A zsidóság a közel-keleti törzsi társadalomból nőtt ki, amelyben a rokoni kapcsolat mindennél erősebb. Ugyanakkor, a vallás a környező népességtől való elhatárolódás jegyében született.
„És monda az Örökkévaló Ábrámnak: Menj el országodból, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, az országba, a melyet mutatok néked” (1Mózes 12:1.), „És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel” (1Mózes 12:2.), „És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” (1Mózes 12:3.)
Ebben a három mondatban sűrűsödik a zsidó sors több mint háromezer éves története. A kiválasztottság terhe, felelőssége, a megfelelés kényszere, ami olykor megnöveli az önbizalmat, máskor megbénít, de szinte mindig kivívja a környezete ellenszenvét.
A vallás a néppel együtt fejlődött, azon a helyen, amelyről az ígéret szólt. Törzsi kapcsolatban lévő emberek, akik megismerték a rabszolgaságot Egyiptomban, hogy képesek legyenek egy sajátságos identitást kialakítani.
A törvény (a tíz parancsolat) önmagában még nem elég,
elkerülhetetlen volt a negyven éves sivatagi vándorlás ahhoz, hogy összekovácsolódjanak nemzetté: azonos múlt mellett a közös jövőkép – otthonteremtés az ígéret földjén.
Bár a monoteista zsidó vallás elkülönült a politeista környezettől, egészen a második szentély lerombolásáig (i.sz. 70) az ókori, áldozati kultúrát követte. Fennmaradásának egyik oka azonban a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodás képessége.
A hely, amit a zsidó nép otthonának tekintünk, az évezredek során igazi, történelmi átjáróházzá vált, a zsidó államiságot különböző birodalmak igázták le, kifosztva, elhurcolva, legyilkolva a zsidókat, de azok a kevesek, akik megmaradtak, újra felépítették a templomot, illetve, amikor a rómaiak még a hely nevét is megváltoztatták, hogy Izrael és Jehuda királyságának az emlékét is eltöröljék,
a Szentírás, a Tóra lett az identitás alapja.
A világban szétszórt zsidóság magával vitte a tant és történelmi emlékezetét. Ez elég jól kitartott kétezer éven és számtalan üldöztetésen át. Persze, mindig voltak olyanok, akik a kiválasztottság terhét nem voltak képesek cipelni, a vallást és a közösséget is elhagyták. A zsidó vallás tudás alapú, nem elég a hit. Ismerni kell a szabályokat, amelyek az egyén és a közösség életének minden mozzanatát érintik. Egyesek vallástól való eltávolodása, különböző mértékben, de egész történelmünk során jelen volt. Saját állam híján kiváló tudású zsidók asszimilálódtak az adott ország népességéhez, vagy váltak kétes értékű forradalmárokká.
De a nép, ami vallás is, minden pusztítás ellenére fennmaradt és beteljesítette emlékezete vágyát, a visszatérést.
Csakhogy a történetnek ezzel nincs örömteli vége, hanem egy újfajta küzdelem kezdete.
A visszatérés (1882-es első alijától kezdve) 140 éve alatt nem csupán külső ellenségekkel kellett megküzdjön ez a nép, hanem azokkal a romboló ideológiákkal is, amelyek a vallás kiiktatására törekedtek. Kezdetben a kommunizmus fertőzte az elméket, manapság a globalizmus, az univerzalizmus. A lényeget tekintve azonosak abban, hogy az emberek identitását támadják. A zsidó nép történetéből pedig egyértelműen megtapasztalható, hogy különösen kis népek fennmaradásának alapvető feltétele az egyértelmű hovatartozás érzése.
„Egy fát belülről, férgekkel is el lehet rohasztani”
– szól a dawah.
Nos, miközben Izrael legjobb fiai és lányai a gázai terrorbandák ellen küzdenek, a belülről bomlasztó erők sem csüggednek. Évek óta támadják a vallásosokat, és mindent megtesznek az ország zsidó jellegének eltörléséért. A „felvilágosultság” jelszavával a vallást a magánszférába akarják bezárni, annak minden külső jelét kiirtva.
A saját gyökereiket elvágó, frusztrált egyedek bármire felhasználhatók. Ennek a legundorítóbb megnyilvánulásait láthattuk az ezévi tüntetéseken, majd a jom kipuri nyilvános ima meggyalázásán. Ugyanezek a szekularitás oltárán a népet is feláldozták azzal, hogy nem voltak képesek megkülönböztetni az ellenséget a testvérektől.
A sátáni erők azokra csaptak le a legkönyörtelenebbül, akik a vallásosokkal kapcsolatban a legelvakultabbak voltak – az ellenséget keblükre ölelő kibucnyikokra, a béke jegyében megrendezett zenei fesztivál résztvevőire.
Eközben az izraeli társadalomban nem csupán demográfiai okokból (miszerint a vallásos népességen belül a születések száma sokkal magasabb, mint a szekulárisoknál) nő a valláshoz való kötődés mértéke. Az, hogy a szekuláris katonák is ciceszt kértek, még lehet a halál közeli emberek ragaszkodásának tekinteni, de ennél sokkal többről van szó: sokan megértették, hogy az ország zsidó jellegének alapja a vallás, és anélkül nincs elfogadható indoka annak, hogy az arab/muszlim tengeren belül legyen egy zsidó állam.
Vallását vesztett zsidó élhet bárhol a világon, egészen addig, amíg levetett zsidósága is elegendő ahhoz, hogy üldözzék.
Kijelentheti a magyar író, hogy ő bizony nem zsidó, hiába voltak rabbik a felmenői között, egészen addig, amíg nem a kipát, hanem a fejét le nem csapja egy felbőszült antiszemita, aki továbbra is zsidóként tartja számon.
A zsidó vallás, minden, felrótt konzervatizmusa ellenére meglehetősen jól képes alkalmazkodni a világ változásához. A galuti ultraortodoxhoz képest az Izraelben élő ortodoxok nagy többsége az ország hű állampolgára. Akik nem vonultak be katonának – az ő számuk is egyre csökken -, azok önkéntes munkával járulnak hozzá a közösségi feladatokhoz.
Évek óta ők azok, akik a terror áldozatait méltóképpen ellátják a temetés előtt. Október 7-e után a katonákon túl, ők, akik a feldúlt településeken a borzalmakkal először szembesültek.
Ma már a cionista vallásosok (horgolt kipások) adják a harcoló alakulatok gerincét.
A zsidó vallás lehet egy iránytű is: életvezetési modell a sabat megtartása, a kóser étkezés, vagy csak annyi, amit a tíz parancsolat előír. Közösségi kapocs, ha egy idegen városban bemegyek a zsinagógába, az utcán héberül szólal meg valaki, vagy elolvasom héberül azt, amit régen elhunyt elődök írtak valahol. A zsidóság erős gyökér, ami a földön tart, nem enged elszállni hülye ideológiák felhői közé.
Sorozatunkat folytatjuk.
Amichay Éva további cikkei itt olvashatóak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 09:29
2020. szeptember 18. - 16:00
2021. szeptember 24. - 08:30
2022. március 4. - 12:00
2023. július 13. - 07:00
2023. január 30. - 18:00
2022. október 1.
