A 12-es csatorna riportja szerint az izraeli biztonsági szolgálatok vezetőinek véleménye erősen megoszlik abban, hogy milyen lehetséges következményekkel járhat, ha a kormány elindítja a folyamatot Júdea és Szamária egyes részeinek annektálására, azaz jelentős erőszakkal jár-e a palesztinok részéről vagy sem.
Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Aviv Kochavi vezérkari főnök valamint a Moszad igazgatója, Joszi Cohen és a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálat vezetője, Nadav Argaman szerdán részt vettek a biztonsági kabinet ülésén, mely során a miniszterek megvitatták a területre alkalmazott szuverenitás kiterjesztésének kérdését – írja az Új Kelet online.
Kochavi és a katonai hírszerzés vezetője, Tamir Hayman vezérőrnagy erőszakos felkelés kirobbanására figyelmeztette a minisztereket Júdea és Szamária területén, köztük katonákat és civileket célzó fegyveres támadásokra, valamint öngyilkos robbantásokra, mint a második intifáda idején a 2000-es évek elején.
A lépés továbbá harcokhoz vezethet a Hamász terrorszervezet irányítása alatt álló Gázai övezetben.
A külföldi hírszerzés, a Moszad vezetője azonban állítólag nem értett egyet a hadsereg előrejelzésével. „Nem fogadom el azt az állítást, miszerint az annektálás erőszakos válaszokat fog eredményezni” mondta állítólag Cohen az ülésen.
A Sabak igazgatójának álláspontja valahol Kochavi és Cohen között volt. Argaman szerint bár az annektálásra lesz válasz, a gazdasági feltételek elég jók a területen, ezért nem gondolja, hogy a palesztinoknak érdeke lenne „megszegni a játékszabályokat.”
A csatornának nyilatkozó két miniszter azt mondta, hogy jó ideje nem láttak ilyen heves vitát a biztonsági szolgálatok között. A Sabak, a Moszad és az Izraeli Védelmi Erők nem kívánták kommentelni, mik hangzottak el az ülésen – írja az Új Kelet online.
Beni Ganz védelmi miniszter egy Twitter-bejegyzés formájában ítélte el a szivárogtatást: „A biztonsági kabinetből származó szivárogtatások komoly aggodalomra adnak okot és ez egy elfogadhatatlan jelenség. Ha a biztonsági erők nem képesek szabadon bemutatni álláspontjukat és minden releváns információt a politikai vezetés számára, akkor amit a szivárogtatók tesznek az az állambiztonság egyértelmű megsértése”.
Mint arról nemrég hírt adtunk, a hadsereg egyelőre a „sötétben tapogatózik” a palesztin válaszlépést illetően, és ezért több forgatókönyvet is lehetségesnek tart.
Az egyik egy palesztin tömegtüntetés, a második elképzelés szerint lövöldözéses támadások várhatóak Ciszjordániában, míg a harmadik forgatókönyv szerint olyan öngyilkos merényletsorozatra kell felkészülni, amit a 2000 és 2004 között zajló második intifáda során láttunk.
Ez utóbbi szint esetén a hadsereg állítólag olyan háborús állapotokra készül, amely során buszokat és éttermeket is terrortámadások érhetnek. Ugyanakkor azt remélik, hogy nem várható ilyen jellegű reakció — tekintettel arra, hogy csaknem 200 ezer palesztin megélhetése függ Izraeltől, és feltehetően tartanának egy gazdasági megtorlástól.
A koalíciós megállapodás Benjamin Netanjahu miniszterelnök és partnere, Ganz (Kék-Fehér) között lehetővé teszi a miniszterelnök számára az annektálás szavazásra bocsátását a Trump-kormánnyal koordináltak szerint a kabinetben vagy a parlamentben már július 1-jén.
Izrael a Fehér Ház jóváhagyása nélkül nem fogja előmozdítani az annektálást. Az ügyben nézeteltérések vannak az izraeli kormány és a Trump-kormány között. Mindkét ország biztonsági és hírszerzési tisztviselői attól tartanak, hogy az annektálás erőszakos eszkalációhoz vezethet a térségben.
A januárban bemutatott “évszázad megállapodása” az amerikai kormány legnagyvonalúbb ajánlata Izrael számára. Jeruzsálem Izrael osztatlan fővárosa marad, és az USA elismeri a C-zónában lévő zsidó közösségeket Izrael részeként, továbbá a Jordán-völgyet a zsidó állam keleti védelmi vonalaként.
A terv a palesztinoknak lehetővé teszi, hogy jelenlegi területeket megduplázva (Júdea és Szamária területének 70 százalékát megkapva), bizonyos feltételek teljesítésével – például Izrael elismerése mint zsidó állam, valamint Jeruzsálem elismerése Izrael fővárosaként – saját államuk legyen, melynek fővárosa a Kelet-Jeruzsálem peremén lévő Abu Dísz. Ez az állam azonban nem lenne jogosult hadsereg fenntartására és katonai szerződések aláírására, és Izrael ellenőrizné a határait.
A palesztin fél még a terv előkészítési fázisában, látatlanul elutasította a tervet.
Az egyoldalú izraeli annektálást, a terület nagyságától függetlenül, széles körben a nemzetközi jog megsértésének tekintik, és hevesen ellenzik a palesztinok, a térség országai, köztük Jordánia, valamint az Európai Unió.
Az arab-„palestin” terroristák bármikor találnak ürügyet az erőszakra.
Mi másra készülnének? Tán békére? Ugyan…
Hogy lesz-e erőszak az nem kérdés, mivel erőszak és az attól való fenyegetettség már 70-100 éve folyamatosan a mindennapok része Izraelben, sajnos. Ebben tehát semmi új nincs.
Az persze kérdéses, hogy lesz-e nagyobb volumenű agresszió az övezet és/vagy a területek felől, vagy sem, de ezt majd meglátjuk, mást nem igazán tehetünk. A Mossad és az IDF akár szkanderozással is eldönthetnék, hogy kinek van igaza, sokra nem megyünk a jóslással. Az ő dolguk az, hogy ha mégis lesz erőszak, akkor azt megfékezzék és minimalizálják az abból adódó károkat, veszteségeket, és természetesen nekik minden eshetőségre fel kell készülniük. Ez tehát azt jelenti, hogy nekik akkor is a legrosszabb eshetőségre kell készülni, hogy ha a legjobb végkimenetelre számítanak.
Egy azonban biztos: nem Izrael a felelős azért, ha kérlelhetetlen szomszédaik rakétázni kezdik majd Izraelt, vagy ha a terroristák fegyvert ragadnak majd az izraeliek ellen. Nehogy már ez úgy működjön, hogy Izrael azért hoz meg egy döntést, vagy azért tartózkodik egy döntés meghozatalától, mert a terroristák majd csúnyán fognak viselkedni. A terroristák nem azért terroristák, hogy verseket szavaljanak, és békéről daloljanak. Röstellem is, hogy ezt le kell írni, de az elmúlt 50 év „alvajárása” után azt hiszem ez szükséges. Terroristákkal tehát nem alkuszunk, és nem, az nem kiindulási alap, hogy ők diktálnak, vétóznak, és ők mondják meg, hogy mit „lehet”, és mit „nem lehet”, különben dühbe jönnek.