A gázai háború bebizonyította, hogy egy terrorszervezet megdöntése nem elérhető cél. Ennek ellenére, bár egyértelmű, hogy még egy szárazföldi háború sem fogja kiütni a Hezbollahot, Izraelnek ki kell használnia a megteremtett lehetőséget.
Majdnem egy héttel a szervezet kommunikációs infrastruktúrája elleni múlt heti támadás után – amelyben több ezer tagját érte csapás – a Hezbollah még mindig sebeit nyalogatja. Az azóta Észak-Izrael felé indított rakétatámadások ellenére feltételezhető, hogy ezek csak a terroristák válaszcsapásainak első fecskéi.
Önmaga újjászervezésének kísérlete mellett a szervezet arra törekszik, hogy példátlan teljesítményt nyújtson, amely helyreállítja „Libanon védelmezőjének” imázsát, és bizonyítja, hogy ereje továbbra is töretlen
– írja Pnina Shuker, az Israel Hayomban megjelent véleménycikkében.
Már eddig is sok szuperlatívusz hangzott el a „csipogó-támadás” során tanúsított hírszerzési és technológiai képességekről, valamint a kifinomult tervezésről, amelyet a támadás két hullámra osztása testesített meg. A második hullámot úgy időzítették, hogy az egybeessen az első hullámban megöltek temetésével, így megsokszorozva a károkozást. A művelet eredményei közé sorolhatjuk a hadrendet ért csapást, a szervezet parancsnoki és irányítási képességeinek megzavarását, valamint a Hezbollah tagok harci moráljának megtörését.
1E látványos eredmények, valamint a légicsapások kiterjesztése azonban ne tévesszen meg senkit: ezek nem jelentenek jelentős stratégiai csapást a Hezbollahra.
Olyat semmiképp, amellyel elérhető lenne a kabinet által néhány napja kitűzött új háborús cél: az északi lakosok hazatérése az otthonaikba.
Annak tudatában, ahogy a gázai háborús célok elhomályosodtak, és annak érdekében, hogy az északi háborús cél ne maradjon pusztán üres populista ígéret, a múlt heti, sikeres akciót a stratégiai cél elérésére kell felhasználnunk.
Az északi konfliktus majdnem egy éves befagyasztása után – amelynek során minden eszközt bevetett a politika, hogy elkerüljék a Hezbollah elleni háború kiterjesztését – úgy tűnik, hogy a döntéshozók megértették: nincs menekvés a hadviselés elől. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a lakosság hajlandó megfizetni a szükséges árat azért, hogy Északon megszilárdítsák a biztonságot. És mindenki számára világos, hogy ez ár súlyos, nagyon súlyos lesz.
Valóban, az új front megnyitásának feltételei messze nem optimálisak Izrael számára, tekintettel erőinek eróziójára az elhúzódó gázai háborúban. De kétséges az is, hogy a Hezbollah a közeljövőben rosszabb állapotban lesz-e, mint most. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a tél kopogtat az ajtón, ami jelentősen megnehezíti a csapatmozgásokat.
Úgy tűnik, hogy most az amerikai legitimitás kérdése jelenti a legfőbb akadályt, de ez talán áthidalható, ha a következő két feltétel teljesül: egy, Gallant elbocsátásának elkerülése – túl azon a nagy problémán, ami a védelmi miniszter leváltásával jár a háború kiterjesztésének előestéjén, az amerikaiak Gallantot a politikai ranglétrán egyensúlyozó tényezőnek tekintik, és elbocsátása fokozná a feszültséget a Biden-kormányzat és Izrael között ebben a kritikus időszakban; kettő, időben és térben korlátozott terv bemutatása a dél-libanoni szárazföldi behatolásra.
A gázai háború bebizonyította, hogy egy terrorszervezet megdöntése nem elérhető cél. Mégis – bár egyértelmű, hogy még egy szárazföldi háború sem fogja kiütni a Hezbollahot, ki kell használnunk a megteremtett lehetőséget, hogy súlyos árat fizettessünk velük, és a lehető legmesszebbre szorítsuk a határtól a terroristákat. A költség-haszon elemzés alapján a háború kiterjesztésében rejlő előnyök most meghaladják a hátrányokat: a katonai eredmények maximalizálása, valamint erőink veszteségeinek minimalizálása, tekintettel a Hezbollah állapotára. Ha ezt nem lépjük meg, akkor tragikusan elszalasztjuk a kínálkozó lehetőséget.
(A szerző az izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének munkatársa)
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Ez a "Libanon védelmezője" beállítás, amit a Hizbollah igyekszik besulykolni a helyi köztudatba, meglehetősen hasonlít az u.n. Münchausen szindrómára. A legtöbben ismerik, hogy mit fed a kifejezés, de azok számára, akik nem ismernék: valaki (legtöbb esetben egy zavart anya) sérüléseket idéz elő (a gyerekén), akit aztán kórházba visz és ezzel az aggódó segítő szerepét veszi fel – a saját számára is. Itt a Hizbollah idézi elő a bajt, és a védekezést az ország védelmének állítja be.
A többit illetően: helytálló, hogy egy terrorszervezet elleni háborút az eddig használt eszközökkel nem lehet megnyerni. Ehhez két dolog lenne szükséges, ill. két módon lehetne elérni.
– Az egyik a teljes megszállás egy magsemmisítő katonai győzelem után, megygőző nagyságú haderővel, ezt követő ideológiai átformálással. Ez működött a 2. világháborút követően, Németország és Japán esetében.
Egy ilyen szerephez Izrael túl kicsi, és amúgy sem szándékozna megszállni Libanont – az ellensége csak a Hizbollah. Ehhez nemzeközi erőkre lenne szükség, amik nem vállalkoznak ilyen szerepre. Ilyen kísérlet volt az ENSZ békefenntartó csapatok dél-Libanonba helyezése is -ami nem ért szinte semmit.
– A másik lehetőség lehetne, hogy helyi erők fosztanák meg az országot túszként fogva tartó terrorszervezetet a hatalomtól. Ilyesmire ott már volt kísérlet, ez volt a libanoni belháború, ami 15 éven át tartott.
A gazai lakosságnak is kezd elege lenni a hamaszból, ami ekkora bajt hozott a fejükre.
Jelen esetben mindkét szcenárió nagy akadályba ütközik: ez a fanatikus iszlám hitvilág ,az "ideológia", ami az emberek érzéseit és cselekedeteit formálja – dacolva minden racionális meggondolással.
Ehhez egy iszám felvilágosodás lenne szükséges, ami mint "a távolban egy fehér vitorla"…
Meglehetosen pesszimista kepet festettel.
Az egyetlen kivezeto ut a valsagbol, ha letrejonne egy nem csak "titokban", hanem papiron is letezo szovetseg a szunnita allamokkal, elukon Szaudiaval, es Izrael nem egyedul allna szemben az Irani tebollyal. Es most nem csak a katonai oldalara gondolok a konfliktusnak, hanem foleg a politikaira. Ha arab orszagok szavazhatnanak, fellephetnenek Izrael mellett, akkor a helyzet sokkal konnyebb lenne a termeszetes, nyugati szovetsegesek szamara is. Ehhez viszont a szaudiaknak van egy apro kovetelesuk: Netanyahu mondja ki azt a ket szot, hogy ketallami megoldas. Nem kell beleegyeznie, csak legyen hajlando kimondani. Ehhez viszont Netanyahunak egy szelsosegesek nelkuli kormany kellene….stb., stb.
De ha figyelmesen olvastad a cikket, akkor a cikkiro holgy hozzaallasa nem igazan passzol a Neokohn vonalahoz. Kritikusan all Galant elbocsatasanak a kerdesehez :-))
A hölgy teljesen hülye. Egy szárazföldi konfliktusban nem az első sorban menetelne.
Szóval hiteltelen is.
Valóban, nem teng túl bennem az optimizmus, legalábbis pillanatnyilag.
Egy szövetség valóban kedvező lenne szunnita országokkal ill. rezsimekkel. De hogy ez a Hizbollah lefegyverzéséhez vezethetne, abban nagyon nem vagyok biztos.
Abban igazad van, hogy ilyen szövetség csak akkor jöhetne létre, ha egy izraeli kormány kiejtené azt a két szót, hogy kétállami megoldás. De ilyen már volt, Sharon óta többször is. Azt se felejtsük el, hogy Gaza ill. a hamasz is szunnita.
Én az arab terrorszervezetek lefegyverzése ügyében nem bízom az arabokban, ill. nem számítok erre. A vallási és arabnacionalista szempontok erősebbek a shia-szunni ellentétnél, ha komolyra fordul a dolog. Egy lehetőség az ottani terrorszervezetek lefegyverzésére az iráni rezsim hatalomfosztása lehetne. Erre voltak már szövetségek, de a dologra mégsem került sor. Most már mások is segítenék őket, pl. Oroszország, és Kina is.
A terrorszervezetek lefegyverzése pedig egy nemzetközi összefogást és elhatározást igényelne, ami nincs!
Amit Izrael el tud érni jelenleg, az annyi lehet, hogy elfoglalja a dél-libanoni shia-hizbollah területet és megsemmisíti az ottani rakéta – és egyéb fegyverkészletet. Emellett intézkedéseket hoz az ilyen utánpótlás megakadályozására. Ebben esetleg számíthat nemzetközi együttműködésre, egy kivonulásos békeszerződés fejében. Bár a hasonló 2006-os megállapodás sem vált be végül. De Izrael mindenképpen időt nyer, éveket, talán évtizedet.
Az okok vizsgálata ismét elmaradt.
Mert az kellemetlen lenne , ugye ?
Leesett az égből hirtelen a csapat.
A fenét !
Izrael libanoni bevonulásának sokan örültek , mert el lett zavarva a PFSZ.
A hibát ott követték el , hogy ott maradtak megszállónak.
Ezért kezdett el szervezkedni néhány ottani figura. Ebből lett az Amal …
Csak ezt sokan elfelejtik. Vagy : el szeretnék felejteni …
Liberális elmebaj: "Flick Heil" miatt büntették meg a Barcelona szurkolóit
Forrás: https://kuruc.info/r/49/278923/
A 2006-os Hezbollah vs IDF mérkőzés tanulsága: rombolás, halál, szünet. Amúgy így megy ez már '48-óta.
Úgy olvastam, hogy péntek este az izraeli légierő bombatámadást hajtott végre Hasszan Naszrallah főhadiszállása ellen. A főhadiszállást porig bombázták, így a direkt kérdés az, hogy az csapás idején Naszrallah tényleg jelen volt-e avagy pár perccel korábban netán távozott?
Ha viszont a Hezbollah vezetők korábbi sora után most Naszrallah is halott, az olyan kérdést vet fel, hogy mi legyen a szárazföldi háborúval — szerintem 2, egyformán helyesnek tűnő, ámde gyökeresen eltérő válasz létezik erre.
1) a szárazföldi háború már felesleges a vezetését vesztett Hezbollah ellen, és el kell kerülni, hogy az 1982-es izraeli invázióhoz hasonló helyzet alakuljon ki. 1982-t követően Izrael 20 évre belemerült a libanoni háború mocsarába — Arafat/PFSZ ellen kezdte és a Naszrallah/Hezbollah ellen fejezte be. Másként kifejezve, a katonai eredmény még úgy-ahogy előre jelezhető-kiszámítható, de a politikai fejleményeket-fordulatokat kiszámítani nehezebb.
2) A Hezbollah, mint szervezet parancsnoki és irányítási képességei jelenleg romokban, azaz páratlan lehetőség nyílik a Hezbollah "lefejezése" után a legázolásra is.
Ahhoz viszont, hogy ez a dilemma felmerüljön, először tudni kell, hogy Naszrallah tényleg meghalt-e?
A legutolso hirszerzesi jelentes szerint igen, beke (?) poraira.
De ehhez nem volt eleg porig bombazni a fohadiszallast, hanem 3 emelet melysegig kellett.
Amit irsz, az harmonikusan osszehozhato. Egy erosen meggyengitett Hiszballahval sokkal konnyebb lesz a diplomaciai rendezes, mert a libanoni kormanynak relative nagyobb lesz a beleszolasa az orszag ugyeibe. Ha ezzel parhuzamosan letrejonne egy szunnita – izraeli koalicio, akkor Irant is meg lehetne gyengiteni. Es ez talan a gazai problema megoldasat is lehetove tenne, stb. Minden szakerto azt allitja, hogy egy realis politikai rendezes elofeltetele a Hiszballah legyozese. Csak eppen az alszent amerikai es europai politikusok, mikozben a markukat dorzsolik oromukben, sajnalkoznak Izrael erofeszitesein.
Szerencsére a Hezbollah elleni hadjárat ügyében nem nekem kell döntenem.
Amit írsz, az szerintem bár elméletileg lehetséges, de esélyt nem adok neki.
Mindenesetre az optimizmust mindig nagyra becsülöm.
A Heszballah elleni tamadasrol mar senkinek sem kell donteni, az javaban folyik, sot a nagyjat mar befejeztek. Ami az optimizmust illeti: ha jol emlekszem, Ben Gurion mondta, hogy aki Izraelben nem hisz a csodakban, az nem realista.