Neked a vírus mondja meg, hogy ki vagy

A legfontosabb döntésünk az lesz, hogy ellen tudunk-e állni az egyre agresszívebben nyomuló zöld nyomásnak, és el tudjuk-e kerülni, hogy a vírus (vagy annak lecsengésével: a klíma) ürügyén totálisan átszabjuk piacgazdaságunkat.

 
„Egy bizonyos ponton túl nincs többé visszatérés. Ez a pont elérhető.” (Franz Kafka: Az én cellám)

 
Ha valamikor, a Föld Napján biztosan számolhattunk azzal, hogy előretör a Mi Tehetünk Róla Népi Front, és földanyázással meg ökoszocializmussal tetézi amúgy is válság sújtotta bolygónkat. (A hazai különdíj kétségkívül az LMP_nek jár, amelynek társelnöke közölte, „a tőkevezérelt globalizáció a szakadékba taszítja a Földet, ezért nem folytathatjuk ott, ahol a járvány előtt abbahagytuk.” Mondja ezt arról a rendszerről, amelyik a legjobb úton haladt a nyomor felszámolása felé.)

Két neves véleményvezér, Ferenc pápa és Michael Moore is ugyanúgy a bűnös embert tette felelőssé a pandémiáért, hiszen vétkeztünk, önzőségünkben kifosztottuk Föld anyácskát, holott mindenki tudja, hogy a természettel egyenrangú partnerségben kéne lennünk, szemmagasságban a havasi gyopárral. De a Természet most szerencsére jól bosszút áll, minket kinyír, ellenben helyreállítja a levegő tisztaságát.

Abban már csak a vírus (és különböző mutációinak) elhúzódó jelenléte miatt persze igaza lehet a zöld világmegváltóknak, hogy nem teljesen ugyanabba a világba fogunk visszazökkenni a szerencsére globálisan terjedő újrakezdési lázzal. Tartanunk kell a sok lépés távolságot, továbbra is fontos lesz az állandó kézmosás, nyilván nem árt, ha maszkot viselünk a boltokban, mindez remélhetőleg még konszenzuális.

Minden mást azonban egymással kell megbeszélnünk: az nyilván a kormány dolga, hogy az országra majd kirakja a „szabadság miatt újra nyitva” táblát, a követendő modellt nekünk, polgároknak kell megszabnunk.

Csak az időseket és a betegeket tartjuk továbbra is karantén alatt, vagy más csoportokat is? Minden bolt kinyithat? Milyen logisztikával oktassunk újra az iskolákban, tartsunk két külön órát a fél-fél osztálynak? És felvegyük-e maszkot, ha Wass Albertet tanítjuk?

Sötét babonákkal nem kecmergünk ki ebből a válságból sem

Magunkhoz kell térnünk és pont az ellenkezőjét kell tennünk, mint amit a technológia és piac ellenségei hirdetnek. Kárpáti Iván publicisztikája.

A legfontosabb döntésünk azonban az lesz, hogy ellen tudunk-e állni az egyre agresszívebb zöld nyomulásnak, és el tudjuk-e kerülni, hogy a vírus (vagy annak lecsengésével: a klíma) ürügyén totálisan átszabjuk piacgazdaságunkat, és „fenntarthatóság” vagy más jól hangzó frázisok címén leálljunk a növekedéssel?

El tudjuk-e kerülni, hogy belesétáljunk az „emberélet előrébb való, mint a profit” velejéig hazug csapdájába, hiszen ahol a gazdaság a „nincs profit” útjára lép, ott előbb-utóbb élet se lesz?

Van persze, aki egyáltalán nem akar vitát az újrakezdésről, nyilván nem függetlenül a kormányzati kontrollvesztéstől. Angela Merkel például nem kis vihart kavart, amikor kissé sértetten közölte, hogy ő bizony nem akar „nyitási vitaorgiákat”, holott pont Németországban lenne éppenséggel mit megvitatni (orgia nélkül): hiába lazulnának már a tartományok, ha egyszer a legfontosabb szakintézet még azt mondja, nem jött el a nyitás ideje.

Könnyű persze ott vitázni, ahol sokat és rendszerszerűen tesztelnek (még Amerika is erre az útra tér), ahol nem, mint pl. nálunk, ott marad a halottak számának mérlegelgetése, hány valós fertőzött lehet, mikor fertőződhettek, mi a helyzet az idősotthonokban, és mi következik mindebből a nyitást illetően?

Egyvalamit azonban a rendszeresen tesztelő és az azt hanyagoló országokban is el kell dönteni: fontos-e a továbbiakban is a megszokott munka, a (relatív) jólét, a kereslet és a kínálat (relatív) megbízhatósága, vagy átállítjuk a vágányokat egy „Föld-barát”, de előbb-utóbb Venezuelára hajazó jövőre?

Ma még talán nehéz elhinni, de igen hamar ez lesz a választásunk. És az, hogy erre milyen választ adunk, jó hosszú időre jellemezni fogja társadalmunkat. A nyomás nagyon nagy: a karanténban is klímasztrájkoló fiataloktól kezdve a Világgazdasági Fórum egyre balosabb blogján át az Európai Unió néhány döntéshozójáig egyre többen látnak esélyt a koronaválságban (és újra: a klímaválságban). Esélyt a nulla növekedésre, a bezárkózásra, a „zöld munkahelyekre.”

Mintha a kapitalizmuson kívül létezhetne bármi más, ami fenntartható.

A karantén elleni amerikai és európai civil lázadások mögött – néhány nyilvánvaló ostoba, tudatlan polgárt leszámítva – nem a járvány tagadása, mások fertőzöttségének semmibe vétele áll, hanem az a vágy, hogy újra saját kezünkbe vegyük életünk irányítását. Olcsó és tapló dolog ezeket az embereket kvázi kriminalizálni, leszélsőségesezni, hiszen az, amit visszakövetelnek maguknak, a mi saját korábbi életünk is volt.

És ez a saját kéz megint csak az ismert „láthatatlan kéz” is, hiszen mi, minden szempontból szerencsés első világbeliek össze vagyunk kötve a globalizáció leálltával rosszul járó harmadik világgal, ahol teljes joggal félnek a Nagy Leállástól. Ami nálunk még talán viszonylag kezelhető lesz (a termelői, beszállítói láncok megszakadása, az utazások elmaradása stb.), az odaát valószínűleg nem: a felbecsülhetetlen számú  munkanélküli, a teljes gazdaság becsődölése, az iskolából kimaradó gyerekek tömegei, az egészségügyi rendszer összeomlása – gondoljunk csak bele.

A mi nyugati önzésünk, mihamarábbi újrakezdés iránti vágyunk viszont eggyel többször a világ másik részének is segítene. Fenntarthatóan.

Még egyszer: természetesen amíg csak szükséges, fenn kell tartanunk minden racionális higiéniai és távolságtartási szabályt. Figyelnünk kell magunkra és egymásra. Mindent meg kell tennünk a valóban veszélyeztetett generációk, csoportok karanténban tartásáért.

Ennek észben tartásával pedig lassan vissza kell térnünk a napfényre, a parkokba, a közterekre, majd a munkahelyeinkre. Kezd elég lenni.

A teljes őrület vírusa

Nemcsak az elszabadult állami és önkormányzati önkényt kéne leállítani, de a gazdaságot is sürgősen újra kell indítani. Seres László publicisztikája.