Várható annektálás, váratlan palesztinok, méltatlan kiközösítés, téveteg népiek, meghasonlott értelmiség, vészjósló Lenin-szobor, iszlamista parti-arcok, vitamentes egyetemek, judeo-keresztény apáknapja. Az elmúlt hét izgalmas olvasmányainak összefoglalója Neokohn cikkek környezetbarát újrahasznosításával.
Nagy Gabriella az annektálás várható bejelentése előtti napokban arra lett figyelmes, hogy két szinten folyik most az izraeli kommunikáció: egy kifinomult diplomáciain, meg egy szókimondó, a telepesekhez igazodó hazai médiafronton.
Amichay Mihály Éva arra az Európában figyelmen kívül hagyott jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy a palesztin autonómia lakosságának többsége, ha csendben is, de kifejezetten örülne, ha Izrael megszabadítaná őket a jelenlegi vezetőiktől, akiket a helyi törzsi viszonyok felrúgásával ültettek a fejükre az osló-i „békefolyamat” keretében. Szerinte érdemes tudomásul venni, hogy a Közel-Kelet szabályai nem az európai értelmiség értékrendjéhez igazodnak.
Somogyi Zoltán a Trianon 100 éves évfordulója alkalmából készült Bayer Zsolt-Gulyás Márton beszélgetés megtekintése után arra buzdít, hogy nem kell száz évre beleragadni egy, már a kialakulásakor silány, terméketlen és gondolkodó emberek számára méltatlan kiközösítésbe, mely a népies-urbánus törésvonal hamis, paradox interpretációján alapul.
Pelle János riposztjában vitatja Somogyi relativizáló érvelését, mivel szerinte a „népiek”, nemhogy kevesebb, de több tragikus politikai hibát követtek el, gyakrabban tévedtek meg a 20. század folyamán, mint az urbánusok.
Jánosnak a nyugati értelmiség jelenkori meghasonlásáról sincs túl jó véleménye, úgy véli, hogy mély identitásválságról tanúskodik a feketékkel és a „harmadik világ” népeivel szembeni „társadalmi bűntudat” gerjesztése, mely tulajdonképpen csak 1945 óta létezik. Igaz, azóta átalakult, új formát öltött, és bizonyos értelemben szembefordult önmagával.
Krisztina Koenen számára Németországban nem sok jót ígér a jövőre nézve a baloldali antifa és a radikális migránsok közötti szövetség, melynek forradalmi szelleme olyan győzedelmesen tör előre, hogy Nyugat-Németországban már egy jókora Lenin-szobrot is emeltek a néhai tömeggyilkos emlékére.
Krisztina számára némi vigaszt jelent, hogy a stuttgarti vandalizmus elleni felháborodást nem sikerült teljesen elnyomni, és az eseményeket átértelmezni, annak ellenére, hogy a hatóságok megpróbálták fiatalos parti-randalírozásnak beállítani, hogy 500 „fiatalember” — Allah Akbar kiáltások kíséretében — a szó szoros értelmében szétverte Stuttgart belvárosát és kirabolt több üzletet, többek között egy ékszerboltot.
Hajdú Tímea az amerikai elit egyetemeken dúló baloldali, progresszív véleménydiktatúrát ostorozza, amely néhány évtized alatt szisztematikusan kiszorította a kampuszokról a vitakultúrát, ahol sorozatban alázzák porig, üldözik el, és teszik tönkre a szabadgondolkodó és konzervatív oktatókat. Szerinte ott már nem az igazság keresése zajlik, hanem „harc a fasizmus ellen.”
Megyeri A. Jonatán emlékeztetett, hogy a zsidó filozófia azt tanítja, hogy az ember a szüleit az év minden napján tisztelje, az apák napja, és persze az anyák napja is, hordoz olyan értékeket, melyek a judeo-keresztény kultúra alapját jelentik.
Előző összefoglalónk itt olvasható:
