Faji őrület és baloldali antiszemitizmus Amerikában

Douglas Murray brit író új könyve a faji kérdés és a szélsőbaloldal összefonódását boncolgatja – de hogyan érinti mindez az amerikai zsidókat?

„A tömegek megtébolyodása közepette élünk. Az emberek mind a nyilvános, mind a magánterekben, mint az online, mind az offline létben egyre inkább irracionálisan, izgatottan, birkanyáj módjára és egész egyszerűen kellemetlenül viselkednek. A hírek ennek következményeivel vannak tele. Ám míg a tüneteket mindenhol látjuk, az okok rejtettek maradnak” – kezdi könyvét a brit konzervatív sikeríró, Douglas Murray.

Murray előző könyve, az Európa furcsa halála elsősorban a tömeges bevándorlás és az iszlamizáció kérdéseit boncolgatta. Kötete nagy sikerű munka volt, elsősorban nem is eddig ismeretlen vagy új tények és adatok bemutatása miatt, hanem az ismert események és folyamatok áttekintő, szintetizáló összefoglalása miatt. Hasonló receptet követ a Tömegek tébolya is: az olvasó kevés olyan történetet fog benne megismerni, melyekről – vagy hasonlókról – ne tájékodhatott volna az utóbbi évek magyar konzervatív sajtójában is, ám

egymás mellé helyezve és a folyamatot felrajzolva talán még inkább felsejlenek előttünk a nyugati világ súlyos belső feszültségei, mint Murray előző könyvét olvasva.

A szerző egyik alapvetése, hogy a nyugati világ – nyilván elsősorban az Egyesült Államok – elhagyta Martin Luther King 1963-ban megfogalmazott célját. Akkor úgy beszélt MLK, hogy célja: gyermekei „egy nap olyan országban éljenek, ahol nem a bőrük színe, hanem jellemük alapján ítélik meg őket”. „A közelmúltban egy olyan alattomos folyamat vette kezdetét, amely elutasítja dr. King álmát, és azt állítja, hogy a jellem egyáltalán nem fontos a bőr színéhez képest: az a döntés született, hogy a bőrszín határoz meg mindent”.

A szerző megdöbbentő példákat sorol fel, hogyan „töröltek el” újságírókat, professzorokat, hírességeket és politikusokat az elmúlt években a közösségi média és a progresszív nézetek bűvöletében őrjöngő tömegek összefogásával. Murray könyvéből egy ijesztő, sötét világ képe tárulkozik elénk: egy olyan világé, ahol nincsen felismerhető vádló, nincsenek körbeírt, szabályszerű vádak, és legfőképpen nincsen feloldozás. Nem világos, mikor, mivel lehet, és kiket „megsérteni”, kitől kell bocsánatot kérni, és ki fogadhatja el a bocsánatkérést. Rossz szavak és félreértett gesztusok alapján „törlődnek ki” karrierek és emberek, a tömeg pedig – írja Murray – ünnepel.

Miért érdekes ez egy zsidó újság számára? Murray előző könyve is az átlagos magyar zsidó számára riasztó felütéssel kezdődött: Európa veszélyben van, meg kell védeni Európát, a kontinens keresztény identitását. Ehhez a szerző a nemzeti tradíciókhoz való visszatérést – csúnya szóval: nacionalizmust – írta fel gyógyszerként. Akkor Murraytól magam is megkérdeztem, miért kellene ezt egyetértőleg olvasnia egy magyar zsidónak, mire így felelt: „A könyvemben nem arról beszélek, hogy lenne egy »arany korszak«, amihez vissza kellene térni. Nem tudunk és nem is kell visszatérni mondjuk 1914 tavaszához. Semmi ilyesmit nem mondtam. Amit állítok: ha olyan méretű demográfiai változások történnek, mint amilyeneket Nyugat-Európában látunk, akkor a társadalom is szükségszerűen megváltozik. Azt gyanítom, hogy a változás olyan mértékű, amilyenhez nem fogunk tudni felzárkózni és alkalmazkodni. Ennek alapvetően két oka van: az egyik az emberek olyan méretű tömeges mozgása, mely ilyen gyorsasággal ritkán látott jelenségnek számít történelmünk során. A másik pedig az, hogy mit gondol jelenleg magáról Európa: hogy mit hiszünk, mégis miért vagyunk itt? A második okkal kapcsolatban sokkal kevesebbet támadnak engem, és ez aggasztó, mert azt mutatja, hogy igazam van. Nem csak politikai, de szellemi, filozófiai egészségünket is válságosnak látom. És a kettő együtt — a hatalmas változás és az elképesztő szellemi üresség — halálos lehet.”

Ha úgy tetszik, ezt a „szellemi ürességet” kritizálja Murray, noha az üresség nem feltétlenül jó szó: a közösségi média felületein végzett, nyugati társadalmakban dívó boszorkányüldözéseknek nagyon is van tartalma. A szerző szerint ezen folyamatok jelentős részének alapja a „kritikai fehérség tanulmányok”, melyek már nem a fekete kultúra népszerűsítéséről, hanem a többségi kultúra eredendően rosszként való leírásáról szólnak. Meghökkentő részleteket idéz a szerző például a brit Guardian 2018-as cikkeiből. „A megtorlás eme új korszakában tökéletesen elfogadottá vált általánosságban vádolni fehéreket – és még fehér nőket is – olyan bűnökkel, amelyek mások esetében nem is számítanának annak. Így aztán a The Guardian helyesnek látta közölni a How White Women Use Strategic Tears to Avoid Accountability (Hogyan kerülik el a fehér nők a felelősségre vonást könnyeik stratégiai alkalmazása révén) című cikket, amelynek szerzője arról panaszkodik, hogy »nem egy esetben, amikor megkísérlek beszélni egy fehér nővel egy engem hátrányosan érintő kijelentéséről vagy tettéről, könnyekkel teli tagadással találkozom, és sértett vádaskodással, miszerint megsértettem őt«”.

És ismét: hogyan érinti ez a zsidókat? Az amerikai zsidóság 95%-ka askenázi (vagyis fehér). A Pew 2014-es felmérése szerint az amerikai zsidóság körében van a legnagyobb aránya (44%) azon családoknak, akiknek az éves bruttó jövedelme 100 ezer dollár (29 millió 590 ezer forint) felett van. A legszegényebb családok aránya a fekete keresztények között a legmagasabb. A fenti tényeket nem túl nehéz kombinálni a faji alapon gondolkodó, marxista világnézet számára. Mint Murray felemlegeti, az Illinoisi Egyetemen 2017-ben olyan szórólapokat osztogattak, „aminek alján az elnyomott 99 százalékot, a csúcson pedig az állítólagos elnyomó 1 százalékot ábrázolták. A szórólapok emelett azt a kérdést tették fel, hogy az a bizonyos mindenkit elnyomó 1 százalék vajon »heteró fehér férfi« volt-e, vagy pedig »az 1 százalékot a zsidók alkotják?«” Természetesen a legkevésbé sem akarom összekötni a mai baloldali szélsőséget a holokauszttal, és nem vonok párhuzamot a kettő között, de a holokauszt-kutatónak eszébe ötlik: Adolf Hitler legelső ismert, antiszemitizmussal kapcsolatos levelében így fogalmaz: „A józan antiszemitizmusnak viszont a zsidók privilégiumaival szembeni rendszerszintű jogi harchoz és annak felszámolásához kell vezetnie (…)”.

Murray felteszi a kérdést: „Vajon azok, akik végeláthatatlan állításokat fogalmaznak meg a »privilégiumról«, teljesen biztosak abban, hogy mozgalmuk és elemzéseik nem ebbe az irányba haladnak majd tovább? Biztosak abban, hogy a harag szabadon engedése, sőt felszítása után egy ennyire alapvető emberi érzelem nem szabadul el? Milyen védőkorlátokkal tudják ezt megakadályozni? Amennyiben pedig nincsenek erre vonatkozó terveik, úgy talán érdemes visszatérnünk Martin Luther King látomásához”. Hozzá kell tenni természetesen egy zsidó újság hasábjain: a Jerusalem Post 2020 októberi cikke szerint az amerikai zsidók 70%-a a Demokrata Pártot támogatja – azt a pártot, melyhez ez a szélsőbaloldali, faji alapú őrület elsősorban köthető. Mindennek a vallásossághoz és a tradícióhűséghez is köze lehet, hiszen a JTA cikke szerint az ortodox zsidóknak eközben 83%-a Donald Trumpot támogatta.

Hogy az amerikai zsidóság felismeri-e, milyen jövőt is tartogat számára a szélsőbaloldali gazdasági nézetek és a faji gondolkodás szentségtelen frigye – ez a jövő kérdése.

Az bizonyos, hogy Douglas Murray új könyve segíti a veszély felismerését, és ilyen értelemben minden magyar zsidó olvasó számára ajánlott olvasmány.

Douglas Murray: A tömegek tébolya. Áldozatok a politikai korrektség oltárán. Alexandra, 2020. 383 oldal.

Douglas Murray: „A baloldal úgy gondolja, hogy ők képtelenek a rasszizmusra”

A brit író és publicista a Neokohnnak adott interjúban beszélt az új progresszív doktrínák ellentmondásairól, a történelem ismeretének fontosságáról, és a modern társadalmak „Isten-méretű űrjéről.”  

Hajdú Tímea

Neokohn

5 hozzászólás

Veszprémy László Bernát összes cikkét elolvashatja itt.