Izraelben tavasszal valószínűleg újabb választásokra kerül sor. A hónapok óta lassan már megszokottnak számító belpolitikai válság közepette, a tengerentúlon beiktatására készülő demokrata Joe Biden és győzelmét formálisan el nem ismerő Donald Trump elnökségének záró hetei körüli spekulációk nyomán felbolydult a Közel-Kelet. Nagy Gabriella elemzése.
Az Izraeli Védelmi Erőknél mindenesetre különleges készültséget rendeltek el, de a belső izraeli forrásokra hivatkozó jelentések szerint nem feltétlenül Trumpnak a múlt héten a New York Timesban meglebegtetett lehetséges iráni támadása, hanem az Izraellel szembeni esetleges iráni megtorlások miatt, amelyeket közvetve vagy közvetlenül szíriai, gázai és libanoni megbízottak útján hajthatnak végre.
Donald Trump alapvetően külpolitikára erősítő elnöksége alatt a Közel-Keletnek és az izraeli-arab normalizációnak fontos szerep jutott. A novemberi újraválasztására készülő Trump a kampány finisében az Izraellel való diplomáciai kapcsolatok felvételére néhány hét alatt beszervezte az Egyesült Arab Emírségeket, Bahreint és az izraeli–arab normalizációt Ábrahám-egyezmény néven keretbe foglalta.
Az egyértelműen kétállami vízióra és az izraeli telepek valamint a Jordán-völgy annektálására irányuló évszázad béketerve Rámalláh és Gáza együttes ellenállásán kívül Teherán nemtetszésére is számíthatott. Brüsszel szokásához híven feltételekhez kötve, az Ábrahám-egyezményt biztató kezdetként üdvözölte, amennyiben a palesztinokkal való tárgyalások újrafelvételét is maga után vonja.
A közel-keleti viszonyok átrendezését Trump üzleti és az öböl-államok a térséget fenyegető iráni agresszió elleni közös érdek-összefogására alapozta, amelyet Izraellel és a közel-keleti béketervével hozott közös nevezőre. Hab a tortán, hogy Trump jelentős harci fegyverek és 50 darab F35-ös eladásával olajozta meg Abu Dzabi diplomáciai jóindulatát, amely kedvezményekre Rijád és Doha is igényt tartana hasonló, Izraellel kötendő normalizációs megállapodásért cserébe.
Trump arra számított, hogy amennyiben ellehetetleníti az arab államok eddigi ellenállásának fő okát, vagyis az öböl-államok szemében eddig tabu témának számító palesztin tényezőt, akkor rövid időn belül a — nem mellesleg Izrael számára a legnagyobb diplomáciai csúcsnak számító — szaúdiak is csatlakoznak a klubhoz.
Trump lezáratlan négy éve után innen fogja átvenni Joe Biden a stafétát, de amint azt Mike Pompeo külügyminiszter legutóbbi nyilatkozatában is megerősítette, egészen más külpolitikai felállással megfűszerezve, mint amilyet Biden alelnöksége alatt néhány éve még maga mögött tudhatott.
Nem mellesleg Joe Biden megválasztása miatt a palesztin vezetők nem győznek hálálkodni Allahnak, miközben abban reménykednek, hogy anyagi és minden egyéb gondjaik egycsapásra megoldódnak. Biden azonban minden palesztin-barát jó tulajdonságát egybevetve korántsem egy újabb Obama, hanem elkötelezett Izrael-párti nézeteiről ismert. A palesztinok számos gesztus bevetésével igyekeznek úgy viselkedni, hogy a washingtoni kormány számára megkönnyítsék Trump közel-keleti intézkedéseinek számukra kedvező visszaforgatását.
A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász négy év szigorú Trump-ellenes elzárkózás után hirtelen visszaállította a béketerv miatt májusban részéről felfüggesztett izraeli polgári és biztonsági együttműködést, és megállapodás született a zsidó állam által a nevükben beszedett adóbevételek újbóli átvételéről is.
Diplomáciai vonalon az Izraellel kötött normalizációs megállapodások bojkottja miatt visszahívott palesztin nagykövetek is visszatérhettek az Egyesült Arab Emírségekbe és Bahreinbe.
Biden jóindulatának elnyerése érdekében Rámalláh állítólag az Izrael-ellenes uszítás felülvizsgálatára is hajlandó lenne a palesztin kormányzati médiában. A legjelentősebb politikai változás azonban a Palesztin Hatóság által az izraeli börtönökben tartózkodó palesztin foglyoknak és az izraeli katonák által megölt palesztin terroristák családjainak fizetett juttatások rendszerére irányul.
A Külkapcsolatok [palesztin] Tanácsa múlt heti rendezvényén Mohammad Stajje palesztin miniszterelnök ugyan megvédte a juttatásokat jóléti rendszerként hivatkozva rájuk, de azt is hozzátette, amit korábban sohasem, hogy „ha szükség van néhány változtatásra”, a palesztinok készek fontolóra venni.
A palesztinok legérzékenyebb pontjának számító, a Stajje által nevezett juttatási rendszert a Trump-kormány úgy nevezte, hogy „gyilkosság fizetésért”, amelynek a két évvel ezelőtt ratifikált Taylor Force Act törvény vetett véget.
A palesztin vezetés megelőlegezett gesztusai ellenére és a Joe Biden mit fog tenni vagy nem körüli találgatásokhoz képest jelenleg sokkal nagyobb figyelmet kap, hogy Donald Trump mit fog tenni közel két hónapos hátralévő hivatali ideje alatt és az, hogy milyen hatással lesz a régió biztonságára.
A Times szerint úgy tűnik, hogy Trump meg van győződve arról, túl kockázatos lenne egy Irán elleni közvetlen támadás. Beni Ganz izraeli védelmi miniszter azonban az elmúlt két hétben kétszer is beszélt amerikai kollégájával, a jelenleg megbízott státuszban lévő Christopher Millerrel, állítólag Szíriáról és a közelmúltbeli védelmi együttműködési megállapodásról.
Közel-keleti útján Pompeo Jeruzsálemet is útba ejtette, majd néhány nappal később Benjamin Netanjahuval egy majdnem titkos szaúd-arábiai látogatáson találkozott Mohammed bin Szalman trónörökössel, az iráni agresszióval kapcsolatos kérdéseket, valamint a kapcsolatok normalizálásának lehetőségét megvitatva.
A héber médiában megjelent riportok szerint Izrael elvárja legfőbb szövetségesétől az előzetes tájékoztatást minden Irán elleni amerikai lépés előtt, de attól tartanak, hogy amennyiben ez meg is történik, nem lesz elegendő idő a felkészüléshez, ezért
az izraeli kormány jobbnak látta az előzetes készenlét elrendelését, számításba véve egy ilyen forgatókönyvet is.
A washingtoni elnökcsere annak ellenére, hogy Biden nem kifejezetten a külpolitikára helyezné a hangsúlyt, ahogyan Pompeo már jelezte, mégis kénytelen lesz ezt tenni, a megváltozott helyzetre való tekintettel.
A NATO tagállamai közül utolsóként Recep Tayyip Erdogan török elnök gratulált Bidennek, és nem véletlenül. A török médiában megjelent elemzés szerint a Biden-kormány külpolitikai prioritásai és világnézete igencsak távol áll a török kormányétól.
Az Egyesült Államoknak a régióban az orosz és az iráni erők ellensúlyozására szüksége van szövetségesére, Törökországra, de Biden és Erdogan között várhatóan feszült helyzetekre lehet számítani. A török elnök emlékezetébe bizonyára élénken bevésődött közös diplomáciai múltjuk, amikor nem is olyan régen Biden „autokratának” nevezte, és kilátásba helyezte, hogy támogatni fogja ellenzékének ellene irányuló erőfeszítéseit. Biden arra is utalt, hogy Törökország segítette az ISIS felemelkedését azáltal, hogy a külföldi harcosokat átengedte a határon Szíriába. A diplomáciai baklövés végül Biden hivatalos bocsánatkérésével zárult.
Bidennel ellentétben Erdogant a lehető legszorosabb kapcsolat fűzi Trumphoz, aki megakadályozta a Törökország elleni szankciók végrehajtását az Iránnal folytatott nem kifejezetten szalonképes üzleti kapcsolatai és az orosz SZ-400 rakétavédelmi rendszer megvásárlása miatt.
Ráadásul, ami Biden esetében biztos nem fog megtörténni, Trump szinte szabad kezet adott Erdogannak Szíriában. A héber médiában jelenleg arra fogadnának, hogy Biden a török gazdaságot károsító szankciók bevetésével csorbítana a NATO-szövetséges nemzetközi presztízsén.
Elemzők ugyanakkor úgy vélik, nem valószínű, hogy Biden végsőkig feszítené a húrt vélhetően azért, mert Erdogan pragmatikus is tud lenni, ha nagyon akar. Erre utal a homályos utalás a demokratikus reformhullám bevezetésére és a baráti üzenetek küldözgetése Brüsszel és Washington felé, mondván, hogy Törökország helye Európában van, és hogy szorosabban akar együttműködni az Egyesült Államokkal. A szavakon túl az is nagy kérdés, hogy Erdogan a Biden-kormánnyal való válság elkerülése érdekében hajlandó lenne-e befagyasztani az Oroszországgal kötött SZ-400-as megállapodást.