Trump vs. DeSantis: Ha harc, hát legyen harc?

A Neokohn szerkesztője

 

Donald Trump megkezdte elnöki kampányát, azonban támadásainak nem Joe Biden a fő célpontja, hanem Ron DeSantis, Florida népszerű kormányzója. A pártban már alakulnak a táborok, bár DeSantis még nem jelentette be az indulását. Hajdú Tímea írása.

Donald Trump 2016-os elnöki kampánya során letarolta a republikánus ellenfeleit, gúnyos, de jól ragadó beceneveket tapasztott rájuk, amelyeket legtöbbjük még hét évvel később sem tudott levakarni, és a vitaszínpadon vehemensen és humorosan a földbe döngölte őket. A média és a közönség is el volt ragadtatva, előbbi azért, mert a Trump-show kiváló nézettséget jelentett, és eszükbe se jutott, hogy esélye lenne, a közönség pedig vagy gyűlöletből nézte, vagy élvezte, hogy na végre valaki pofont ad az utált politikai osztálynak. Bár Trump vitastílusa leginkább az iskolai játszótereket idézi, végtelenül hatásos, amit jól illusztrál az elhullott ellenfelek száma. Legesélyesebb 2016-os ellenfelei: Ted Cruz, Marco Rubio, vagy Jeb Bush imázsát oly mértékben lerombolta, hogy nem valószínű, hogy valaha is az elnökség közelébe kerülnek.

Te is fiam, Ron? 

Most Trump minden lövését egyetlen republikánusra irányítja: Ron DeSantisra, Florida kormányzójára. Közösségi oldalán folyamatosan ostorozza a kormányzót. Trump híres arról, hogy mind az üzleti életben, mind elnökként „feltétel nélküli hűséget” vár el a körülötte levő emberektől. Ennek az elvárásnak meglehetősen nehéz megfelelni, nem véletlen, hogy stábja folyamatosan cserélődött azalatt a négy év alatt, amit a Fehér Házban töltött.

Ezt a hűséget várná DeSantistól is, akinek floridai győzelméhez nagyban hozzájárult 2018-ban.

A másik pont, ahol a kapcsolat megromlott, az a 2020-as választás utáni hónapokban történt, mikor DeSantis nem támogatta Trump állításait a választási csalással kapcsolatosan. A republikánusok között komoly vitákat okozott és okoz, hogy mit kezdjenek azzal, hogy Donald Trump a mai napig azt állítja, hogy nem vesztette el az újraválasztását. Trump 2024-es kampánya egyfajta bosszúhadjáratot ígér, és célkeresztbe vannak azok a republikánusok is, akik nem álltak ki mellette úgy, ahogy azt ő elvárta volna.

Hogy mennyire komolyan veszi Trump a feltétel nélküli hűséget azt kiválóan illusztrálja, hogy a múlt héten kiszivárgott, hogy Trump kampánya feketelistára tesz mindenkit, aki DeSantis csapatában akárcsak a székeket pakolja, hogyha Trump nyerné a jelölést akkor nem fogják nekik megengedni, hogy neki dolgozzanak.

Trump és DeSantis feleségeikkel pózolnak.

Legutóbb csütörtökön írt hosszas tirádát korábbi szövetségese ellen, azt állítva, hogy „túlértékelt”, hogy „süllyedő hajó”, hogy semmilyen kérdésben nem teljesített jól Floridában és interjúkat ad, ahelyett, hogy úgy harcolna a baloldal ellen, mint ő. A Fox News megjegyezte, hogy a múlt héten Trump 14 alkalommal fakadt ki a kormányzó ellen. Támadásait gyakran a Trump-tábor kisebb-nagyobb szereplői visszhangozzák a közösségi oldalakon, vagy interjúkban.

Trump „Szenteskedő Ron” gúnynevet adta a kormányzónak, ami azonban nem tartozik a jobb gúnynevei közé, így a stábja a hírek szerint mérlegeli, hogy le kellene cserélnie.

A volt elnök elsősorban a kormányzó személyét próbálja támadni, azt állítva hűtlenség lenne vele szemben, ha indulna. Másrészt igyekszik személyiségét is leszólni, hogy „unalmas”. A harmadik pont pedig, amire a becenév utal, hogy valójában az intézkedései nem olyan gyümölcsözők, mint azt állítja. Ez az utóbbi terület a leggyengébb támadása Trumpnak, ugyanis a floridai kormányzó népszerűségét pontosan az intézkedéseinek köszönheti:

a Covid-politikájának, a gender-ideológia, valamint a kritikai fajelmélet ellen való törvényi fellépésének.

Pontosan ez az utóbbi pont az, ami miatt Trumppal párhuzamosan az amerikai sajtó jelentős része és a demokrata párt is DeSantist támadja. Úgy tüntetik fel őt, mint aki Floridát az elnyomás államává alakítja át. A szexuális tartalmak eltávolítása az állami iskolák könyvtáraiból az aktivisták szerint felháborító cenzúra, a kritikai fajelmélet (egy akadémiai elmélet, valamint egy ideológia, ami mindent a bőrszín alapján értelmez) korlátozása pedig rasszista. Példaként Ken Burns, az egyik legismertebb amerikai történelmi dokumentumfilmes egyenesen azt állította, hogy DeSantis törvényei a „szovjet rendszerre” és a „nácikra” emlékeztetik őt. A demokraták a támadások alapján egyértelműen DeSantist érzik a legesélyesebbnek Biden vagy egy másik demokrata elnökjelölt ellen, ezért várhatóan mindent meg fognak tenni, hogy ne ő legyen a jelölt.

Gender-háború Floridában — szülők jogai kontra woke-kapitalizmus

A floridai szülői jogi törvény körüli politikai vita váratlan fordulatot vett, mikor belépett a képbe a Disney. Hajdú Tímea írása.

Indul-e egyáltalán DeSantis? 

A rengeteg támadás ellenére Ron DeSantis valójában még nem jelentette be indulását, és egyelőre kikerülte az azzal kapcsolatos kérdéseket, hogy indul-e. A republikánusok között általános volt a nézet, hogy előbb-utóbb bejelenti az indulását, igaz, az elmúlt hetekben szkeptikus hangok is teret nyertek. DeSantis nemrég kiadta életrajzi könyvét, ami nagyon jó eladásokat produkál, és egyre több hosszú interjút ad, amikkel úgy tűnik már egyfajta kampány alapozásba kezdett.

A republikánus kötődésű amerikai média különösen a Rupert Murdoch féle News Corp teljesen egyértelműen DeSantishoz húz, miközben Trumpot igyekeznek mellőzni.

DeSantist támogató Super PAC (egyfajta kampányszervezet, amely egy adott politikusnak gyűjt pénzt, vagy akár egy konkrét ügy érdekében több politikusnak) például elkezdte már növelni a stábját és a múlt héten leszerződtette Ted Cruz korábbi kampány menedzserét, és kampányközpontot is létrehozott Atlanta városában. Ezek egyértelműen arra utalnak, hogy DeSantis kampányra készülődik.

DeSantis megjegyzései, majd korrekciója az ukrajnai konfliktussal kapcsolatosan is arra utal, hogy igyekszik a nézeteit a párthoz is igazítani, amire kormányzóként nem kellene annyira ügyelnie, de elnökjelölt-aspiránsként már sokkal inkább. Mint ismeretes először területi vitának minősítette az ukrajnai háborút, amibe való belebonyolódás szerinte nem amerikai nemzetérdek, majd miután a párt neokonjai felháborodtak, keményebb hangot ütött meg Putyinnal kapcsolatosan.

Apákat támogató intézkedést ír alá a kormányzó.

Az elmúlt héten DeSantis enyhe gúnnyal beszélt Trump jelenleg is zajló ügyével kapcsolatosan, miszerint utóbbi egy pornósztárnak fizetett, hogy ne beszéljen az állítólagos kapcsolatukról. Bár kritizálta az ügyészt, aki Trumpot támadja, de a republikánus oldalon sokan felkapták a fejüket, mikor megjegyezte, hogy neki fogalma sincs mi játszódik le, ha valaki ilyen helyzetbe kerül, hogy egy pornósztárnak kell fizetnie. A floridai kormányzó egyelőre óvakodik attól, hogy nyíltan támadja a volt elnököt, ezért már ez a megjegyzése is kiugrónak számít, amire Trump azonnal azzal reagált, hogy majd DeSantis is megtudja milyen, ha hamis vádakat hoznak fel ellene. Trump arra is utalgatott, hogy DeSantist férfiak fogják hamisan zaklatással vádolni.

Piers Morgan a múlt héten készített egy interjút a floridai kormányzóval, amely során megjegyezte, hogy sokan DeSantist „diétás kólának” gúnyolják Trump „rendes kólájával” szemben. A riporter megkérdezte, hogy mi az igazi különbség kettejük között. A politikus elismerte, hogy sok kérdésben egyetértenek, de ő teljesen máshogy áll a kormányzáshoz, mint a volt elnök.

Én olyan embereket akarok a kormányba, akiknek a szavazókkal azonos céljai vannak, és osztják a mi céljainkat. Ha behozod a saját programodat, akkor repülsz

– mondta DeSantis, utalva arra, hogy Trump olyan emberekkel vette körül magát, akik végül nem teljesítették az ő programját.

A párton belül DeSantis indulásával szkeptikus hangok is elsősorban az ukrajnai kommentjei után jelentek meg. Az NBC News arról számolt be, hogy a donorok aggódnak, hogy a floridai kormányzó már az előtt elesik, mielőtt bejelentené az indulását. Trump folyamatos támadásai közepette valóban romlottak DeSantis számai. Egyesek azt állítják jobban tenné, ha 2028-at célozná be.

A félidős választások legnagyobb győztese: Ron DeSantis

A választások megerősítették, hogy a floridai kormányzónak komoly esélyei vannak a 2024-es republikánus elnöki jelölésre. Hajdú Tímea írása.

Ki itt az igazi esélyes?

Szombaton egy nagygyűlésen Trump többször támadta a kormányzót, azonban az erről készül videó felvételek tanúsága szerint ez nem tetszett az összegyűlt tömegnek. Azt állította, hogy DeSantis könnyes szemmel kérte, hogy támogassa a kormányzói kampányát, és csak miatta nyert.

A beszámolók szerint azonban az egyébként lelkes tömeg nem reagált nagy lelkesedéssel Trump gúnyos megjegyzéseire.

DeSantis és Trump az elmúlt hónapok felmérései szerint hol fej-fej mellett van, hol egyik megelőzi a másikat. Az utóbbi hetekben Trump újra jelentős előnyre tett szert.

A floridai kormányzó sokkal népszerűbb, mint bármelyik korábbi Trump-ellenfél. Ann Coulter konzervatív kommentátor, aki már 2015-ben megjósolta, hogy Trump megnyeri a választást most azt állítja, hogy a sok elemző ellenkező véleménye ellenére DeSantis esélyesebb a jelöltségre, mint Trump. Coulter, aki ellentmondásos figura a republikánus oldalon, azzal szokott érvelni, hogy Trump azért vesztette el az újraválasztását, mert a konzervatív bírók kinevezésén kívül nem teljesítette szinte egyetlen ígéretét sem, különösen a bevándorlással kapcsolatosan. Ezért szerinte a támogatottsága az előválasztáson már nem lesz olyan, mint ahogy arra sokan számítanak.

Trump hét évvel ezelőtt könnyedén letarolta ellenfeleit, antipolitikussága megnyerte neki a választást.

Négy év kaotikus hangulatú, de hagyományosan republikánus kormányzás után már nem hangoznak olyan jól ugyanazok a szlogenek, mert a választó felteheti a kérdést: oké, de mit csináltál négy évig?

DeSantis ezzel szemben rá tud mutatni floridai intézkedéseire, átgondoltan felépített stábjára, stabil családi hátterére. Trump kemény magja ki fog tartani a volt elnök mellett, de könnyen lehet, hogy a republikánus előválasztás szavazói átpártolnak DeSantishoz. De az is megtörténhet, hogy a floridai kormányzó nem jut el választási versenyig, hanem összecsuklik a támadások alatt. Hogy melyik forgatókönyv következik be, azt csak az idő fogja megmutatni.

Mekkora esélye lehet Nikki Haley-nek az elnökjelöltség megszerzésére?

Mindenki DeSantis vs Trump párbajra készül, vajon labdába rúghat-e mellettük Haley?