Német NGO-k és képviselők a Wiesenthal Központ idei antiszemitizmus-listáján

Az antiszemitizmus ellen küzdő Simon Wiesenthal Központ (SWC) német NGO-kat és politikusokat nevezett meg a listán, amely a 2020 legrosszabb antiszemita és anticionista példáit sorolja. A teljes listát kedden hozzák nyilvánosságra – írja a Jerusalem Post.

A SWC szerint a top 10-es lista egyik főcíme a “Német elit támadásba lendül, hogy újra legitimálja az antiszemita BDS-t” lesz.

A BDS a Boycott Divest Sanction (Bojkottál, Megvon, Szankcionál) rövidítése, ami Izrael legitimitásának aláásását célozza. (Korábban bővebben itt írtunk róla).

A toplista hetes számú pontja szerint “miután titokban találkoztak egy évig, az úgynevezett Kulturális Szervezetek Uniója, amibe több mint két tucat neves német szervezet tartozik, például a Goethe Intézet, a Szövetségi Kulturális Alapítvány, a Berlini Deutsches Színház, a Német Akadémiai Művészcsere Program, a Berliner Festspiele, az Einstein Fórum, megtámadták a Bundestag BDS-szavazását, azzal vádolva, hogy sérti a szólásszabadságot.”

A SWC szerint “az aláírók külön köszönetet mondtak Andreas Görgennek, a Külügyminisztérium kulturális ügyekért felelős főigazgatójának, azért, mert tanácsokkal látta el őket.” A SWC kritizálta Görgent, amiért korábban a Dél-Afrikai BDS-mozgalom egyik fő védelmezője volt.

Áprilisban a Jerusalem Post írt először Görgen tweetjeiről, amiben a BDS-támogató akadémikust, Achille Mbembét támogatta, akit a holokauszt relativizálásával vádoltak. (Erről lapunk is beszámolt a botrány kitörésekor).

A vezető antiszemitizmus-elleni szervezet leírta, hogy „egy hasonló felhívás jött ezután 900 művésztől, akadémikustól, írótól, és más kulturális figurától, akik a BDS-ellenes döntést veszélyesnek találták, és a demokratikus közösségi szféra értékei ellen valónak.”

Az SWC hozzátette, hogy “ez talán segít megérteni, hogy miért támogatja még mindig három parlamenti képviselő az antiszemita Német-Palesztin Társaságot (GPS) ami szintén a BDS-t támogatja.”

Az SWC számon kérte a fiatal szocialisták szervezetét azért, amiért a Fatah ifjúsági szervezetét támogatták. “Közben a neves Jusók – az Ifjúsági Szocialista Mozgalom, ami a német SPD párt része, elfogadott egy szolidaritási kinyilatkoztatást a Fatah ifjúsági szárnya mellett, ami a PLO fő tagja. (Erről akkoriban lapunk is írt). Ebben »testvérszervezetnek« nyilvánítják kőket. A Bild riportja szerint tüntetők egy 2018-as Fatah ifjúsági demonstráción Izrael elpusztításáról szóló szlogeneket skandáltak.”

A Los Angeles-i SWC elégedetlenségét fejezte ki a BDS-ellenes német döntésre adott reakciókkal kapcsolatban. Mint állítják: “Német hivatalnokok elismerik, hogy antiszemita gyűlölet-bűncselekményeket követnek el neonácik és iszlamisták, és hogy ez egyre súlyosabb probléma. Majdnem egy évvel a hallei zsinagóga elleni támadás után egy vallásos diákot súlyosan megsebesítettek a hamburgi zsinagóga előtt.”

“De sem ezek a gyűlölet-bűncselekmények, sem a a növekvő béke, kereskedelem és kulturális kapcsolatok Izrael és az arab országok között nem állították meg az elit tagjait, hogy megpróbálják megfordítani a Bundestag döntését, ami antiszemitának minősítette a BDS-t.”

Mint a Tett és Védelem Alapítvány idén év elején megírta, ugyanezt a listát tavaly Jeremy Corbyn brit munkáspárti politikus vezette.

Német skizo? Nem, konzekvens antiszemitizmus

A halott zsidók emlékét szörnyűséges emlékművekbe száműzték, miközben az antifasizmus leple alatt egy új totalitarizmus épül.