Martin Luther King forog a sírjában

Ennek, amit itt harmadik hete látunk, már köze nincs az antirasszizmushoz. A politikai korrektség pogromhangulatú, etnicista kultúrharca zajlik a nyugati civilizáció alapértékei, az egyéni szabadság, a joguralom, az alkotmányos rend, a méltányosság – és persze a magántulajdon ellen. Amerika ellen. Én csak azt kérem, hogy ne MLK-re hivatkozzanak közben.

Mottó: „A civilizáció óriási előrelépés annak hiányához képest.”

(P. J. O’Rourke)

Mai kulturális pogromajánlónk következik:

  • szobordöntés, a szobor fejének gondos eltávolítása,
  • közterek és laktanyák villámgyors átnevezése,
  • a könyvespolcok megtisztítása a „fehér” szerzőktől, bár a jó hír az, hogy könyvégetés még nincs tervbe véve,
  • értelmiségi gondolatbűn-rendőrség felállítása a nem kellően empatikus, nem eléggé „antirasszista” megnyilvánulások visszaszorítására, elkövetőik nyilvános megszégyenítésére,
  • klasszikus filmek letiltása, mivel mai szemmel már nem polkorrektek,
  • esti rituális gyújtogatás, boltok kifosztása.

Azt hiszik, túlzok? Véletlenül sem. Amit lassan harmadik hete látunk az Egyesült Államok – és jön, jön: Európa – nagyvárosaiban, nevetségessé teszi azt a jó szándékú feltételezést, hogy a tömegek a még létező faji előítéletek, az igazságügy igazságtalanságai, a rendőri eljárások brutalitása ellen emelnek szót. Ez már valami teljes más, ami véletlenül sem George Floydról, az előtte Georgiában ártatlanul lelőtt fekete futóról, Ahmaud Arberyről vagy a többi rettenetes eset áldozatairól szól.

Ha a tüntetések ezekről a valóban teljesen felháborító ügyekről szólnának, nem azt látnánk, hogy egyre több államban a rendőrség finanszírozásának beszüntetését követelik, részben sikerrel, Minneapolis városa fel is oszlatta a rendőrségét. Ha Floydra és a többi afroamerikai áldozatra gondolnának, éppenséggel még több pénzt követelnének profibb rendőrképzésre, a fekete közösségek egy részének lefegyverzésére, oktatásra, ilyenekre.

Ha valóban a „feketék élete számít”, ahogy szervezeteik és transzparenseik hirdetik, nem tennék tönkre éjjelente közösségeik élettereit, boltjait, gazdasági és társadalmi szöveteit.

A cél valójában nem kevesebb, mint a Nagy Amerikai Narratíva jogutód nélküli megszüntetése, „a történelem megváltoztatása„, már amit ezen értenek. I have a dream? Nonszensz. Vége MLK híres álmának, ahogy az amerikai álomnak is, nem lehetsz tányérmosóból bármi, mert a „rendszerszerű rasszizmus” lent tart, áldozati státusod állandó, az amerikai történelem az osztályharcok története.

„George Floyd meg fogja változtatni az Egyesült Államok történelmét, nem halt meg hiába. Élete élő öröksége lesz Amerikának és Texasnak” – jelentette ki Texas kormányzója. De mi lesz ez az örökség? És hogyan viszonyul ez Amerika örökségéhez, ahogy eddig ismertük?

„George Floyd meg fogja változtatni az Egyesült Államok történelmét”

Ma temetik el a Minneapolisban megölt fekete férfit. A demokrata törvényhozók átfogó rendőrségi reformról szóló törvényjavaslat benyújtására készülnek.

Mi köze e szerencsétlen ember brutális halálának ahhoz, hogy a vandál, Amerika-ellenes csőcselék Bostonban és a virginiai Richmondban is megrongálta a már régóta népirtó elnyomóvá hazudott Kolumbusz Kristóf szobrait, ez utóbbi városban a szobor fejét le is vágták? És honnan ez az új düh a polgárháború konföderációs vezetőinek szobrai ellen? Miért kéne átnevezni a déliek vezetőiről elnevezett katonai támaszpontokat (Fort Bragg, Fort Hood)?

De oké, tegyük fel, tényleg le kell szedni pár vállalhatatlan szobrot, tényleg át kell nevezni pár támaszpontot: alkotmányos, liberális demokráciában nem nyilvános, demokratikus viták, a pro és kontra érvek nyugodt mérlegelése kell hogy megelőzzön egy ilyen döntést? Mióta uralkodik a sürgető csőcselék a választott politikusokon és a civil szférán?

Mi köze a valóban sokszor (de nem „rendszerszerűen”) előforduló brutális rendőri intézkedéseknek ahhoz, hogy egyes fekete aktivisták már arról beszélnek, ők mindig is azt érezték, hogy „nem tudnak lélegezni” (ezek voltak Floyd utolsó szavai) a mai Amerikában?

A rabszolgaságnak százötven éve annyi, a fennmaradt szegregáló állapotok 1954 óta szerencsére alkotmányosan is véget értek. Az afro-amerikai polgárjogi küzdelmek, a civil rights törvények szellemisége teljesen átformálta és még szabadabbá tette Amerikát, a feketék ki tudtak törni a valóságos és képletes gettóból, milliók számára nyílt meg a felsőoktatás, az üzleti karrier, a középosztályba kerülés lehetősége.

Nyilván segítettek kezdetben a pozitív diszkriminációs intézkedések is, de nagyon sokan saját jogon kerültek azokra a gazdasági, tudományos, kulturális vagy médiaposztokra, ahová kerültek, és ahol sikeresen teljesítenek. A polkorrekt téboly annak a természetesen nagyon is helyes gondolatnak a túlhajtása, hogy botrányos a lenéző, rasszista nyelvezet, a társadalmi kisebbségekkel szembeni lekicsinylő bánásmód, a társadalmi vagy gazdasági kirekesztés bármely formája.

Ebből viszont az lett, hogy a baloldali (amerikai téves szóval: „liberal”) akadémiai és médiaértelmiség úgy gondolta, eltervezheti mások helyett a világot, meghatározhatja mások fejének pontos tartalmát, a helyes viselkedést, az antirasszista alkalomhoz illő nyelvhasználatot és gondolkodásmódot.

Ez a közeg nem ismer könyörületet: a normától eltérő legkisebb devianciát is megtorolja, pl. lerasszistáz bárkit – ezzel már nem egy egzisztenciát tett tönkre az évtizedek óta bármely udvariatlan, helytelen, nem teljesen pc megjegyzésre azonnal ugró Amerikában. Felismerve valódi hatalmát, a békés tüntető tömeg és a szélsőséges plebsz egyaránt elkezdett követelőzni, elnyomott kisebbségként viselkedni, felfedezte a „rasszista” köztéri szobrokat és a „fehér privilégiumokat”, oszt nekiindult. Úgy az utcán, mint online.

Átértelmezik a rasszizmust Amerikában

A szó jelenlegi definíciója nem tér ki a színes bőrű emberek rendszerszintű elnyomására a 192 éves múltra visszatekintő Merriam-Webster értelmezőszótárban.

Ez ahhoz a bizarr eredményhez vezetett – ahogy a Spiked kitűnő szerzője írja –, hogy a demonstrációkon fehér emberek térdelnek le és kérnek bocsánatot olyan dolgokért, amiket nem követtek, nem követhettek el, hiszen a feketék szervezett megaláztatása már történelem. Ehhez képet gőzerővel folyik a bűntudatkeltés a fehérekben, és a dolog azért működik, mert a pc által sok éve megdolgozott többségi tudat örömmel és megkönnyebbüléssel hódol be az új arcátlanságnak.

A Helmut Kohl által a nyolcvanas években a „későn születettek kegyelmének” nevezett egyszerű biológiai tényt annak idején sokan félreértették, úgy magyarázták, ez csak a múltfeldolgozás kényszere alóli kibúvás, a tudatos tudatlanság ideológiája, holott a kancellár csak arra utalt, hogy a generációs bűntudatkeltés nem fog működni, nem is helyes. Véletlenül sem azt értette ezen, hogy a múlttal ne kéne szembesülni, és a (nyugat)német társadalom ezt a munkát nagyjából tökéletesen el is végezte.

Ahogy Amerika is. Aki ma arról delirál, hogy „rendszerszerű” kirekesztés, faji diszkrimináció érvényesül afro-amerikaiakkal szemben, az konkrétan nem tudja, mit beszél.

„Van egy álmom, hogy egy nap Georgia vörös dombjain az egykori rabszolgák fiai és az egykori rabszolgatartók fiai képesek lesznek együtt leülni a testvériség asztalához. (…) Van egy álmom, hogy négy kis gyerekem egy nap olyan nemzetben fog élni, ahol nem a bőrük színe alapján ítélik meg őket, hanem jellemük értéke szerint. (…) Van egy álmom, hogy (…) egy nap éppen ott, Alabamában fekete kisfiúk és fekete kislányok képesek lesznek a testvéri kézfogásra fehér kisfiúkkal és fehér kislányokkal. Ez ma az álmom!” – mondta egyebek között Martin Luther King 1963. augusztus 28-án a washingtoni Lincoln-emlékműnél, negyedmillió ember előtt.

Tehát még egyszer: „nem a bőrük színe alapján ítélik meg őket, hanem jellemük értéke szerint” – vajon ki nem tartja magát ma ehhez az elváráshoz?

Például aki állandóan fehér előjogokról beszél, hogy az egyéni felelősségről ne kelljen. Például aki a rendőrség mint olyan ellen hangolja a tömeget, itt is a kollektív bűnösség elvét érvényesítve.

Vagy aki arra késztet értelmes, liberálisnak mondható embereket is, hogy bőrszín alapján méricskéljenek bűnügyi statisztikákat, rendőri nyilvántartásokat, nagyjából megfelel-e a feketék lakosságon belüli arányának a fehér, ill. fekete rendőrök eljárása fehér, ill. fekete, fegyveres, ill. fegyvertelen bűnözőkkel szemben. És mi van azzal, aki „a történelem megváltoztatása” címén a már megtörtént történelmet is átírná, rasszistának minősítve bárkit, akit ő annak tart?

Kaliforniában fejbe lőttek egy seriff-helyettest

Közben a washingtoni belbiztonsági minisztérium a rendőrök elleni célzott támadások veszélyeire figyelmeztetett.

Példák bűntudatkeltésre, ill. behódolásra, csak az elmúlt néhány napból:

  • Menesztették posztjáról a The New York Times véleményrovatának főnökét, amiért le merte hozni egy republikánus képviselő publicisztikáját, aki a katonaság bevetését javasolta az erőszakos csőcselék ellen. A nagy múltú lap véleményrovata most egy olyan ember kezébe került, aki véletlenül sem akar senkit provokálni, mindenkinek meg akar felelni.
  • Le kellett mondania a Philadelphia Inquirer főszerkesztőjének is, amiért egy, a tárgyak és épületek elleni erőszakról szóló cikknek azt az „érzéketlen” címet adta, hogy „Az épületek is számítanak”. Nem vicc.
  • Az HBO úgy érezte, le kell vennie műsorról az Elfújta a szél-t, mert „egy korszak terméke, és hordozza azokat az etnikai és faji előítéleteket, amelyek akkoriban általánosak voltak az amerikai társadalomban”. So what? Miért kell egyáltalán megszólalni egy ilyen régi klasszikus ügyében, és ha igen, miért kell magyarázkodni? És akkor megint kezdődik a Tom Sawyer cenzúrázása a csúnya n-szó előfordulása miatt? Mi ez az elmebaj?
  • A közösségi médiában támadás indult a Paw Patrol c. rajzfilmsorozat ellen, amiért főhőse, Chase, egy német juhász rendőrkutya túl pozitív fényben láttatja a rendőrök munkáját.
  • A kaliforniai egyetem (UCLA) felfüggesztette az egyik professzort, aki nem volt hajlandó a tüntető fekete diákok kedvéért változtatni a vizsgarenden.
  • Távoznia kellett a CrossFit fitneszcég alapító-elnökének, mert egy munkatársa valamiért úgy gondolta, a cégnek is meg kell szólalnia Floyd ügyében, ő viszont irritáltan és valóban ízléstelenül reagált, plusz egy belső Zoom-konferencián megkérdőjelezte a „szisztemikus rasszizmus” létét. (És ha mostantól egy magáncégre bárki azt mondja, egy adott ügyben meg kell szólalnia, akkor az a cég bizony meg fog szólalni. Pont azt és úgy fogja mondani, ahogy azt a bűntudatkeltők elvárják tőle. A túlélése, a biznisze múlik rajta.)
  • Egy fekete diák megkeresésére egyszerűen módosítja rasszizmus-definícióját az egyik legrangosabb szótár, a Merriam-Webster, mivel az eddig nem tartalmazta a „rendszerszintű rasszizmus” fogalmát. Ezek szerint ez így megy most már, remek: betelefonálok bármely intézménybe, hogy sérelmem van, máris ugranak a kedvemért.
  • Egy balos fehér szerző, a közszolgálati NPR-nek is dolgozó Juan Vidal azt javasolja mindenkinek, szabadítsa meg könyvespolcát fehér írók műveitől – már várom a következő lépést, a Fehér Szerzők Listára Tevését Végrehajtó Központi Multikulturális Bizottság létrejöttét.

Nem, ez az Amerika már nem az, amelyik nem a bőrük színe alapján ítélik meg az embereket, hanem jellemük értéke szerint. Ez az Amerika a nyilvános erénymutogatás és a látványos, önkéntes bűnbánás színtere.

Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok tüntetőnek őszintén fáj a még létező rasszizmus, és mindent megtennének, hogy ez változzon. Mások viszont ott vannak a soraik között, és mindent megtennének, hogy ártsanak Amerikának, az egyéni felelősség elvének, az individualizmusnak, a kapitalizmusnak, és mihamarabb megteremtsék a kollektív bűntudatkeltés és kollektív igazságosztás Amerikáját. Az utcai és online csőcselék uralmát.

A lázongás napjai: az ügy, ami lángra lobbantotta Amerikát

Nem csak a szélsőbal táplálja azt a narratívát, hogy az amerikai rendszer rasszista. Ezt hirdetik a demokraták és a média többsége is. Hajdú Tímea elemzése.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.