Mi a BDS-mozgalom és miért veszélyes Izraelre?

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A bojkott-mozgalom igen is veszélyes, még ha papíron ezt szeretnék is megcáfolni. Gulyás Virág írása.

Mikor elküldöm cikkeim első vázlatát, a szerkesztő mindig visszaírja: írd ki, hogy mi az a BDS, mert Magyarországon nagyon kevesen tudják.

Legutóbb ez elgondolkodtatott. Egyrészt, míg engem a BDS – és akkor most ki is írom: a Boycott, Divestment, Sanctions, azaz Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók – tagjai szóban támadnak Amerikában, vagy izraeli zászlót égetnek New York egyik leghíresebb parkjában, addig itthon e tekintetben nyugalom honol.

Másrészről azt is tudjuk, hogy ez nem mindig lesz így. A rengeteg emberi jogok máza mögé bújó NGO egyszer haza is begyűrűzik majd, és ha az EU-tól függ, biztosan egy másik ország zászlóégetése is összefér majd a nagy európai értékrenddel. Így azt látom a legjobb megoldásnak, ha végre egyszer mi kezdeményezünk, ha egyszer mi hozzuk fel a témát és tesszük le a diskurzus alapjait, nem pedig várjuk, hogy ránk törjenek, mi meg magyarázkodjunk.

Az alábbiakban bemutatom, hogy mi is a BDS és miért is veszélyes PR, vagyis közkapcsolatok szempontjából. Mert igen is veszélyes, még ha papíron ezt szeretnék is megcáfolni, a mozgalom tudatalatti hatása igencsak sikeres.

Nem biztos, hogy mindenki ennyire elmélyül majd a BDS elleni harcban, mint ahogyan én tettem, de mindenesetre egy szemléletes példa a Pink Floyd esete. A Fal albumon nőttem fel. Roger Waters volt a zene maga. És mit csinálunk azokkal az emberekkel, akikre felnézünk? Isszuk a szavaikat. Főleg fiatalon. És ebben rejlik a BDS-mozgalom Izrael-ellenes kampányának veszélye.

A BDS mint mozgalom 2005-ben indult el. Megalapítása óta próbálja magát „emberi jogi” szervezetként láttatni, de a valóság az, hogy semmi mást nem tett, mint átpolitizálta az izraeli-palesztin ügyeket, és rendszerszintű kampányt indított a zsidó állam delegitimálására. S teszi ezt a nemzetközi törvények és az ENSZ határozataira utalva, amiket kiforgat, csak hogy célt érhessen. Ennek is van egy szép és használatos neve: lawfare. (Röviden annyit tesz: a jogi rendszerek elleni visszaélés).

Az apartheid-vád és Izrael

A BDS-t állítása szerint a dél-afrikai apartheid-ellenes mozgalom ihlette. Ez azonban ismét jól megfogalmazott PR-trükk, s igen messze áll a valóságtól. Anélkül, hogy belekezdenék annak a boncolgatásába, hogy a dél-afrikai és az izraeli helyzet miért is nem hasonlíthatók egymáshoz, legyen elég annyi, hogy épp, mint a feminizmus vagy a cionizmus, az „apartheid” is új jelentést kapott.

Ma már szinte mindenre ráhúzhatjuk, hogy apartheid, hogy provokáljunk.

Ami a BDS eszközeit illeti, a kampány szervezői nem találták fel a spanyol viaszt. Ugyanazt csinálják, amit a nácik tettek a zsidó közösségek ellen. Megbélyegzik a zsidó professzorokat, művészeket, listát készítenek a zsidó üzletekről, hogy bojkottálni tudják őket. Ezeket a mintákat követte az Arab Liga is, amikor 1945-ben hivatalosan is Izrael elleni bojkottra szólította fel tagjait.

Mindkét kampányt évekkel a független zsidó állam megalakulása előtt indították. Vagyis az az indok, hogy ezt az egész mozgalmat a szegény palesztin-arab szenvedés váltotta ki, igencsak vitatható. Úgyis mondhatnánk, hogy fake news.

Az évek és a technológia az alapötletet nem változtatta meg. Az egyetlen különbség a náci és az arab bojkottok, illetve a BDS-kampány között a márkaépítés. A BDS mozgalom sikere és veszélye nem feltétlenül az állítólagos győzelmeiben rejlik, hanem sokkal inkább az új elektronikus kommunikáció és a közösségi média, illetve a modern digitális eszközök összehangolt alkalmazásában.

A BDS az utcán és online is sokkal hangosabb, mint a tényleges eredményei. Ugyanakkor azt láthatjuk a mai generáció hírfogyasztásában, hogy senkit nem érdekelnek a tények, csak érzelem legyen, az pedig legyen nagyon PC, vagyis politikailag korrekt.

Na, hát a BDS az nagyon PC.

A BDS homokból épít várat az úgynevezett influencer marketinggel. Az ember valahogy érti, hogy kik is az influencerek a biznisz világában és hogy mi a tranzakció lényege, de hogyan jelenik ez meg a politikai és az emberi jogok világában? Nos, csak úgy mint az üzlet világában, az influencerek befolyásolják a követőiket. Legyen ez egy márka, egy divatirányzat, egy ideológia, vagy éppen az, hogy melyik országot utáljuk, de nagyon.

A BDS – bár hivatalosan 2005-ben jegyezte be magát, mint mozgalom – a hírhedt 2001-es durbani konferencián lépett be a nemzetközi köztudatba. Abban az évben az ENSZ gyűlése mellett volt egy NGO-fórum is, ahol egyetlen felmutatható eredmény született: az, hogy a cionizmus rasszista. A zionism = racism a BDS egyik legkedveltebb szlogenje. Erre a jól hangzó jelszóra (ami a legtöbb kisebbségnek eladható) jött a közösségi média megjelenése. Az elmúlt 14 év alatt a nagy nyugaton a BDS pókhálószerűen terjeszkedett, és ma mint legitim mozgalom van jelen az ENSZ akkreditált NGO-jai között, az amerikai, brit, francia és belga egyetemek tanszékein, vagy éppen a művészvilágban. Roger Waters a mozgalom arca lett – és a sikeres zenészből mára csupán a megkérdőjelezhetetlen antiszemita maradt.

De itt van a sármos Richard Gere is, aki az utolsó izraeli látogatása során így nyilatkozott, s majd ezt egy előadáson a kérdésemre újra megismételte: „Nincs mentség erre a megszállásra. A zsidó települések építése egytől egyig abszurd provokáció, és nemzetközi értelemben természetesen teljesen illegálisak”. Ez a mondat a BDS egyik alappillére, csakúgy mint az, hogy a több millió palesztin arab menekült mind haza kell, hogy térjen Palesztinába. S ez a mondat megegyezik a Gázát uraló Hamász céljaival is. Nem nagy ördöngősség ezt a logikai folyamatot itt leírni, de annál nehezebb ép ésszel felfogni: egy terrorista szervezet és egy emberi jogokért harcoló mozgalom alapelve és célkitűzése megegyezik. Egy percig sem zavaró, ugye?

A közösségi média szerepe

S bár Richard Gere sármja sok mindenkit lehengerel a mai napig, nem ő a legnagyobb probléma, hiszen legalább nincsen jelen a közösségi médiában.

Desmond Tutu, híres dél-afrikai anglikán pap és az apartheid-ellenes mozgalom aktivistája azonban a Facebook profilján a Dalai Láma mellett pózol. Több mint négy millió követője ehhez hasonló bejegyzéseket olvashat: „Ha semleges vagy egy igazságtalan helyzetben, akkor az elnyomó oldalát választottad. Dél-Afrikában nem sikerült volna elérnünk a mai demokratikus helyzetet globális segítség nélkül, akik olyan erőszakmentes eszközök, mint a BDS felhasználására ösztönözték kormányaikat.” Mind Desmond Tutu, mind pedig a Dalai Láma, a béke, az emberiesség és az igazságosság befolyásos arcai, tehát ha ők azt mondják, hogy a BDS jó, akkor ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a mozgalom jóságát?

Több éve dolgozom a PR és a digitális média világában, így első ránézésre tudom, hogy melyik Twitter- vagy Facebook-oldal követői fizetettek, és melyek valósak. A BDS mozgalomnak 153 ezer követője van a Twitteren és több mint 197 ezer a Facebookon. A követőik nem automata botok, hanem elkötelezett „hívők”. Százak, néha ezrek osztják meg a hozzászólásaikat – és ma a közösségi média egyetlen valódi sikerességi mutatója a tartalom újraosztásának mértéke. S ebben a BDS nagyon erős. Ehhez adjuk még a művészek, írók, filozófusok és sportolók listáját, akiket a BDS hímestojásként kezel. Nem is csoda, hiszen az ő segítségükkel a BDS narratívája már milliókhoz jut el és ráadásul olyanokhoz, akik felnéznek ezekre a celebekre.

Melyik tinédzser ne állna a BDS mellé, ha a rajongásig szeretett focistája a BDS mellett áll?

A BDS célközönsége sokszínű – az angolban most oly trendi interszekcionalitás a mozgalom alapkoncepciója. Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy minden kisebbség szenvedését összekötik a palesztin arab szenvedéssel. Mindegy, hogy hogyan, de keresek valami kapcsolatot. Ezért is volt a BDS az első, akik beállt a Black Lives Matters mozgalom mögé, vagy épp az LGBTQ és a feminista ügyek mögé. Aki ezek után azt hiszi, hogy a BDS-t bármilyen szempontból is érdeklik a feketék, az LGTBQ vagy a nők jogai, az enyhén szólva is naiv. A BDS érzelmileg manipulatív, ennyi és nem több. Nem érdekli őket semmi és senki csak az, hogy Izrael ne létezzen.

Miért igazságtalan Izraelre fókuszálni?

Hogy ez egy szubjektív vélemény? Nem gondolom.

Az aki az emberi jogokért harcol, az nem használhatja ki az elnyomott szenvedését, hanem tényleg segít neki. Például azért küzd, hogy ne egy terrorista szervezet irányítsa őket. Az aki az emberi jogokért harcol, az nem válogat gyerek és gyerek halála között. Nem írja azt, hogy a zsidó gyerek megérdemli, hogy meghalt, míg a palesztin gyerek a zsidók miatt kellett, hogy meghaljon. Az, aki az emberi jogokért harcol, nem azzal az országgal száll harcba, amely a világ országai között körülbelül az utolsó lenne az alapvető emberi jogok megszegőinek listáján.

Az aki az emberi jogokért harcol, az nem engedi, hogy a támogatói kirekesztő, rasszista, antiszemita és Izrael-ellenes gyűlöletbeszéddel érvényesüljenek.

Az, aki az emberi jogokért harcol, nem bojkottál olyan cégeket, akik munkát és jólétet biztosítanak a palesztin araboknak. (Lásd a SodaStream esetét!) Az, aki az emberi jogokért harcol, nem éget amerikai és izraeli zászlókat, nem támad meg verbálisan vagy fizikálisan zsidót vagy cionistát. Az, aki az emberi jogokért harcol, nem fogad el pénzt és támogatást olyan szervezetektől, amelyek a terrorizmussal köthetők össze.

A lista hosszú, de aki ezen a ponton nem érzékeli a BDS kétszínűségét, az egy hosszabb lista után sem fogja – mert nem akarja érzékelni. S a személyes meglátásom szerint, aki nem akarja érzékelni, hogy a BDS egy antiszemita mozgalom, az maga is antiszemita.

De van itt még egy probléma: amikor nem zsidóként a BDS ellen felszólalok, azonnal jönnek a vádak, hogy a haszbara mozgalom fizetettje vagyok, vagy épp a magyar államé. Ez utóbbi igencsak megmosolyogtató, de ez másik téma.

Amikor egy zsidó cionista szólal fel a BDS ellen, az még rosszabb, hiszen csak azért támadja a BDS-s, mert ő maga zsidó cionista, tehát ezzel hiteltelenné válik – mondják ők.

Amikor viszont egy zsidó kiáll a BDS mellett, az a siker megkoronázása, és onnantól az a zsidó ember karriert fut be a BDS köreiben. Ő lesz a hitelesség, a moralitás, és az igazságosság mintaképe.

A BDS mozgalom nem olyan sikeres, mint ahogy azt ők reklámozzák, de azzal sem tudok egyetérteni, ahogyan Izrael vagy épp a diaszpóra kezeli a BDS-t. Vagyis, éppen, hogy nem kezeli. Legyinteni és továbbállni, mondván, hogy „kit érdekel, hogy mit csinálnak” – ez nem megoldás. Csengjen mindenkinek a fülébe, amit Mahmud Abbász, a Palesztin Hatóság vezetője mondott: mi hosszútávra rendezkedtünk be, s minden nappal közelebb jutunk a célunkhoz.

Ami pedig nem más, mint Izrael delegitimizációja.

Ezért fontos a BDS-ről tudni. Ezért fontos a BDS ellen küzdeni.

Gulyás Virág összes cikkét elolvashatja itt.

“Mi a BDS-mozgalom és miért veszélyes Izraelre?” bejegyzéshez 50 hozzászólás

  1. Teljesen jó az írás. Egy dolgot nehezményezek. Szerintem olyan, hogy palesztin arabok nem léteznek. Legfeljebb arabok.

  2. Nagyon üres szubjektív írás, érzelmi alapon az a legfőbb érve, hogy aki kritizálja Izraelt, vagy nem ért egyet a cikk írójával az antiszemita, vagy kétségbe vonja Izrael létét.

    • Nem gondolom, hogy amit tényekkel alá tudok támasztani, az szubjektív lenne. Velem lehet nem egyetérteni, és nem attól lesz valaki antiszemita, hanem attól, ha a BDS mellett teszi le a voksát.

      • Nem igaz.
        Az ember akkor lesz antiszemét, ha bírálja Izraelt vagy a zsidók egy részét.

        • Az ember akkor lesz antiszemita, ha démonizálja Izraelt vagy a zsidókat, ha kettős mércét alkalmaz irányukba és/vagy delegtimizákja Izrael létezését. Mind a három a BDS alappillérét alkotja.

          • Ezt szokták szajkózni a zsidók, de akkor mi az oka annak, hogy szájkosár törvényeket erőltettek és erőltetnek az európai államokra?

          • Nem tudom, hogy az megvalosithato-e?
            Reszemrol mar nagyon reg nem reagalok a hozzaszolasaira. Ez a ficko nem csak antiszemita, hanem kirivoan egyugyu es buta.

          • Amig reagaltam a hulyesegeire, azzal szorakoztam, hogy kijavitottam a helyesirasi hibait.
            Egyebkent kicsit csodalkozom ennek a portalnak a nevetseges ovatossagan. Tegnap Izraelben olyasmi tortent, ami nem minden nap fordul elo. Es egy szo sincs rola…

          • „Strache is, aki kifejti nézeteit az újságírók megvehetőségéről és arról, hogy pár ember kirúgásával és néhány új kolléga felvételével irányba állítható a fontos lap, amelyik ezek után (éppen a 2017-es osztrák választási kampány finisében járunk) már nem fog „szaglászni”.

            A beszélgetés során a szélsőjobboldali politikus többször is Magyarországra utal, mondván, olyan médiaviszonyokat szeretne, mint Magyarországon, ahol például egy érdekes figura,

            HEINRICH PECINA ÖSSZEVÁSÁROLT EGY CSOMÓ MÉDIÁT ORBÁN VIKTORNAK.”

            https://index.hu/kulfold/2019/05/18/lemondott_heinz-christian_strache_osztrak_alkancellar/

          • Itt nem a zsidókról van szó, itt IZRAEL a lényeg. „démonizálja ” – Ez mit jelent ? Kettős mérce, menjen oda Járóka Lívia és az őszes nemzetközi civilszervezet . Mit mondanának ? Izrael létezését a fegyverei biztosítják, Izrael nem azért támad szíriai célpontokat, hogy megvédje magát, mivel nincs ellensége.

          • A tajekozatlansagnak van egy szintje, amit mar maskepp neveznek:-)
            Izrael szinte kizarolag irani fegyverszallitmanyokat illetve olyan letesitmenyeket tamad Sziriaban, ahol a Hiszballahnak szant fegyvereket tokeletesitik. Kozben Iran hetente hangoztatja, hogy Izraelt el kell pusztitani.
            Mi lenne, ha Izraelnek lenne ellensege?
            Azert abban igazad van, hogy Izrael letet a fegyverei bitositjak. A fegyverei nelkul, mar tucatszor elpusztitottak volna az ellensegei, az elmult 72 ev folyaman.

          • Ez elég egyszerű, Izraelnek nincs joga egy szomszédos ország polgárait és a vele szövetséges embereket megtámadni, legyilkolni. Ennél egyszerűbb megállapítás nincs.

          • 1. Nincs szomszedos orszag, amennyiben Palesztinara celzol.
            2. Izrael kikialtasa ota tobb haborut vivott a szomszedaival, mivel azok el akartak pusztitani. A gyilkolast is az arabok kezdtek a fuggetlensegi haboruban, es azota is folytatjak, ha eppen sikerul nekik. Hogy teljes legyen a lista, nem csak az arabok, de az elmult 30 evben a perzsak is ezen mesterkednek.
            3. A megallapitasod valoban egyszeru, es egyben egyoldalu, buta, tajekozatlan, hazug es tendenciozus. Amugy biztos rendes emberke vagy 🙂
            Kozben rajottem, hogy te Sziriara celzol, mint szomszedos orszagra.
            Az izraeli tamadasoknak altalaban irani katonak az aldozatai, akik egyertelmuen azzal foglalkoznak, hogy a Hiszballaht fegyverzik fel Izrael ellen. Az, hogy szerinted Izraelnek nincs joga vedekezni, a te privat velemenyed. Izrael azert a kedvedert nem lesz ongyilkos. Egyebkent onnan konnyu osztani az eszt, mikozben egy olyan vilagrol, orszagrol beszelsz, ahol az elmult nehany evben szazezreket meszaroltak le, es milliokat uztek el az otthonukbol. Es nem az izraeliek. De ha Izrael nem lenne eleg eros ahhoz, hogy megvedje magat, akkor a 8 millio zsidonak is ez lenne a sorsa. Tudom, te ezt nem bannad, de szerencsere ez nem rajtad mulik…

          • „Az, hogy szerinted Izraelnek nincs joga vedekezni, a te privat velemenyed.”

            HOL ÍRTAM ILYET ?

            „Tudom, te ezt nem bannad, de szerencsere ez nem rajtad mulik…”

            TUDOD, HONNAN ?

            Egy alapkérdésem volt, MIT AKARTOK KEZDENI 6 MILLIÓ PALESZTINNAL ?

            ADDIG VÉDEKEZTEK AMÍG NEM SIKERÜL MINDET MEGÖLNÖTÖK ?

            Mit akartok velük csinálni ? Mit gondolsz, mennyi palesztin lesz 30 év múlva ?

          • Izrael Sziriaban a Hiszballahnak szant fegyverszallitasokat tamadja, ami vedekezes. Nos, szerinted ehhez nincs joga.
            Mibol gondolod, hogy Izrael barmit is akar kezdeni a, szerinted, 6 millio palesztinnal?
            Neked ugy tunik, hogy Izrael „megoli” a palesztinokat? Valami nepirtast vizionalsz?
            Es ki a fenet erdekel, hogy mennyi palesztin lesz 30 ev mulva?

          • „Izrael Sziriaban a Hiszballahnak szant fegyverszallitasokat tamadja, ami vedekezes. Nos, szerinted ehhez nincs joga.”

            1.)Védekezés csak feltételezés, iráni milíciáknak, a szíriai hadseregnek és a velük szövetséges hezbollahnak szükségük van fegyverekre a terroristák elleni harchoz. Ennek megakadályozása a terroristákat segíti.

            „Mibol gondolod, hogy Izrael barmit is akar kezdeni a, szerinted, 6 millio palesztinnal?”

            2.) Kell velük foglalkozni és ha szerinted nem 6 millió akkor számolj utána.

            „Es ki a fenet erdekel, hogy mennyi palesztin lesz 30 ev mulva?”

            3.) Vagy olyan fiatal hogy megéljed, ez gondot fog jelenteni és ennyi előrelátásnak kellene lenni. Ezt már említettem, a szegény réteg mindig több gyereket szülnek és egy ország azoké akik teleszülik.

          • 1. Ha nem hiszel Izraelnek, higgy a perzsaknak es a Hiszballahnak. Ok egy percig sem titkoljak, hogy Izrael ellen fegyverkeznek. Az is kedves, ahogy te a szunnitakat, ellentetben a siitakkal, leterroristazod. Egyik kutya, masik eb. Sziriaban a nepirtasbol mind a ket fel becsuletesen kivette a reszet.
            2. Engem kizarolag az Izraelben elo, izraeli allampolgar arabok erdekelnek. Ertuk felelos Izrael, es ezt a felelosseget vallalja is. A tobbi palesztin nem jelent Izraelnek problemat. Ok sajat maguknak jelentenek problemat.
            3. Az izraeli arabok nem szulnek tobb gyereket, mint a zsidok. Ez statisztikai teny.

      • Ebbe az írásban nincs tény.

        Röviden.: Az I. vh. után a Palesztin brit-mandátum területén közel 800 ezer ember élt ebből 8-10 % volt zsidó.

        Most az egész terület, plusz a Golán-fennsík és a libanoni a „Shebaa gazdaságok”, ami egy 26 km² nagyságú földterület Izrael fennhatósága alatt van.

        Izraelben 7 millió zsidó él és 1,5 millió palesztin, Ciszjordániában és Gázában 4 millió palesztin él, plusz a menekültek és leszármazottak kb 5 millióan.

        Mit akar tenni Izrael, hogyan akarja ezt a helyzetet megoldani ?
        Szegények szaporodnak a legjobban, Izraelnek már nincs utánpótlása bevándorlásból, az arabok létszáma pedig rohamosan fog nőni.

        Elveszi a palesztinok házait, földjeit annektálja a világ országai pedig tartsák el a palesztinokat ?

        NEM, EZ AZ IZRAELIEK DOLGA !

        Mit akar Izrael tenni ?

          • Egy zsidóban van együttérzés. felelősségtudat és a mások elfogadásának képessége, együttérzés. Te izraeli harcos vagy , nem zsidó.

          • Mit mondjak, azert az nem semmi, ha valaki ezt igy, ex cathedra kijelenti, hogy az izraeliekben nincs egyutterzes, felelossegtudat es a masok elfogadasanak kepessege. Neked nem sok fogalmad van arrol, milyen is Izrael.

          • Nem tudom neked fel tűnt-e, de ezek a dolgok összefüggnek.
            Vannak akik az izraeli politikát kritizálják ez lehet kellemetlen, de nem ez a gond.

            Izraelnek van egy problémája, hogyan akarja megoldani ?
            EZ A KÉRDÉS.

            ERRE MI A VÁLASZ ?

            IZRAELNEK NINCS FENNTARTHATÓ KISEBBSÉGI POLITIKÁJA.

          • Te osszekevered a palesztin problemat, az izraeli kisebbsegi problemaval. A teruleteken elo palesztinok, Judea, Somron, Gaza lakossaga nem izraeli kisebbseg. Az Izraelben elo kisebbsegek, arabok, muzulmanok, keresztenyek, druzok, stb., akik izraeli allampolgarok, joletben, a zsidokkal azonos allampolgari jogokat elvezve elnek. Az „eltartasuk” Izrael „problemaja”, mint minden izraeli allampolgare, es mivel (a korona elott, es remelem, utana is) nincs munkanelkuliseg, igy ez a kerdes megoldott.
            De meghato az aggodasod.
            Jobb, ha tolem tudod, hogy ma a zsido lakossag szaporodasi rataja azonos, ha nem magasabb, mint az araboke. Az meg egyaltalan nem erdekli Izraelt, hogy az arab orszagokban elo „menekultek” hanyan vannak.

          • Gazaban, mint tudod, nincs izraeli hadsereg. Talan az egyoldalu kivonulas kovetkezmenyeit is ismered: a Hamasz gyakorlatilag folyamatosan lovoldozi az izraeli polgari telepuleseket. Valamiert Izrael nem szeretne, ha ez a nyugati parton is megtortenne. Persze azert ez a tortenet ennel komplikaltabb, de te meg ennel a kepletnel jobban leegyszerusited. Nalad vannak a megszallott, elnyomott, de josagos palesztinok, es a megszallo, verszomjas izraeli megszallok.

      • Tények? Ne röhögtess. Csupán a szokásos egybites felsőbbrendűségi duma, mintha ti übermenschek lennétek és a lopott, emberiesség elleni bűntetteket folyamatosan elkövető országotok pedig kritizálhatatlan. Bezzeg ti folyamatosan gyűlölködhettek mindenen, ami magyar és keresztény. Mint te is a firkálmányaidban.

  3. Az egyetemeken a nyálas balos / szélső balosokkal szimpatizálók körében szárnyal a BDS, de az Ír köztársaság kormánya odáig ment hogy még egy Izraeli termékeket bojkottáló törvény is sikerült keresztül nyomni a parlamentjükön. Mondjuk ez nem meglepő az Írek többsége mindig is pro Izrael párti volt. Palesztin fan-ok…

  4. A bojkott mozgalma jogos politikai tiétakozás a korábban sosem létezett, lopott földön háborús és egyéb bűncselekmények árán létrejött cionáci állam ellen, amely most is egy újabb bűncselekmény elkövetésére készül. Joga van bárkinek az izrael elleni bojkotthoz és kritikához, tiltakozáshoz!

  5. A „BDS” az, amikor a fagyi visszanyal. Zsidók is hirdettek bojkottot a német árukra 1933-ban.