Most, hogy a COVID-szakértőkből átképzett katonai elemzők személybiztonsági szakemberekké avanzsáltak, divatnak számít kritizálni az amerikai Secret Service munkáját.
A konteológusok is bőségtől duzzadó vadászmezőkre leltek ebben a témában, és minden szakmai bárgyúságot és inkompetenciát sötétben bujkáló ördögi hatalmak ármányának érzékelnek.
Fene tudja, még az is lehet, hogy én vagyok naiv, és a végén nekik lesz igazuk.
A probléma, hogy amit látunk, nem egy specifikusan amerikai tragédia, hanem egy egész szakma hanyatlásának a legújabb bizonyítéka.
Aki kicsit is foglalkozott személyvédelemmel, az tudja, hogy a terep, ahol dolgozunk, “helyszínekből” és “átmenetekből” áll. Az előbbi, ha mégoly bonyolult is, eleve egy alacsonyabb szintű kihívást jelent. A legbonyolultabb helyszín is viszonylag gyorsan “felépíthető” a szakma általánosan elfogadott LEGO kockáiból. Ezzel szemben az “átmenet” két “helyszín” között (hotelből autóba, repülőgépből autóba, pódiumról autóba stb.) mindig belevisz egy plusz bizonytalansági faktort a kalkulusba. Ebből kifolyólag ezek azok az etapok, amikor a szakemberek hátán átnedvesedik az 5.11-es ing vagy a Crye Precision negyedmillió forintos egyenruhája.
Az elmúlt fél évszázad legtöbb politikai gyilkossága/merénylete, Olof Palmétól kezdve, Aldo Morón át Jichák Rabinig az “átmenetek” nyújtotta rést használta ki. Ha még messzebbre nyúlunk vissza a történelemben, akkor az OAS De Gaulle elleni kísérletei, Heydrich likvidálása és a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet is ehhez a kategóriához tartozik. Még az Anvar Szádát elleni merényletet is bele lehet erőltetni ebbe a sablonba, ha más nem, cipőkanállal.
Ha viszont ezt a mintázatot összehasonlítjuk az utóbbi 2-3 év politikai gyilkosságaival/merényleteivel, gondolok itt Sinzó Abéra, Robert Fico-ra és Donald Trump-ra, akkor azt látjuk, hogy ezeket nem az “átmenetek” kihasználásával, hanem a szakmailag egyszerűbbnek számító “helyszíneken” követték el.
Ezeket az esettanulmányokat teljesen intuitív módon, találomra húztam ki az emlékezetem cilinderéből. Nem kizárt, hogy egy alaposabb, az összes feljegyzett esettanulmányra kiterjedő elemzés rá fog cáfolni az intuíciómra.
Azonban ameddig valaki nem veszi a fáradságot és egyenként kielemzi az összes rendelkezésünkre álló esettanulmányt, addig joggal tehetjük fel a kérdést, hogy
mi az ördög történhetett a testőrök ősi szakmájával és mivel magyarázható a szakmai szint szemmel láthatóan általános hanyatlása?
