Botcsinálta időutazás vagy együttérző vizsgálat?

Szabad-e hősöknek nevezni a Budapestet a szovjet hadsereggel szemben védő német katonákat? Mennyire kell méltányosnak lenni egy főrabbival, aki állítólag a Gestapo besúgója volt? Ezeket a kérdéseket teszi fel Sebes Gábor a Mandiner.hu-n megjelent írásában Ungváry Krisztián Hősök? A budapesti csata német katonai elitje című könyve kapcsán.

Sebes szerint az Index internetes portálon 2016 februárjában Kitörés alulnézetből címmel megjelent interjújában Ungváry mindenkit elítélt, aki rajta kívül megemlékezni merészel a kitörésben részt vevőkről: „Hetven évvel a háború vége után tényleg ideje volna eljutni legalább annak belátásáig, hogy Hitler »Európa Erődje« finoman szólva sem az európai értékrendet jelentette, helyette viszont tartalmazta mindazt, amit a történetírás Auschwitz, Mauthausen és Ravensbrück néven ismer, nem beszélve a Duna-parti nyilas vérengzésekről. Természetesen erről a kitörés során elpusztult katonák nem tehetnek, de ettől a probléma még adott. …. Az az emlékezetkultúra, amely ebből az eseményből hősies mítoszt kreál, valójában azok emlékét is arcul csapja, akikre emlékeztetni kíván.” „Oda jutottunk, hogy ma már nem csak neonáci szervezetek olvasata az, hogy itt a »hősies helytállás« minősített esetéről van szó.”

Ungváry ugyanakkor saját maga is szervez emlékfutást február 11-re időzítve.

Annyira nem tudja leplezni a bátor katonák iránti elismerését, hogy botcsinálta időutazóként tanácsot ad a náci vezérkarnak: „Azok, akik az akció során nagyobb harccsoportot vezettek, mindenképp megérdemeltek volna egy látható elismerést azon kívül is, hogy a kitörés napjait beszámolták a »közelharcnapok« közé, és ezzel esetleg elnyerhették a Közelharcpánt aktuális fokozatát.”

(…) Ungváryt magával sodorja a más írásait is átható ítélkezési szenvedély. „A városban a Gestapo már korábban is százas nagyságrendet megközelítő és komoly társadalmi pozíciókkal rendelkező besúgóhálózattal rendelkezett, közéjük tartozott Brunswik György, Horthy útimarsallja vagy éppen Hevesi Ferenc főrabbi” – írja. (Az interneten megjelent cikke szerint már 1941 szeptemberétől! (Qubit, 08.03.) Velük – különösen a főrabbival – nem kell olyan méltányosnak lenni, mint a Waffen-SS tisztjeivel. Nem kell részleteiben vizsgálni, kit súgtak be, ha besúgtak, és miért. Ungváry folytatja azt a gyakorlatát, hogy neves vagy magas állású embereket megvádol a titkosszolgálattal való együttműködéssel akkor is, ha az együttműködés tartalmáról vagy okairól semmilyen adat nem maradt fenn, csak annyit tudni, hogy az illető szerepel a nyilvántartásban. Hevesinek számos tanítványa és kollégája élt a megszállt területeken, nyilvánvalóan könnyű célpontja volt a zsarolásnak; de lehettek olyan illúziói is, hogy együttműködést színlelve többet tudhat meg a nácik szándékairól. Ungvárytól hiába várunk erre vonatkozó információkat. Besúgó volt és kész.

Pedig megérdemelné az együtt érző vizsgálatot, hiszen életveszélyben volt a német megszállás alatt – a koncentrációs táborokkal érvelő Ungváry ne tudná ezt?

A teljes cikk itt olvasható.

Német skizo? Nem, konzekvens antiszemitizmus

A halott zsidók emlékét szörnyűséges emlékművekbe száműzték, miközben az antifasizmus leple alatt egy új totalitarizmus épül.