Rasmus Paludan nem először gyújtotta fel a Koránt. A szélsőjobboldali dán párt, a Kemény vonal vezetőjét 2020-ban ideiglenesen kitiltották a Svédországból, mert azt tervezte, hogy egy malmöi tüntetésen elköveti szokásos mutatványát, az iszlám szent szöveg elégetését. A tiltás azonban nyilvánvalóan nem volt tartós hatással rá: a múlt héten, január 21-én a stockholmi török nagykövetség előtt találták, ahol hosszasan szónokolt az iszlám és a bevándorlás ellen. Befejezésül felemelte a Korán egy példányát, és meggyújtotta — írja beszámolójában Riccardo Valle dzsihád-kutató az Unherd hasábjain.
A svéd hatóságok elítélték Paludan tettét, ugyanakkor emlékeztették a világot, hogy a nemzet elkötelezett a véleménynyilvánítás szabadsága mellett. Az iszlám országok eközben felháborodással reagáltak. Több ország – köztük Törökország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Egyiptom, Jordánia és Omán – nyilatkozatban ítélte el Paludant, valamint a skandináv kormányokat is, mivel rendőri védelmet biztosítanak azoknak, akik ilyen istenkáromlást követnének el. Az afganisztáni tálib ideiglenes kormány külügyminisztériuma két nyilatkozatot is kiadott, az egyikben az iszlám országokat közös állásfoglalásra szólította fel az ilyen cselekményekkel szemben, a másikban pedig arra kérte a svéd kormányt, hogy tegyen konkrét lépéseket az elkövetők megbüntetésére.
Ha ezt nem teszi meg, annak súlyos következményei lehetnek. Svédország nem sokkal az ukrajnai háború kitörése óta kérelmezi NATO-csatlakozását. Ahhoz azonban, hogy csatlakozhasson a szövetséghez, minden egyes, már benne lévő ország jóváhagyására szüksége van – és ebbe Törökország is beletartozik. Erdoğan elnök kormánya már Paludan mutatványa előtt sem volt különösebben elragadtatva Svédország csatlakozásától, amelyet többször megvádolt azzal, hogy támogatja a kurd fegyvereseket, így Törökország azonnal felfüggesztette a NATO bővítéséről szóló tárgyalásokat.
„Tehát hagyjátok, hogy terrorszervezetek garázdálkodjanak az utcáitokon, és aztán elvárjátok a támogatásunkat a NATO-hoz való csatlakozáshoz. Ez nem fog megtörténni”
– mondta a felháborodott elnök.
„Erdoğan és kormánya… úgy állította be magát, mint a szunnita muszlimok védelmezője az egész világon, ezért kötelességük volt határozottan reagálni” – magyarázza Tom Lord, a Militant Wire kutatóhálózat társalapítója. Még ha Törökország vissza is vonul,
„van rá esély, hogy Svédország csatlakozását Erdoğan kormánya kihasználhatja, hogy engedményeket szerezzen az Egyesült Államoktól és egyes uniós országoktól”.
De nem a NATO-ból való kizárás az egyetlen következmény, amellyel Svédországnak szembe kell néznie. Paludan Korán-égetése rendkívül ellenséges online reakciókat váltott ki számos dzsihadista csoport részéről. A pakisztáni tálibok (TTP), az afgán Lashkar-e-Jhangvi (LeJ) és a közép-ázsiai Iszlám Állam Khoraszan Tartomány (ISKP) mind elítélték Svédországot, bár az elítélések hangneme és megjelenése eltérő. A TTP közleménye – amelyet szóvivője, Muhammad Khorasani adott ki – politikailag kiszámíthatóbb és enyhébb nyelvezetű, és hasonlít az afganisztáni tálib ideiglenes kormány által közzétett nyilatkozathoz. Khorasani kijelenti, hogy a szólásszabadság nem léphet túl az iszlám szimbólumok, rituálék és értékek tiszteletben tartásán, és azzal érvel, hogy a Paludanéhoz hasonló cselekedetek az „úgynevezett nemzetközi jog” megsértését jelentik, amellyel a globális szervezeteknek foglalkozniuk kell – különben veszélyes következményekkel járnak.
A spektrum másik végén azonban az Iszlám Állam af-paki ága közvetlenül fenyegetett és bátorított megtorló támadásokkal. Az iszlám országokat is megvádolta, amiért gyáva nyilatkozatokat adtak ki és gyenge tiltakozásokat rendeztek, anélkül, hogy gyakorlati lépéseket tettek volna az elkövetőkkel és származási országukkal szemben. A Korán-égetésre adott válasz nem csak Svédország és az iszlám csoportok között okozott feszültséget, hanem a különböző célokkal rendelkező iszlám csoportok között is. Az al-Kaida-párti dzsihádista Hani al-Sibai nyilatkozatot adott ki, amelyben nemcsak Svédország, Dánia és Norvégia, hanem olyan arab országok, mint Egyiptom, Szaúd-Arábia, Tunézia és Marokkó ellen is haragját fejezte ki.
Az iszlám országok „felszabadítására” szólított fel azok rezsimjei alól, amelyeket a Nyugat kezében lévő bábuknak nevezett.
Közben az ISKP kihasználta az incidenst, hogy kihívja regionális ellenségét, a tálibokat. Kigúnyolta az ideiglenes kormányt, mondván, hogy miközben azt állítja, hogy a dzsihád nevében legyőzte az Egyesült Államokat, mindössze egyetlen tweetet közölt, amelyben elítélte a Korán svédországi meggyalázását – miközben a svéd kormánytól is kap pénzt, és külföldi szervezeteket véd. Az ISKP szócsöve, az Al-Azaim által kiadott Khorasan Ghag című magazin legutóbbi számában a csoport több oldalt szentelt az istenkáromló cselekedeteknek, és azzal fenyegetőzött, hogy nemcsak Svédországban, hanem bárhol európai polgárok ellen is támadásokat fog végrehajtani. A Lashkar-e-Jhagvi, amely évekig tartó hallgatás után nemrégiben tűnt fel az első pakisztáni támadással, hasonlóan harcias nyilatkozatot adott ki, amelyben további támadásokkal fenyegeti az európaiakat, és sajnálkozik, hogy a pénzzel és hatalommal rendelkező muszlim szervezetek nem lépnek fel közvetlenül.
Más Iszlám Állam-párti hálózatok is hasonlóképpen cselekedtek, és azt ígérték, hogy Stockholm utcáira viszik a vérontást, és háborút indítanak Svédország ellen, mondván, hogy a „hitetlenek” folytatni fogják a Koránok elégetését, ha a muszlimok nem ragadnak fegyvert, és nem keltenek félelmet nyugati ellenségeikben.
Mindezeket a fenyegetéseket nem lehet félvállról venni, figyelembe véve az istenkáromlással motivált terrorizmus nyugati, és különösen európai történelmét az elmúlt évtizedekben. A legismertebb példák közé tartozik Samuel Paty lefejezése, a Charlie Hebdo elleni támadás és a Salman Rushdie elleni tavalyi késelés. De az iszlámellenes rendezvények helyszínéül szolgáló országok polgárai ellen irányuló támadások is nagy múltra tekintenek vissza. 2005-ben, miután a Jyllands-Posten című dán újság Mohamed-karikatúrákat közölt, tüntetések és támadások sorozata indult be. Kurt Westergaard karikaturista ellen 2008-ban és 2010-ben két merényletet követtek el. Az első merényletet a dán hírszerzés hiúsította meg, és lefülelt egy háromfős sejtet, amely két tunéziai és egy marokkói származású dánból állt; a második merényletet egy olyan támadó szervezte, aki kapcsolatban állt az Al-Kaida kelet-afrikai ágával, az Al-Shabaabbal.
Ugyanebben az időben Svédországban hasonló merényletek célpontja volt Lars Vilks, aki 2007-ben egy újság számára Mohamed prófétát mert lerajzolni. Westergaard és Vilks is többszöri merénylet-kísérletet élt túl. Amikor azonban 2021-ben mindketten meghaltak – az előbbi betegségben, az utóbbi autóbalesetben -, a radikálisok a dzsihádista spektrum minden szegmenséből, az Al-Kaidától az Iszlám Államon át a tálibokig ünnepeltek. „A 2005-ös Jyllands-Posten és a 2007-es Lars Vilks karikatúra-vita hatását a nyugati dzsihádista mozgalomra nem lehet eléggé hangsúlyozni” – magyarázza Liam Duffy szélsőségességkutató.
„Az al-Kaida képes volt kihasználni őket radikalizáló eszközként, mivel a meglévő szélsőséges körökön kívül is széles körben elterjedt a düh… az istenkáromló incidenseket az iszlám elleni támadásnak tekintették, ami még súlyosabb volt, mint az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia ellen felhozott külpolitikai sérelmek”.
Emiatt, mondja Duffy, „Svédország és Dánia továbbra is aránytalanul nagyobb célpont volt, mint más nyugati államok, egészen a szíriai polgárháború kezdetéig, ami elterelte a dzsihadisták figyelmét” – legalábbis egy időre. Most Rasmus Paludan tettei nemcsak őt tették célponttá, hanem Svédországot és Dániát ismét jelentősen nagyobb terrorveszélynek tették ki. Duffy utal az egyik, az Iszlám Állammal szövetséges propagandista csoportra, amely egyenesen megfenyegette Svédországot, mondván, hogy „ha nincs ellenőrzés a véleménynyilvánítás szabadsága felett, akkor legyen nyitott a szívetek a mi tetteink szabadságára”, rámutatva, hogy ez utalás a legendás dzsihadista ideológus, Anwar al-Awlaki nagy hatású „A por soha nem fog leülepedni” című előadására, amely a nyugati istenkáromlók elleni erőszakra buzdított.
Annak ellenére, hogy az Iszlám Államot támogató At-Taqwa médiaszervezet felszólította támogatóit, hogy öljék meg Paludant és kövessenek el erőszakot Svédország és más nyugati országok ellen – a szélsőjobboldali vezető nem tántorodott el.
Múlt pénteken ismét felgyújtott egy Koránt, ezúttal egy koppenhágai mecset előtt, majd megígérte, hogy ezt „minden pénteken a török nagykövetség előtt is megteszi, amíg Svédország nem lesz NATO-tag”. Néhány nappal később, visszavágva azokra a vádakra, hogy a Kreml zsoldjában áll (Putyin semmit sem szeretne jobban, mint hogy Svédország NATO-tagságát megakadályozzák), újabb Koránt gyújtott fel a koppenhágai orosz nagykövetség előtt, miközben provokatív kijelentéseket tett Csecsenfölddel szemben.
Félő, hogy Paludan tevékenysége véget vet Svédország reményeinek a NATO-csatlakozásra, ami nemcsak a skandináv, hanem az európai biztonságra is kihatással lenne. Emellett a terrorfenyegetettséget is fokozták Nyugaton, miközben a nyugatiak mindenhol célponttá válhatnak.
Az ilyen cselekmények a múltban diplomáciai képviseletek és turisták elleni erőszakra ösztönöztek. Mindeközben megromlott mind Svédország, mind Dánia kapcsolata a világ iszlám kormányaival. Törökország, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia még azzal is megvádolta a nemzeteket, hogy lehetővé teszik az iszlámellenességet, a rasszizmust és a diszkriminációt. Megdöbbentő, hogy egyetlen ember visszataszító cselekedetei mit képesek kiváltani.
| A szerző kutatási elemző, aki a nemzetközi dzsihadizmussal és az Afganisztánban, Pakisztánban és a szomszédos régiókban működő erőszakos nem-állami szereplőkkel foglalkozik. Társalapítója a The Khorasan Diary kutatási és hírszolgáltató cégnek. |
