Biden a CNN-nek: A mostani Izrael eddig „legszélsőségesebb” kormánya

Joe Biden amerikai elnök szerint Netanjahu miniszterelnök kormánya „a legszélsőségesebb izraeli kormány, amelyet valaha látott”, és „a probléma részeiként” definiálta a kabinet tagjait, akik támogatják, hogy izraeliek Júdea-Szamáriában „csak úgy, bárhol letelepedjenek”.

Az amerikai elnökkel a CNN amerikai hírtelevízió készített interjút, melyben megpróbálta kipréselni az amerikai elnökből, hogy mi kellene ahhoz, hogy meghívást küldjön Netanjahunak a Fehér Házba. Bidennek ügyesen kitért a válasz elől mondván, hogy Jichák Herzog elnök a jövő héten Washingtonba utazik. Herzogot amúgy a kongresszus vezetése hívta meg, hogy Izrael függetlenségének 75. évfordulója tiszteletére közös ülésen mondjon beszédet. Várhatóan Bidennel is találkozik majd a Fehér Házban, de ezeket a meghívásokat hagyományosan csak néhány nappal korábban hozzák nyilvánosságra.

Mint arról a Neokohn is beszámolt, Benjamin Netanjahu miniszterelnök beiktatása óta még nem kapott hasonló meghívást, pedig már több mint hat hónapja van újra hivatalban. Biden márciusban újságíróknak azt mondta, hogy Netanjahu „a közeljövőben” nem fog eljönni, mivel az Egyesült Államok csalódott a kormányának az igazságszolgáltatás „radikális korlátozására” tett erőfeszítései miatt.

A meghívás hiánya ellenére Biden hangsúlyozza, hogy „rendíthetetlen támogatója Izraelnek… amióta csak él”.

Ami Netanjahut illeti, Biden azt mondta, hogy véleménye szerint az izraeli miniszterelnök „megpróbálja kitalálni, hogyan tudná megoldani a koalícióval kapcsolatos meglévő problémáit”.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint „Izrael biztonsága végső soron a kétállami megoldáson nyugszik”, és sajnálja, hogy Netanjahu kormánya „az egyik legszélsőségesebb kabinet, amelyet valaha láttam”, melynek olyan tagjai vannak, akik nem támogatják ezt az elképzelést.

A valóság ezzel szemben kissé más képet mutat, ugyanis hat hónapja felesküdött kabinet egyetlen tagja sem állt ki az elmúlt években a kétállami megoldás mellett. Olyannyira, hogy maga Netanjahu mondta a múlt hónapban, hogy Izraelnek „szét kell zúznia” a palesztin államalapítási törekvéseket.

Biden szerint nem Izrael a felelős a ciszjordániai erőszak legutóbbi fellángolásáért, de „ők is részei a problémának – különösen a kabinet azon tagjai, akik azt mondják… bárhol letelepedhetnek, ahol csak akarnak, mert a palesztinoknak nincs joguk ott lenni”.

Biden megjegyezte ugyanakkor, hogy a Palesztin Hatóság „nemcsak Izrael miatt vesztette el a hitelességét”, ám ennek következtében a palesztinok körében „vákuum jött létre a szélsőségesség számára”. „Vannak nagyon szélsőséges elemek a palesztinok között” – mondja.

Az amerikai elnök szerint kormánya rendszeres kapcsolatban áll Izraellel, és „próbálja megfékezni a történéseket”.

Az Egyesült Államok elnöke ezután rátért az izraeli kormánynak az igazságszolgáltatás átalakítására irányuló törekvése körüli válságra, és azt mondja: „Remélhetőleg Bibi továbbra is a mérsékelt megoldás felé halad a bíróságok megváltoztatásában”.

Amikor Izrael és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatról kérdezték, Biden szerint kormánya „messze van” attól, hogy normalizációs megállapodást segítsen elő Izrael és Szaúd-Arábia között.

„Messze vagyunk még ettől. Sok megbeszélnivalónk van” – mondta Biden a kérdéssel kapcsolatban.

„Előrelépéseket teszünk a térségben, de a normalizációs megállapodás attól függ, hogy mit kérnek tőlünk azért, hogy elismerjék Izraelt”

– mondja az elnök.

„Őszintén szólva nem hiszem, hogy sok problémájuk lenne Izraellel”

– jegyezte meg Biden.

„Hogy biztosítanánk-e olyan eszközöket, amelyek révén Szaúd-Arábia polgári célú nukleáris energiával rendelkezhetne és hogy az Egyesült Államok lehetne-e a biztonságuk garanciája – ez… egy kicsit messze van” – fogalmazott Biden.

A palesztin terror növekedése a „kétállami megoldás” előszele

Két állam nem jelentene békét, hanem még veszélyesebbé tenné Izrael amúgy is nehéz biztonsági kérdéseit — véli Jonathan Tobin, a JNS főszerkesztője.