Figyelemre méltó tény, hogy a „társadalmi lelkiismeretfurdalás” csak 1945 óta létezik. Igaz, azóta átalakult, új formát öltött, bizonyos értelemben szembefordult önmagával.
Mi köze volt az első világháború előtt nyugat-európai tömegeknek, az egyszerű angol, francia vagy német embereknek ahhoz, ami a „fejük fölött”, a gyarmatokon történt? Nem sok. Azt sem lehet állítani, hogy a fejlett országok annak köszönhetik a gazdagságukat, hogy kizsákmányolták a bennszülötteket, a színes bőrű népeket.
A gyarmatosítás költséges, sok tekintetben veszteséges vállalkozás volt, főként az volt a haszna, hogy egy-egy afrikai vagy ázsiai terület fölött felvonták annak az államnak a lobogóját, mely kiterjesztette rá a fennhatóságát.
Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok nem vett részt a gyarmatokért folyó versenyfutásban, szövetségi költségvetéséből soha nem áldozott arra, hogy az érdekszférájába került, függetlenné vált volt spanyol gyarmatokon (pl. Kubában vagy a Fülöp-szigeteken), ahol katonai támaszpontokat létesített, városokat, középületeket építsen, fejlessze az infrastruktúrát. Ezt meghagyta a profitérdekelt magántőkének, illetve a befektetőknek.
Abszurd, hogy a Belgiumban élő flamandok és vallonok bűntudatot érezzenek amiatt, hogy az ország egykori uralkodója, II. Lipót több mint egy évszázada, 1885 és 1908 között „Kongói Szabadállam” néven, a mai Zaire óriási területén „magángyarmatot” tartott fenn, ahol szörnyű viszonyok uralkodtak, és egyes becslések szerint a bennszülött lakosság 50 százalékát kiirtották.
A könyörtelen és gátlástalan kizsákmányolás, amit az egykori Brit Kelet-Indiai Társaság kalandorai, a rabszolga-kereskedők vagy a spanyol konkvisztádorok bevezettek, az általuk használt eszközök hasonlósága abból a tényből fakadt, hogy egy fejlett civilizáció találkozott egy jóval fejletlenebbel, és az előbbi képviselői ezt a kapcsolatot a maguk előnyére fordították. Afrika, ahol az emberiség bölcsője ringott, az ókorban, és középkorban is exportált „fekete elefántcsontot”, ugyanúgy, mint 18. és 19. században, Észak-Amerika déli államaiba.
Zanzibár központtal vagy egy évezreden át virágzott az arabok által folytatott rabszolgakereskedelem. Amit az tett lehetővé, hogy az iszlám civilizáció, mely a 16. századtól kezdve növekvő hátrányba került a zsidó-keresztény kultúrával és a nyugat-európai államokkal szemben, még mindig fölényben volt az Afrikában egymással folyamatosan háborúzó törzsi társadalmakkal szemben.
Az, hogy a mai észak-amerikai és nyugat-európai értelmiség körében általánosan elterjedt a bűntudat a „harmadik világ” népeivel, mindenekelőtt a színes bőrű kisebbségekkel, az Egyesült Államokban élő feketékkel, illetve a Nyugat-Európában élő afrikaiakkal és arabokkal szemben nyilvánul meg, mély identitásválságról tanúskodik.
Ez nyilvánul meg napjainkban abban, hogy a tüntetők, akiknek többsége fehér értelmiségi, ledöntik a múlt rasszizmussal vádolt alakjait megörökítő szobrokat, Amerikában a konföderációs tábornokokét ugyanúgy, mint Kolumbusz Kristófét. A „képrombolásban” megnyilvánuló szellemi krízis érezhető olyan fejlett országokban is, melyeknek soha nem voltak gyarmatai, vagy olyan, utólag szégyellhető történelmi személyiségei, mint a belga II. Lipót király.
Mégis, polgárai már a huszadik század hetvenes éveitől kezdve úgy érezték, hogy nem elégedhetnek meg a fejletlen országok segélyezésével, onnan menekülteket kell befogadniuk, és meg kell osztani velük a jólétüket. Ez a helyzet a skandináv államokkal, ahol az elmúlt évtizedekben a kül- és belpolitikát meghatározó tényezővé vált az irracionális bűntudat.
Figyelemre méltó tény, hogy a „társadalmi lelkiismeretfurdalás” csak 1945 óta létezik. Igaz, azóta átalakult, új formát öltött, bizonyos értelemben szembefordult önmagával.
A második világháború után, amikor a holokauszt tényei, valóságos dimenzói fokozatosan ismertté váltak, a Német Szövetségi Köztársaság pedig kötelezettséget vállalt a jóvátételre, amit mindenekelőtt Izrael államnak folyósított, több nyugat-európai ország, majd az Egyesült Államok, részben erkölcsi okokból, részben pedig aktuálpolitikai szempontokat követve, „kivételes elbánásban” részesítette a zsidó államot.
Az 1967-es hatnapos háború óta azonban fokozatosan eltűnt a zsidósággal szembeni bűntudat, és egyre inkább a harmadik világ népeinek erkölcsi támogatásának formáját öltötte. Az európai és észak-amerikai értelmiség, mindenekelőtt baloldaliak számára az iszlám világ, illetve a palesztinok váltak „kedvezményezetté”, akik Izrael elpusztítását tűzték ki célként maguknak.
Az utóbbi évtizedekben a haladó és jogvédő mozgalmak, többek között a BDS (Boycott, Divestment, Sanction), vagy a BLM (Black Lives Matters) ugyanúgy, mint az Antifa szervezetei a zsidókat is a „kizsákmányoló fehér férfiak” közé sorolják, Izraelt pedig „gyarmatosító hatalomnak” tekintik. A Minnesotában rendőri erőszak áldozatául esett, rovott múltú Georg Floyd, aranykoporsóban? Hollywood majd megfilmesíti, Martin Luther King meg forog a sírjában.
Amúgy nem lepődöm meg azon, ha Churchill vagy Gandhi szobrai után zsidó közéleti személyiségek, tudósok vagy művészek alakjai is felkerülnek a „rasszista jelképek” ellen demonstrálók listájára.
A bűntudat politikáját és a „másság” kultuszát propagáló, mindebből egzisztenciát építő „haladó értelmiség” hosszabb ideje döntő befolyást gyakorol a fejlett nyugati országok társadalmaira. Nemcsak a baloldali és liberális, de a jobboldali pártok képviselői is átveszik a politikai korrektség nyelvét.
Olyan kulcsfontosságú kifejezéseket használnak, mint a „strukturális erőszak” (ez a kapitalizmus és polgári társadalom lényegi vonása, mely ellen szerintük jogos az örökölten hátrányos helyzetű kisebbségek erőszakos lázadása), az „áldozathibáztatás” (ami a rendőri bűnüldözés és az igazságszolgáltatás manipulatív ideológiája), vagy az „iszlamofóbia” (ezt a vádat minden ”kulturális rasszista” megkapja, aki az iszlámot bírálni merészeli).
A „bűntudat politikája” Kelet-Közép-Európában, ahogy a balkáni országokban sem keltett visszhangot. Többek között ez az oka annak, hogy a térség országai elutasítóan viszonyulnak a harmadik világból érkező migrációhoz, melyet nyugat-európai társadalmak a gyarmatosítás miatt érzett irracionális lelkiismeret furdalásuk miatt fogadtak el. A lengyelek, a csehek, a magyarok, a szerbek és a többiek azért nem éreznek bűntudatot a harmadik világ polgárháborúktól szenvedő, kizsákmányolt népei iránt, mert úgy érzik, szerencsétlen sorsukért, ahogy pl. a klímaváltozásért sem, nem terheli őket felelősség.
De a népeinkből azért is hiányzik az empátia, mert átéltük a huszadik századot: egymást követte az idegen megszállás, a holokauszt, a náci, majd a szinte reménytelenül hosszú ideig tartó kommunista elnyomás.
Ismeretes, hogy 1989-90-ben, a kommunista rendszerek bukásakor erős volt térségünkben az „áldozati tudat”, ami még most is érezhető. Sokan érezték úgy Lengyelországban és Magyarországon, hogy a „szabad világ” kárpótlással tartozik azért, mert többször is cserben hagyott bennünket (a lengyeleket 1939-ben majd 1945-ben, a magyarokat 1956-ban).
Önző, rideg álláspont, egyszersmind lapos bölcsesség az, hogy „Seperjen mindenki a maga portája előtt, törődjön a saját a bajával.” Az egységesülő Európában disszonánsan hangzana, nem lehetnénk büszkék rá. De milyen messze van a megvalósulástól a humánus és toleráns, a migrációval szemben egységes és konstruktív álláspontot valló Európa ideálja?
Pelle János összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Lassan megfordul a politikai széljárás.
Eléggé összcsapott agitprop ez a cikkecske. A gyarmatosításból szerzett extraprofit pedig az „eredeti tőkefelhalmozás” alapeleme volt. Már ahol okosan ezt tették a polgárok. De ez a 16. században csapott magasra a „Bizáncból” kisíbolt zsozsóból és folytatódottb egészen máig, eltérő megjelenési formákban. Nem vol ráfizetéses, ennek az „aranybányának” a megvédése ma is megéri a ráfordított pénzt, mert a szaldó pozitív. Jó lenne, ha a globáltőke időben hozzákezdene a mostani zűrzavar lecitításának, elvégre ők gerjesztették.
Drága uram! Önnek nem itt hanem valamelyik kommunista oldalon kellene hirdetni az igét.
Az arab muszlimok , ugyanugy kereskedtek fekete emberekkel, evszazadokig, mint az ugynevezett keresztenyek.lsd Zanzibar.Helyes.A szellemi soteteg jele, hogy megszuntetik, lecsokkentik a tortenelem , filozofia, sot a tudomanyok tanitasat /pl fizika/ fejlettnek hivott, baloldal-anarchista iranyitasu allamokban…pl Svedorszag….,tudom, mert itt elunk mostansag.A rabszolgatarto tarsadalmak igenis huztak hasznot a rabszolgakbol , ennek azonban ara volt es van., jelenleg is van rabszolgasag, pl.Afrikaban, ahol a kinaiak, de az Apple ceg is gyermekeket dolgoztat szinte ingyen sugarzo, eletveszelyes asvanyok banyaszatanal…by cabalist
Valakiket kifelejtettél a kereskedők felsorolásából.
Irdd be, hogy mit vagy kit/kiket felejtettem ki…..mindenre nem gondolhatok…..szevasz c.
https://rense.com/general69/invo.htm
Jól áll neked az antiszemitavilág lelkiismerete szerep.
Köszönöm. Én az egyenlőség híve vagyok, ne hagyjunk ki senkit.
Ezért aztán egyenlőtlen vagy mert mindig a zsidókat emeled ki.
Nem emeltem ki. Megemlítettem a muszlimok és „ún. keresztények” mellett. Persze tudom, ez nagyon anti volt.
Kosz, beleneztem, nem tudok eleg jol angolul, de zsidok altal tartott fekete rabszolgakrol szol..es egy rabbi irta..Nagyon helyesen. Ez segitheti a zsidosag ontisztulasat………….remelem, igy is van, es lesz.Szevasz c.
Szokásod szerint mazsolázol.
„Az oszmán csapatok rendszeresen lerohanták Dél-Európa tengerparti területeit és egész települések lakosságát rabolták el. A törökök egy-egy hadjárat során akár több ezer embert is magukkal hurcolhattak. Így például a Nápolyi-öbölből 1544-ben 7000, 1551-ben Gozo szigetéről 5000, 1554-ben Calabriából 6000, 1566-ban Granadából 4000 embert raboltak el.[24] (Esetenként előfordult, hogy olyan sok foglyot ejtettek, hogy a túlterhelt hajókról a gyengébbeket a tengerbe ölték.[25]) Kisebb mértékben de ugyanígy jártak el az európaiak is: a harcok, vagy kalóztámadások során foglyul ejtett muzulmánok sokszor rabszolgaként végezték életüket. Ilyen muzulmán rabszolgák szolgáltak a gályákon, de az emberrablásban és rabszolgatartásban jeleskedő johannita lovagrend rodoszi, máltai erődítményeinek kiépítésén is. Szintén előfordult, hogy az európai vallási gyűlölködések során a foglyul ejtett protestánsokat egyszerűen eladták rabszolgának.
A rabszolgák a muzulmán vagy keresztény világ rabszolgapiacain találtak gazdára. Ilyen piac működött a 16. században Livornóban vagy Nápolyban, [26], a másik oldalon pedig a Birodalom nagyobb városaiban, Isztambulban, Tripoliban vagy Algírban”
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rabszolgas%C3%A1g