Győrfi László, idei Scheiber-díjas: Szeretném, ha több ügyben dolgoznánk együtt

A Neokohn főszerkesztője

 

A magyarországi kóser hagyományok újjáélesztése, a kóser piac ellátása és a zsidó közéletben végzett munkája elismeréseként az idei Scheiber Sándor-díjat Győrfi László, az EMIH társelnöke kapta. A díjazottal Megyeri A. Jonatán beszélgetett.

Régi barátság köt össze bennünket, így a tegezés még interjúban is megengedett. Elsősorban gratulálok a díjhoz!

Köszönöm szépen!

Bár kifejezetten proaktív személyiség vagy, munkád nagy része mégis a színfalak mögött zajlik. Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy idén te kaptad ezt a megtisztelő elismerést?

Azt gondolom, hogy a díj annak elismerését tükrözi, amit a hazai kóser piac felvirágoztatása és a kóserság iránti kereslet növelése érdekében igyekszem tenni.

A Semes kóser pékség, mely az egyetlen hasonló jellegű vállalkozás hazánkban, vagy a kóser tej gyártás és MeatPoint éttermünk is kettős célt szolgál: egyrészt a hazai kóser élelmiszer fogyasztói kereslet kielégítése, másrészt a kóserság, mint a zsidó vallásgyakorlás kiemelkedően fontos eleme népszerűbbé és elérhetőbbé tétele azok számára, akik még nem feltétlenül követik ezt az ősi hagyományt.

Ez több tehát, mint biznisz.

Unalomig ismert közhely, hogy nem lehet valamit jól, csak a pénzért csinálni. Amikor Oberlander Báruch és Köves Slomó rabbik sok éve megkerestek azzal az ötlettel, hogy indítsak kóser pékséget – mert akkoriban rendkívül nehezen volt megoldható a kóser pékárú beszerzése – még nem tudtam mire mondok igent. Istennek hála, sok támogatást kaptam nem csak Oberlander és Köves rabbik részéről, de a hazai hagyományőrző zsidóság egészében a projekt mögé állt, így a Semes pékség ma már jól beágyazott márka a hazai piacon.

Miért éppen téged kértem meg, hogy segítsd megoldani a közösség pékárú ellátását?

Évek óta sikerrel működő kiállítás-berendezés fejlesztő és építő cégem van, otthonosan mozgok a nagy kihívásokkal bíró feladatok megoldásában. Talán ezért.

Miként kerültél kapcsolatba a gyakorló vallásos élettel?

Otthonról erős zsidó identitást hoztam, de a vallásgyakorlás valóban nem a szülői házból jön. Feleségemmel, Timivel sok-sok évvel ezelőtt kezdtük látogatni először a Tököly úti zsinagógát, később az újbudai Bét Sálom neológ zsinagógát. Időközben kerültünk szoros kapcsolatba Oberlander rabbival, egy rövid időt Izraelben is töltöttem vallásunk alaposabb megismerésével, a többi már, ahogy mondani szokták, történelem.

Otthonosan mozogsz a magyarországi zsidó irányzatokat képviselő szervezetekben, mikor vállaltál vezető szerepet?

Igazság szerint mindig hajtott az a vágy, hogy – szerény eszközeimmel – segítsek a hazai zsidóság felvirágoztatásában. Még a Tököly úton, de Újbudán is hamar közösségi elöljáró lettem. A vallásgyakorlás iránti komolyabb elköteleződés, és Oberlander illetve Köves rabbik – és az EMIH más rabbijainak és vezetőinek – személye a chábád irányzathoz húzott. Főként emiatt ma már az Óbudai Zsinagóga közösségéhez tartozunk.

Soltész Miklós vallásügyi államtitkár és Szabó György, a Mazsök elnöke is kiemelte laudációjában azt a tényt, hogy az EMIH társelnöke is vagy.

Valóban.

Éppen ezért úgy érzem, hogy ez a mostani díj nem egyedül az én, de a közösség más vezetőinek és a szervezet munkája egészének is elismerése.

Mennyire tudod kamatoztatni a különböző közösségekben szerzett jártasságodat és ismertségedet a mindennapokban?

Mind a pékárú, mind a kóser tej egyedülálló abban a tekintetben, hogy minden hazai zsidó irányzat ezt fogyasztja. Oberlander és Köves rabbikkal sokat tettünk azért, hogy a kóserság színvonala megfeleljen mindenki elvárásainak. Szeretném, ha még több olyan ügy lenne, akár praktikum szintjén, ahol a hazai irányzatok együtt dolgoznak.

Talán nem tudja mindenki, de a szukothoz szükséges ünnepi sátrakat is te készíted.

Természetesen kiállítás-kivitelezői tapasztalatunkat is kamatoztatom ebben a feladatban. A szukoti sátorépítés is egyike a szervezeteken és közösségeken átívelő gyakorlati feladatoknak.

Egy szó erejéig beszélj légyszíves a családodról, akik szintén oszlopos tagjai a közösségnek.

Feleségem, Tímea segítsége és támogatása nélkül nem csak ezt a díjat nem kaphattam volna meg, de az idáig vezető utat sem tehettem meg. Három csodálatos gyermekünk is, ki-ki a maga szintjén – hiszen már-már fiatal felnőttekről van szó – ezer szálon kötődnek a közösséghez. Jó érzés látni, hogy a következő generáció is felelősséget visel azért, hogy a hazai zsidóság egyre erősebb és büszkébb legyen.

Köves Slomó: Ami Ukrajnában történik az borzasztó – de nem a Holokauszt

A különböző palesztin terrorszervezetek is előszeretettel használják a holokauszt-hasonlatot – figyelmeztet az EMIH vezető rabbija.