Ezen a pészahon arra emlékezünk, hogy nem mindenkinek adatott meg a szabadság

Az izraeliek ma a saját országukban ünnepelhetik szabadságukat, de fontos, hogy körülnézzünk magunk körül is – írja szerkesztőségi cikkében a The Jerusalem Post.

A pészah történetét mindenki ismeri. A zsidó nép történetét, amely a rabszolgaságból való felemelkedésről, az elnyomás elleni küzdelemről és egy hosszú utazásról szól, hogy végül szabadon élhessen igazi otthonában.

Ez nem volt mentes a hatalmas megpróbáltatásoktól. A zsidók több száz évig rabszolgák voltak Egyiptomban, ahol fizikai bántalmazásnak voltak kitéve és büntetlenül gyilkolták őket.

Csak akkor láttak kiutat a mindennapi szenvedésükből, amikor eljött Mózes, hogy felszabadítsa és Izrael földjére vezesse őket.

Ez az időszak az elmélkedés ideje. Idén azonban különösen alkalmas arra is, hogy felismerjük a történet tágabb értelemben vett következményeit napjainkban is.

Kevesebb mint 80 évvel ezelőtt a zsidó nép kimondhatatlan dolgokat élt át. Rabszolgasorba taszították és tömegesen meggyilkolták őket.

A holokauszt néhány túlélője számára az Izraelbe érkezés az otthont és a szabadság felfedezését jelentette.

Ez volt a nácik által okozott gonoszság elől való menekülés.

Azokat a zsidók, akik más közel-keleti államokból érkeztek Izraelbe, szintén bántalmazták, és népirtással kellett szembe nézniük korábbi hazáikban.

Az izraeliek ma ünnepelhetik a szabadságukat a saját országukban, de fontos, hogy körülnézzünk magunk körül is.

A mai híradások középpontjában természetesen az oroszok erőszakos ukrajnai inváziója áll. Azok, akiknek sikerült elmenekülniük, szerencsések. Képeket láthatunk az ott élő ártatlan civilek ellen elkövetett borzalmakról.

Zsidó múlt és jövő a Közel-Keleten

Az idei pészahot Törökország, Egyiptom és Irán zsidó közösségeiben, valamint a Közel-Kelet számos más országában is megünneplik.

Mészárlás volt Bucsában és több más ukrán városban is. Egyre több holttestet találnak. Sokakat a bokájuknál és a csuklójuknál fogva megkötöztek és megvertek, mielőtt fejbe lőtték volna őket; másokat tömegsírokba dobtak; míg egyeseket állítólag kutakba dobtak és élve eltemettek vagy elégettek. Mindezt az orosz erők több hetes brutális megszállása után.

Egy olyan időszakban, amikor a zsidók a szabadságra összpontosítanak, amelyet harcban vívtunk ki, itt az ideje, hogy megemlékezzünk a nehézségekről és a szabadság hiányáról, amellyel másoknak szembe kell nézniük. Oroszország megfosztja az ukrán népet a legalapvetőbb jogától – az élethez való jogtól.

Ugyanakkor nem az ukránok az egyetlenek, akiknek a szabadságukat fenyegető veszélyekkel kell szembenézniük. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint 2016-ban a becslések szerint 40,3 millió embert tartottak rabszolgaként fogva,

akik közül 4,8 millió embert zsákmányoltak ki szexuálisan; további négymillió embert pedig az állami hatóságok tartanak fogva kényszermunkára.

Eközben Észak-Korea népe éhen hal a világ egyik legelnyomóbb rendszere alatt. Az ottani embereket fogva tartás vagy kivégzés veszélye mellett fizetetlen munkára kényszerítik. A diktatórikus rezsim megpróbálja megakadályozni, hogy bárki elhagyja az államot, és blokkolja a külvilággal való kapcsolattartást.

Az egyiptomi zsidókhoz hasonlóan ők is egy elnyomó uralkodó rabszolgái, akit nem érdekel, hogy élnek-e vagy halnak.

Kínában állítólag több mint egymillió ujgurt tartanak fogva „átnevelő táborokban”, ahogy az állam nevezi őket. Azok, akik túlélték fogva tartásukat, azt mondják, hogy megkínozták és szexuálisan bántalmazták őket. Másokat kényszermunkára használnak, egyes nőket pedig erőszakkal sterilizálnak.

Amikor összegyűlünk családjainkkal, örvendezzünk, miközben az Egyiptomból való kivonulást idézzük fel. De emlékezzünk meg azokról is, akik kevésbé szerencsések, mint mi. Meséljünk mindenkinek a széderen róluk.

És reméljük, hogy jövőre ők is megszabadulnak az elnyomás igájától.

Egy modern egyiptomi kivonulás története

„Amikor elhagytuk Egyiptomot, csak egy bőröndöt és húsz egyiptomi lírát vihettünk magunkkal. Ez volt mindenünk. Ennél többet tilos volt vinni, és nagyon aggódtunk, hogyan fogunk boldogulni egy új országban minden nélkül.”

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.