Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, a CEU professzor emeritusa, az ELTE jogi karának tiszteletbeli tanára a HVG-nek nyilatkozott arról, hogy szerinte a személyhívók („csipogók”) és adóvevők libanoni felrobbantásával Izrael háborús bűnt követett el. Izrael és az igazság barátai nem hagyhatják válasz nélkül egyoldalú és megalapozatlan vádaskodását. Az alábbiakban sorra vesszük főbb megállapításait, valamint az azokat cáfoló tényeket.
Nagy Boldizsár (a továbbiakban N. B.) kimondja, hogy Izrael háborús bűnt követett el, noha erre a Nemzetközi Büntetőbíróság jogosult. Nála a bírósági eljárás csak a bűnösség kimondása után következne, és mivel Izrael nem ismeri el a hágai bíróság joghatóságát, szerinte Izrael vezetőit gyakorlatilag bárhol elítélhetik.
Szerinte teljesen mindegy, hogy a Hezbollah terrorszervezet vagy sem, „még velük szemben sem lehet háborús bűnt elkövetni”.
Hogy látja ezt a nemzetközi hadijog? Azokat védi, akik nem vesznek részt közvetlenül az ellenségeskedésben, azaz a civileket, a hadseregek egészségügyi vagy egyházi tagjait. Védi továbbá „a fegyveres erőknek azokat a tagjait, akik letették a fegyvert és azokat a személyeket, akik betegség, sebesülés, elfogatás vagy más ok következtében harcképtelenekké váltak”. (IV. Genfi Egyezmény, 3. Cikk).
A genfi egyezmények aláíró államain kívül azt a hadviselő felet is megilleti az egyezmények védelme, amely „elfogadja és alkalmazza annak rendelkezéseit”. (IV. Genfi Egyezmény, 2. Cikk)
A Hezbollah tagjai egyik meghatározásnak sem felelnek meg, tehát sem a civileket, sem a hadviselő felek katonáit megillető védelem nem illeti meg őket. Fogságba esésük esetén nem illetik meg őket a hadifoglyokat megillető jogok, csak az általános emberiességi elvek szerinti bánásmód. Az Egyesült Államok ezen az alapon tart már 24 éve tálib harcosokat és terroristákat börtönben Guantanamón – bírósági eljárás nélkül.
Miben állna az N. B. által feltételezett háborús bűn? Szerinte a személyhívók felrobbantása nem tett eleget a következő feltételeknek:
- Meg kell különböztetni a civileket a harcolóktól, és támadni csak harcolókat szabad.
- Az arányosság követelménye pedig azt mondja ki, hogy a civil infrastruktúrában és életben okozott kárnak arányosnak kell lennie az elért katonai előnnyel.
Érdekes és jellemző példát hoz fel: ha egy piacon van egy ágyú, az ágyút csak akkor – pl. éjszaka – szabad támadni, amikor nincs ott senki. Szóval szerinte a civilek közé beágyazódó és civileket lövő ágyút – mindkettő háborús bűn – az ellenfél civiljeinek védelme érdekében nem szabad nappal támadni, noha ezzel megvédeném a saját civiljeimet.
Ez a szélsőséges, doktriner álláspont nagyon jól megvilágítja N. B. életidegen és életellenes felfogását.
A Hezbollah tagjaira érvényes a következő meghatározás:
„Ha valamely összeütköző Fél területén ez a Fél a jelen Egyezmény által védett valamely személyt alapos okból úgy tekint, mint akit egyénileg oly indokolt gyanú terhel, hogy az állam biztonságára káros tevékenységet folytat, az ilyen személy nem hivatkozhat a jelen Egyezmény által biztosított azokra a jogokra és kiváltságokra, amelyek, ha azokat az ő érdekében gyakorolnák, az állam biztonságára hátrányt jelenthetnének.” (IV. Genfi Egyezmény, 5. cikk)
Ők tehát legitim célpont. Ha őket támadják, azt semmiképpen nem lehet úgy tekinteni, hogy nem különböztették meg a civileket a harcolóktól. Voltak járulékos civil veszteségek, de meg sem közelítik az N. B. által felhozott egy megölt vagy megsebesített katonára eső egy civil áldozat arányt.
Ilyet még a Hezbollah propagandája sem állított.
N. B. azt állítja, hogy „minden okunk megvan azt feltételezni, hogy az áldozatok között aránytalanul sok civil volt”. Ugyan mi oka van rá a bigott Izrael-ellenességen kívül?! Milyen tény támasztja ezt alá?
Még azt is képes felhozni, hogy „a célpontokat nem figyelmeztették arról, hogy támadás fogja érni őket”.
Ez már nevetséges sehol nem írja elő a hadijog, hogy az ellenséges katonákat előre kell figyelmeztetni.
N. B. azt is állítja, hogy a személyhívókba, adóvevőkbe rejtett robbanószer használatát tiltja a hadijog, és ennek bizonyítására az 1984. évi 2. törvényerejű rendeletre hivatkozik a „Mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról” szóló, Genfben, az 1980. évi október hó 15. napján kelt egyezmény és a hozzá csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.
Csakhogy a jegyzőkönyv egyáltalán nem tiltja be az úgynevezett „meglepő aknákat”, pokolgépeket, csak bizonyos fajtájukat, és korlátokat ír elő. N. B. állításával szemben a hagyományos gyalogsági aknák sincsenek en bloc betiltva. Ilyen felkészültséggel miért vádaskodik?!
N. B. azt is állítja, hogy az akció „mértéktelen, előre nem látható, megkülönböztetés nélküli, aránytalan szenvedést okoz”. A kizárólag a Hezbollah felső rétegének juttatott személyhívók esetében a „megkülönböztetés nélkül” kizárható.
A pár gramm robbanóanyag használata miatt, ami főleg sebesüléseket és kevés halálesetet okozott, a többi is erősen vitatható.
Háborúban a szenvedés teljes kizárása nem reális cél. Egy katonai támadásnál az előre nem láthatóság nem tilos.
Melanie Phillips a Neokohnon is megjelent írásában helyesen állapítja meg, hogy a személyhívók és adóvevők katonai kommunikációs eszközök voltak egy Izraellel vívott háború idején, amelyeket a Hezbollah harcosai birtokoltak.
Így felhasználásuk „meglepő aknaként” semmilyen előírást nem sért, és nem jelenthetett aránytalan veszélyt civilekre.
Összefoglalva: Nagy Boldizsár a címei és a nemzetközi jog mint pajzs mögé bújva a nemzetközi joggal ellentétes állításokat fogalmazott meg, és ezek alapján vádolta meg Izraelt háborús bűnök elkövetésével. Eközben nem tartotta szükségesnek szót ejteni a Hezbollah háborús bűneiről, a civilek ellen irányuló folyamatos rakéta- és robotrepülőgép-támadásokról, ami miatt Észak-Izrael több mint 60 ezer lakosa kénytelen volt elhagyni lakhelyét.
Kép: A csipogós-támadásban megölt libanoni civilek Hezbollah-terroristák.
Sebes Gábor összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Nagy Boldizsár a jogászi gondolkodás egy sajátos "aktívista" vonulatát képviseli ill. képviselte egész eddigi jogi életében. Ezen aktivista hozzáállás keretében rendszeresen megpróbálják az eredeti jogszabályt továbbgondolni és kiterjeszteni a jogszabály által nem szabályozott területekre. Ennek az irányzatnak jellegzetes magyar esete volt, amikor az alkotmányt próbálták a "láthatatlan alkotmány" szellemében kiterjesztően értelmezni Sólyom László, az Alkotmánybíróság akkori elnöke vezetésével.
Bár az aktivista jogászi gondolkodást még a jogászok többsége is elutasítja, de Nagy Boldizsár ehhez az aktivista jogászi gondolkodáshoz tartozik, annak nagy híve.
Nagy Boldizsár és Sólyom László tevékenysége amúgy a bős–nagymarosi környezetvédelmi ügy kapcsán is összetalálkozott. Sólyom László volt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni megmozdulások egyik kezdeményező főszereplője, Nagy Boldizsár pedig a bős–nagymarosi miatti szlovák magyar perben az erőmű-építést elutasító magyar álláspont képviselője. Az ügyben tejes kudarcot vallott. Az "aktivista" hozzáállása itt is előjött, pl. az adott korban nem létezett környezetvédelmi hatástanulmányokat hiányolt a per során stb-stb. Volt a per során egy pont, amikor a szlovákok előálltak egy kompromisszum-kereső ajánlattal. Viszont Nagy Boldizsárék elutasították a kompromisszum lehetőségét is — ennek eredményeként a magyar szempontból legrosszabb eredmény született, a pert lényegében elvesztettük. Nagy Boldizsár ezért szememben leszerepelt.
A "csipogó-robbantásokra" áttérve: Nagy Boldizsár jogi érvelése számos ponton sántít, mint azt fentebb Sebes Gábor úr le is írja, pl. a robbanó csipogókat megpróbálja az aktivista jogi hozzáállás szellemében "meglepő aknának" átminősíteni, Hezbollah-harcosokat civilnek deklarálni stb-stb. Ez az előélete szempontjából nem meglepő, de az sem, hogy zsákutcás következtetésre-eredményre vezet.
Bennem meg az a kérdés merül fel, hogy más háborúkra, konfliktusokra vonatkozóan, ugyanezek az aktivisták miért nem bújnak elő ugyanezzel a nyakatekert érveléssel. Ha Izrael valamilyen speciális figyelmet és megítélést igényel a szemükben, akkor tényleg nem tudok másra gondolni, minthogy a Sebes által alkalmazott "Izrael-ellenes" jelző a jogász úr esetében tulajdonképpen egy eufémizmus. Ha erre valaki azt mondaná, hogy őket (mármint a neo-marxistákat) általában az "elnyomók" (tehát nem csak a zsidók) elleni küzdelem motiválja az "áldozatok" védelmében, arra azt tudom mondani, hogy ez a megközelítés egyáltalán nem áll távol a nácik érvelésétől.
A fenti kommentemet azzal a szándékkal írtam, hogy rámutassak, hogy a Nagy Boldizsár-féle érvelés nem önmagában egy Izrael-ellenes hozzáállás eredménye, hanem az "aktívista" jogászi gondolkodásé. Ezt az állítást akkor is (vagy annak ellenére?) fenntartom, hogy a jelen „csipogó”-ügyben a véleménye végeredményben kétségkívül Izrael-ellenes.
Nagy Boldizsár ideológiai meggyőződéséről nincs pontos infom, de abból, hogy már igen hosszú ideje a George Soros-féle CEU professzora, és általában a megnyilvánulásai alapján úgy gondolom, hogy a neo-marxista woke híve. Sólyom László viszont biztos nem volt marxista vagy neo-marxista — ebből is látszik, hogy az "aktívista" jogászi gondolkodás igen eltérő politikai meggyőződést is tud jogászi szempontból egyesíteni. Azt is hozzátenném, hogy Súlyom aktivizmusában igencsak mértéket tartott, a "láthatatlan alkotmányról" szóló nézetét többek között azzal indokolta, hogy az akkori magyar alkotmány alapból még Rákosi idején született, és a a modern demokrácia igényeit ezért nem tudja kielégíteni.
Az "aktívista" jogászi gondolkodás eredeti jogszabályt továbbgondoló, azt kiterjesztő jellegére hoznék egy példát az alábbi, N.B. által a 2006-os Izrael-Hezbollah/Libanon háború kapcsán írt cikkben — talán így jobban érthető, mire gondolok:
https://www.es.hu/cikk/2006-08-20/lattmann-tamas-nagy-boldizsar/tamadhato-e-bejrut-vagy-tel-aviv.html
(a belinkelt cikk elolvasásához meg kell nézni egy 30 mp-s reklámot, de ezután gond nélkül olvasható)
Az írásban több „furcsa” gondolat jelenik meg, de pl. akkoriban a Hezbollahot még elítélte. Viszont ezeket most figyelmen kívül hagyva, a cikket az alábbi mondat miatt idézem meg:
„Ettől különbözően a ius in bello, a hadijog, vagy másik közismert elnevezésével élve a nemzetközi humanitárius jog nem tűr meg semmilyen politikai vagy azzal határos megfontolást, hiszen célja a fegyveres konfliktusok ártó hatásainak csökkentése, tekintet nélkül arra, kinek is van "igaza" az adott konfliktusban.”
Ezen mondatban N.B. a hadijogot összemossa és egyenlővé teszi a humanitárius joggal — az „aktivista” jogi gondolkodásnak az eredeti jogszabályt továbbgondoló-kiterjesztő jellemző és elrettentő példájaként.
Azt, hogy a hadijogot egyenlővé teszi a humanitárius joggal, inkább nem is kommentálom tovább, annyira nonszensz.
N.B. másik kedvenc témája a „menekültügy”, ugyanúgy nonszensz állításokkal. Ennél a témánál gondosan – és az évek során egyre inkább – összemossa a migráns és a menekült egymástól erősen eltérő kategóriáit, ráadásul a legálisan érkező vendégmunkással és a bevándorlóval is. Természetesen úgy, hogy minden, a határt illegálisan átlépő migráns rendelkezik a politikai üldözött menekült minden jogával, és az (magyar) állam köteles számukra szállást és élelmezést biztosítani időbeli korlát nélkül. Azaz nem elvárható az, hogy munkába álljanak. Sőt, nem elvárható tőlük a törvények betartása sem, mert törvényszegés esetén is a menekültstátus felülír mindent, az megmarad. Kitoloncolni sem lehet őket se a szülőhazába, hiszen menekültek, se azon országba, amelyen keresztüljöttek, hiszen nem ott kapták meg a menedékjogot.
Szó szerint a következőket fejtette ki: „Magyarországnak, sem a többi államnak nincs erkölcsi alapja arra, hogy a menekülteket kibocsátó államok szomszédaitól várja el, hogy a menekülteknek oltalmat adjanak.”
N.B. álláspontja mostanra minden vonatkozásban szektás. Ha pl. a hadijogot tekintem, akkor azt szektás felfogásnak azért nevezem, mert racionális, a hadtudomány ismert elvein alapuló katonai érvek nem sorakoztathatóak fel mellette. A szakmai érvek helyett az elvont morális magyarázat, netán a diktatúrák elleni harc, a nyugati értékrendhez kapcsolódó legitimáció-magyarázat jelenik meg. Az, hogy ezzel pont a meglévő nyugati értékrendet kívánják felülírni, az nem számít. Ez nem hadijog, hanem kommunikációs technika – hittan szintű tömegkommunikáció, hatni az érzelmekre.
Amúgy pedig ezek az "aktivista" gondolkodók/hadijogászok nemcsak Izrael esetében bújtak elő – bár szerintem ez az izraelieket nem vigasztalja. Az orosz-ukrán háborúnál felháborodottan elutasítják az esetleges tűzszünet lehetőségét is — miközben ugye Izrael esetében pont a tűzszünetet sürgetik. (a két konfliktus közé nem kívánok egyenlőségjelet tenni, de az abszurdításba átmenő nonszenszre azért rá kell valahogy mutatnom)
Bocs a hosszas fejtegetésért, de rövidebben nem ment.