Erdogan elárulta, mikor fog visszavonulni a politikától

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton utalt arra, hogy jövőre utoljára pályázik az elnöki címre, mondván, hogy ideje átadni a stafétabotot a „fiataloknak”.

Erdogan az észak-törökországi Samsun városában mondott beszédében beszélt arról, hogy a 2023-as választás lesz számára az utolsó.

„Átadjuk ezt a szent zászlót fiataljainknak”

– mondta.

A legutóbbi, 2018-as választást Erdogan nyerte meg már az első fordulóban, a szavazatok 52,5 százalékával, amivel elkerülte a második fordulót.

Erdogan AKP pártja 2003 óta van hatalmon, de a közelmúltbeli gazdasági zavarok miatt, amelyek a szakértők szerint a kormány rossz gazdaságpolitikájának köszönhetőek, a közvélemény-kutatások szerint támogatottsága megrogyott.

Erdogan szombati felszólalásában azt mondta, hogy pártja Törökországot a világ színpadán kulcsfontosságú szereplővé tette.

„Nemcsak az évszázados problémákat oldottuk meg 20 év alatt” – mondta. „Olyan szolgáltatási infrastruktúrát hoztunk létre, amelyet még a fejlett országok is megirigyelnek. Most már azt mondják, Törökország valóban más ország. Minden globális válság elősegíti, hogy jobban megértsék országunk erejét”.

Szakértő: az izraeli-török érdekházasság mindkét fél számára előnyös lehet

Cohen Yanarocak szerint Erdogan jelenleg a régió mérsékelt táborát erősíti, és azok a szereplők, akik erővel próbálják destabilizálni a Közel-Keletet elszigetelődtek.