A decemberi választások eredményei az amerikai zsidóság számára is sokat tanulságot rejtenek — véli az amerikai elemző.
A brit zsidóság számára a Munkáspárt antiszemita botránysorozata elsődleges kérdéssé vált. A krízis, ami a BDS (Boycott, Divestment and Sanctions) mozgalmon keresztül kezdett bekúszni az egyetemi campusok munkáspárti szervezeteibe, gyorsan elérte a párt többi részét és vezetőségét is.
A folyamat nem állt meg, és az aktivisták, valamint a baloldali és muszlim körökben is „lángra kapott” az antiszemita szubkultúra — idézi fel a közelmúlt eseményeit Dr. Alex Joffe, a Közel-Keleti Fórum munkatársa, a The Begin-Sadat Center for Strategic Studies elemzője.
A helyzetet tovább nehezítette Jeremy Corbyn személyes ellenérzése a zsidósággal és Izraellel szemben. Heves kirohanásait a párton belül is, kívül is sokan elítélték, sok munkáspárti szimpatizáns el is fordult a szervezettől. Az eredmény: csúfos vereség a baloldal számára, miközben a konzervatív Boris Johnson óriási sikert aratott a december 12-i választáson. A történtek pedig az amerikai zsidóság mellett Izraelnek is sokat üzennek — hangsúlyozza Joffe elemzésében.
„A legnagyobb lecke a brit tapasztalatok után az amerikai zsidóság és Izrael számára is az, hogy el kell kerülni a túlzott visszafogottságot.”
A híresen tartózkodó brit zsidók nemigen tiltakoztak a Munkáspárt eltorzulása ellen, a decemberi választások előtti hónapokban kifejezetten szégyenlősnek mutatkoztak — véli a szerző, aki szerint a problémát súlyosbította az is, hogy a választásokat megelőző években a Munkáspárthoz kötődő zsidó csoportok szerinte szándékosan megtévesztették a zsidó közösséget és Nagy-Britannia egészét a párt antiszemita válsága kapcsán.
Az amerikai zsidók ezzel szemben kevésbé csendesek, ám politikai és vallási sokszínűségük régóta az erő és egyben gyengeség forrása is számukra.
A zsidóság túlzott nyugalmát több baloldali csoport is kihasználta — főként olyan csoportok, amelyek az Obama vezette Demokrata Párthoz tartoztak (például a J Street — amelyről korábbi írásunkat itt találja), vagy az olyan anticionista csoportok, mint az IfNotNow.
Az amerikai zsidó szervezetek több alkalommal is hezitáltak és gyengének mutatkoztak, amikor a baloldal anticionizmusa és antiszemitizmusa felmerült, sőt az iszlamista terror kapcsán is többször kapituláltak a politikai korrektséggel szemben – állítja az amerikai elemző.
A helyzet pedig még rosszabbá válik azzal, hogy vannak, akik még mindig kizárólag szélsőjobboldali jelenségként tekintenek az antiszemitizmusra.
Az amerikai zsidóság ismeretlen többsége még mindig automatikusan elfogad bármit, amit egy demokrata jelölt mond — függetlenül a szocialista nézeteitől, Izrael-ellenes érzéseitől vagy attól, hogy a baloldali antiszemitizmus támogatója-e, egy a lényeg: hogy ne Trump legyen.
A demokraták 2016-os veresége súlyos töréseket és balrafordulást eredményezett. Ám annak a ténye, hogy Alexandria Ocasio-Cortezhez hasonló szereplők, BDS aktivisták és antiszemiták is erősítik Bernie Sanders vagy épp Elizabeth Warren kampányát, jól mutatja, hogy az antiszemitizmust a baloldalon sokan a gyűlölködés teljesen külön és ártalmatlanabb formájának tekintik.
A brit eredmények arra figyelmeztetnek, hogy a klasszikusan keményvonalas baloldali ígéretek — elkobzások, magas adók vagy államosítások — még az egyenlőség nevében sem vonzóak napjainkban a szavazók többsége számára.
A demokratáknak szintén tanulságként szolgálhat a brit helyzet után, hogy bebizonyosodott: az antiszemitizmus nem kívánt jelenség. Corbyn vereségének arra kellene sarkallnia az amerikai baloldal szereplőit, hogy kitegyék soraikból zsidógyűlölő tagjaikat.
Azt pedig a választók nagy része is elismeri, hogy Trump filoszemita — mondjon bármit a főáramú média.
Izraelt illetően a brit választások eredménye nehezebben értelmezhető. A brit filoszemitizmus mindig is létező jelenség volt, és az ország Közel-Kelethez köthető múltja, valamint jelenlegi politikai helyzete kapcsán is értelmezhető. Az amerikai filoszemitizmus azonban egészen más alapokon áll, és az ország kulturális gyökereinek részét képezi — véli Joffe. A demokraták viszont ennek az amerikai örökségnek az elvetésére igyekeznek, míg a republikánusok úgy viselkednek, mint akik „túl jól laktak” és sokszor közömbösek a témában.
„Előfordulhat, hogy nem lehetséges kétpárti megállapodás Izrael ügyében mindaddig, míg a demokraták élvonalbeli képviselői szerint az amerikai zsidóság gazdag ‘fehér emberekből’ áll, akiknek izraeli unokatestvérei erőszakos ‘telepes-gyarmatosítók’.”
Az izraeliek talán jól teszik, ha nem szólnak bele a demokraták belső életébe, de lehet, hogy mégis rákényszerülnek, ha a palesztin, iszlamista és szocialista hangok megerősödnek a párton belül – véli az elemző.
Ahogyan a 2019-es brit választások, úgy a 2020-as amerikai elnökválasztás is fordulópontot fog jelenteni — írja elemzésének konklúziójaként Alex Joffe. Most fel kell szólalniuk azoknak az izraelieknek, amerikai zsidóknak és más amerikaiaknak, akik féltik a szabadságot és a kétpárti rendszert.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.