Német szociáldemokrata harakiri

A Borjans-Esken páros győzelmét az ifjúszocialisták kommunista vezérének, Kevin Kühnertnek köszönheti. Hálából Kühnert bekerült az SPD legfelsőbb vezetésébe, ahol eddigi követeléseiért, a nagyipar és az ingatlangazdaság államosításáért fog harcolni.

Hat hónap telt el azóta, hogy Andrea Nahles menekülésszerűen lemondott a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki pozíciójáról és minden egyéb pártfunkciójáról. Rövid elnöksége alatt a párt minden választáson egyre kevesebb szavazatot kapott, már előtte elvesztette addigi szavazóinak mintegy felét, és Nahles teljességgel tanácstalan volt, hogyan lehetne ezt a folyamatot megállítani, illetve visszafordítani.

A szélsőbalos és öko-totalitárius pozíciókat már mások (a posztkommunista Die Linke és a Zöldek) foglalták el, és Nahles számára még voltak határok, amelyeket nem kívánt átlépni.

Persze meg lett volna annak a lehetősége, hogy a párt a volt szociáldemokrata eszméket elevenítse fel, és a volt választók érdekeit vállalja fel ismét – eszméket és érdekeket, amelyeket a német szociáldemokrácia valaha képviselt. De akkor persze elsősorban a tömeges és ellenőrizetlen migráció ellen kellett volna fellépni.

Vagy a technikai és tudományos fejlődés képviselőiként felvehették volna a harcot a zöldek dühödt civilizációellenes hadjáratával szemben.

Ehhez persze szembe kellett volna szállni a politikai és a médiaelit nagy részével, és vállalni azt, hogy valószínűleg reakciósnak és nácinak bélyegzik majd meg őket. Ezt az SPD nemcsak hogy nem merte megtenni, de a funkcionáriusok egy radikális kisebbsége a szocialista ifjúsági szervezet nyomására egyre balrább terelte a párt akkor még tanácstalan vezetését.

Greta és a zöld forradalmi rombolók

A világvégéről szóló látomások veszélyesek, mert abszolút felelőtlenségre és dühös rombolásra csábítanak. Krisztina Koenen publicisztikája.

Miután Nahles menekülése folytán a párt vezetés nélkül maradt, a radikálisok azt találták ki, hogy a tagság – a totális demokrácia nevében – maga válasszon magának elnököt. Persze nem egyet, hiszen haladó szelleműek között csakis kettős vezetés volt elképzelhető: egy nőt és egy férfit, hogy a kvóta meglegyen.

23 idegölően unalmas regionális konferencia és egy tagsági szavazás után már csak két páros maradt a ringben: Olaf Scholz, a regnáló pénzügyminiszter, oldalán Klara Gleywitz-cel, egy ismeretlen kvótanővel, valamint a későbbi győztes duó, Norbert Walter-Borjans és Saskia Esken, két másod- és harmadrangú politikus, akik a választási kampány során szélsőbalos nézeteikkel tűntek ki az amúgy is balos vetélkedők közül.

A párt 430 ezer tagjából a felénél is kevesebben, 216.721-en mentek el szavazni, a győztes páros a szavazatok 53,6 százalékát kapta. A tagság felének a fele szavazott tehát a végül győztes párra. A hétvégi pártkongresszuson Walter-Borjans 89,2 százalékot kapott, Esken 75,9-et, ami szociáldemokrata léptékkel mérve mérsékelt eredménynek számít. Még a szokásos tapsvihar is elmaradt.

A Borjans-Esken páros győzelmét az ifjúszocialisták (JUSO) kommunista vezérének, Kevin Kühnertnek köszönheti. Ez a Robespierre típusú politikus gondoskodott arról, hogy az ifjúszocialisták (80 ezer szavazó) egységesen rájuk voksoljanak.

Hálából Kühnert bekerült az SPD legfelsőbb vezetésébe, ahol eddigi követelésiért, a nagyipar és az ingatlangazdaság államosításáért valamit a gyűlölt ún. Harz-törvények ellen kíván harcolni. (Ezek a törvények a szociális, illetve munkanélküli segély folyósítását valamilyen teljesítményhez kötik.)

A két jelentéktelen pártelnök csupán báb a hataloméhes ifjúkommunista kezében, aki saját állítása szerint a pártelnökségre pályázik.

A két megválasztott pártfőnök a választási gyűléseken egy – a szocializmus történetéből jól ismert programon kívül – a nagykoalíció azonnali végét követelte. Erről aztán a pártkongresszuson már szó sem esett. Feltehetőleg attól tartottak, hogy a CDU esetleg kapva kap az alkalmon, és egy kisebbségi kormányt alakít. Ez a CDU számára egy bizonyos függetlenséget jelentene és véget vetne a szociáldemokraták szünet nélküli zsarolásának.

Saskia Esken és Norbert Walter-Borjans, a párt két új vezetője. Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba

Hogy a direkt kilépést megkerülje, az SPD a pártkongresszuson csupa olyan követelést fogadott el, amelybe egy tisztességes CDU sohasem egyezhet bele: egy új vagyonadó kivetését, a már eddig is abszurd klímaadók további emelését, az üzemanyagok árának még magasabbra emelését, a minimálbér 12 euróra való felemelését és mindazoknak a rendelkezéseknek a visszavételét, amelyek eddig a természeti tájaknak a klíma nevében történő még erősebb tönkretételét megakadályozták.

Azt is nehezményezik, hogy a CDU eddig nem volt hajlandó további államhiteleket felvenni, és így az eladósodás mértékét növelni. (A német államadósság 2018 végén 1.916.638.000.000 eurót tett ki, fejenként 23.104 eurót. )

Hogy mire kívánnák a szociáldemokraták a befolyt pénzt kiadni? Például feminista pornófilmek forgatására és forgalmazására, valamit az óvszerek és az orális szexnél használatos fóliák ingyen osztogatására.

De hát ki is ez a két politikus, akit most a sors a szociáldemokraták élére sodort? Walter-Borjans Észak-Rajna-Vesztfália pénzügyminisztereként (2010-2017) főként arról ismert, hogy az alkotmánybíróság háromszor is alkotmányellenesnek minősítette az általa előterjesztett éves költségvetést, mivel az túl magas eladósodáshoz vezetett volna. Walter-Borjansnak egyébként így is sikerült regnálása végére a szövetségi állam eladósodását új rekordmagasságra feltornászni.

Ezenkívül arról is elhíresült, hogy az adócsalás elleni harc ürügyén, hatalmas összegekért, a svájci bankok ügyfeleinek adatait tartalmazó lopott adatbázisokat vásárolt egy köztörvényes bűnözőtől. Walter-Borjans soha sem tette ki magát egyetlen választásnak sem.

Még ennél is abszurdabb Saskia Esken eddigi pályafutása. Indult ugyan néhány választáson, de sohasem kapott 18 százaléknál több szavazatot, úgyhogy sohasem jutott be saját erejéből a parlamentbe, erről egy szerencsés listahely gondoskodott később.

Eddigi legmagasabb funkciója egy Baden-Württemberg-i szülői munkaközösség helyettes elnöki pozíciója volt.

Egykori munkaközösségi tagok tanúsága szerint kiállhatatlan és veszekedős személy, akinek majdnem sikerült a közösséget felrobbantania. Különben az államszocializmus eszméjének buzgó hirdetője, annak történetében saját bevallása szerint semmit kivetnivalót nem lát. Ez minden, amit el lehet róla mondani.

„Példátlan trükközés”: otthagynák Merkelt a német szocdemek?

Felháborodott Ursula von der Leyen védelmi miniszter jelölésén Sigmar Gabriel egykori alkancellár és külügyminiszter.

Hová fogja ez a páros a már amúgy is haldokló SPD-t vezetni? Választott taktikájuk a CDU-val szemben esetleg még eredményes is lehet. Hiszen egy kérdésben teljes érdekazonosság van a két párt között:

minden áron el akarnak kerülni egy előrehozott választást, amely során minden bizonnyal drámai veszteségeket szenvednének el.

Itt több ezer funkcionárius és bürokrata egzisztenciája forog kockán, olyan embereké, akiknek semmilyen használható képzése, illetve foglalkozása nincsen. Túlélési ösztönük arra készteti őket, hogy bármit elfogadjanak, csak kitartson a nagykoalíció 2021-ig. Ugyanígy Merkel is gyakorlatilag mindenre hajlandó a hatalom megtartásának érdekében. Az így elodázott választás valószínűleg mindkét párt végéhez fog vezetni, de

ez az egzisztenciájukért harcoló bürokratákat egyáltalán nem érdekli. Csak egy dolog van, ami még kevésbé érdekli őket, és ez az ország sorsa.

Egyes megfigyelők szerint az SPD az újabb balratolódással a Die Linke-vel való egyesülésre készül, úgymond kicsinosítják a menyasszonyt a frigy előtt. És valóban sok szól amellett, hogy ez reális eshetőség. Ezzel 30 év után újból feltámad majd a Német Szocialista Egységpárt, csak most már az egyesített Németországban.

Amiről sem a választási folyamat során, sem a szociáldemokrata pártkongresszuson szó sem esett, az az ország legégetőbb problémája, a korlátlan migráció és következményei. Egyedül a kongresszusi hétvégén a következők történtek:

egy afrikai megfojtott egy 14 éves kislányt, egy migránsbanda agyonvert egy augsburgi tűzoltót, Stuttgartban fényes nappal leszúrtak egy 77 éves hölgyet, ezenkívül számos más késes atrocitás történt, szerencsére halálos áldozatok nélkül.

Az ehhez hasonló gyilkosok, ha esetleg sikerül elfogni őket, jó eséllyel azzal számolhatnak, hogy sohasem fogják őket bíróság elé állítani. A baloldaliak által szinte teljességgel uralt jog- és államapparátus alig tesz valamit a német lakosság védelméért. Ezekben a napokban került nyilvánosságra, hogy az államügyészség nem fog vádat emelni az ellen az afrikai ellen, aki egy kisfiút és a mamáját Frankfurtban a vonat elé lökte és a kisfiút meggyilkolta, mivel a gyilkos „szellemileg zavart”.

Pártok, amelyek ezt eltűrik, megérdemlik, hogy a történelem szemétdombján végezzék. Remélhetőleg minél előbb, mert már nem maradt sok időnk. Az ország mind társadalmilag, mind gazdaságilag hatalmas sebességgel esik szét. De legalább lesz ingyen óvszer és feminista pornó.

A német szociáldemokrácia megérdemelt vége

Az egyre inkább szélsőbaloldali és zöld irányba sodródó nagy múltú néppárt nem foglalkozik az átlagemberek egyre súlyosbodó gondjaival. Krisztina Koenen írása.