Nyílt levél Kövér Lászlónak annak kapcsán, hogy meg akarja mondani, ki tartozik a magyar nemzethez és ki nem, holott ez nincs benne a munkaköri leírásában.
Tisztelt országgyűlési elnök úr!
Lehet, hogy meglepőnek tartja, de én abszolúte nem szeretem, ha a Fidesz-kormányt nácizzák, fasisztázzák; jó, a 30-as évek olasz állami korporativizmusától nyilván ellestek egy-két dolgot, de általában ugye nem ezt kérik számon önökön, akik „fasizmussal” meg Carl Schmittel jönnek.
Az önök Nemzeti Együttműködési Rendszere számomra csak egy erősen tekintélyelvű, cinikus, számos nyugati civilizációs értéket nem valló (pl. egyéni jogok, magántulajdon), párt- és családközeli zsákmányszerző vállalkozás, viszont kétségkívül mellette szól, hogy jó kapcsolatokra törekszik a zsidósággal és Izrael Állammal. Ez mindenképpen jó hír.
A rossz hír viszont az, hogy önök valamilyen rejtélyes okból azoknak is állandóan üzenni akarnak, akik már önöktől is annyira jobbra vannak, hogy lecsúsznak a Google Mapsről. Talán nem kell hosszabban felidéznem sok minősített esetet a Hír TV becsületnapi közvetítésétől a Wass Albert kultuszon, Siklósi Beatrix és Bayer Zsolt munkásságán át mondjuk a Rongyos Gárda rehabilitálásáig vagy Takaró Mihály kormányzati szerepvállalásáig; ön is pontosan tudja, mi a helyzet.
Hogyne tudná, hiszen számos esetben ön is a probléma része. Például most.
A Fidesz antiliberális fordulata óta eltelt hosszú évtizedekben mindig igyekeztem elolvasni a nyilatkozatait, a kommunikációs csapat egység-üzeneteihez képest ugyanis ön mindig üdítő őszinteséggel, saját szavaival mondja meg a tutifrankót. Számos vérnyomás-növekedésem és még több ősz hajszálam kötődik önhöz, most viszont úgy látom: a Demokratának tett minapi nyilatkozata még az eddigi paranoiákhoz képest is igazi határátlépés.
Az még csak a szokásos forma, mondhatni napi ügymenet, hogy „Illúziókat ne tápláljunk, a bennünket visinszkiji hévvel vádoló luxemburgi ‘barátaink’ például nem azért fordulnak ellenünk, mert tévednek vagy rosszul informáltak, hanem azért, mert ez a megbízatásuk”. Valakik tehát a háttérből ellenünk szövetkeznek, megbízásokat adnak, összeesküsznek. Gondolom, hogy rabok tovább nem lesznek.
Az viszont érdekes új elem ebben a, khm, gondolatkörben, hogy Soros György kifejezetten átminősül ebben az interjúban: ő itt már csak „egy láthatatlan hatalmi gépezetnek, a világban jelen lévő úgynevezett mélyállamnak a neki szánt szerepet alakító figurája”, ergo nem ő mozgatja már a bábukat, ő is csak végrehajtó.
Az EU pedig az egykori német vezérhez és kancellárhoz hasonlóan „a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar”, „haditervük csődöt mondott”, „várják a csodafegyvert, a Wunderwaffét (…)”.
Mindez idáig csak business as usual. Hanem amit a magyar parlamenti ellenzékről nyilatkozik, házelnök úr, az mindenképpen magyarázatra szorul. Főleg az 1944-es nyelvezete.
„A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propaganda-hadjáratát. Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata. Ilyen értelemben semmiben sem különböznek Rákosi Mátyástól vagy Gerő Ernőtől”.
Ezt és így állítja ön azokról az ellenzéki képviselőkről, akiket nevezett magyar nemzet számos tagja (választóknak hívjuk őket) saját akaratából az Országgyűlésbe szavazott. Ezek a képviselők tehát éppúgy kerültek oda, mint önök, csak kisebb létszámban. Őszintén érdekelne viszont, házelnök úr, hogy kikből áll ez a globalista, nemzetellenes network, kik irányítják, hogyan lett ennek része és milyen feladatot teljesít benne a magyar ellenzék?
És főként: az Országgyűlés elnökeként miként gondolja, hogy meghatározhatja, ki tartozik a magyar nemzethez és ki nem?
Az sem szép, ha kultúrharcos pártkatonák igyekeznek kioktatni a nemzetet magyarság-teljesítményből, de hogy a házelnök ilyen terepre és ilyen nyelvezetbe merészkedjen, az eléggé példa nélküli. Pláne, hogy (még a veszélyességi rangsorban lejjebb csúszott) Sorosról is előjön egy szintén 1944-es nyelvezetben előadott meglátás:
„…ha a kapitalizmus legundorítóbb vonását kellene megneveznünk, alighanem a spekuláció jutna először az eszünkbe. A spekuláns olyan ember, aki munka, teljesítmény és értékteremtés nélkül, a mások által megtermelt értékeken élősködik. Ennek legszebb példája Soros György, akinek nem elég, hogy országokat, társadalmakat meglopva, tönkretéve lett a világ egyik leggazdagabb embere, nem elég, hogy a kitartottjain keresztül nemzetközi intézményeket befolyásol illegitim módon, de magát a valaha volt legnagyobb emberbarátnak beállítva, beteges módon még azt is igényli, hogy szeressék”.
A sorosozó kampány önmagában szerintem még nem volt nettó antiszemitizmus, de önök akkor is és ma is úgy csomagolják be, időnként olyan kísérő szavakat és kódokat bocsátanak ki hozzá adalékanyagként, hogy azok is lenyeljék, akik csak a zsidózásból értenek. Itt viszont már szinte nincs is kód.
A világuralmat a háttérből szervező, hazátlan, nemzetek felett álló, a nemzeteket (és persze a kereszténységet) lenéző globalista nagytőkés, aki nem termel értéket, csak a másét veszi el, élősködik, mint a pióca – ez teljesen világos beszéd. Akárcsak az, amit az ön főnöke ejtett el róla egy rádióinterjúban. „A kamatot szeretik ők nagyon” – közölte többesszámban, holott a mondat Sorossal indult. Kik lehetnek azok az ők, akik a kamatot nagyon szeretik? Na ugye.
Az ilyeneket „szerencsére nem nekem kell először az újabb keletű magyarországi nácizmus alapvetésének nyilvánítanom”
– jelentette ki ön iszonyú régen, 1992. augusztus 31-én a parlament nyári rendkívüli ülésszakán arról a Csurka-dolgozatról, amelynek nyelvezete, esszenciája nem is különbözik olyan nagyon attól, amit időnként az önök köreiből is hallunk. Ez, amit most nyilatkozott a Demokratának, nem minősül náci alapvetésnek? Nem tudom, látja-e, de az ön akkori beszéde simán vonatkozhat egy bizonyos mai kormány szóbeli munkásságára is:
„…azzal nincs bajuk, hogy Csurka István írásán átsüt az antiszemitizmus, a demokratikus pepecselés iránti mély megvetés, a kizárólagos hatalomra törés, (…) a politikai ellenfelek ellenségnek bélyegzése, azok kizárása a nemzetből, akik az ország érdekeit másként látják szolgálandónak”.
Tehát, tisztelt Házelnök úr: hol olvasható számos fontos feladatai között, hogy önnek dolga lenne megmondani, ki a nemzet része? És időnként, önreflektív jelleggel, vissza szokott-e emlékezni 1992-es önmagára? Nagyon köszönöm a megtisztelő figyelmét.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.