Különleges bejelentésre készül Donald Trump a közel-keleti béketervvel kapcsolatban, nyilatkozta Kellyanne Conway, az elnök tanácsadója tegnap a Fehér Ház udvarán. Úgy tűnik, az izraeli annektálási tervek miatti nemzetközi feszültségre és a média találgatásaira ez a bejelentés lehet a végső válasz.
Trump előrevetített közel-keleti bejelentése záróakkordja lehetett volna annak a magas szintű megbeszélésnek, amit Washingtonban a héten tartottak Jared Kushner, Mike Pompeo külügyminiszter, Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó és az USA izraeli nagykövete, David Friedman, valamint Avi Berkowitz, a Fehér Ház különleges megbízottja részvételével.
A várakozásokkal ellentétben az amerikai elnök bejelentése a “közös nevezőre jutás hiánya miatt”, elmaradt. Berkowitzal együtt Friedman nagykövet is dolgavégezetlenül utazott vissza Jeruzsálembe további egyeztetésre a miniszterelnökkel és váltótársával Ganzcal.
Ugyanazon a napon Jason Greenblatt, Trump korábbi béketárgyalásokért felelős megbízottja a Shurat Hadin online kerekasztal beszélgetésen kijelentette:
annak ellenére, hogy érhető az izraeli társadalom erős megosztottsága, Izraelnek hálásnak kellene lennie, mi több fel kellene hagynia az amerikai elnök és a béketerv támadásával.
A magyar felmenőkkel is rendelkező Greenblatt nyilatkozata szolgál némi magyarázattal az elmaradt amerikai elnöki bejelentésre, egyben üzenet a telepesek érdekvédelmi ernyőszervezete, a Jesa Tanács, és különösen néhány szószólójának pikírt kiszólására, akik az elmúlt hetekben az izraeli médiában béketerv-ellenes hadjáratot indítottak.
Jesa-harcosok a médiában
A januári Trump-féle béketerv bejelentése után az annektálás (tehát az izraeli szuverenitás kiterjesztésének) választási ígéreteken túlmutató elhatározása a Netanjahu-Ganz egységkormány megalakulása után vált kézzelfoghatóvá.
Az egységkormány megállapodása szerint Netanjahu július elsején – amerikai koordináció mellett – a Knesszet elé viheti a szuverenitás ratifikálását, megszavazására azonban a koalíciós partnerek esetében (sincs) írásba foglalt kötelezettség.
A politikai előzményeket és a Jesa Tanács várható reakcióit figyelembe véve a miniszterelnök két hónappal ezelőtti bejelentése több vonalon, akár a saját koalícióján belül is ellenállásra számíthatott.
Netanjahu részben, Ganz és Gabi Askenázi (Kék-Fehér) külügyminiszter a kezdetektől fogva ragaszkodott a Trump-féle tervhez, azzal a kikötéssel, hogy a zsidó állam biztonsági szempontjai abszolút elsőbbséget élveznek (Jordán-völgy annektálása). Az is nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök és Ganz közötti béketerv-értelmezési ellentétek kevésbé számítanak áthidalhatatlan különbségnek, mint a Jesa ellenzéki hadjárata.
Utolsó simítások – média és diplomácia
A márciusi választások és a koronavírus-korlátozások után a Jesa (telepes) Tanács képviselői hatpontos kiáltványukban még elismerték az amerikai erőfeszítéseket, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy a közösségek feletti szuverenitás kiterjesztése izraeli belügy, külső hozzájárulásra (akár amerikaira) nincs szükség.
Ahogy teltek a hetek, a telepesek vezetői, élén David Elhajanivel (ő a Jordán-völgy Regionális Tanácsának vezetője) a médiában először a miniszterelnök, majd az amerikai elnök ellen indítottak támadást, mondván
“Trump nem barátja Izraelnek”, felszólítva a miniszterelnököt arra, hogy “ne hátráljon meg a szuverenitás ügyében”.
Az amerikai elnököt támadó éles hangú vádaskodásoktól Netanjahu azon nyomban elhatárolódott. Elhajani azonban nem vett vissza a hangnemből, újabb célpontja Trump veje és a béketerv első számú mentora, mondván “Kushner hátbatámadta Netanjahut”, amikor tervébe belefoglalt egy Palesztin Államot, akár elméleti szinten.
| Minimálverzióra csökkent a tervezett annektálás mértéke?
A 12-es csatorna szerint Netanjahu arról értesítette Mahmud Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy a tervezett annektálás mértékét jelentősen csökkentették, és abba már nem tartozik bele a Jordán-völgy, csupán két-három zsidó település. Úgy tudni, Joszi Cohen Moszad-főnök ezt közölte Abdullah jordán királlyal a héten tartott találkozójukon is. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mely települések annektálását tervezi Izrael, de valószínűleg a három fő blokk lehet az: a Ma’ale Adumin (Kelet-Jeruzsálem), az Etzion Bloc (a fővárostól délre), és Ariel (Júdea és Szamária szívében). A 12-es csatorna a héten már idézte Gabi Askenázi külügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint Izrael mégsem annektálja a Jordán-völgyet Trump béketerve alapján. Az izraeli jog kiterjesztése az összes, 132 településre és a Jordán-völgyre a lehetséges második hullámban várható. |
A szuverenitás júliusi ratifikálásának utolsó hétében a feszült kül- és belpolitikai viszonyokhoz igazítottan két szinten folyt tovább az izraeli kommunikáció: egyrészt egy kifinomult diplomáciai, másrészt szókimondó, a telepesek igényeihez igazodó, hazai médiafronton.
Az előre bejelentett washingtoni magas szintű megbeszélés előtt Ron Dermer amerikai nagykövet a The Washington Postban megjelent véleménycikkben épített fel egy klasszikus diplomáciai hangvételű írást, amellyel a béketerv-ellenes izraeli hangokat próbálta tompítani, mondván, “a kétállami illúzió helyett el kell köteleznünk magunkat egy realisztikus kétállami megoldás mellett.”
Dermer diplomatikus sorait az Israel Hayom c. újság hazai fogyasztásra már egészen másfajta kontextusban adta tovább jobboldali olvasóinak, angol és héber nyelven.
Megváltoztatni a térképet
A Jesa-hadjárat hétvégi befejező fázisában Miri Regev (Likud) közlekedési miniszter és Joszi Dagan, a Somron Regionális Tanács és egyben a Jesa vezetője közös szamáriai körúton jelentették be a közúti összeköttetés meghosszabbításának tervét egészen a Jordán-völgyig. Dagan tényszerűen mutatta be az egyoldalú szuverenitáshoz igazított (kormány) projektet, mint olyan “történelmi döntést, amely megváltoztatja a térképet… és egymillió lakos betelepítése révén, virágzó turisztikai helyszínné válik, mint az ország központja…”
A miniszterelnök pedig bejelentette, hogy az egymáshoz közelítő kapcsolatok újabb jeleként Izrael és az Egyesült Arab Emírségek (a két ország között nincs diplomáciai kapcsolat) egészségügyi miniszterei bejelentést fognak tenni a két ország együttműködéséről a koronavírus járvány elleni küzdelemben.
A médiában ugyanaznap az is kiszivárgott: Joszi Cohen, a Moszad főnöke Ammanban tett látogatása során informálta a jordán királyt a szuverenitás közelgő bejelentésének kész tényéről, ahogyan Beni Ganz védelmi miniszter is a napokban konkrét utasításokkal fogja ellátni a biztonsági vezetést.
Konkrétumok tudomása nélkül és öt nappal a szuverenitás ratifikálása előtt azonban a különböző biztonsági szolgálatok erősen megosztott véleményen vannak a várható következményekkel kapcsolatban.
Végül a tegnapi nehéz nap végén derült ki az is, hogy a katonai szóvivő Hidai Zilberman dandártabornok, valamint Tamir Hayman vezérőrnagy, a katonai hírszerzés főnöke egy koronafertőzött társuk jóvoltából egyelőre karanténban tölti az elkövetkező pár napot.
Nagy Gabriella összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Isten áldása Izrael és a zsidó népnek öseinek szülöföldjének újrateremtésében .
Nem minden „telepes”, csak Elhayani és néhány vele egy húron pendülő flótás.
A telepes szót nem tudom értelmezni. Rendezett városokról, falvakról van szó. Aki járt ott az tudja miről beszélek.
Igen. Szerintem a „telepes” kifejezés önmagában véve derogáló, már-már vérvád szagú. Miért van az, hogy csak a zsidókra használják ezt a kifejezést is? Az összes toposz közül talán ez a legalattomosabb, ugyanis csak igen kevesek látják hogy mennyire végtelenül problematikus ez a szó. Ezzel is csupán azon hamis képet próbálják a zsidógyűlölők erősíteni, hogy a területeken, és az egész környéken a zsidók mintegy „gyarmatosítók” vannak jelen. Pontosan ezért kellene kerülni ennek a pontatlan és gúnyos kifejezésnek a használatát.
Pont ezért használják a telepes szót. Idegen, betolakodó, megszálló, elnyomó képzetét kelti.
Ezt az utolso tanacsodat, ha akarod, tovabbitom nehany, a „teruleteken” elo baratomnak (itt is akad a hozzaszolok kozott), de a „pontatlan es gunyos” kifejezest nem hiszem, hogy szivesen fogjak hallani.
Konyorgom, a vadnyugatot meghodito, lelkes, szorgalmas amerikai csak azert szimpatikus, mert a mitosz kialakulasakor meg nem volt internet. Ha ez ma tortenik, akkor az egesz liberalis vilag az indianokkal szimpatizalna, es az ENSZ naponta hozna hatarozatot a feher telepesek ellen.
Köszi! 🙂 Nem tudtam, hogy a hozzászólók között is van. Miért gondolod, hogy nem hallják szívesen?
Hangzás alapján azt gondolom, hogy magyarul valamiért különösen sértően cseng a jelenlegi zeitgeistben, angolul kevésbé, héberül nem tudom (mitjásev o mitnákhel?), de ez ugye mind szubjektív. Az igaz, hogy pl. a mandátumban is „close settlement” szókapcsolat szerepelt angolul, de szerintem pl franciául ez jobban csengett.
Ami angolul „…Article 4, close settlement by Jews on the land, including State lands and waste lands nor required for public purposes.”,
az franciául „l’article 4, elle encouragera l’éstablissement intensif des Juifs sur les terres du pays, y compris les domaines de l’État et les terres incultes inutilisées pour les services publics.”.
Igazad van a vadnyugatot illetően, és valószínűleg ez történt volna, ha lett volna internet már akkoriban. De egy másik rossz példa nem indokolja egy meglévő rossz gyakorlat meglétét. Az egyformán leegyszerűsítő, általánosító és ítélkező lett volna, mint amit Izrael ellen művel a világ jelenleg (is). Az amerikai pionerek közül sem volt mindenki gonosz, vagy vérszomjas, vagy népirtó, noha abban talán megegyezhetünk, hogy régebben könnyebben elsült egy-egy pisztoly. Azt hiszem amerikai elnök is volt, aki halálos párbajt vívott, az tehát sok szempontból egy másik világ volt. De igen, ma sem foglalkozik senki azzal, hogy pl az őslakos indiánok is háborúztak egymással is, még jóval a gonosz fehér ember érkezése előtt. És az is igencsak biztos, hogy egy alternatív valóságban, ahol technológiailag az amerikai kontinens lakosai fejlődtek volna, ott azok éppen ugyanúgy odamentek volna Európába leigázni az itteni, és adott esetben elmaradottabb őslakosokat, mint ahogy az fordítva történt. A történelmet, pláne az ilyen régi történelmi eseményeket kár vizsgálni a mai standardok alapján, bár odaát a szobordöntögetések kapcsán ugye most éppen ez történik… 🙂
Viszont a területek az más tészta, hiszen a zsidók/izraeliek elsősorban a régi otthonaikba költöztek vissza, ahonnan a jordán sereg elűzte őket 48′-ban, másodsorban pedig lakatlan területekre, „state land” vagy „waste land” jellegű területekre építkeznek. Ha nem, akkor a bíróság pedig működik, és igazságot tesz. A két történelmi jelenség tehát némileg hasonlatos, de egyáltalán nem ugyanaz.
Az általam preferált megnevezések pedig a „zsidók lakta település/zsidó városok” illetve „a területeken élő zsidók”. A területek helyett persze mindig lehet használni a Jehuda és Somron, esetleg Júdea és Szamária neveket.
Izraelben van egy intezmeny, a Heber Nyelvi Akademia, ami a szavak hasznalatat igyekszik szabalyozni. Javaslom, hogy irjal nekik. A baj csak az, hogy azok a telepesek, akikrol szo van, vagy legalabbis a „lelkesebbek”, nem hagynak, hogy elvegyek a harcos, a hazajat visszahodito uttoro jelkepet tukrozo, sugallo kifejezeseket, vagy nemzetkozileg szalonkepesebbe, PC-ve tegyek oket.
A Gus Katif lerombolt falvainak a korábbi kb. hétezer izraeli lakosának a letelepítése is nagyon nyögvenyelősen ment, pedig akkor egy buldózer (Árik Saron) volt a miniszterelnök.
Ma a zöld vonalon túl több mint 500 ezer zsidó él.
Egyszer már felmerült az az ötlet, hogy a megszállt területekből csak a nagyobb városokat és Gus Eciont kéne annektálni. A kisebb, elszigetelt települések lakói pedig mehetnek a Palesztin Belügyminisztériumba a palesztin állampolgárságuk rendezésére. (Ezt az ötletet egy ideig Bibi se tartotta képtelenségnek.)
Az izraeli baloldalon ma is sokan lelkesednek ezért a megoldásért, de mert időközben a baloldali pártok sorra követtek el harakirit, ez az elképzelés megvalósíthatatlanná vált.
Csak két – megosztó – alternatíva maradt :
– nincs annektálás, minden marad a régiben
– minden zsidók lakta település annektálása.
A telepesek magyar forditasan meg csak elbeszelgetek, de azt, hogy mit lehet, vagy mit kene csinalni a felmillio Izraelivel, nem tudok jobb tanacsokat adni, mint amit eddig a beketervek leirtak. Sajnos, az unokatestverek mar evtizedek ota kihatralnak ezekbol, es kozben folyamatosan no a zsido lakossag a teruleteken, igy a problema egyre megoldhatatlanabba valik.
Úgy tűnik, hogy a jövő időt
az idézett mondatban múlt időre cserélhetjük.
Jo, de ez nem vigasztal 🙂
Menjünk át Karcsikába.
Garantáltan kellemesebb asszociációink lesznek.
Mától szólíts Karcsikának.
Ha ez javit a helyzeten 🙂
Sajnos azt kétlem, hogy az akadémia hallgatna rám… 😀
De jó ez így, igazából az összes problematikus kifejezés közül, ez a legkevésbé káros.
Az altalatok kifogasolt kifejezesek (annekcio, telepesek, stb) mind pontosan olyan ertelmu heber szavak egyenes forditasa, mint amilyennek hangzanak magyarul. De ami egy izraeli fulenek, kulonosen ha jobboldali beallitottsagu, jol hangzik, az egy kivulallonak lehet, hogy pejorativ. Es ehhez azt is tudni kell, hogy ezek a kifejezesek, a telepulesek, stb. meg csak nem is a jobboldal „talalmanyai”. Mindez meg a Munkapart idejebol szarmazik, es akkor meg senki nem szamolt azzal, hogy milyen gubancca valik ez majd 50 ev alatt.
Minden kifejezést külön-külön kell nézni. Az annektálás úgy ahogy van, helytelen. A telepesek kifejezés még szódával elmegy. A megszállás szintén egy ilyen pejoratív kifejezés számomra, és esküszöm fel nem fogom épp ésszel, hogy egy szuverén állam miért vezet ilyen ütődött PR politikát. Az izraeli vezetés sajnos nem képes konzisztensen kiállni a saját érdekei mellett, és ezt jól mutatja a jelenlegi csiki-csuki állapot is. Valaki írta a ToI kommentszekciójába is, hogy az egésznek a lényege a határozottság: álljanak bele, vagy sem. Az hogy kerülgetik a forró kását, hogy nem fejezik ki érthetően a nemzetközi jogi álláspontjukat, hogy néha idenyalnak, néha oda, azzal végső soron saját maguk alatt vágják a fát.
Én tudom hogy a Munkapártnak ez alapvetően a politikája és részben csendes helyeslése mellett zajlott, mint ahogyan a mai napig is vannak Munkapárt szavazók (ha nem is sokan), a területeken belül is. És ugye az sem egy fekete-fehér dolog, hogy ki mit támogat, ki mit ellenez a területek kapcsán. Az egy viszonylag új fordulat, hogy a Munkapárt politikai „koalícióra” kényszerült átmenetileg a Meretzcel és társaival, mivel egyébiránt már eltűnt volna az urnák mélyében. A Meretz természetesen vehemensen ellenez minden telepes tevékenységet és fejlesztést a területeken
Hogy gubanccá vált-e vagy sem, azt nem tudom. Nem ez az alap probléma, sőt. Ha soha egy zsidó sem ment volna túl a „zöld vonalon” 67′ óta, akkor sem lenne szerintem sem béke, sem demilitarizált arab szomszédság. Ha így vesszük, akkor nem oszt, nem szoroz.
Nehez egyszerre olyan PR politikat folytatni, ami kielegiti a liberalis nyugati demokraciak izleset, es kozben segit a jobboldali blokkal megnyerni a valasztast.
Ami a Munkapart csendes helyesleset illeti, nem egeszen ertem kinek kellett helyeselniuk? 1977-ig a Munkapart volt hatalmon, csak az tortent, amit ok akartak. Az a helyzet, ami ma Ciszjordaniaban (bocs) van, teljes egeszeben a Munkapart produkcioja. Es az is teny, hogy nem volt jobb megoldas. Ez persze talan „vigasztal”, de nem egyszerusiti a helyzetet. Van egy „terulet”, durvan 3 millio lakossal, aminek az egyhatoda zsido. Es senki nem tudja, mit is kene csinalni ezzel a helyzettel.
Azt történt, amit ők akartak, de nem mindenhatóak. A kezdeti „telepesek” akkor is visszamentek volna egykori otthonaikba, lakóhelyikre, ha a Munkapárt a feje tetejére áll. Ennek ellenére nyilván nem zavarta őket, mert miért is zavarta volna őket? Tudták ők is, hogy ez így helyes. Ma más persze már a dörgés, mivel a világ Izrael-ellenessége a tetőpontra jutott.
Az túlzás, hogy senki sem tudja. Mondjuk úgy, hogy a legtöbben tudni vélik, csak a véleményeik szöges ellentétben állnak olykor egymással.
A 3 millió lakos, már ha arab, az arab részhez kéne tartozzon. A zsidó, meg természetesen Izraelhez. Ez szinte mindenki számára világos, kivétel a két szélsőséget: az egyik szélsőség mindent az araboknak akarna, a másik szélsőség mindent Izraelnek akarna. Ezeknek egyike sem kivitelezhető, de nem is kívánatos. Nincs más megoldás, mint a felosztás, már ha a status quot valaki fel szeretné oldani. Ha nem, akkor az idő Izraelnek dolgozik.
Az emberek vagyai vilagosak. A „hogyan” a kerdes. Mivel 2 es fel millio arabot annektalni egy demokraciaba ongyilkossag lenne, a szetszort, kis telepuleseket ki kene uriteni, mint Gus Katifban. Mar az is egy remalom volt, pedig azok szelidebb nepek voltak, mondjuk Gus Ecionhoz kepest.
Szerintem nem kéne kiüríteni, pont az utolsó mondatod miatt. Senkinek nem hiányzik egy ekkora társadalmi feszültség és rémálom. Így ha nem marad más, akkor marad a status quo. A történelmi lehetőséggel azonban mindenképpen tanácsos lenne élni, meglátjuk mit lép a Knesset.
A status quo azt jelenti, hogy orokre konzervalunk egy csomo undorito dolgot: a katonai megszallast, a palesztinokat, akik mediumok az irani es egyeb proxyhaborukra (lasd Gaza), es persze a belso feszultseget, ami egy orokre nyitott kerdes korul van.
A tortenelmi lehetoseg egy illuzio, egy valasztasi propaganda, amibol mar mindenki kihatral, Trump is es Bibi is. Trump raadasul nem is ugy gondolta, ahogy Bibi eladta azt a jobboldalnak. Trump azt hitte az ingatlanugynok eszevel, hogy egyreszt megfelemliti a palesztinokat, masreszt jo uzletet kinal nekik, igy majd ugranak a lehetosegre. De Trump, es korulotte senki nem ismeri az arabokat, igy aztan nem megy a dolog. Vagy ha majd megy is, csak lassan es ovatosan, ha nem basszuk el a jordaniai, a szaudi, az obolbeli es az egyiptomi kapcsolatokat.
A status quo azt jelenti, hogy „ez van”. Ha nincs megoldás, „final status negotiations”, akkor az marad, ami. De nem én tehetek róla, meg nem te, meg nem Izrael állama, hogy ez így van.
Hogy mi volt Trump motivációja, azt nem tudom, bár valóban lehetséges, hogy ezzel akarta tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a másik felet. Megjegyzem, ez abszolút nem hülyeség, és még mindig nem egy lejátszott meccs, avagy még mindig nincs késő ehhez. Abbasz a napokban alig tudott összegereblyézni pár alattvalóját ahhoz, hogy tüntessenek a lépés ellen. Magyarán, mint ahogyan azt a Yehezkeli interjú is megerősítette, úgy tűnik az ott élő araboknak nincs gondja se a lépéssel, sem pedig az izraeli fennhatósággal, sőt, ez utóbbit még sokuk keresi is.
A lépés ennek ellenére történelmi, mivel tudjuk, hogy előreláthatólag nem lesz még egy ilyen elnöke az USA-nak, ellenben olyan elnökük még lehet, mint amilyen Obama volt. Ha csak három nagyvárosnak rendezzük az ügyét, már az is előrelépés a semmihez, avagy a status quohoz képest. Én tehát így látom, jobb a lépés, mint annak kihagyása, és ironikus módon a lépés valóban a nemzetközi közösséget, és a világ antiszemitáit háborítja csak fel, míg a térségben élő arabokat vagy egyáltalán nem zavarja, vagy még egyenesen örülnek is neki (t. ha kapnak izraeli ID-t, de szerintem még munkavállalási engedélynek és munkalehetőségnek is örülnének).
Az semmit nem mond, hogy Trump, és a körülötte lévők közül senki sem ismeri az arabokat, avagy azok vezetőségét. Ez az elmúlt 50 évnyi amerikai vezetőségre is elmondható, ebben semmi új nincs. Trump módszere új köveket mozgatott meg, és ez a fontos. Az 50 évnyi henyélés és üres szavak után megmozgatta az álló vizet. Csak idő, kitartás és hozzáállás kérdése, hogy hogyan használjuk ki az új feltételeket.
Kicsit igazsagtalan vagy ezzel az 50 evnyi henyelessel. Mintha Begin, Rabin, Barak, Saron es Olmert nem tettek volna semmit. Azt, hogy nincs partner, nehez a nyugati aggyal felfogni. Olvasd MoseMenahem kommentjeit, aki „kozelrol” ismeri a helyzetet. Nala sem talalsz sok optimizmust.
Nos, én elsősorban a külföldre gondoltam mindenek előtt. De nem fogok pironkodni, így azt mondom, hogy az idealista izraeli vezetéssel is problémám volt annak idején is. Most olvastam el újra az egyik 2004-es Ari Shavit interjút Benny Morrisszal. Meglepően üdítő olvasmány… 🙂 Gyakorlatilag majdnem minden szavával egyetértek Morrisnak (a pesszimizmust leszámítva), és sokkalta durvább dolgokat mond, mint amit én most, és mégis, ő (feltételezem a mai napig) is baloldalinak tartja magát, Shavit legnagyobb meglepetésére. Biztosan ismered ezt az interjút, így tudod, hogy Morris is kimondja, hogy:
My turning point began after 2000. I wasn’t a great optimist even before that. True, I always voted Labor or Meretz or Sheli [a dovish party of the late 1970s], and in 1988 I refused to serve in the territories and was jailed for it, but I always doubted the intentions of the Palestinians. The events of Camp David and what followed in their wake turned the doubt into certainty. When the Palestinians rejected the proposal of [prime minister Ehud] Barak in July 2000 and the Clinton proposal in December 2000, I understood that they are unwilling to accept the two-state solution. They want it all. Lod and Acre and Jaffa.
Ezen tehát nincs mit szépíteni. Tévedtek. Ő is ezt mondja. És ez mindenki számára világos. Begin tévedett a felsoroltak közül a legkevesebbet. Rabin és Saron a legnagyobbat. Barak és Olmert agymenéséből pedig szerencsére semmi nem lett. Tehát van különbség mindenki, és minden intézkedés között, de ez talán a leglényegesebb rövidített változat.
Persze joggal kritizálhatsz, hogy „könnyű nekem utólag okosnak lenni”, és való igaz, hogy koromból adódóan nem tudom, hogy ha ott élek, akkor és abban a környezetben, akkor hogy vélekedtem volna. Számomra így most ebben az élethelyzetben teljesen életszerű az, hogy soha de soha nem szabad lett volna naivnak lenni. Ez viszont, ahogyan Morris is fogalmaz, nem jelenti azt, hogy a lelkiismeretünk érdekében nem kellett volna próbálkozni. A gond az, hogy ezen próbálkozásokat túlzásba vitték, vagy könnyelműen hajtották végre. Nézzük Gáza esetét: rendben, evakuáljuk, deportáljuk a Gus Katif lakosait, DE… gondoskodjunk arról, hogy nemzetközi garanciát vállal valaki, az USA, EU, akárki, hogy nem lesz terrorista megszállás alatt az övezet. Tehát, akár még a gázai öngyilkosság is jól is elsülhetett volna, hogy ha a kivitelezés nem tökéletlen. Sajnos tökéletlen volt, kicsi Bush még a választásokat is kiharcolta, és lám, tessék… ma itt tartunk.
Nem ismertem a riportot, de nincs benne semmi kulonos. Nala meg baloldalibbak, Szarid, Bejlin es sokan, akik nem kozszereplok, mint en es sok baratom, ugyanezt eltuk at, percrol percre. Emlekszem minden aprosagra. Akkoriban az ember meg a repteren megvette a Yediotot, mielott felszallt a gepre. Pentek reggel volt, kinyitottam az ujsagot, es olvastam, hogy a Saron fele latogatas urugyen (a Templom-hegyen) Arafat kirobbantotta az intifadat. Saron akkor nem volt a kormany tagja, igy, bar a latogatas nyilvanvalo provokacio volt, diplomaciailag nem kotelezte volna Arafatot a lepesre. Egy vilag omlott bennem, es sokunkban ossze. Akkor ertettuk meg, hogy ez nem megy…
Itt az interjú elérhető változata, eredetileg Haaretz cikk, de ugye ott nem lehet elolvasni a paywall miatt (legalábbis nekem).
http://www.logosjournal.com/morris.htm
Sajnálom, nagyon szörnyű lehetett ezt átélni és elfogadni akkor.
A tragedia sokkal nagyobb volt. Arafat gyakorlatilag megszuntette az izraeli baloldalt, ha cinikusan fogalmazok, hulyet csinalt belole.
A baloldal megszűnése nem tudom miért bánt annyira, mármint, nem ettől függ a mindennapok állapota. Sőt, viszonylag kevés dolgot befolyásol az, hogy milyen pártok vannak a palettán, a legtöbb esetben Izraelnek mindig a külső történésekre kellett eddig reagálnia. És ha úgy vesszük, most is volt egy de facto baloldali blokk a Kék-Fehér formájában. Persze nem echte baloldal, de a mainstream jobboldal és annak vezetője ellen definiálták magukat, szerintem ez bőven elég volt a szavazók többségének, így volt kire szavazni.
Az igazság az, hogy a baloldal egyszerűen nem való a Közel-Keletre. Baloldalinak ettől még lehet lenni, de az ott uralkodó könyörtelen valóság nem hagy sok túl sok helyet az idealizmusnak és a pacifizmusnak, a baloldal fontos alapvetéseinek. De szerintem ebben is a dolgok jobbik oldalát kell nézni, és így Tel-Aviv és vonzáskörzete meglehetősen liberális/baloldali ahhoz, hogy kielégítő legyen.
A jelenlegi helyzet mar reg nem bal es jobboldal. Az a jobboldal, amire en NEM szavaztam 39 evvel ezelott, 1981-ben, mar reg nem letezik, es nosztalgiaval gondolunk ra a regi, meg elo Likud politikusokkal egyutt: Begin, Meridor, Roni Milo, stb.
A Munkapart Rabin idejeben meg komoly es egyaltalan nem bal, inkabb kozep part volt. A baloldal pedig, foleg Rac, kesobb Merec pedig nagyszeru embereket tudott kiallitani. Sulamit Aloni vagy Joszi Szarid fontosak voltak az izraeli kozeletben. Amikor Joszi Szarid volt az Oktatasi Miniszter, a Likud legvadabb szavazoi a periferiakon is azt mondtak, hogy o volt minden idok legjobbja, mert gondoskodott a hatranyos helyzetuek oktatasarol. Es az a ficko, amikor lottek a Galilt, odakoltozott es tanitott. Szoval ilyen emberek ma mar alig akadnak a Kneszetben, es az uralkodo Likud meg csak nem is emlekeztet Begin vagy Samir partjara. Begin egy kis telavivi lakasban elt Alizaval, es szombat este autobusszal mentek moziba. Samirt egyszer majdnem elutottem az utcasarkon, amint rovid gatyaban joggingolt. A szuleim, valamikor Samir miniszterelnoksege idejen, Pestrol jottek hozzank Peszachra. A menetrend szerinti EL AL gepen utazott (na jo, az elso osztalyon) Samir, es egyszercsak bejott a turista osztalyra egy kosarral. Odament minden parhoz, csaladhoz, es boldog unnepeket kivanva atadott egy Hagadat, amit mindenkinek dedikalt. Ma is orzom. Es ebben semmi propaganda nem volt, ez egy masik Izrael volt. Ma a Likudon lehetne tanitani a korrupt szervezetet, mint azzal a bizonyos loval az allatorvosi foiskolan. Netanyahu ellen az egyik vadpont, hogy sok szazezer dollarnyi ajandekot fogadott el, szivarokat, pezsgot, stb. Aliza Begin kapott valami gyonyoru ekszert, mar nem emlekszem, melyik allamfotol. Arra sem emlekszem mar, hogy milyen esemeny volt, ahol elarvereztek dolgokat, es a befolyo penzt jotekonysagra ajanlottak fel. Nos, Beginne ott arveresre bocsajtotta az ekszert, es egy milliomos joval az erteke felett megvette. Ha csak ragondolok Bibi es Sara viselkedesere, panik fog el. Es akkor meg nem hasonlitottam ossze Benit es Jairt, Begin es Netanyahu gyerekeit.
Es ami az idealizmust illeti: Begin es Samir semmivel sem voltak kevesbe idealistak, mint a baloldaliak. Izraelben a jobboldal is idealista volt. A mai Likud (eltekintve nehany kiveteltol) valoban nem idealista, es igy is nezunk ki. Tudod mit mondott Ben Gurion ezzel kapcsolatban? Aki Izraelben nem hisz a csodakban, az nem realista.
Összefoglalva: régen minden jobb volt. És ezzel nem is lehet vitatkozni, a fent említett példák tükrében, azonban ezeken kívül rengeteg más dolog is történt. Persze hogy globálisan is igaz, hogy a politika is és a közélet is csak megosztottabb és toxikusabb lett. Ezzel nem is lehet vitatkozni. De nézni kell a jó dolgokat is, hogy mennyit fejlődött Izrael, és hogy mennyivel gazdagabb lett.
Én ugyanúgy örülnék, ha a régi Herut mintájára létrejönne egy normálisabb jobboldali párt. A Zehut is jó lenne, Feiglin nélkül, néhány álláspontjukat átalakítva. De erre most nem sok esélyt látok. A politika sajnos mindig a kisebbik rossz választása, bár ezt sokan utálják kimondani és konstatálni. Sajnos a Likud, minden hibája ellenére, összességében több jobb dolgot csinált, mint rosszat. Hogy Bibinek megvannak az ügyei? Igen. De ez nem jelenti azt, hogy az alternatíva az jobb. És ezt te is belátod, hiszen ez még mindig mind Oslo, az intifádák és a gazdasági, külpolitikai és technológiai fellendülés eredménye (amely utóbbi dolgokat szintén senki nem tagadja). Tehát, tökéleteset szeretnénk, de mégis azzal tudunk gazdálkodni, amink van.
Ne értsd félre, én támogatom Ben-Gurion szavait. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy 48′ és 67′ csodája mellé ugyanúgy kapott Izrael egy 73′-as és egy 2000-es évekbeli tragédiasorozatot is. Vannak csodák, de kivétel nélkül még Izrael sem tud mindig csodát tenni. Én a magam módján optimista vagyok, vagy realista, nézőpont kérdése. Ez azt jelenti, hogy én Morrissal ellentétben nem gondolom azt, hogy Izrael és a cionizmus halála a küszöbön van (ő 2004-ben prognosztizált 10-15-20 éven belüli összeomlást!), de azt sem mondom, hogy minden dolognak örvendezni kell, ami az ölünkbe hullik. Lásd pl. a jelenlegi lehetőséget, amivel élni kellene szerintem. Ugyanakkor azt is mondom, hogy ha mégsem éltek vele, akkor sincs gond, mert az idő ennek ellenére is Izraelnek dolgozik. Én tehát, a magam módján, azt hiszem hogy hiszek a „csodákban”… 🙂
Hidd el, hogy a jelenlegi lehetoseg egy bloff, valasztasi igeret, amit abban a formaban, ahogy Bibi arulta, o sem gondolta komolyan. Ez ma mar vilagos mindenki szamara.
A 73-as haborut ne csak a tragedia oldalarol nezd. A Jom Kippuri haboru talan a legfontosabb gyozelem volt 48 ota. Egeszen addig az arabok hittek abban, hogy Izrael katonailag legyozheto, csak eddig mindig valami trukk, vagy veletlen segitett. 73-ban megertettek, hogy az izraeli hadsereg vert helyzetbol is kepes legyozni oket, mert egyszeruen erosebb. Es ez fontos felismeres volt, ez tette lehetove az beket Egyiptommal es Jordaniaval, es egy, gyakorlatilag azota is tarto, jo tuzszunetet Sziriaval.
Azért nehéz volt, és a mai napig is nehéz nem a tragikus oldaláról megközelíteni a dolgot. Főleg hogy tragédia nélkül is el lehetett volna picsázni az arabokat. A béke tehát minden bizonnyal akkor is létrejött volna, ha a kezdeti pár napban nincs annyi veszteség izraeli oldalon.
Erre rímel az, amit Dennis Ross mondott egyszer az általa Nagy Kérdésnek nevezett problémánkról
A napokban Roni Milo meselt a radioban. Az apja volt a politikusok szaboja. Kerdeztek Begint, miert jar nyaron is sotet oltonyben es nyakkendoben. Azt mondta, az emberek iranti tiszteletbol. Samirt viszont nehezen tudtak rabeszelni, hogy csinaltasson egy jolszabott oltonyt. Te jo eg, hol vannak ezek az idok???
https://uploads.disquscdn.com/images/90061b18484621bdcbf94db3553ff405128b5728d8340c53e054cbc00e591e02.png
Ő se volt egy piperkőc
Volt neki egyaltalan nyakkendoje?
https://uploads.disquscdn.com/images/f5c89c8a5dab4cd1af984c6d90fdcd3336c67d06141a140cc669eaa810477636.png
Volt, de utálta.
Ket komolytalan figura 🙂