Így váltaná le Erdogant a török ellenzék

A török ellenzéki pártszövetség hétfőn Ankarában meghirdette a választási programját a közelgő, május közepén tartandó köztársaságielnök- és parlamenti választás előtt.

Az ellenzéki összefogás hat pártból áll, és azért jött létre, hogy együttes erővel mérkőzzön meg Recep Tayyip Erdogan török elnök és az általa vezetett kormánypárttal, amely immár két évtizede áll az ország élén. A szövetség legnagyobb tömörülése a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP)

A közös program legjelentősebb pontja, hogy visszaállítaná az ország parlamentáris berendezkedését a jelenlegi végrehajtó elnöki rendszer helyett.

A korábbi parlamentáris berendezkedést egy 2017-es népszavazás következtében váltotta fel végrehajtó elnöki rendszer, több jogkörrel ruházva fel az államfőt.

A hétfőn ismertetett dokumentum értelmében például visszavennék a köztársasági elnöktől a rendeletkibocsátás jogát. Az államfő a jelenlegi kétszer öt év helyett legfeljebb egyszer hét évre lenne választható, valamint megválasztása után fel kellene hagynia párttagságával. Erdogan államfőként a kormánypárt elnöke is.

A választási program egy másik fontos célkitűzése a parlamenti küszöb 7 százalékról 3 százalékra csökkentése.

Szintén figyelemreméltó elhatározás, hogy a felek a hatalomra jutást követően a teljes jogú európai uniós tagság érdekében járnának el.

A dokumentum a szíriai menekültek hazaküldését is kilátásba helyezi. Biztonságos, a nemzetközi jognak megfelelő módon, valamint a lehető legrövidebb időn belül – olvasható a szövegben.

Az ellenzéki pártszövetség egyúttal a növelné a jegybank függetlenségét, valamint két éven belül tartósan egyszámjegyűre csökkentené a bár lassulás jeleit mutató, de decemberben is még mindig 65 százalék körüli éves inflációt.

A hatpárti összefogás még nem hirdetett köztársaságielnök-jelöltet.

Erdogan a közelmúltban május 14-ikét javasolta a választások időpontjául.

Erdogan elárulta, mikor fog visszavonulni a politikától

A Törökországot 20 éve irányító elnök szerint hamarosan „ideje átadni a stafétabotot a fiataloknak.”