Levették az „Elfújta a szél” c. filmklasszikust a képernyőről

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Ideiglenesen kivették az Elfújta a szél című filmet az HBO Max kínálatából. Az amerikai filmklasszikus történelmi hátterének magyarázatával és a rasszizmustól való elhatárolódással kerül majd vissza a streamingszolgáltató könyvtárába.

Az 1939-ben készült film ideiglenes eltávolításáról az HBO Max a George Floyd halála miatti tiltakozások nyomán döntött.

A szolgáltató keddi közleménye kiemelte, hogy az Elfújta a szél egy korszak terméke, és hordozza azokat az etnikai és faji előítéleteket, amelyek akkoriban általánosak voltak az amerikai társadalomban. Az HBO Max szóvivője a Variety hollywoodi szaklapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy

„ezek a rasszista ábrázolások akkoriban is helytelenek voltak, és ma is azok”,

— ezért úgy gondolták, hogy a film magyarázat nélküli forgalmazása felelőtlenség lenne.

A rasszista ábrázolások egyértelműen szemben állnak a WarnerMedia értékrendjével, ezért az HBO Max csak a történelmi háttérről folytatott párbeszéddel és a rasszizmus megnyilvánulásainak elítélésével illeszti vissza a filmet a programjába. A filmet ugyanakkor eredeti formájában vetítik majd, mert egyébként olyan lenne, mintha azt állítanák, hogy ezek az előítéletek soha nem léteztek – fűzte hozzá a szóvivő.

„Ahhoz, hogy a jövő igazságosabb és befogadóbb legyen, először meg kell ismerni és érteni történelmünket”

— fogalmazott.

A filmet azután vette ki ideiglenesen kínálatából az HBO Max, hogy John Ridley, a 12 év rabszolgaság forgatókönyvírója a Los Angeles Times-ban megjelent véleménycikkében felszólította a streamingszolgáltatót erre, azt hangsúlyozva, hogy a filmklasszikus rögzíti a faji sztereotípiákat és a polgárháború előtti Dél világát dicsőíti.

„George Floyd meg fogja változtatni az Egyesült Államok történelmét”

Ma temetik el a Minneapolisban megölt fekete férfit. A demokrata törvényhozók átfogó rendőrségi reformról szóló törvényjavaslat benyújtására készülnek.

“Levették az „Elfújta a szél” c. filmklasszikust a képernyőről” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. Tényleg nem normálisak.A múlt nemismerése,tagadása,nem törli el a múltat.Pláne ha a filmművészet összes alkotását,elkezdik szelektálni,az a filmművészet halála.

      • Az évek során rengeteg film,millió látószögből mutatott be történelmi eseményeket.Elég csak a világháborús filmeket nézni.Most akkor ki dönti el,hogy mi lehet,és mi nem.Békén kellene hagyni az egész filmművészetet,hiszen azért nézi az ember,hogy más látószögét,teszem fel a rendezőjét megismerje,egy adott történetnek.Mindenki döntse el neki mi tetszik,ne más.

        • Ez is egy allaspont. De ami ezt konyvet es a filmet illeti, koztudott a kritika, hogy idealizalja a rabszolgatarto, deli tarsadalmat. Annak idejen ez a magyar irodalom oktatasban is ki volt hangsulyozva (a 60-as evekben jartam gimibe). Eddig rendben is lenne, es ha jol ertettem, a filmet sem vegleg vettek le, hanem csak magyarazatot akarnak fuzni hozza. En nagyon empatikus vagyok minden hatranyos helyzetu tarsadalmi reteggel, igy teljesen egyetertek a gesztussal.

        • Igaz, a kerdesem provokativ volt. De azert olyan filmet sem szeretnel latni, amiben szolidan idealizaljak az antiszemita sztereotipiakat, vagy idealizalnak mondjuk a 30-as evek MO-i zsidosaganak az eletet.

          • Nem emlékszem ilyen aspektusára a filmnek. A szememben az egész történt meglehetősen ostoba, bugyuta. Ennyi maradt meg belőle.

            Ezzel a logikával az összes filmet kikellene dobni ahol a felekét, arabok, stb. csak mint szolgák, rabszolgák jelennek meg. Sőt. Az indián filmeket, a western filmek egyrészt is dobozolni kellene. Az a baj, hogy egy ilyennek se vége, se hossza.

          • Oszinten szolva, a konyvet gyerekkoromban, a filmet meg akkor lattam, amikor MO-on eloszor bemutattak. A filmben idilliakent jelenik meg a haz koruli feketek, a szolgak es a feherek, az urak vilaga. Elhiszem, hogy ez teged kevesse zavar, de aki ma is nyomorban el, nem kis mertekben azert, mert „rossz helyre” szuletett, maskent latja. Igazad van, sok tortenelmileg es szociologiailag hamis filmet keszitettek, de ekkora sikere es nepszerusege valoszinuleg egyiknek sem volt. Az Elfujta a szel jelkep, mitosz a filmmuveszet torteneteben. Egyebkent az is teny, hogy a tarsasagok nem ideologiai okokbol, hanem szigoruan nyeresegoptimalizas erdekeben allitottak le a vetitesuket.

      • Fogalmam sem volt arról, hogy mi a Jud Süß – de rákerestem és megnéztem – ami alapján szvsz semmi párhúzam nincs a között. Tekintve, hogy a az Elfújta a szél – a Jud Süß-el ellentétben nem próbál meg démonizálni senkit.

  2. Az amerikai tiltakozásokból nem csak azt tudhattuk meg, hogy létezik a rasszizmus, hanem azt is, hogy miért…