Kemény történészi kritikák érik a 444 turulszobor-filmjét

A 444.hu gondozásában készült „Gyilkosok emlékműve” című történelmi dokumentumfilm január 26-án került bemutatásra. A XII. kerületben található turulszobor és az azt övező viták kerülnek terítékre benne. Megkeresésünkre két történész nyilatkozott arról, hogy milyen előnyeit és hátrányait látják a feldolgozásnak.

A filmet pozitív értékelés is fogadta, lapunk hasábjain Pelle János történész méltatta.

A Gyilkosok emlékművét azonban kritika is érte. Karsai László holokauszt-kutató nemrég nagy feltűnést keltett az Élet és Irodalom hasábjain közölt cikkével. Ebben úgy fogalmaz,

„Jó, hogy a 444.hu dokumentumfilmje (A gyilkosok emlékműve, rendezte Ács Dániel) most felidézte, hogy a leghírhedtebb turulemlékművet a Böszörményi út és az Istenhegyi út kereszteződésénél jogszabályellenesen építették fel a XII. kerület akkori fideszes vezetői dr. Mitnyan György polgármester vezetésével. (…)

A gond azzal van, ami a filmből hiányzik. A kegyetlenkedés csak a nyilasok bűnévé, a turulszobor egyszeri, XII. kerületi jelképpé válik a filmben.”

Mint a történész jelezte, „Ács filmjében a zsidók 1944-es totális jogfosztása, kirablása, halálra kínzása, tömeges legyilkolása ismét a nyilasok négy hónapos budapesti rémuralmával lesz egyenlő. Ebből a XII. kerületi alakulat számlájára kb. 1600 fő írható. Összesen mintegy 8–10 000 zsidót öltek meg a mindenféle rendű és rangú nyilasok és a hozzájuk csatlakozott katonaszökevények, lumpen elemek, vérszomjat kapott kispolgárok Budapesten 1944–1945 telén. Annyit, ahány embert naponta megöltek Auschwitz-Birkenauban 1944 tavaszán és nyarán a magyar csendőrök által ebbe a haláltáborba deportált mintegy 400 000 vidéki magyar zsidó közül.”

Mi az a „holokausztkánon”?

A szörnyű valóságról és a torzító képzeletről, továbbá mindkettő irodalmi megjelenítéséről szól Kisantal Tamás Az emlékezet és a felejtés helyei című könyve.

„Mindenki csak a nyilasokra szeret emlékezni”

Karsai különösen kritizálta cikkében Ungváry Krisztián történészt, a film egyik megszólaltatott történész szakértőjét.

Mint emlékezetes, Ungváry a filmben így fogalmaz: „1948 után a nyilasok szisztematikus üldözése abbamaradt, tulajdonképpen egy politikai csoportot tudok mondani a Rákosi-rendszerben, akit nem üldöztek, azok furcsa módon a nyilasok. Üldözték a volt tisztviselőket, a volt csendőröket, a volt katonatiszteket, a volt hivatalnokokat, csak a nyilasokat nem”.

Karsai cikkében így reagált erre:

„Ungváry ezeknek az emberkínzó, a vidéki zsidók deportálását végrehajtó csendőröknek 1948 utáni üldöztetésén lepődik meg a 444 filmjében, és a nyilasokról azt állítja, hogy felelősségre vonásuk elmaradt a Rákosi-korszakban.”

Karsai szerint „1945–1948-as népügyészségi és népbírósági eljárások során azokat a nyilasokat, akik valóban elkövettek valamit, már felelősségre vonták. A vidéki zsidók – a holokauszt magyar zsidó áldozatainak 80 százalékának – gettózásához és deportálásához még a kisnyilasoknak sem volt semmi közük, nemhogy Szálasi Ferencnek és a Nyilas Párt többi vezetőjének. 1945–1948 között népbírósági ítélet alapján kivégzett 189 ember zöme − természetesen a vezető politikusokon kívül − nyilas tömeggyilkos és munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedő keretlegény, köztük jó néhány nyilas párttag volt. A világháború után internált kb. 40 000 embernek és a börtönbüntetésre ítélt 26 997 főnek jó kétharmada is nyilas volt.”

Karsai felhívta a figyelmet arra, hogy „Szálasit kivégezték, ezzel szemben Horthy, aki 24 évi kormányzósága alatt 23 zsidótörvénnyel és több száz rendelettel a népirtás végrehajtását lehetővé tette, akinek kormánya a holokauszt történetének leggyorsabb deportálását vezényelte le, manapság megdicsőül. Csendőrkerületek »zsidótlanításáért«, több tízezer ember deportálásáért felelős, azt olykor lelkesen vagy csak fegyelmezetten megszervező csendőr ezredesek, alispánok, főszolgabírók úszták meg, ha nem is a felelősségre vonást, de a súlyos börtönbüntetést, mert arra hivatkoztak, hogy csak parancsot hajtottak végre, feljebbvalóik utasításainak engedelmeskedtek. Az igazi bűn az volt, ha valaki nyilas párttag volt, vagy a nyilasok idején léptették elő. Ha valakit 1944. március 19-e után, a náci megszállókkal kollaboráló Sztójay-kormány idején helyeztek magasabb beosztásba, és nem lehetett rábizonyítani, hogy különösebb lelkesedéssel vett részt a zsidók kirablásában, gettózásában, általában még csak nem is internálták. A csendőrséget éppen úgy feloszlatták, és bűnös szervezetnek minősítették, mint a Gestapót és az SS‑t, de az a szélsőjobboldali, nyilas emigránsok által terjesztett legenda csupán, hogy ezrével, tízezrével végezték volna ki a csendőröket.”

A történész szerint

„a vidéki zsidókkal, magyarországi szenvedéseikkel, 437 000 ember deportálásával, döntő többségük auschwitzi halálával, emlékükkel ma alig törődik valaki. Mindenki csak a nyilasokra, no meg az embermentőkre szeret emlékezni és emlékeztetni.”

Karsai lapunk kérdésére kifejtette, hogy véleménye szerint „érdekes:

1945-ben még tavasszal, Horthyt egy közvélemény-kutatás szerint csak Szálasi előzte meg egy népszerűtlenségi rangsorban. Budapesten mindenki tudott arról, hogy a nyilasok öltek, raboltak (nem csak a zsidókat!), kínoztak stb. Erről írtak a napilapok, erről harsogott a rádió, amikor a nagy népbírósági pereket közvetítették. Hihető lenne, hogy a túlélők soha, senkinek nem meséltek a gyerekeiknek, unokáiknak?

Egymás után jelentek meg a memoárok, Lévai Jenő, Munkácsi Ernő, Stern Samu stb. mind-mind írtak a nyilasok rémuralmáról. Teleki Éva, R. L. Braham, Ránki György stb. könyvei, cikkei már az 1970-1980-as években bőven szóltak a nyilasokról. Most nem sorolom azokat a történelmi tárgyú filmeket, az Egy szerelem három éjszakájától a Hány az óra Vekker úrig és tovább, amelyek szintén a nyilasokról is szólnak. Emléktáblákat sem ma avattak a Maros utcában és a Városmajorban. Pokorni és társai, akik azt állítják, hogy csak Zoltán Gábor amúgy remek 2016-os Orgia c. tényregényéből hallottak-olvastak először a nyilas terrorról – hazudnak.”

Botcsinálta időutazás vagy együttérző vizsgálat?

Szabad-e hősöknek nevezni a Budapestet a szovjet hadsereggel szemben védő német katonákat? Mennyire kell méltányosnak lenni egy főrabbival, aki állítólag a Gestapo besúgója volt?

„Tetten érhető a német elem”

Lapunk megkereste Máthé Áron történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesét is, aki korábban könyvet írt a zuglói nyilasok peréről.

Kérdésünkre, miszerint pontos lehet-e a 444 filmjében Ungváry által tett állítás, miszerint „nem a németek, nem egy külső hatalom gyilkolta le Budapest lakosságát, hanem alapvetően nyilas pártszolgálatosok”, a történész úgy reagált, hogy „az természetesen igaz, hogy Budapesten az üldözöttek csoportos kivégzését, mészárlását az esetek elsöprő többségében esetben a nyilasok hajtották végre, méghozzá »saját hatáskörben«, de a kérdéshez kapcsolódva szeretnék néhány észrevételt tenni.”

Máthé szerint „az első az, hogy az 1944 második felében, 1945 elején Magyarországon elkövetett antiszemita hátterű tömeges gyilkosságokban több esetben ugyanúgy részt vettek német, mint magyar fegyveres alakulatok, csoportok tagjai. Tehát a vidéki gyilkosságokban – pl. Pusztavám, Törökbálint, Kiskunhalas, Cservenka, de ide sorolhatóak a Miskolc környéki gyilkosságok, illetve a rohonci mészárlás is – nem kizárólag magyar egységek tagjai működtek közre, vagy éppen németek hajtották végre. Levonhatjuk a következtetést:

ha Budapesten nem ez a minta volt a jellemző, akkor annak nem a németek »szívjósága« volt az oka.”

A történész úgy folytatta, hogy „a második, hogy németek országos szinten is törekedtek a felelősség szétterítésére. Hitler számára nem is annyira az jelentette a lakmuszpapírt, hogy valaki mennyire szolgálta ki a német birodalom gazdasági igényeit, vagy hogy a nemzetiszocialista eszmék helyi változatainak mennyi és mennyire elkötelezett híve volt, hanem végsősoron az antiszemitizmus. Ezt pedig tettekkel kellett bizonyítani, ahogyan a Magyarországra 1943-tól felerősödő német nyomás is mutatta. Ha másképpen nem is, de ilyen szempontból a nyilasok nagyon is megfeleltek a németeknek, 1944 őszétől pedig csak ők maradtak az a »hadra fogható« politikai erő, amire a németek támaszkodni tudtak. A nyilasmozgalom jelentette azt a magot, amely körül szélsőséges koalíciós bábkormányt tudtak létrehozni a németek.”

Máthé kifejtette: „a harmadik, hogy a keleti front mögötti területeken az SS akkor is, ha maga hajtotta végre tömeggyilkosságokat, igyekezett helyi kollaboráns alakulatokat, fegyvereseket bevonni. Más esetben a helyi közreműködők maguk is követtek el gyilkosságokat. Erre bőven akadt példa a megszállt Lengyelország keleti területein, a Baltikumban, Belaruszban és Ukrajnában is. A legszélsőségesebb példa kétségtelenül Románia volt, ahol a »pogromnak« nevezett, de annak a kereteit messze meghaladó tömeggyilkosságok alkották a holocaust fő jellegét. Ezeket a román királyi hadsereg és a csendőrség követte el, egyes esetekben az Einsatzkommandókkal karöltve.”

A nagygettó zsidó rendőrségének jelentése 1945 januárjából, miszerint zsidó rendőröket lőttek le német egységek. Forrás: Hungaricana, Magyar Zsidó Levéltár

A történész úgy gondolja negyedik megjegyzésként, hogy

„a nyilas terror előkészítésében és a felügyeletében tetten érhető a német elem.

Kun András ex-páter erről így vallott: »A pártban ekkor már a hatalomátvételi előkészületek a Pasaréti út 10. számú villában folytak, amikor én oda szeptember utolsó napjaiban dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos magántanártól, az országépítés vezetőjétől meghívást kaptam. A villát német katonák őrizték, és jelszóra lehetett bemenni.« A budapesti nyilas főkerület helyettes vezetője pedig Rechtmann (Rettman) Kurt volt, egy német ember, aki törve beszélt magyarul. Vélhetően magyar állampolgárságú népi német volt, aki a náci biztonsági szervekhez volt bekötve. Pontos szerepéről egyelőre keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy a budapesti nyilas főkerület irányításában decembertől kezdve lényegében saját hatáskörben járt el.”

A történész lapunknak adott válaszát így zárta: „Ötödikként szeretném megjegyezni, hogy Budapesten ugyan a nyilas pártszolgálatosok vitték a prímet az üldözöttek ellen atrocitásokban, de maguk a németek is követtek el ilyeneket. Ilyen volt például a VIII. kerületi »Kis Varsó«, 1944. október 15-e utáni napokban lezajlott megmozdulását követő reakció. Az egyik túlélő így emlékezett: »A Népszínház utca 59-ben, mikor bejöttek a németek, mondták, hogy volt valami ellenállás. Ott megöltek egy fiút. Adler Ernő osztálytársamnak a bátyja volt. Szemüveges fickó volt, lehetett olyan 15-16 éves, ez biztos. Láttuk, hogy rohantak a németek. Azok a német katonák voltak és azt láttuk, hogy rohantak végig a Népszínház utcában. Utána nem volt senki. Rohantak lefelé a német katonák, hangsúlyozom, nem nyilasok. Aztán ezt az Adler fiút – sajnos nem emlékszem a keresztnevére – lelőtték. […] Nehéz elképzelni, hogy a zsidó fiú ellenállást csinált volna.«”

„Egy másik visszaemlékező pedig ezt írta: »Másnap [1944. október 16-án] a Népszínház utcába mentünk ki, de ott nem történt semmi részünkről, mert akkorra a Nemzeti Színház mellett állomásozó német Tigrisek elvégezték a szokott romboló munkájukat. Amikor mi bementünk, harckocsi ágyúkkal kilőtt felső emeleti lakásokat és tetőket láttunk és az utca vége felé a jobboldali járdán kb. 25-30 zsidó férfinak a hulláját, amit a németek előtte géppuskáztak le. A mi alakulataink megérkezte után már csak egy pár lövés történt, de nem lehetett megállapítani, hogy honnét jön és kárt sem tett senkiben, így harc nem fejlődött ki.«

Kérdés, hogy ezen kívül az olyan esetet, mint a Mexikói úti vérengzés, hova soroljunk, hiszen az itt található, viszonylagos biztonságot nyújtó gyűjtőláger felszámolására az akciót Theodor Dannecker, az Eichmann-törzs tagja rendelte el, majd a kerületi nyilasok is bekapcsolódtak.”

„Ha valaki náci, akkor az nem is csinálhatott semmi jót”?

„Schmidhuber emberi mivoltát bizonyítja az is, hogy 100 pengő kifizetésével próbálta utólagosan megfizetni annak a perzsaszőnyegnek az árát, amit a Gödöllői Kastélyból lopott el”. Ungváry Krisztián előadásán jártunk.