Nem volt szükség a Salman Rushdie elleni támadásra, hogy emlékeztessenek bennünket arra, hogy Teherán nem csak ösztönzi, de támogatja a terrort. A kérdés csak az, hogy mit tesz az amerikai Kongresszus, hogy megállítsa az új és gyengébb atomalkut az Iszlám Köztársasággal – kérdezi véleménycikkében Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
Salman Rushdie ismét szimbólummá vált a Nyugat néha eredménytelen erőfeszítéseiben, hogy megvédje a szabadságot az iszlamista terrorizmussal szemben. Az indiai születésű író a Sátáni versek című 1988-as könyvének megjelenése előtt nagy tekintélynek örvendett az irodalmi életben. De miután az akkori iráni legfelsőbb vezető, Ruhollah Khomeini ajatollah fatvát (vallási rendeletet) bocsátott ki, amelyben a megölésére szólított fel, mert a könyv az iszlamisták szerint eretnek nézeteket tartalmazott Mohamed prófétáról, Rushdie az iszlám fenyegetések célkeresztjébe került.
A világ elsőszámú terrorizmust támogató állama által a fejére kitűzött vérdíj miatt Rushdie bujkálni kényszerült és legalább két korábbi merényletkísérletet túlélt.
Az elmúlt 33 évet úgy töltötte, hogy a fejére kitűzött vérdíj csak arra várt, hogy az irániak által felbőszített fundamentalista muzulmánok begyűjtsék.
A múlt héten egy ilyen személy – Hadi Matar, egy 24 éves New Jersey-i férfi – a 75 éves férfi ellen elkövetett kegyetlen késeléses támadással próbálta behajtani az összeget, amelynek következtében Rushdie kritikus állapotba került, és fennállt a veszélye, hogy egyik szemére elveszíti látását.
Az eset emlékeztette az amerikaiak egy részét az iráni rezsim természetére. Néhány republikánus képviselő a szenátusban felszólította Joe Biden elnököt, hogy függessze fel a Teheránnal folytatott tárgyalásokat egy új nukleáris megállapodásról, amely az Obama-kormányzat által 2015-ben aláírt Közös Átfogó Cselekvési Terv (JCPOA) helyébe lépne, és amelyből a Trump-kormányzat 2018-ban kilépett.
Ezek a nyilatkozatok süket fülekre találtak a Fehér Házban. Biden a támadásról szóló nyilatkozatában gondosan kerülte az Irán, fatva vagy akár a terrorizmus szavak említését. Hasonlóan ahhoz, amikor a liberálisok például a tömeges lövöldözésekre reagálva a konzervatívok imáin gúnyolódnak, Joe és Jill Biden imái Rushdie egészségéért sajnos nem tartalmazták a megfelelő kommentárt ezzel a bűncselekménnyel kapcsolatban.
Az Egyesült Államok vezetése igyekezett lekicsinyelni Irán világpolitikai szerepét. Ez hozzájárult az általános nihilhez az iráni terrorral kapcsolatban, amely különösen megdöbbentő, ha az iszlamista rezsim 43 éves fennállásának összefüggésében nézzük.
A népszerű szerző elleni támadás és az iszlamisták hitrendszerét kritizálóknak elhallgattatása miatti felháborodás, amelyet sok progresszív tévesen „iszlamofóbiának” bélyegez, teljesen jogos. Iránnak a terrorizmust ösztönző és támogató szerepe azonban már a mostani incidens előtt is régóta ismert volt.
Még ha a közelmúlt eseményeire szorítkoznánk is, és figyelmen kívül hagynánk például 85 argentin zsidó 1994-es meggyilkolását egy Buenos Aires-i közösségi ház felrobbantásakor, vagy a disszidensek lemészárlását az ország városaiban 2009-ben, akkor is rengeteg példa van arra a borzalomra, amelyet Irán szít.
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda állt a John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó meggyilkolására irányuló merénylet mögött. Iráni ügynökök megpróbálták elrabolni a rezsim egy, az észak-amerikai Brooklynban száműzetésben élő kritikusát is, és az ellene irányuló fenyegetések a mai napig folytatódnak.
És még nem is beszéltünk az Irán által finanszírozott palesztin Iszlám Dzsihádról, annak a terrorcsoportról, amely a múlt héten több mint 1 000 rakétát lőtt ki a Gázai övezetből izraeli lakott területek felé. A Hezbollah, a Libanonban kormányzó terrorcsoport szintén Teherántól kapja a parancsokat. Ugyanez igaz a jemeni húszi terroristákra is.
Az amerikai kormány azonban továbbra is törekszik az Iránnal kötendő megállapodásra, és Bécsből olyan hírek keringenek, hogy küszöbön állhat az új megállapodás.
Ezt a Fehér Ház a fősodrú médiában úgy mutatja be, hogy a megállapodás azért szükséges, mert Donald Trump korábbi elnök hibázott, amikor kilépett Obama paktumából. Azt mondják, hogy Trump lehetővé tette az irániak számára, hogy közelebb kerüljenek az atomfegyverhez anélkül, hogy lett volna egy „B-terv” a JCPOA-ból való kilépés hatásaival szemben.
Ez persze tökéletesen álságos. Trump „maximális nyomásgyakorlási” kampánya nem garantálta ugyan a jó eredményt, de rákényszerítette Iránt, hogy olyan megállapodásról tárgyaljon, amely valóban megakadályozta volna, hogy fegyverhez jusson.
Obama megállapodása garantálta, hogy Iránnak lesz atomfegyvere, hiszen az az évtized végén lejárt volna és Irán terrorista tevékenységébe sem avatkozott bele. De a prominens demokraták, mint például John Kerry volt külügyminiszter, azt tanácsolták Teheránnak, hogy ítéljék el Trumpot, és várják meg, hogy a demokraták nyerjék meg a 2020-as választásokat, amikor egy új kormány majd segít nekik.
Az irániak megfogadták Kerry tanácsát és Biden győzelme után Amerikai nyakát behúzva küldte el képviselőit Bécsbe, hogy könyörögjenek az irániaknak, hogy írjanak alá egy új megállapodást. Ez, akárcsak Obama megállapodása, nem csak gazdagítaná, de felhatalmazná őket, hogy néhány éven belül fegyverük legyen a nyugatiak beleegyezésével, és ismét nem tennének semmit a terrorizmus megállítása érdekében. Ahelyett, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasználna Irán megállítására, a Biden-kormány nem hajlandó semmit sem tenni a probléma megoldására.
Még ha el is tekintünk a nukleáris fenyegetéstől, Biden ajánlata, hogy feloldja az Iránnal szembeni összes szankciót, gyakorlatilag azt jelenti, hogy segít a terrorizmus finanszírozásában, hiszen 2019-ben még a The New York Times is arról számolt be, hogy Trump szankciói miatt Irán csökkenti a terrorizmus költségvetését.
2015-ben az történt, hogy a republikánusok, akik akkor a kongresszust irányították, hagyták, hogy Obama és Kerry átverje őket. A kormány a JCPOA-t pusztán megállapodásként mutatta be, nem pedig szerződésként, amelynek ratifikálásához kétharmados szenátusi többségre lett volna szükség. Mivel az amerikaiak és a kongresszusi képviselők többsége azt mondta, hogy ellenzi a paktumot, Obama tudta, hogy az szerződésként nem fogadható el. Ezért rávette a Republikánus Párt többségét, hogy egyezzen bele egy olyan törvényjavaslatba, amely ugyan szavazati jogot adott volna nekik, de kétharmados többség plusz egy szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy megállítsa – ami épp az ellenkezője annak, amit az alkotmány egy hasonló esetre előír.
Jövő januárig még megvan a szenátusban borotvaélen táncoló a demokrata többség. Ha ezt el is veszítik idén novemberben, akkor is megköthetik az alkut, ha a kongresszus a 2015-ös szabályok szerint játszik, mivel Biden soha nem fogja beismerni, hogy a hátsó ajtón keresztül csempész be egy veszélyes szerződést, ahogy Obama tette.
Ha azonban a Republikánus Párt nem játszana tovább e szabályok szerint, és egyszerűen azt mondaná – ahogyan azt még egy szenátusi kisebbség is megtehetné -, hogy nem engedélyez semmilyen finanszírozást az amerikai külügyminisztérium számára, és nem erősít meg egyetlen diplomáciai kinevezést sem, amíg a megállapodást szerződésként nem mutatják be, akkor nem lenne JCPOA 2.0.
Sajnos a Republikánus Párt szenátusi frakcióját még mindig Mitch McConnell szenátor vezeti, aki elállt attól, hogy szembeszálljon Obamával Irán ügyében. A demokraták pedig ugyanúgy készek beállni a Fehér Ház akarata mögé, mint 2015-ben. Vagy beveszik Biden hamis beszédtémáit, vagy elvonják a figyelmüket az ukrajnai háború és más kérdések. Ha Biden új alkut köt, a szenátorok a folyosó mindkét oldalán ismét úgy dönthetnek, hogy a tét nem elég nagy ahhoz, hogy igazolja a politikai kockázatot, hogy mindent megtegyenek annak megakadályozására.
Ez, valamint Biden teljes tanácstalansága politikájának veszélyeivel kapcsolatban, tragikus hiba lesz, amire a jövőben is emlékezni kell, amikor Irán még több nyugati pénzzel a zsebében folytatja terrorista ámokfutását.
