Hétfőn 12 órakor publikálja a francia Alkotmánytanács a 2022-es elnökválasztás jelöltjeinek végleges névsorát. A listán ott lesz a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon, illetve a radikális jobboldali Éric Zemmour és Marine Le Pen is. Ők azok a jelöltek, akik az elmúlt hetekben komolyan aggódtak azért, hogy nem lesznek képesek összegyűjteni az induláshoz szükséges szignókat. Azzal, hogy nekik is megvan a szükséges 500 aláírás, a francia V. köztársaság túlzás nélkül állítható, egy komolyabb rezsimválságot került el a napokban.
Gyűjtögető játék: ezért áll le egy kampány?
A magyar közönség számára akkor lett világos, hogy a francia elnökválasztás előtt egy különleges aláírás-gyűjtési folyamat zajlik, amikor Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke bejelentette, hogy nem folytat terepen kampányt, mert az aláírások gyűjtésén kell dolgoznia. Az aláírásgyűjtés ebben az esetben nem standolást, választókkal találkozást jelent, hanem telefonálgatást.
Az 500 szükséges aláírást ugyanis képviselők, szenátorok, polgármesterek, és például megyei és regionális képviselők közül kell összegyűjteni (összesen 42 000 választott tisztviselőnek van aláírási joga, ehhez képest az a bizonyos 500 már nem is olyan kevés).
De nem elég az egyről a kettőre számolgatás, legalább 30 megyéből kell ezeket a szignókat összegyűjteni úgy, hogy egy-egy megyéből maximum 50 aláírás jöhet. Ez a rendszer elvben azért lett kitalálva, hogy limitálni lehessen az induló jelöltek számát, hogy ne indulhasson el bárki, aki nem rendelkezik tényleges társadalmi támogatottsággal és területi beágyazottsággal.
Persze a szabály tényleges céljai között az is ott van, hogy a már beágyazott pártok a választott tisztviselőiken keresztül kontrollálhassák a mezőnyt, azaz megnehezíthessék a kintről érkezők dolgát.
Most azonban speciális a helyzet annyiban, hogy éppen átalakulóban van a nemzeti szintű pártrendszer (a helyi szintű kevésbé), erre a változásra ráépülve pedig megjelentek olyan jelöltek is, akik bár társadalmi támogatottsággal rendelkeznek, pártos háttérrel alig-alig.
Csak 500? Miért olyan nagy ügy ez?
Egyes pártok, különösen a Nemzeti Tömörülés és a Jean-Luc Mélenchon féle Lázadó Franciaország, régebb óta léteznek, de viszonylag gyenge a vidéki beágyazottságuk. Az aláírások megszerzésének kérdése az elnökválasztások története során többször is napirenden volt, a Nemzeti Front például gyakran igyekezett a nehézségeiből kampánytémát csinálni, ám ezúttal úgy tűnik, többeket érintő, rendszerszintű kihívásról beszélhetünk.
Marine Le Pen számára a helyi beágyazottság visszaesett az elmúlt években megrendezett helyi választások gyenge eredményei okán. Éric Zemmour nem rendelkezett semmiféle országos szervezettel a kampány kezdete előtt. Jean-Luc Mélenchon pedig korábban azért tudott viszonylag problémamentesen indulni, mert szövetségben volt a még mindig sok helyi választott politikussal rendelkező Francia Kommunista Párttal. Utóbbi idén külön indul.
Annak is van jelentősége, hogy az ajánlások gyűjtésére fontos, viszonylag új szabályok vonatkoznak: az aláírók nevét, és azt, hogy kinek írtak alá, teljes egészében, kivétel nélkül nyilvánosságra hozzák (a korábbi verzió szerint kisorsolták a nyilvánosságra hozandó 500 nevet).
Ez a helyzet éppen a radikális jelöltek számára jelent problémát, hiszen a támogatóik kétszer is meggondolják, hogy a nagy nyilvánosság előtt aláírjanak-e, hiszen ezen jelöltek egy része a politikai közösség számára problémás.
És ha nem indulnak, mert nem teljesítik a szabályokat?
Az említett helyzet paradox módon nemcsak az adott jelölteknek gond (mert időt, energiát visz el a telefonálgatás, vagy mert, mint Christiane Taubira volt igazságügyi miniszter, egyáltalán nem is tud elindulni a választáson).
A helyzet gond az egész politikai közösségnek, hiszen a jelenlegi mérések szerint akár a szavazók 35-40%-át is képviselhetik azok a jelöltek, akikkel kapcsolatban felmerült a lehetőség, hogy nem lesz meg az 500 támogató aláírásuk. Képzeljük, mi történt volna, ha ezek a jelöltek tényleg kimaradtak volna a voksolásból!
Egy ilyen helyzet nullára csökkentette volna a 2022-es elnökválasztás és a megválasztott elnök legitimitását, hiszen a mérsékelt jelöltek egyike automatikusan győzött volna.
Nem lett volna lehetőség a gőz levezetésére sem abban az országban, ahol a mélyben még most is ott fortyog a például a sárga mellényesek által korábban megjelenített társadalmi feszültség. Aligha gondolhatjuk, hogy a társadalom egy része nem cenzúraként és elfogadhatatlanként tételezett volna egy ilyen helyzetet – és hogy mindez nem vezetett volna egy tényleges legitimációs és rezsimválsághoz. Egy ilyen esetben a fortyogó düh és gyűlölet nemcsak egyes jelöltek, hanem az intézmények, a szabályok ellen is fordulhattak volna, megkérdőjelezve azok létjogosultságát.
Azáltal, hogy 2022-ben végül mindenki elindulhat, aki a felmérések szerint komolyabb társadalmi támogatottsággal rendelkezik, túlzás nélkül állíthatjuk azt, hogy az V. köztársaság egy komoly rezsimválságot került el.
Macron és barátai segítenek?
Nemcsak a teljes politikai rendszer, hanem a köztársasági elnök szempontjából is problémás lett volna a radikális jelöltek hiánya. Emmanuel Macronnak ugyanis 2017 óta az a stratégiája, hogy 2022-ben megint egy radikális jelölttel, lehetőleg Marine Le Pennel találkozhasson a második körben (ez Eric Zemmour megjelenésével komplikálódott, de ez most más kérdés, mint ahogy az is, hogy Valérie Pécresse republikánus kampánya meglepően gyengén szerepel a második fordulós mérésekben is).
A Macron-szövetséges François Bayrou azzal töltötte az elmúlt heteket, hogy ajánlói poolt gründolt a nehéz helyzetben lévő jelöltek megsegítése érdekében, természetesen a demokráciára hivatkozva. Ő maga személyesen Marine Le Pennek adta az ajánlását, kiemelve, hogy nem támogatásról, hanem demokratikus gesztusról van szó.
Ez a rezsimválság esélye miatt akár valóban tényszerű érv is lehet, mindazonáltal arról is szó van, hogy a radikális jelöltek kellettek Macronnak.
Kellettek a kampányhoz, és kellettek ahhoz, hogy a (mai tudásunk szerint várhatóan) újraválasztott Macron elnök legitimitását ne kezdhessék ki már a választás körülményei is.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.