmet és egy bronzot nyert, amivel 94 ország közül a második helyen végzett.

Mivel a versenyt az egyiptomi Alexandriában rendezték, az izraeli versenyzők biztonsági okokból online vettek részt a versenyen.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Szégyen: durván diszkriminálták az izraeli női vízilabda-válogatottat

Az Izraeli Vízilabda Szövetség panaszt tett az Európai Úszószövetség döntése miatt.

“Kizárták Izraelt az informatikusok diákolimpiájáról” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Miután egyetlen híradás sem foglalkozik a nap hírével, itt közlöm: a Hizbollah vezetője, HASSAN NASRALLAH HALOTT!!!

    • Ez a forum nem gyozi hangsulyozni, hogy a szombaton megjelent cikkeket meg a szombat beallta elott keszitettek, es valami automata vagy sabesz goj teszi fel :-)))
      En csak azt nem ertem, hogy ha a forum ennyire koser, akkor a legvadabb antiszemita mocskolodast hogy turik. Egy jo zsido etkezes elott kezet mos, a forumot olvasas elott nem illene kimosni?

      • Sokak véleményét (az enyémet is beleértve) fogalmazta meg !
        Minden jobb zsidó cégben volt legalább egy gój !
        Szombati munkára is , meg arra is , hogy ráverjék a balhét …

        A portál szerkesztői a tőlük eltérő véleményeket is lehozzák.
        Rendszeresen.
        Valószínűleg ezért tűrik meg a véleményüktől eltérő kommenteket.
        Talán nem akarják , hogy más fórumokhoz hasonlóan ez is egyfajta
        szellemi gettóvá váljon.
        Ennyi pesszimizmus és kirekesztés mellett a szakmaiságról is teljesen
        megfeledkezik. Egy igazi profi nem követhet el egy ekkora hibát sem.
        Az itt cirkáló Moszad ügynököknek is kell az infó.
        Természetesen innen is , pont úgy , mint minden más helyről.
        Szomorú , hogy az alapvető dolgokat mostanában egy gój magyarázza el.
        Szerintem a hanyatlás egyik legsúlyosabb jele …

    • Ahogy egy másik portálon is írtam.
      Vagy igen , vagy nem.
      Egy dolog a biztos : gyorsabban találnak
      új vezetőt , mint nálunk egy vidéki gyárba
      minősített hegesztőt …

    • Egy terrorvezér az nem hal meg,hanem megdöglik és a romok alatt rohad meg,ameddig jön a 72 szűz bakkecske.

  2. A Prédikátor szrt mindennek elrendelt ideje van…ha ez így van, akkor itt az ideje a hatágú zsidócsillag betiltásának, mely zsidó jelkép – hasonlóan a zsidók által betiltott horogkereszthez – a palesztin nép rendszerszintű irtása óta (2023. okt. 7-ét követően) az emberiség ellen elkövetett / népirtás bűnének jelképévé vált.
    Ezért nyilvános használatát, viselését tiltani kell nemzetközi törvény erejével.

  3. Hogyan is mondja a kozismert- heber dal?
    " העולם כולו נגדנו, לא נורא, נתגבר"
    Az egesz vilag ellenunk, nem baj,
    megerosodunk-
    Azt is hozza teszi- " זה סיפור עתיק מאוד"
    Ez egy regi tortenet.
    Valoban, az osszes " bekegalambok"
    Kina( Tibet),Oroszorszag( Ukrajna)
    Torokorszag( Cyprus) es Eurabia utban
    levoi( Britania, Franciaorszag,Nemetorszag,stb.)- nagyon duhosek rank.
    De diakjaink- verseny nelkul is- mar
    bizonyitottak- nem egyszer.
    Hogyan irta- " bekepzeltke" egyik
    gunyolodo postjaban?
    Izraelt- nagyitoval kell keresni- a terkepen.
    Meg mindeg nem tanulta/ k meg,
    hogy a NAGYSAGNAL fontosabb
    a MINOSEG.