Konzekvens önfeladás

A német szociáldemokraták a Német Szocialista Egységpárt kommunista utódpártjával kívánnak koalícióra lépni.

Aktivitással teli hétre pillanthat vissza a német szociáldemokrácia: A vezetőség kinevezte Olaf Scholzot, a jelenlegi CDU-SPD-nagykoalíció pénzügyminiszterét a szociáldemokraták kancellárjelöltjének. A következő szövetségi választás ugyan csak egy év múlva lesz, de Scholz jelölésével egy másik eseményt kívánt a pártvezetőség ellensúlyozni: Ugyanezen a héten a két pártelnök, Saskia Esken és Walter-Borjans tudatosan – kísérleti ballonként – kiszivárogtatták, hogy

a következő választás után nem látják akadályát a Die Linke-vel való koalícióra lépésnek.

A Die Linke a volt Német Szocialista Egységpárt utódpártja, amely az NDK összeomlása óta semmit sem változtatott kommunista programján.

Eddig papíron a demokratikus pártok között konszenzus volt, hogy a továbbra is totalitárius programot követő párttal legalábbis szövetségi szinten nem lépnek koalícióra. A szövetségi államok szintjén ez az elhatárolódás már régen nem működik. Emlékezzünk csak a türingiai komédiára, amelynek folyamán Merkel asszony elkergettette a választott szabaddemokrata miniszterelnököt, hogy Bodo Ramelow, a Die Linke türingiai elnöke ülhessen a miniszterelnöki székbe – a CDU támogatásával és annak ellenére, hogy a Die Linke elvesztette a választásokat.

Türingia szélsőbalos miniszterelnöke is megszavazta a szélsőjobb jelöltjét

Ha az AfD megszavaz egy liberális jelöltet, abból botrány van. Ha egy szélsőbalos miniszterelnök megszavaz egy AfD-st, abból nincs.

De ezzel még nem ért véget a történet. Pár nap múlva jelentkezett Ralf Stegner, az SPD-n belüli szélsőbal leghangosabb képviselője, és kijelentette, hogy pártja jövőjét a Die Linke-vel való fúzióban látja. Vízióját azzal indokolta, hogy „a demokratikus baloldal megosztottsága csak a konzervatív és szélsőjobb pártoknak használ.” Majd hozzáfűzte: „Az nem normális állapot, hogy a baloldali politika megosztott”. Valahogy

nagyon hasonlóan érveltek a szovjet megszállók is, amikor 1946-ban erőszakkal kikényszerítették, hogy megszállási területükön, vagyis az NDK-ban, a két párt, a kommunista és az akkor még független szociáldemokrata párt egyesüljön, és így sikerült létrehozni a Német Szocialista Egységpártot.

A Die Linke-hez való közeledés egyrészt természetes: Az SPD időközben annyira baloldali lett és olyan mértékben maga mögött hagyta programjának maradék polgáriságát, hogy alig található igazán jelentős ellentmondás a Die Linke programjához képest. Másrészt a koalíció, illetve az összeolvadás válasz lenne az SPD választási dilemmájára.

Jelenleg szinte elképzelhetetlen, hogy 2021-ben ismét egy CDU-SPD-koalíció alkosson kormányt.

Először is azért, mert a szocdemek jelenlegi választási eredményei azt sugallják, hogy ebben a felállásban nem lesz a két pártnak többsége. A véleménykutatások valahol 12 és 15 % között látják az SPD-t, és nagyon valószínű, hogy ez az eredmény még romlani fog, hacsak a párt nem változtat mostani beállítottságán, de ennek semmi valószínűsége sincs.

Nem létezik olyan koalíció, amelyben elképzelhető lenne, hogy a kancellár az SPD soraiból kerüljön ki, hiszen mindig a legerősebb párt joga, kancellárt kinevezni. Scholz jelölése ezért nem más, mint jelentéktelen propaganda. A Zöld párt jelenleg erősebb mint az SPD, és ezen 2021 őszéig előreláthatólag semmi sem fog változni. Vagyis egy Zöld-SPD-Die Linke-koalíció esetében sem lesz Scholz kancellár. Viszont ha az SPD és a Die Linke fúzionálna, akkor már egészen más lenne a helyzet. De ez is csak vágyálom, mert a Die Linke sohasem támogatná Scholzot, és a legfőbb akadály az, hogy a három pártnak jelenleg kilátása sincsen a parlamenti többségre. A CDU – és elsősorban Merkel – már régen eldöntötte, hogy a jövőben a Zöldekkel fog koalíciót alakítani. Tulajdonképpen Merkel személyében a Zöldek már eddig is hatalmon voltak és jóval nagyobb befolyásra tettek szert, mint bármelyik a kormányban képviselt párt.

Igazi koncepciós pert rendeztek a német szocdemek

Ennek a realista politikusnak nincs helye a 68-asok fantáziavilágában, a demokratikus szocializmusról ábrándozók pártjában. Krisztina Koenen publicisztikája.

Olaf Scholz jelölése ezért nem több mint csali a szociáldemokraták csalódott polgári választóinak irányába. Mi sem bizonyítja jobban, hogy csak látszatgesztusról volt szó, mint Esken egyúttal közzétett nyilatkozata, miszerint a szociáldemokraták akár egy Zöld kancellárt is elfogadnának, csak hogy hatalomra kerülhessenek. Igazából a polgári választók csalogatása sem fog működni, mivel Scholz mint pénzügyminiszter az államosítás, az eladósodás, az újraelosztás minisztereként működött, úgyhogy sohasem volt különösebb vonzereje a konzervatívabb választók irányában. Az ő nevéhez fűződik többek között az új ingatlanadó kidolgozása, amelyik a kis lakás- és háztulajdonosokat fogja legkeményebben sújtani. Esken javaslatát, hogy vessenek ki egy egyszeri „szolidaritási hozzájárulást” a „szupergazdagokra” (hogy kik lennének azok, a pártelnök nem határozta meg), Scholz még csak nem is kommentálta.

Hogy mit ígér egy Zöld-SPD-Die Linke-koalíció, azt a választók Berlinben már évek óta tapasztalhatják: A lakáspiac „társadalmasítását”, a közlekedés teljes összeomlását, a törvényen kívüli zónák és az arab-afrikai klánok térnyerését, az ultrabalos eröszakos ház- és területfoglalások nagy számát, a konzervatív és kritikus személyiségek elleni merényleteket, és így tovább.

A régi, munkás- és szegénypárti SPD-ből immár semmi sem maradt meg.

A párt minden intézkedést támogatott, amelyek az egyre mélyülő gazdasági válságot előidézték: az u.n. energiafordulatot, az autóipar elleni hadjáratot, a határtalan migrációt és a gazdaságot fojtogató bürokratikus intézkedések tömkelegét. És miközben Merkel már régen elbúcsúzott népétől a „nagy ökologikus transzformáció” romboló álomvilágába, ahova minden párt (a kiátkozott AfD-n kívül) hűségesen követte, egyelőre senki sincsen, aki a politikai szintéren az egyszerű emberek normális világát képviselné.

Az SPD két új pártelnöke még baloldalibbá és zöldebbé tette a haldokló pártot, és így a Die Linke-vel való összeolvadás konzekvens lépés a teljes önfeladás irányában.

Német szociáldemokrata harakiri

A két jelentéktelen pártelnök csupán báb egy hataloméhes ifjúkommunista kezében. Krisztina Koenen publicisztikája.