A Nyugat soha nem fogja legyőzni Putyin alternatív valóságát azzal, hogy megteremti a sajátját – véli Ayaan Hirsi Ali publicista.
A bucsai képek kísértetiesek. Halott civilek sorakoznak az utcákon, sokuk hátrakötött kézzel. Szisztematikus kivégzések áldozatai, akiket az oroszok hagytak elrohadni, mielőtt a visszavonulás mellett döntöttek.
Az ilyen atrocitásokról szóló beszámolók mindig megdöbbentőek Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. 1914-ben kulcsszerepet játszottak a Németország elleni mozgósításában, továbbá abban is, hogy az Egyesült Államokat meggyőzzék a kilencvenes években a balkáni beavatkozásról. Minden alkalommal arra ösztönöztek bennünket, hogy a háborút a jó és a rossz közötti erkölcsi küzdelemként fogjuk fel.
Az ukrajnai inváziónál sem volt másként. A nyugati kommentátorok gyakran hasonlítják Putyin Oroszországát a modern történelem legnagyobb gonosz szereplőjéhez, a náci Németországhoz. Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt „amerika kapitányként” ábrázolják.
Még Joe Biden is támogatni látszott ezt a manicheista nézetet a közelmúltban Varsóba tett útja során, amikor a konfliktust a fény és a sötétség küzdelmeként jellemezte.
„Ukrajna soha nem lesz Oroszország számára győzelem, mert a szabad emberek nem hajlandók a reménytelenség és a sötétség világában élni”
– mondta.
A pápa a múlt hétvégi máltai útja során is hasonló nyelvezetet használt, kijelentve, hogy „Európa keleti részéből, a napfelkelte földjéről most a háború sötét árnyai terjedtek el”.
Nem vitatom, hogy nem értek egyet velük. Amikor egy megszálló hadsereg nemi erőszakot használ háborús fegyverként, és kíméletlenül lebombázza a civileket egy színházban, mi más jobb szót használhatnánk, mint a gonoszt? Mégis van egy probléma azzal, hogy az ukrajnai háborút – és minden előtte zajló konfliktust – a világosság és a sötétség közötti csataként állítunk be.
Lehet, hogy ez egy erőteljes retorikai eszköz, de elhomályosítja a harcok résztvevőinek megértését, és végső soron meghosszabbíthatja és felerősítheti a konfliktust.
Gondoljunk csak arra, hogy miközben a Nyugat az ukrajnai háborút a jónak a gonosz elleni harcaként állítja be, addig a Kreml pontosan ugyanezt teszi. Putyin többször is „különleges műveletnek” állította be az inváziót, amelynek célja a régió „nácitlanítása”. Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje még meg is áldotta az inváziót, mint „Isten igazságát”, amely szükséges intézkedés Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország népeinek egyesítéséhez.
Bár az ukrajnai inváziónak ez az indoklása nyilvánvalóan hamis, ostobaság lenne tisztára mosni az ukrán politika és hadsereg szélsőjobboldali elemeit. Igen, maga Zelenszkij elnök is zsidó, és az ukránok egyértelmű többsége a nyugati, demokratikus irányzatot támogatja országa számára. De nincs értelme tagadni, hogy az ukrán ellenzékben léteznek szélsőjobboldali csoportok, például a Szvoboda párt, amelynek antiszemita vezetői vannak. Hasonlóképpen, az Azov zászlóaljat, amely nagymértékben részt vett a Mariupol védelmében folytatott harcokban, egy szélsőjobboldali nacionalista alapította. Bár ma már az Ukrán Nemzeti Gárda egysége, nem sikerült kiűzni sorai közül neonáci és fehér felsőbbrendűséget hirdető tagjait – amint azt a háború előtt az ukránok kiképzésében részt vevő amerikai katonák megdöbbenésükre felfedezték.
Egyértelműen támogatom Ukrajnát az oroszoktól való megszabadulásért folytatott harcában.
De ezek olyan kemény igazságok, amelyekkel a Nyugatnak szembe kell néznie, nem utolsósorban azért, mert ezek figyelmen kívül hagyása Putyin kezére játszik.
Bizonyítékként elég csak megnéznünk, hogy Putyin az elmúlt években milyen óvatosan próbálta magát a keresztény hit védelmezőjeként feltüntetni. Gyakran visel keresztet a nyakában, gyakran látogat kolostorokat, és a fagyos Seliger-tóban úszik epifánia (vízkereszt) alkalmából. Emellett előszeretettel szidja a nyugati „woke” progresszivizmus túlkapásait. Kampánya annyira hatásos volt, hogy hihetetlen módon az amerikai keresztény jobboldal egyes képviselői is támogatják ukrajnai invázióját, és az igaz hit utolsó bástyájának és a hagyományos értékek védelmezőjének kiáltják ki.
De Putyin Oroszországa nem az a keresztény idill, amit ők szívesen elképzelnek.
Miközben a Nyugat gyakran úgy tekint Oroszországra, mint egy európai nemzetállamra, amely történetesen nagyon nagy, valójában egy soknemzetiségű, sokvallású birodalom. Oroszországban körülbelül 25 millió muszlim él, akik az ország lakosságának 18 százalékát teszik ki. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az orosz muszlimok maguk sem homogének, a csecsenföldi szufiktól a krími tatárokig sokfélék.
Miért fontos ez?
Mert azt mutatja, hogy amikor háborúról van szó, a puszta általánosítás a despoták eszköze.
Annak ellenére, hogy a cári hagyományok szerinti ortodox császárként tetszeleg, Putyin egy sok muszlim katonából álló gyarmati hadsereget irányít az ukrajnai keresztények ellen. Az oroszországi foglyok és áldozatok listái azt mutatják, hogy a muszlimok jelentős részt vállalnak a harcokban. Amint arról a The Washington Post beszámolt,
„az [orosz] veszteségek mintegy harmada nem szláv, többnyire muszlim nevű katona”.
Végül is oka van annak, hogy a csecsen erős ember és Putyin-hű Ramzan Kadirov dzsihádnak nevezte az Ukrajna elleni harcot.
Putyin koholmányai azonban hirtelen irrelevánssá válnak, nem érdemelnek többé vitát, amikor az ukrajnai inváziót a jó és a rossz közötti manicheista konfliktusra redukálják – még akkor is, amikor ezeket a koholmányokat olyasvalami igazolására használják, ami olyan hatalmas, mint maga a háború.
Bármennyire is kielégítő érzés lehet a konfliktus ilyen módon történő megfogalmazása,
a Nyugat soha nem fogja legyőzni Putyin alternatív valóságát azzal, hogy megteremti a sajátját.
Ő nem az ördög: ő egy despotikus vezető, aki hatalmát egy birodalmi fantáziából meríti. Ennek a fantáziának a leleplezése – ami nem nehéz feladat – sokkal valószínűbb, hogy hosszú távon megdönti őt, mintha Hitlerként festenénk le.
Természetesen van jó és rossz is ebben a háborúban. De ez egy születő nemzetállam és egy birodalom közötti háború. Ez egy zűrzavaros, összetett és a történelmi sebektől terhelt háború. Vlagyimir Putyin azt akarja, hogy mást gondoljunk – de ne játsszuk az ő játékát.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.