Alulról jövő kezdeményezések — Heti Grün

Fenyegetett Zsima és válságos Mazsihisz, tisztító petíció és borzalmas tagság, antiszemita új múlt és hitleres múzsák. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn-cikkek környezetbarát újrahasznosításával.

Magyar-zsidó közélet

Több rabbi is kilépett a Zsima neológ egyesületből, de mint egy lapunk birtokába került levélből megtudtuk: Heisler András fizetése elvesztésével és jogi következményekkel fenyegette a bent maradókat.

Pelle János történész, lapunk szerzője véleménycikkében a MANCS-ban megjelent Válságban a MAZSIHISZ – Akkor már inkább a Grünt… című cikkre reagál és bemutatja, hogy pontosan mióta is tart a neológia válsága Magyarországon.

„A hazai zsidó közélet megtisztulásáért” indított petíciót Vonnák Selmeczi Ágnes. Miért döntött így és mit remél a kezdeményezéstől? Erről is beszélt lapunk főszerkesztőjének, Megyeri A. Jonatánnak.

Belpolitika

Pelle János a Jobbik és a Mi Hazánk „borzalmas tagságáról” is írt annak kapcsán, hogy Jakab Péter sofőrjéről kiderült: a győzelem jelét mutatta Auschwitzban.

Jakab Pétert Gyenge Dániel is tollvégre vette, ugyanis a Jobbik elnöke interjúban próbálta tagadni, hogy pártja valaha szélsőjobboldali lett volna – ehhez pedig Gyengének is volt pár szava.

Pelle János Sársodi Lilláról is írt, aki Hitler-bajusszal parodizálta Orbán Viktort. Pelle szerint a nácizmus nem hasonlítható egyetlen más politikai rendszer vagy ideológia utóéletéhez sem.

Kultúra

Lehet-e interaktív módon, nem direkt oktatási céllal, hanem szórakoztató műfajban a holokauszt traumájának örökletes kérdéseivel foglalkozni? Ezt a kérdést teszi fel Wallenstein Róbert, aki Tóth Ridovics Mátéval interjúzott készülő holokauszt-videójátékáról.

Mérföldkövek hete — Heti Grün

Különös purim és születésnapos Neokohn, lefejezett szólásszabadság és megmosolygott TGM, csöndes háború és elhallgatott nagyágyú.