A decemberi választások eredményei az amerikai zsidóság számára is sokat tanulságot rejtenek — véli az amerikai elemző.
A brit zsidóság számára a Munkáspárt antiszemita botránysorozata elsődleges kérdéssé vált. A krízis, ami a BDS (Boycott, Divestment and Sanctions) mozgalmon keresztül kezdett bekúszni az egyetemi campusok munkáspárti szervezeteibe, gyorsan elérte a párt többi részét és vezetőségét is.
A folyamat nem állt meg, és az aktivisták, valamint a baloldali és muszlim körökben is „lángra kapott” az antiszemita szubkultúra — idézi fel a közelmúlt eseményeit Dr. Alex Joffe, a Közel-Keleti Fórum munkatársa, a The Begin-Sadat Center for Strategic Studies elemzője.
A helyzetet tovább nehezítette Jeremy Corbyn személyes ellenérzése a zsidósággal és Izraellel szemben. Heves kirohanásait a párton belül is, kívül is sokan elítélték, sok munkáspárti szimpatizáns el is fordult a szervezettől. Az eredmény: csúfos vereség a baloldal számára, miközben a konzervatív Boris Johnson óriási sikert aratott a december 12-i választáson. A történtek pedig az amerikai zsidóság mellett Izraelnek is sokat üzennek — hangsúlyozza Joffe elemzésében.
„A legnagyobb lecke a brit tapasztalatok után az amerikai zsidóság és Izrael számára is az, hogy el kell kerülni a túlzott visszafogottságot.”
A híresen tartózkodó brit zsidók nemigen tiltakoztak a Munkáspárt eltorzulása ellen, a decemberi választások előtti hónapokban kifejezetten szégyenlősnek mutatkoztak — véli a szerző, aki szerint a problémát súlyosbította az is, hogy a választásokat megelőző években a Munkáspárthoz kötődő zsidó csoportok szerinte szándékosan megtévesztették a zsidó közösséget és Nagy-Britannia egészét a párt antiszemita válsága kapcsán.
Az amerikai zsidók ezzel szemben kevésbé csendesek, ám politikai és vallási sokszínűségük régóta az erő és egyben gyengeség forrása is számukra.
A zsidóság túlzott nyugalmát több baloldali csoport is kihasználta — főként olyan csoportok, amelyek az Obama vezette Demokrata Párthoz tartoztak (például a J Street — amelyről korábbi írásunkat itt találja), vagy az olyan anticionista csoportok, mint az IfNotNow.
Az amerikai zsidó szervezetek több alkalommal is hezitáltak és gyengének mutatkoztak, amikor a baloldal anticionizmusa és antiszemitizmusa felmerült, sőt az iszlamista terror kapcsán is többször kapituláltak a politikai korrektséggel szemben – állítja az amerikai elemző.
A helyzet pedig még rosszabbá válik azzal, hogy vannak, akik még mindig kizárólag szélsőjobboldali jelenségként tekintenek az antiszemitizmusra.
Az amerikai zsidóság ismeretlen többsége még mindig automatikusan elfogad bármit, amit egy demokrata jelölt mond — függetlenül a szocialista nézeteitől, Izrael-ellenes érzéseitől vagy attól, hogy a baloldali antiszemitizmus támogatója-e, egy a lényeg: hogy ne Trump legyen.
A demokraták 2016-os veresége súlyos töréseket és balrafordulást eredményezett. Ám annak a ténye, hogy Alexandria Ocasio-Cortezhez hasonló szereplők, BDS aktivisták és antiszemiták is erősítik Bernie Sanders vagy épp Elizabeth Warren kampányát, jól mutatja, hogy az antiszemitizmust a baloldalon sokan a gyűlölködés teljesen külön és ártalmatlanabb formájának tekintik.
A brit eredmények arra figyelmeztetnek, hogy a klasszikusan keményvonalas baloldali ígéretek — elkobzások, magas adók vagy államosítások — még az egyenlőség nevében sem vonzóak napjainkban a szavazók többsége számára.
A demokratáknak szintén tanulságként szolgálhat a brit helyzet után, hogy bebizonyosodott: az antiszemitizmus nem kívánt jelenség. Corbyn vereségének arra kellene sarkallnia az amerikai baloldal szereplőit, hogy kitegyék soraikból zsidógyűlölő tagjaikat.
Azt pedig a választók nagy része is elismeri, hogy Trump filoszemita — mondjon bármit a főáramú média.
Izraelt illetően a brit választások eredménye nehezebben értelmezhető. A brit filoszemitizmus mindig is létező jelenség volt, és az ország Közel-Kelethez köthető múltja, valamint jelenlegi politikai helyzete kapcsán is értelmezhető. Az amerikai filoszemitizmus azonban egészen más alapokon áll, és az ország kulturális gyökereinek részét képezi — véli Joffe. A demokraták viszont ennek az amerikai örökségnek az elvetésére igyekeznek, míg a republikánusok úgy viselkednek, mint akik „túl jól laktak” és sokszor közömbösek a témában.
„Előfordulhat, hogy nem lehetséges kétpárti megállapodás Izrael ügyében mindaddig, míg a demokraták élvonalbeli képviselői szerint az amerikai zsidóság gazdag ‘fehér emberekből’ áll, akiknek izraeli unokatestvérei erőszakos ‘telepes-gyarmatosítók’.”
Az izraeliek talán jól teszik, ha nem szólnak bele a demokraták belső életébe, de lehet, hogy mégis rákényszerülnek, ha a palesztin, iszlamista és szocialista hangok megerősödnek a párton belül – véli az elemző.
Ahogyan a 2019-es brit választások, úgy a 2020-as amerikai elnökválasztás is fordulópontot fog jelenteni — írja elemzésének konklúziójaként Alex Joffe. Most fel kell szólalniuk azoknak az izraelieknek, amerikai zsidóknak és más amerikaiaknak, akik féltik a szabadságot és a kétpárti rendszert.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
https://uploads.disquscdn.com/images/e8840f68c9811d5524643ff13a3b330f92af02d382ffcfae5f73e2097a3a6545.jpg
Észrevétlen,az arcképekkel a szöveggel,jól betettszettek kenni a bal oldalt az antiszemitizmussal.Na persze egy mondata sem utal erre.mégis azt érzem hogy a a portált a Likud pénzeli és nem a szerencsétlenkedő bal oldaliak.Bár csak félreérteném.
Néhány évtized múlva, de legkésőbb a század vége felé, amikor az iszlám átveszi az uralmat Európa felett, már biztosan nem lesz gond az antiszemitizmus. Az úgynevezett keresztény-zsidó kultúrának és a fehér népségnek ekkor már nyoma sem lesz ezen a vidéken.
Az tényleg csak „úgynevezett”.
Azért, mert téged nem érintett meg ez a kultúra?
Ez a „keresztény-zsidó kultúra” vagy „zsidó-keresztény kultúra” szöveg pár éve jelent meg a hazai médiában. Európában a görög-római múltra épült keresztény kultúra alakult ki amihez valamit bizonyára hozzátettek az akkoriban (is) mindenhonnan elzavart zsidók, de azért költői túlzás így hívni. Angol nyelvterületen pl. nem használják így. Persze lehet, hogy tévedek.
Tévedsz. A hazai médiában rengeteg minden nem jelent vagy még nem jelenik meg, mert az jórészt az épp regnáló rendszer politikai függvénye. Tehát ez nem érv.
A keresztény kultúrához NEM hozzátettek a zsidók, hanem a kezdetek kezdetén az ő kultúrájukból alakult az ki, mégha messzire és magasra elágazott is attól. A zsidókat elzavarták egy helyről, de behívták őket egy másikra. Miután azok ott valamit elértek, az irígység tovább zavarta őket más helyekre. Kiűzte őket Spanyolo. és Portugália, ugyanakkor behívta őket Anglia és Hollandia. Az előbbiek lehanyatlottak, az utóbbiak felvirágoztak, világhatalmakká. Kiűzte őket Nagy Lajos, behívta őket Mátyás. Behívta Nagy Kazimierz, mert fejlődést remélt tőlük. Aztán ott lett (lengyelben) 3 millió zsidó, majd maradt belőlük 30 ezer…
Nyugat- Európa mindig is úgy tanította, hogy kultúrája 3 oszlopra épül: (1) A kis, periférikus zsidó nép törzsi vallására, amit apostolai világvallássá kiáltottak ki, és felhígították, megreformálták, hogy mindenki számára elfogadható legyen (Péter és Pál, a két zsidó, eltörölte a kóserságot és a körülmetélést). (2). A görög esztétikára és tudományra. (3) A római jogra és államszervezésre.
Mit gondolsz, miért van Európa lakosai jó egyötödének héber keresztneve? Miért a héber nyelven írt Ószövetség és az ugyancsak zsidók által már görögül írt Újszövetség az európai irodalom, költészet, festészet, nyelvi szólások, stb egyik alapja? Vak és süket az, aki ezt letagadja. Vagy szabadulni akar gyökereitől, és beleköp a tányérba, amiből eszik…
A bibi ott volt, hogy Titusz, majd Hadrianusz deportált két millió zsidó rabszolgát Európába. (i.u. 138). Nem kellett volna! (Akkoriban az 50 milliós Római Birodalomban 5 millió zsidó élt, azaz, minden tizedik polgár zsidó volt). Rövid 200 év alatt a zsidó vallásból reformált kereszténység megdöntötte a római és görög istenekbe vetett hitet, és államvallássá lett. Az új európai kultúra első görög és római hívei megtartották a görög tudományt, a római államszervezést, de nem a saját isteneikben, hanem az új, zsidó istenben és annak fiában hittek ezentúl. Aztán ez az új vallás hatalmas fejlődést hozott Európának, behozhatatlan előnyt a hinduizmus, buddhizmus, a kínai, maya, azték és más hitekhez képest. A kereszténység rohamosan jóval tovább fejlődött, mint az anyavallása, ami megrekedt egy kis, törzsi szinten. (De ez így van a hinduizmusból kifejlődött buddhizmussal is – az előbbi megmaradt Indiának és Nepálnak, az utóbbi sok ország államvallása lett). De ettől függetlenül a kereszténység gyökerei a zsidó vallásból nőttek ki, ahogy azt az utóbbi pápák is hangoztatták. Ezt tagadni – ostobaság.
Továbbá a szétszóródott zsidók mindenütt végig ott voltak Európa kultúrájában: nincs történelem, irodalom, zene, gyáripar, orvoslás, stb – egy országban sem, amikben ne találnánk meg őket. Épphogy Angliában, ami mindig egy kicsit cionista-keresztény volt, nem tagadják Disraeli min.elnök érdemeit, a királyi család férfitagjait körülmetélik, zsidó őseikre hivatkozva. Isaac Newton azt ajánlotta kézirataiban a zsidó népnek, hogy települjön vissza őshazájába, kergesse el a muszlimokat. Ehhez egy imát is hozzáírt héberül!, – és megtervezte az újjáépítendő jeruzsálemi Templomot számunkra. Nézd csak meg a kéziratait a googliban!
Angol címek angol nyelvterületről:
„Jewish-Christianity and the History of Judaism: Collected Essays”
„The history of Jewish Christianity in the early Roman Empire”
„…common values shared between the two religions, see Judeo-Christian ethics”.
Ma pedig már jó lenne együttműködnünk, az új barbár fenyegetés, az Iszlám veszélye miatt. Európának vége lesz, ha így folytatja. Nem kell részleteznem, ugye?
Az a rövid 200 év majdnem 400. Az igazi cionista-keresztény maceszgombóccal eszi a véreshurkát? 🙂
Nem olvastál figyelmesen!
A két millió zsidó deportálása Rómába i.u. 138-ban fejeződött be. Ezt írtam. Nem Jésua születési dátumát. Ezután ez a tömeg ott terjesztette az új vallást. A mai Vatikán ott van, ahol egykor a zsidónegyedük volt, ez a Transtevere, a Tiberisen túl. Konstantin 325-ben Niceában proklamálta a kereszténységet államvallássá. Légyszi, számold ki, mennyi a 325 mínusz 138.
Hülyeségekre nem válaszolok. Én magam nagyon szeretem a véres- vagy májashurkát, hoztam is Pestről, mert az itt kapható meg se közelíti a magyart. Viszont a disznófelvágottak és a virslik már jobbak a magyarnál, a kolbászok még nem. Úgy éreztem, mintha a magyar virslikben más is lenne, – itt még nem töltik fel minden szarral. A maceszt csak gombóc formájában szeretem a húslevesbe, de azt nagyon. Ha azt hiszed, hogy „gúnyos” megjegyzésed poénos – hááát…. Az ízlésen nem lehet vitatkozni, ha a gyomorról van szó. Az ízléstelenségeden meg nem érdemes.
Szerintem amit biztonsággal megállapíthatunk a Labour örvendetes kudarca kapcsán az az, hogy az antiszemitizmus és Izrael ellenesség csupán egy faktor volt a sok közül, ami a végül a vesztüket okozta.
Ugye az sem volt túl szerencsés, hogy a Brexit kapcsán nem volt konkrét véleményük, de a rengeteg szocialista „mindent ingyen” ígéreteik is elég aggasztóak voltak egy átlag józan polgár számára.
Ugyanakkor a felmérések azt mutatták, hogy közvetlenül a választások után a legtöbben azért NEM a Labourre szavaztak, mert nem volt számukra elfogadható a „vezetősége”. Második volt a Brexit. Tehát, ha a vezetőséget lefordítjuk, akkor lényegében az embereknek Corbyn és szektája volt a legvisszataszítóbb elem. Hogy ezen belül mekkora részarányt érdemelt Corbyn antiszemitizmusa vagy Corbyn marxizmusa, az már megint egy jó kérdés, szerintem még maguk a válaszadók sem tudnák megmondani pontosan.
Mindent összevetve viszont az USA nem a UK. Míg az előbbiben a zsidóság mindig is inkább a Demokraták felé hajlott (már csak megszokásból is), addig a UK-ben a zsidóság mindig is inkább konzervatív volt többségében, bár arányait tekintve nem mindig olyan markánsan, mint most legutóbb. A lényeg az, hogy akkora változást nem fogunk tapasztalni az eddigi szavazási eloszlásban, talán annyit mernék tippelni, hogy Trump magasabb részarányt fog kapni a zsidóságtól jövőre, de nem sokkal. A Demokraták pedig egészen biztosan nem tanultak semmit a Labour bukásából, és nem is nagyon tudják megakadályozni a pártjuk szélsőbalra sodródását, még ha akarják sem.