Új Párduc-tankot fejleszt a német Rheinmetall és az olasz Leonardo

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A Leonardo vezérigazgatója szerint Olaszország hamarosan új A2CS- és Panther-alapú tankokról szóló harckocsi-beszerezéseket írhat alá.

Az olasz Leonardo arra számít, hogy a Rheinmetall-lal kialakított partnersége révén az elkövetkező hónapokban két újabb olasz szárazföldi haderőfejlesztési szerződés is létrejöhet. A megállapodások egyebek mellett az A2CS program következő szakaszára, valamint a KF51 Panther tankra épülő új olasz fő harckocsi fejlesztésére és beszerzésére vonatkoznának.

Új tankokat kaphat az olasz hadsereg

Lorenzo Mariani, a Leonardo vezérigazgatója szerint a Leonardo és a Rheinmetall közös vállalata már megkezdte működését. Mariani úgy fogalmazott, hogy optimista a két további megállapodás kilátásaival kapcsolatban, és az elkövetkező hónapokban alá is írhatják a szerződéseket. A kijelentés a Leonardo 2026 második negyedéves eredményeit ismertető konferenciabeszélgetésen hangzott el.

Felpörgetik a MARTE harckocsi fejlesztését – így fog kinézni Európa új generációs tankja

A különleges tank fejlesztésében 11 európai uniós tagállam vesz részt Németország koordinálásával.

A tervezett tankfejlesztések tovább mélyítenék a két európai védelmi vállalat együttműködését a páncélozott szárazföldi harcjárművek területén. A Leonardo a partnerséget olyan ipari kezdeményezésként kezeli, amelyet közvetlenül és a korábbiaknál gyorsabb ütemben tud előrevinni.

Az olasz programok finanszírozásában az Európai Unió SAFE mechanizmusa is szerepet kaphat. Mariani szerint mindkét tank-beszerzés esetében felmerült a SAFE-források részleges igénybevételének lehetősége. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a SAFE-finanszírozás nem feltétele a programok megvalósításának. Elmondása szerint reális lehetőség van arra, hogy a szerződéseket az uniós mechanizmus támogatásával vagy anélkül is aláírják.

Mariani szerint az olasz kormány továbbra is mérlegeli, hogy a SAFE keretében rendelkezésre álló 14,9 milliárd eurót teljes egészében vagy csak részben használja-e fel. Hozzátette, hogy a Leonardo ipari tervében szereplő legfontosabb programokat már nagyrészt fedezik a meglévő olasz védelmi költségvetési források.

Mit lehet tudni a készülő új tankokról?

Amint arról a Neokohn is beszámolt, a párizsi Eurosatory haditechnikai kiállításon a Leonardo és a Rheinmetall közös vállalata, a 2024-ben alapított Leonardo Rheinmetall Military Vehicles (LRMV) bemutatta az egyik készülő fő harckocsijának a makettjét.

Ez a tank azonban még nem a Panther-harckocsi kialakítását követte, hanem a Leopardét.

A fejlesztés alatt álló tank egyik figyelemre méltó eleme egy távirányítású, 30 milliméteres gépágyú volt, amelyet kifejezetten a drónfenyegetések elleni védelemre terveztek. A fegyver 85 fokos csőemelkedése lehetővé teszi, hogy a harckocsi a meredek szögből érkező drónokat is hatékonyan támadhassa.

Zona Militar on X (formerly Twitter): "🇮🇹🇩🇪 LRMV (Leonardo Rheinmetall Military Vehicles) dispuso de dos novedades para #Eurosatory2026: La 1era es el New Main Battle Tank, propuesta del consorcio italo-germano para una nueva familia de blindados que contempla un tanque completamente digitalizado, armado con un... pic.twitter.com/S4AGoS3RO9 / X"

🇮🇹🇩🇪 LRMV (Leonardo Rheinmetall Military Vehicles) dispuso de dos novedades para #Eurosatory2026: La 1era es el New Main Battle Tank, propuesta del consorcio italo-germano para una nueva familia de blindados que contempla un tanque completamente digitalizado, armado con un... pic.twitter.com/S4AGoS3RO9

A vállalat jelenleg tárgyalásokat folytat az olasz védelmi minisztériummal a típus beszerzéséről. Bár a felek nem árulták el, milyen szakaszban tartanak az egyeztetések, céljuk, hogy az új harckocsi a következő évtized elején hadrendbe állhasson.

Korábbi olasz sajtóértesülések szerint Róma mintegy 132 új fő harckocsi beszerzését tervezi.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette, és előre időzítve jelent meg az oldalon

Új tankot kap Európa – bemutatták a cseh-török Karpat harckocsit

A Leopard 2 és M1A2 Abrams babérjaira akarnak törni az új harckocsival.