Mahmúd Ahmadinezsád magyarországi látogatásáról is írt az amerikai lap.
Hova: #TOP story
A Hamász-kapcsolat: amerikai szankciók Greta flottillájának négy vezetője ellen
Nyakig összefonódott a „humanitárius” békeflottilla és a terrorista Hamász: az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonkezelő Hivatala (OFAC) szankciókat vezetett be négy olyan szélsőséges ellen, akik kapcsolatban állnak a terrorpárti flottillával. Izrael már tavaly közzétett iratokat, amelyek azt igazolják, hogy lényegében a Hamász irányítja Greta Thunbergék flottilláit.
Megdöbbentő adat került napvilágra arról, hogy mit szeretne a gázai lakosok 80%-a
A Gázai övezet lakosságának közel 80%-a szeretne elvándorolni az övezetből – derül ki egy friss felmérésből, amelyet a palesztin területekért felelős izraeli hivatal (COGAT) osztott meg magas rangú izraeli tisztviselőkkel.
Irán újabb komolytalan tervvel állt elő – miközben intenzív rakétázásokra készül
Teherán legújabb, az Egyesült Államoknak címzett békejavaslata az ellenségeskedés beszüntetését követeli minden fronton, beleértve Libanont is, az amerikai erők kivonulását, valamint a háború által okozott károk megtérítését. Valójában azonban Teherán intenzív rakétahadjáratot tervez.
Várjuk Greta Thunberg visítozását: tengerbe szórta a „segélyt” a gázai flottilla!
Ismét bebizonyosodott, hogy a Gáza mellett agitáló palesztinpárti aktivistákat nem az eszükért fizetik.
Nemes Jeles László: Az antiszemitizmus orgiája söpör végig a Nyugaton
Nemes Jeles László legújabb filmjét, a Moulin-t hétfőn mutatták be a cannes-i filmfesztiválon. A filmrendező szerint a mozi mára annyira átpolitizálódott, hogy ha ma mutatnák be, a Saul fia még az Oscar-rövidlistára sem kerülne fel.
Gaudi-Nagy Tamás: Nincs közöm K. Endre kegyelmi kérvényéhez, Magyar Péter hazudik
Az ex-jobbikos Gaudi-Nagy Tamás üzent a magyar miniszterelnöknek.
Trump az utolsó pillanatban lemondta a csapást Iránra, jó esélyt lát a megegyezésre
Donald Trump hétfőn elhalasztotta az Irán ellen keddre tervezett katonai támadást. Néhány órával később újságíróknak nyilatkozva elmondta: „nagyon jó esély van” arra, hogy az Egyesült Államok megállapodásra jusson Iránnal annak érdekében, hogy megakadályozzák Teherán nukleáris fegyverhez jutását.
Az ex-jobbikos Gaudi-Nagy Tamás segíthette K. Endrét a kegyelmi ügyben
A Budaházy Györgyöt segítő Gaudi-Nagy Tamás neve is felmerült K. Endre kegyelmi ügye kapcsán.
Titokban 8000 katonát és vadászgépeket küldött Szaúd-Arábiába egy muszlim ország
A pakisztáni lépés tovább mélyítette a katonai együttműködést Szaúd-Arábiával, mindezt úgy, hogy Iszlámábád közben az iráni konfliktus egyik fő közvetítőjeként is fellép.
„Polgárháború” tört ki a The New York Times-nál a botrányos véleménycikk nyomán
Lapjelentés szerint a The New York Times szerkesztőségében „polgárháború” robbant ki Nicholas Kristof botrányos cikkét követően, amelyben azt állította, hogy az izraeli börtönőrök széles körben szexuálisan bántalmaznak palesztin foglyokat.
Jönnek az újabb légicsapások? Netanjahu a háború folytatásáról egyeztetett Trumppal
Benjamin Netanjahu vasárnap este beszélt Donald Trumppal az Iránnal folytatott háborúról – erősítette meg Netanjahu hivatalának szóvivője a The Times of Israelnek.
Mengele Svájcban – újabb titkok derülhetnek ki az auschwitzi „halál angyaláról”
Az Argentínába menekült Josef Mengele soha nem állt bíróság elé auschwitzi szadista kísérletei miatt, annak ellenére, hogy Nyugat-Németország elfogatóparancsot adott ki ellene, és valószínűleg Zürichben is járt.
A Hamász Júdea-Szamáriában ismételné meg az október 7-i brutális terrortámadást
Az IDF magas rangú tisztviselői riasztást adtak ki Júdea-Szamária (Ciszjordánia) biztonsági helyzetének drámai romlása miatt, mivel a hírszerzési adatok arra utalnak: a Hamász tömeges fegyveres támadásokat tervez az izraeli települések ellen.
„Netanjahu egy mocskos fasiszta terrorista” – közölte a nem létező MSZP elnöke
Komjáthi Imre, a legutóbbi választásokon el sem induló MSZP elnöke a közelmúltban egy Discord-közösség létrehozását jelentette be Facebook-oldalán.
(+18) Új jelentés: bestiális kegyetlenségeket követett el a Hamász az izraeliek ellen
A „Hamász október 7-i, nők és gyermekek elleni bűncselekményeit vizsgáló Civil Bizottság” múlt héten tette közzé „Leleplezett szexuális terror: az október 7-i támadás és a fogságban tartott túszok ellen elkövetett, eddig elhallgatott atrocitások” című jelentését. A bizottságot az Izrael-díjas nemzetközi jogász, Cochav Elkayam-Levy vezeti.
Nagyon nem oké az Izrael-kritika máza alá rejtett középkori, antiszemita vérvád
Ugyanaz az antiszemita szerkezet él tovább, csak frissebb nyelven: matricákon, TikTok-videókon, street artokon, kommentekben, felhívásokban. Vélemény a Nyugati téren és Európa más városaiban megtartott szélsőbalos, palesztinpárti „Nakba-napi” tüntetésekről.
Washington Abu-Dzabit tolná előre: iráni sziget elfoglalására biztatják az Emírségeket
Donald Trump kormányzata arra ösztönzi az Egyesült Arab Emírségeket, hogy aktívabban lépjen fel Irán ellen, sőt egyes javaslatok szerint foglalja el az iráni Lavan-szigetet – írta a Telegraph. A háttérben az a stratégiai megfontolás áll, hogy így az Egyesült Államok elkerülhetné saját szárazföldi erőinek közvetlen bevetését.