Előre a fenntartható karanténért!

Lehet az ember teljesen közömbös aziránt, ami mellett a nevével kiáll. De gondolkodni azért lehetne, ez talán nem maximalista elvárás a „normálishoz” visszatérni nem akaró értelmiségiek felé.

A karanténban felgyorsul a híráramlás, úgyhogy furcsa is lett volna, ha magyar művészek, értelmiségiek nem csatlakoznak ahhoz a nemzetközi felhíváshoz, amely „a vírus utáni időszakra készülő emberiséget szólítja meg”. „Ne térjünk vissza a ‘normálishoz'” – hirdetik, igen, idézőjelbe téve a normális szót, tehát egész eddigi életünket kb. márciusig, mert a karanténban úgy spirituálisan, mint klímapolitikailag megvilágosodtak, a vírus rádöbbentette őket: eddigi életformánk egy jelentős tévedés volt.

A magyar művész- és értelmiségi világ színe-java által aláírt levél találóan megállapítja ugyan, hogy a járvány „eddig világszerte több, mint 300 000 emberéletet követelt és változatlanul közvetlen egzisztenciális fenyegetésként áll az emberiség előtt” – majd minden, ami ezután következik, azt bizonyítja, hogy

véletlenül sem érdekli őket nevezett globális egzisztenciális veszélyhelyzet, konkrétan pont leszarják a világ nyomorultjait, csak hogy deklaratíve megcsillogtathassák, milyen erényes emberek is ők.

A magyar művész, értelmiségi és celeb pont úgy működik, mint nemzetközi aláíró kollégája: úgy látja, ha státusa átlépte a celebküszöböt, ha viszonylag telt házzal megy egy előadása a Vígben (a Broadwayn), ha volt egy megjegyezhető szerepe valamelyik nézett sorozatban, akkor azzal kellően hiteles ahhoz, hogy az IPCC-közlemények hangnemén is túltéve tanítsa népét:

„A folyamatban lévő ökológiai katasztrófa következtében a földi élet tömeges kihalása ma már nem kétséges. Minden ezzel kapcsolatos adat közvetlen egzisztenciális veszélyre utal”.

A közlemény címe annyiban találó persze, hogy a legtöbb öntetszelgő aláíró már nehezen fog visszatérni az idézőjel nélküli normálishoz: ők úgynevezett jóemberek (Gutmenschek), akiket időnként megkeres a networkjük, ugyan adják már a nevüket valami progresszív üzenethez. Nem az számít, hogy tény-e a „földi élet tömeges kihalása” (természetesen nem tény), hanem hogy maguknak és a világnak felmutathassák: mennyire jó fej, altruista, a világ sorsáért aggódó felelős lények is ők.

Neked a vírus mondja meg, hogy ki vagy

Mintha a kapitalizmuson kívül létezhetne bármi más, ami fenntartható. Seres László publicisztikája.

De hát mi a gond az aggódással, a jóhiszemű, környezetkímélő gazdasági váltás sürgetésével? – kérdezhetnék önök. Hát, csak annyi, hogy ez a jóléti bűntudatból fakadó aggódás hazug, képmutató és káros, ráadásul a követelt világrend-felforgatásnak véletlenül sem az aláírók fizetik meg az árát, mások fiskális farkával verik a környezetbarát csalánt.

„Ha a Föld lakói közül mindenki csak egy dolgot változtat, ahogy a vírus okozta leállás mutatott rengeteg, végső soron elfogadható visszalépést és változást a megszokottakhoz képest, (nem légszennyez, csökkenti az utazásait, nem vásárol a megszokott módon, nem fogyaszt ugyanannyi energiát, stb.) máris megtette az első, legfontosabb lépést egy talán még megteremthető egészségesebb világ felé” – ajánlják a T. aláírók a világ figyelmébe ezt a sok sebből vérző mondatot.

Tényleg, a teljes lockdown rengeteg, „végső soron elfogadható” visszalépést és változást mutatott? Kinek elfogadható végső soron? A többnyire fővárosi, kellő négyzetméternyi lakásban, viszonylag kevés ember társaságában, Zoom és Netflix mellett eltöltött összkomfortos idő nyilván nem jelentett túl nagy áldozatot az aláíró elit számára, hiszen el is ismerik:

„Az eredeti nyilatkozat aláírói olyan emberek, akik szinte bármilyen választott életformát élhetnek. Akár fényűző életet is megengedhetnek maguknak”.

Csak mivel jó fejek, „önként lemondanak eddigi pazarló és szennyező életformájukról”, hogy ezzel is példát mutassanak. De kinek, drága polgártársaim, kinek mutattok jó példát?

Csak az Egyesült Államokban egy hónap alatt 20 millió, Pakisztánban 25 millió ember vált munkanélkülivé a vírus, illetve a gazdaság teljes, eszetlen leállítása következtében, a családtagok meg ugye három- vagy négyszeresére dobják meg a fenti számokat. És akkor még van néhány tucat ország, amit említeni lehetne. Négymillió kiskorú afrikai, ázsiai lányra vár a kényszerházasság az iskolai bezárások és családjuk gazdasági kiszolgáltatottsága miatt. Hárommilliárd embernek még mindig nincs tiszta vize a kézmosáshoz. Őnekik lesznek szívesek elmondani a nyílt levél aláírói, hogy

„Bennünket a féktelen fogyasztás és a szakadatlan növekedés megszállott hajszolásához visszatérni látszó törekvés késztet megszólalásra”.

Nagyon kíváncsi lennék, hogy az érintetteket ez a közlés egész pontosan milyen megszólalásra késztetné. Hát még ha értesülnének a „rengeteg, végső soron elfogadható visszalépésről”.

Globalizáció „nyüzsgés nélkül”?

Tudomásul vesszük, hogy ennek a helyzetnek vannak kockázatai, és elutasítunk minden olyan kezdeményezést, ami a szabadságunkat veszélyezteti. Kárpáti Iván publicisztikája.

„A világsajtó által – egyáltalán nem eltúlzottan megrajzolt  – borús jövőkép a logisztika, a szállítás, a  termelési-feldolgozási-export-import láncok lebénulása okán reális. (…) ez a problematika a maga teljes mélységében tényleg százmilliókat fenyeget éhínséggel a harmadik világban” – nyilatkozta a minap egy indiai társadalomtudós az Alapblognak. Jó, nem kell Alapblogot vagy egyáltalán bármilyen médiaterméket olvasni.

Lehet az ember teljesen közömbös aziránt, ami mellett a nevével kiáll. De gondolkodni azért lehetne, ez talán nem maximalista elvárás értelmiségiek felé.

Például bele lehetne gondolni, hogy ha itt, Nyugaton magasabb erkölcsi, CO2-beli vagy csak ezoterikus-önmegtartóztatási okokból kevesebbet termelünk, repülünk és vásárolunk, akkor az vajon mit jelent azok számára, akiknek az élete múlik azon, megszakad-e a fent vázolt globalizációs lánc. Áruk, exporttermékek, munkahelyek, kislányok kényszerházassága szempontjából. Nyilván abba kell hagyni a felesleges konferenciázást távoli vidékeken, és nem a céltalan környezetszennyezés pártját fogom – de

ha lehet kérni, ne értelmiségiek meg művészek, és ha már itt tartunk, véletlenül se politikusok szabják meg nekem, mi a felesleges repülőút, mi a „féktelen” a fogyasztásomban, és miért rossz a „szakadatlan növekedés megszállott hajszolása”,

ha egyszer gazdasági növekedés nélkül a fél, de lehet hogy az egész világ stagnálási pályára áll. Milliárdokat taszítunk (újra) a szegénységbe, ha engedünk a látszólag békés, jóhiszemű, ökobarát, valójában mélyen szabadság- és jólétellenes, antikapitalista lózungoknak.

A karanténban nyilván volt idő felhőtlenül örülni annak a hírnek, hogy egy nemzetközi kutatás szerint „körülbelül egyhatodával csökkent a napi szén-dioxid-kibocsátás a világon a koronavírus-járvány ellen hozott megszorító intézkedések tetőpontján. (…) A kutatók által gyűjtött adatok szerint április elején mintegy 17 százalékkal lehetett kisebb az emisszió 2019 hasonló időszakához képest”. Remek.

A gond csak az, hogy a) ezzel az égvilágon semmire nem mentünk, az atmoszféra alig érezte meg ezt a csökkentést, b) nem, abszolúte nem kényszerülünk arra, amit magunktól nem tennénk meg, erőforrás van bőven. Minden gazdaságpolitikai, az életmódunkat érintő döntést mi magunk hozunk meg, nem a klimatológusok, nem az EU, az ENSZ Betéti Társaság vagy a nőtanács. Lehetőleg tények alapján, nem pedig pánik hatására, és pláne nem azért, hogy erényes embereknek tűnjünk.

Nem vagyok klímatagadó, szerintem van klíma, és mindig változik is, de messze nem bizonyított az a majdani apokalipszis, ami miatt arra a túltolt horrorra kényszerülnénk, amit a – nagyon is valós – koronajárvány kiváltott belőlünk.

Érdemes nyíltan beszélni. A jelen helyzetben nagyjából a legutolsó dolog, amire szükség van, az a klímaváltozás hatásainak figyelembe vétele a gazdasági növekedésről szóló döntéseknél. Reálisan nézve – egyelőre legalábbis – nincs, nem létezhet növekedés és jólét fosszilis energiaforrások, szén és olaj nélkül; atomenergia nélkül; kapitalizmus, tehát egyéni szabadság és piaci verseny nélkül. Ezt lehet nem szeretni, de ez van.

Aki egyébként az aláírók közül tudni szeretné, kb. hová vezet az az út, ami mellett kiállt, nézzen körül a mai Venezuelában. Vagy dünnyögjön egy új mesét.

Mind meghalunk, de legalább csökken a CO2

Kiderült, hogy az önjelölt világmegmentők szerint ez a fogyasztás- és utazásmentes járványügyi vészhelyzet az új normális. Seres László publicisztikája.